A Kormány
1. egyetért a Közlekedés Operatív Program 3.2. azonosító számú, „Kerékpárút-hálózat fejlesztése” című konstrukcióban jelenleg rendelkezésre álló 1,44 milliárd forint szabad keretnek a konstrukció céljára irányuló felhasználásával azzal, hogy a projekteknek teljesíteniük kell a következő feltételeket:
a) a projekt megvalósításához szükséges jogerős építési engedélynek rendelkezésre kell állnia, b) a projektnek illeszkednie kell az operatív program célkitűzéseihez,
c) megkezdett projekt-előkészítés folytatására kell irányulniuk,
d) olyan projekt, amely célja új, zöldmezős beruházásra irányuló tervezés, csak kivételesen, egyedi döntés alapján támogatható,
e) a támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a beruházással érintett ingatlanok tulajdonjogát vagy az elhelyezni kívánt létesítmény rendeltetésszerű használatát biztosító korlátolt dologi jogot legkésőbb 2015. augusztus 31-ig megszerzi,
f) a területszerzés költsége nem haladhatja meg a projekt becsült összes elszámolható költségének egytizedét, g) kivitelezésre irányuló projekt kizárólag abban az esetben támogatható, ha a projekt támogatási igénye nem
haladja meg a bruttó 200 millió Ft-ot,
h) támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projektjavaslata tárgyában létrejött támogatási szerződés megkötésétől számított másfél éven belül, de legkésőbb 2015. október 31-ig a projekt műszaki és pénzügyi zárását befejezi,
2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közlekedési Operatív Programok Irányító Hatósága útján az 1. pontnak megfelelően készítse el és tegye közzé a kiemelt felhívást.
Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár Határidő: 2014. február 28.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
A Kormány 2032/2013. (XII. 29.) Korm. határozata
a „Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és a kapcsolódó szennyvízgyűjtő rendszerek” című projekt (CCI szám: 2004HU16CPE001) végső kifizetési feltételeinek teljesítéséről
A Kormány
1. elfogadja a „Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és a kapcsolódó szennyvízgyűjtő rendszerek” című projekt (CCI szám: 2004HU16CPE001) végső kifizetési feltételeinek teljesítéséről szóló beszámolót,
2. felkéri Budapest Főváros Önkormányzatát, hogy az 1. pontban megjelölt projekthez kapcsolódóan a KEOP-7.9.0/12 azonosító számú, „Stratégiai tervezés és projekt előkészítés a 2014–2020 tervezési időszakra” című pályázati felhívásra a „Budapesti szennyvíziszapok kezelése és hasznosítása” című projekt előkészítése céljából pályázatot nyújtson be.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
A Kormány 2033/2013. (XII. 29.) Korm. határozata
a KÖZOP-5.5.0-09-2009-0008 azonosító számú („Budapest–Esztergom vasútvonal rekonstrukciója I. ütem” című) projekt támogatásának növeléséről, valamint a KÖZOP-5.5.0-09-11-2011-0007 azonosító számú („Budapest–Esztergom vasútvonal rekonstrukciója II. ütem előkészítéséhez kiegészítő tervek készítése” című) projekt akciótervi nevesítéséről és támogatásának növeléséről
A Kormány
1. jóváhagyja az 1. melléklet szerint a KÖZOP-5.5.0-09-2009-0008 azonosító számú, „Budapest–Esztergom vasútvonal rekonstrukciója I. ütem” című nagyprojekt támogatási összegének legfeljebb bruttó 2 657 651 468 forinttal történő növelését,
2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség útján kezdje meg a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal az 1. pontban meghatározott projektet jóváhagyó európai bizottsági határozat módosítása ügyében, a költségek európai uniós forrásból történő finanszírozása érdekében,
Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár Határidő: azonnal
3. elfogadja a KÖZOP-5.5.0-09-11-2011-0007 azonosító számú, „Budapest–Esztergom vasútvonal rekonstrukciója II. ütem előkészítéséhez kiegészítő tervek készítése” című projekt kiemelt projektként történő nevesítését,
4. jóváhagyja a 3. pontban meghatározott projekt támogatásának bruttó 1 338 000 000 forinttal történő növelését az 1. melléklet szerint,
5. hozzájárul ahhoz, hogy az 1. és a 3. pontban meghatározott projektek támogatási szerződésének módosításához szükséges intézkedéseket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közlekedési Operatív Programok Irányító Hatósága megtegye.
Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár Határidő: azonnal
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
MAGYAR KÖZLÖNY • 2013. évi 221. szám
Módosítás előtti forrásszerkezet Módosított forrásszerkezet
A projekt rövid bemutatása
70 949 366 963 100 56 092 576 945 14 856 790 018 58 185 215 896 15 421 802 535
A projekt során elvégzendő feladatok:
1. az Északi Vasúti Duna-híd–Pilisvörösvár vonalszakasz átépítése,
2. a Piliscsaba–Esztergom vonalszakasz részleges felújítása,
3. az Északi Vasúti Duna-hídon kiegészítő építési munkák elvégzése,
4. az Északi Vasúti Duna-híd–Piliscsaba között a biztosítóberendezés és a távközlési berendezések átépítése, 5. Pilisvörösvár–Piliscsaba
vonalszakasz pálya és műtárgyépítési, valamint a kapcsolódó ideiglenes biztosítóberendezési, távközlési, közműkiváltási, kábelkiváltási munkák tervezése és megvalósítása,
6. az Északi Vasúti Duna-híd–Pilisvörösvár közötti vasúti vonalszakaszon
a felsővezetéki oszlopok felállítása.
GYAR KÖZLÖNY • 2013. évi 221. szám 88817
4.
KÖZOP-5.5.0- 09-11-2011-0007
Budapest–
Esztergom vasútvonal rekonstrukciója II. ütem előkészítéséhez kiegészítő tervek készítése
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
2 072 450 000 100 2 072 450 000 0 3 410 450 000 0
1. Esztergom állomás átépítéséhez kiegészítő engedélyezési és tenderterv, 2. Leányvár, Dorog, Esztergom-Kertváros állomás és csatlakozó nyíltvonalak átépítése, biztosítóberendezési és távközlési engedélyezési- és tenderterv készítése a távvezérelhetőség érdekében, 3. a 12-es villamos megálló
megközelítésének javítása, Angyalföld állomásról engedélyezési és tenderterv készítése,
4. a HÉV megálló áthelyezése Aquincum megállóhelynél engedélyezési és tenderterv készítése,
5. az M10 út későbbi kivitelezése miatti ideiglenes létesítmények kiépítése, engedélyezési- és tenderterv készítése, 6. az európai uniós támogatás iránti kérelem elkészítése.
A Kormány 2034/2013. (XII. 29.) Korm. határozata
a KÖZOP-5.5.0-09-11-2012-0009 azonosító számú („Budapesti villamos és trolibusz járműfejlesztés I. ütem”
című) nagyprojekt 2015. december 31. után felmerülő költsége fedezetének biztosításáról
A Kormány1. egyetért az 1. melléklet szerint a KÖZOP-5.5.0-09-11-2012-0009 azonosító számú „Budapesti villamos és trolibusz járműfejlesztés I. ütem” című projekt (a továbbiakban: projekt) szakaszokra bontásával,
2. hozzájárul a projekt 1. melléklet szerinti szakaszainak megvalósításához szükséges szerződések – az 1. mellékletben meghatározott kedvezményezett általi – megkötéséhez,
3. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon a 2014–2020 közötti programozási időszak azonos célt szolgáló operatív programjának Európai Bizottság által történő elfogadása esetén a projekt 1. pont szerinti második szakaszára vonatkozó támogatási szerződések megkötéséről,
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: folyamatos
4. felhívja
a) a nemzetgazdasági minisztert hogy a 2014–2020 közötti időszakban Magyarország számára elérhető uniós források felhasználása keretrendszerének tervezése és kialakítása, valamint
b) a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a 2014–2020 közötti időszakban a közlekedés fejlesztését célzó operatív program előkészítése
során vegyék figyelembe a projekt 3. pontban vállalt költségeit, Felelős: nemzetgazdasági miniszter
nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: folyamatos
5. egyetért a projekt forrásszerkezetének az 1. melléklet szerinti módosításával,
6. hozzájárul ahhoz, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közlekedési Operatív Programok Irányító Hatósága a projekt támogatási szerződésének módosításához szükséges intézkedéseket megtegye.
Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár Határidő: azonnal
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
GYAR KÖZLÖNY • 2013. évi 221. szám 88819
A projekt keretében 37 db alacsonypadlós villamos (12 db hosszú, 25 db rövid), 24 darab alacsonypadlós trolibusz (10 db csuklós, 14 db szóló) beszerzése, a kapcsolódó kocsiszíni
42 711 900 000 0 33 439 343 598 0 9 272 556 402 0
A Kormány 2035/2013. (XII. 29.) Korm. határozata
a KÖZOP-3.5.0-09-11-2013-0011 azonosító számú [„M4 autópálya Abony–Fegyvernek új Tisza-híddal (kivitelezés)” című] projekt műszaki tartalmának bővüléséről és forrásszerkezetének módosításáról
A Kormány1. egyetért a KÖZOP-3.5.0-09-11-2013-0011 azonosító számú, „M4 autópálya Abony–Fegyvernek új Tisza-híddal (kivitelezés)” című projekt (a továbbiakban: projekt) műszaki tartalmának az M8–M4 elválási csomópont műszaki tartalmának beemelésével történő bővítésével,
2. jóváhagyja a projekt forrásszerkezetének – az 1. pont szerinti műszaki tartalom bővítése következtében szükséges – módosítását az 1. melléklet szerint,
3. hozzájárul a projekt támogatási szerződésének – a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közlekedési Operatív Programok Irányító Hatósága általi – módosításához.
Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár Határidő: azonnal
4. A KÖZOP-3.5.0-09-11-2012-0027 azonosító számú [„M4 autópálya Abony–Fegyvernek új Tisza-híddal (kivitelezés)”
című] egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projektjavaslat jóváhagyásáról és a projekt 2015.
december 31-e után felmerülő költségei fedezetének biztosításáról szóló 1554/2013. (VIII. 15) Korm. határozat 1. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
GYAR KÖZLÖNY • 2013. évi 221. szám 88821
100 109 012 562 673 29 068 988 733 30 018 317 626 7 996 974 443
A beruházás keretében a TEN-T törzshálózat elemeit összekötő TEN-T átfogó hálózat egyik jelentős, a közép-európai régiót nyugat-kelet irányban átszelő Graz–Iaşi (Moldova országhatár) elemének részét képező M4 autópálya kerül kiépítésre a meglévő 4. számú főút Abony elkerülő szakaszától Fegyvernek térségéig. A gyorsforgalmi úti szakasz eleme a TEN-T hálózat magyarországi szakaszának. Az M8–M4 gyorsforgalmi úti tengelynek a legforgalmasabb részét – két nagyobb régió központi település – Szolnok és Törökszentmiklós térségének szakasza jelenti.
Az autópálya tervezett építési szakasza két jelentős vízfolyást, a Zagyva folyót és a Tisza folyót szeli át, ahol egyben Natura 2000-es területeket is keresztez.
A megépülő közel 30 km hosszú autópálya-szakasz közúthálózatba történő bekapcsolásához szükséges az M8–M4 elválási csomópont kiépítése.
MAGYAR KÖZLÖNY • 2013. évi 221. szám
„1. melléklet az 1554/2013. (VIII. 15.) Korm. határozathoz
A B C D E F G H I
100 109 012 562 673 29 068 988 733 30 018 317 626 7 996 974 443
A beruházás keretében a TEN-T törzshálózat elemeit összekötő TEN-T átfogó hálózat egyik jelentős, a közép-európai régiót nyugat-kelet irányban átszelő Graz–Iaşi (Moldova országhatár) elemének részét képező M4 autópálya kerül kiépítésre a meglévő 4. számú főút Abony elkerülő szakaszától Fegyvernek térségéig. A gyorsforgalmi úti szakasz eleme a TEN-T hálózat magyarországi szakaszának. Az M8–M4 gyorsforgalmi úti tengelynek a legforgalmasabb részét – két nagyobb régió központi település – Szolnok és Törökszentmiklós térségének szakasza jelenti.
Az autópálya tervezett építési szakasza két jelentős vízfolyást, a Zagyva folyót és a Tisza folyót szeli át, ahol egyben Natura 2000-es területeket is keresztez.
A megépülő közel 30 km hosszú autópálya-szakasz közúthálózatba történő bekapcsolásához szükséges az M8–M4 elválási csomópont kiépítése.
”
Minisztérium szerkeszti.
A Szerkesztőbizottság elnöke: dr. Biró Marcell, a szerkesztésért felelős: dr. Borókainé dr. Vajdovits Éva.
A szerkesztőség címe: Budapest V., Kossuth tér 2–4.
A Határozatok Tára hivatalos lap tartalma a Magyar Közlöny IX. részében jelenik meg.
A Magyar Közlöny hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a http://www.magyarkozlony.hu honlapon érhető el.
A Magyar Közlöny oldalhű másolatát papíron kiadja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó.
Felelős kiadó: Majláth Zsolt László ügyvezető.