48. § [A munkába járáshoz szükséges helyközi közlekedési költségtérítés]
(1) A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet (e fejezet tekintetében a továbbiakban: Korm. rendelet) rendelkezéseinek megfelelően, az ott meghatározott mértékben a Miniszterelnökség utólag megtéríti a munkatársnak – a személyes gépkocsihasználatra jogosult és azt igénybe is vevő felsővezető kivételével – az állandó munkavégzés helyeként kijelölt település közigazgatási határán kívülről történő napi munkába járás és a hazautazás költségeit.
(2) A napi munkába járás, hazautazás, valamint a saját gépjárművel történő napi munkába járás és hazautazás költségeinek megtérítésére vonatkozó elszámolásokat önálló szervezeti egységenként összegyűjtve a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig kell a Pénzügyi és Számviteli Főosztály Titkárságán leadni, melyről az önálló szervezeti egység vezetője gondoskodik.
(3) A napi munkába járást szolgáló bérlet vagy menetjegy árának elszámolásához az eredeti bérletszelvényt vagy menetjegyet, a hazautazást szolgáló menetjegy elszámolásához a menetjegyet, a saját gépjárművel történő napi munkába járás költségeinek megtérítésére vonatkozó elszámoláshoz a jelenléti ívet csatolni kell.
(4) A költségtérítések a tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig kerülnek átutalásra. A napi munkába járás és hazautazás, valamint a saját gépjárművel történő napi munkába járás és hazautazás költségének megtérítése visszamenőlegesen a tárgyhónapot megelőző legfeljebb három hónapra vonatkozóan igényelhető.
49. § [Közösségi közlekedési eszközzel történő munkába járás szabályai]
(1) A munkába járást szolgáló bérlet vagy menetjegy árának megtérítését az erre rendszeresített formanyomtatvány kitöltésével a Pénzügyi és Számviteli Főosztályon lehet igényelni. A kérelem leadásakor a munkatársnak lakcímét hitelt érdemlő módon kell bizonyítania a lakcímet igazoló hatósági igazolvány bemutatásával.
(2) A Miniszterelnökség a napi munkába járás bérlettel vagy menetjeggyel történő elszámolása esetén azok árának 86%-át téríti meg. A hazautazás menetjeggyel történő elszámolása esetén a tárgyévre vonatkozó felső korlát figyelembevételével a menetjegyek 86%-a kerül megtérítésre.
(3) A munkába járást szolgáló bérlet vagy menetjegy árának megtérítése utólagosan igényelhető az erre rendszeresített elszámolási formanyomtatványon.
50. § [Saját gépjárművel történő munkába járás szabályai]
(1) Amennyiben a Korm. rendeletben foglalt feltételek fennállnak, a saját gépjárművel történő napi munkába járáshoz a munkában töltött napokra a munkahely és a lakóhely között közforgalmi úton mért lehető legrövidebb távolság figyelembevételével, kilométerenként a Korm. rendelet 4. § (1) bekezdése szerinti költségtérítés számolható el, feltéve, hogy a munkatárs ugyanarra az időszakra nem veszi igénybe az 51. § szerinti helyi utazásra szolgáló bérletet (a továbbiakban: bérlet).
(2) A költségtérítést – az önálló szervezeti egység vezetőjének indokolt javaslatával – az erre rendszeresített formanyomtatvány kitöltésével a Pénzügyi és Számviteli Főosztályon benyújtott kérelem formájában lehet igényelni. A kérelem leadásakor a munkatársnak be kell mutatni a lakcímkártyáját, az érvényes vezetői engedélyét, valamint a munkába járáshoz használt, a kérelmező vagy vele egy háztartásban élő hozzátartozója tulajdonában vagy üzembentartói jogában álló személygépkocsi érvényes forgalmi engedélyét.
(3) A mozgáskorlátozottságot, illetve a súlyos fogyatékosságot szakvélemény bemutatásával kell igazolni. Amennyiben mozgáskorlátozottsága, illetve súlyos fogyatékossága miatt a munkába járást a Korm. rendelet 4. § c) pontja szerinti hozzátartozó biztosítja, a szakvélemény mellett a gépjármű típusának, rendszámának és tulajdonosának megadása szükséges.
(4) A saját gépjárművel történő napi munkába járás költségtérítésének engedélyezéséről a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár dönt.
(5) A hazautazás esetében a saját gépjárművel történő munkába járáshoz nyújtható költségtérítésről kivételes esetben, egyedi elbírálás alapján, a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár dönt.
(6) Az (1) bekezdéstől eltérően igényelheti a saját gépjárművel történő munkába járás költségtérítését az a munkatárs, akinek álláshelyéhez kapcsolódó vagy munkaköri feladatai ellátásához folyamatosan szükséges a Miniszterelnökség épületei, valamint más szervek közötti közlekedés. A kérelem engedélyezéséről az önálló szervezeti egység vezetőjének indokolt javaslata alapján a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár dönt.
(7) Az (1) bekezdéstől eltérően saját gépjárművel történő munkába járás költségtérítését kérelmezheti az a munkatárs, aki a lakóhelye és a munkahelye közigazgatási határa közötti közlekedéshez saját gépjárművét használja, a közigazgatási határtól az 51. § szerinti helyi utazásra szolgáló bérletet vesz igénybe.
(8) A (6) és (7) bekezdés szerinti kérelem engedélyezéséről az önálló szervezeti egység vezetőjének indokolt javaslata alapján a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár dönt.
51. § [Helyi utazásra szolgáló bérlet]
(1) A Miniszterelnökség a munkatársnak – amennyiben a munkatárs azt igényli, és arra jogosult – a tárgyévre éves bérletet bocsát rendelkezésre a munkába járás elősegítése érdekében.
(2) A munkatárs a bérletet kizárólag saját céljára használhatja fel.
52. § [Helyi utazásra szolgáló bérlet igénybevételének szabályai]
(1) A munkatárs – a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel – évente a Pénzügyi és Számviteli Főosztály főosztályvezetője által meghatározott időpontig nyilatkozik a bérlet igénybevételéről és a bérlet igénybevételéhez kapcsolódó adó- és járulékfizetési kötelezettségének, valamint a jogosulatlan használatból eredő kötelezettségének tudomásulvételéről.
(2) Az a munkatárs, aki
a) a Miniszterelnökséggel év közben létesít újonnan foglalkoztatási jogviszonyt, a jogviszonyának létesítését követő hónap első napjától,
b) a jogviszony létesítését megelőzően legfeljebb két nappal más jellegű miniszterelnökségi foglalkoztatási jogviszonyára tekintettel már rendelkezett bérlettel, az új jogviszonya létesítésének első napjától,
c) az 53. § a) pontja szerinti személyes gépkocsihasználatra jogosultságáról lemondott, a lemondó nyilatkozat Pénzügyi és Számviteli Főosztályra történő leadásának napját követő hónap első napjától
jogosult bérletre.
(3) A bérletre való jogosultság év közbeni megnyílása esetén a munkatársat a Humánpolitikai Főosztály tájékoztatja a bérlet igénybevételének lehetőségéről, és ezzel egyidejűleg – a beosztási okirat megküldésével – haladéktalanul értesíti a Pénzügyi és Számviteli Főosztályt. A Pénzügyi és Számviteli Főosztály által megküldött tájékoztató alapján a munkatárs az (1) bekezdés szerinti tartalommal nyilatkozik, mely alapján jogosulttá válik a bérlet átvételére.
(4) A bérletszelvények beszerzését és átadását a Pénzügyi és Számviteli Főosztály végzi. A munkatársnak a bérlet beszerzése érdekében a Pénzügyi és Számviteli Főosztály felhívása alapján közölnie kell a személyazonosításra alkalmas igazolványának azonosítószámát.
(5) Ha a munkatárs a bérlettel kapcsolatban a Pénzügyi és Számviteli Főosztály felhívásától számított harminc napon belül a számára megrendelt bérletet önhibájából nem veszi át, a bérlet visszaváltható vagy más munkatárs részére kiadható, illetve cserélhető.
(6) Elveszett, megsemmisült bérlet nem pótolható.
53. § [Helyi utazásra szolgáló bérlet igénybevételének akadályai]
Nem jár bérlet azon munkatárs részére, aki
a) az állami vezetői juttatásokról szóló 275/2015. (IX. 21.) Korm. rendelet szerint személyes gépkocsihasználatra aa) jogosult, vagy
ab) engedéllyel jogosult, és számára ezt a juttatást engedélyezték
– a jogosultság időtartama alatt – kivéve, ha jogosultságáról lemondott, és a bérlet igénybevételéről nyilatkozott,
b) szülési szabadságon, illetve gyermeke gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon van – a szülési szabadság kezdetétől a tényleges munkába állásig,
c) egybefüggően harminc napot meghaladóan keresőképtelenség miatt illetményre nem jogosult – a távollét harmincegyedik napjától kezdve a tényleges munkába állásig,
d) a b)–c) pontban foglaltakon túli egyéb okból fizetés nélküli szabadságon vagy ösztöndíjas tanulmányúton van – a távollét kezdőnapjától kezdve a tényleges munkába állásig,
e) nemzeti szakértő, az Európai Unió vagy nemzetközi szervezetek által finanszírozott fejlesztési programok keretében szakértői tevékenységet ellátó munkatárs, határozott időre más szervhez áthelyezett vagy kirendelt munkatárs – a távollét teljes időtartama alatt,
f) – eltérő megállapodás hiányában – más szervtől részesül illetményben (Miniszterelnökséghez kirendelt vagy vezényelt munkatárs),
g) kérelme, jogszabály rendelkezése vagy munkáltatói intézkedés alapján mentesül a munkavégzési kötelezettség alól egybefüggően harminc napot meghaladóan – a mentesítés teljes időtartamára,
h) a saját gépjárművel történő munkába járáshoz nem Budapest közigazgatási határáig igényelt költségtérítést, és nem minősül az 50. § (6) bekezdése szerinti munkatársnak – a költségtérítés igénybevételének kezdőnapjától annak végéig,
i) a beosztási okirat eltérő rendelkezése hiányában a távmunkát végző és a székhelyen kívül foglalkoztatott munkatárs,
j) a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet szerint a helyi közlekedésben 100%-os mértékű kedvezményre jogosult.
54. § [Helyi utazásra szolgáló bérlettel való elszámolás]
(1) A munkatárs a jogosultsági időszak utolsó munkanapján a bérletet köteles a Pénzügyi és Számviteli Főosztályon leadni.
(2) A bérlet határidőben történő visszaszolgáltatásának elmulasztása esetén a bérlet árának arányos összege a munkatárs járandóságából – a bérlet átvételét igazoló dokumentum aláírásával megadott hozzájárulása alapján –
kerül levonásra. A bérlet jogosulatlan igénybevétele esetén a jogosulatlanul igénybe vett juttatás teljes összegét vissza kell fizetni.
(3) Amennyiben a bérletre jogosult munkatárs Miniszterelnökségnél fennálló jogviszonya a kormányzati igazgatási szervek közötti jogutódlás következtében módosul, a kormányzati igazgatási szervek közötti költségvetési megállapodásra tekintettel a Miniszterelnökség a munkatárs a bérlet (2) bekezdés szerinti visszafizetési kötelezettségétől eltekinthet.
55. § [Utazási utalvány]
(1) A Humánpolitikai Főosztály a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló Kormányrendelet alapján évi 12 alkalommal 50%-os kedvezményű menettérti utazásra jogosító utalványt állít ki tárgyév március 31.
napjáig az arra jogosult munkatárs számára.
(2) Ha a munkatárs jogviszonya a Miniszterelnökségen tárgyév március 31. napját követően létesül, az utazási utalvány kiállítását a munkatárs közvetlenül a Humánpolitikai Főosztályon igényelheti az erre rendszeresített formanyomtatványon.
(3) A munkatárs a foglalkoztatási jogviszonyának megszűnésekor az utazási utalványt a Humánpolitikai Főosztály részére visszaszolgáltatja.
(4) Elveszett, megsemmisült utalvány nem pótolható.
9. Cafetéria
56. § [Cafetéria](1) A Miniszterelnökségen a Kit. 147. §-ában és a Kit. vhr.-ben foglaltak alapján a cafetéria-juttatásokra vonatkozó részletes szabályokat az 1. függelék tartalmazza.
(2) A 10 évnél fiatalabb gyermeket nevelő munkatárs részére – a pénzügyi lehetőségek figyelembevételével – a Kit. vhr.
57. §-ában meghatározott keretösszeg mértékéig magasabb összegű cafetéria-juttatás állapítható meg, melynek igénybevétele az 1. függelék szabályai szerint történik.