KÖVETKEZTETÉSEK

A vizsgált bükki talajokban a kvarc és a szilikátok mennyisége jóval nagyobb, mint amennyi a mészkő mállásából származhat. Elsősorban a kvarc kimagasló mennyisége az összes ásványhoz, de főleg a kalcithoz képest jelzi, hogy a talaj nem keletkezhetett csak a fekü kőzet mállástermékeként. Számos helyről ismerünk talajtani leírásokat, melyekben a talajtakaró és az alapkőzet ásványi összetétele összeegyeztethetetlen (VARGA 2012). A vizsgált talajok ásványi összetétele és a nagy mennyiségű finom homok-, iszap- és agyag frakciója, idegen-eredetű anyaghozzákeveredést jelez. FEKETE (2010) szerint elsősorban a légkörből leülepedő eolikus por és homok lerakódások növelhetik a finomabb frakciók arányát.



Hazánk területén a múltban ugyanúgy voltak éghajlati különbségek, mint ahogy ma is vannak. Ott, ahol ma sok a csapadék, a múltban is több volt, így a hulló por az erdőbe is hullhatott, ahol a talajképződés folyamatosan hatott a leülepedő anyagra (STEFANOVITS ET AL. 1999). A vegetációs borítottság növeli a felszín érdességét, mely egyfajta előfeltétele a por megtapadásának (EGLI ET AL. 2008). Az ilyen körülmények között képződött üledék, a lösz-vályog, több agyagot és kevesebb szénsavas meszet tartalmaz, mint a típusos lösz, ugyanakkor ennél a vas egy része is felszabadult, és az üledék színe barnás vagy vöröses (STEFANOVITS ET AL.1999). A pleisztocén folyamán kialakult sarki jégtakaró közelsége hatással volt hazánk klímájára is, mely a periglaciális területekhez tartozott. A pleisztocén éghajlat azonban nem volt egységes, a hideg glaciálisok váltakoztak az enyhébb klímájú interglaciálisokkal (STEFANOVITS ET AL. 1999). A glaciálisok idején a porviharok gyakorisága és intenzitásának megnövekedése az üledékképződésben a hullóporos szedimentáció dominánssá válásához vezetett.

Hasonlóan a pleisztocén interglaciálisokhoz a jelenkori talajképződési folyamatokban is szerepet játszhat a külső, finomszemcsés porhozzáadódás (VARGA 2012). HEVESI &

ZÁHORSZKI (2000)vizsgálatai alapján,a mészkő térszínek fedettsége csak nagyon erős jégkorszaki porhullással – a Bükk esetén inkább vályog, mint löszképződéssel – magyarázható. KEREKES (1941) a hegyvidék sárga és vörösbarna agyagképződményeit a lösszel egyezően, porhullásból eredeztette, és hasonló eredményre jutott JÁMBOR

(1959), illetve PELIKÁN (1992) néhány fennsíki akna és töbör anyagának – világossárga, mészkőtörmelékes agyag és vörösbarna, törmelékmentes agyag – vizsgálatával. A főként mészkőterületeken feltűnő (karsztos) vörösagyag képződése a pliocén-pleisztocén időszakra tehető, mely LESS ET AL. (2005) leírása alapján az általánosan elterjedt nézettel szemben nem a mészkő oldási maradéka, hanem a hegységet beborító miocén riolittufa málladéka – mint ilyen, megkülönböztetendő a fiatalabb, eolikus eredetű vörösbarna és sárga agyagoktól –, mely nagy mennyiségben tartalmaz kvarcot, valamint ilmenitet, és ásványos összetételében jelentős a kaolinit.

A földtörténeti áttekintés alapján a Bükk-hegység zömében idős üledékes kőzetekből épül fel, melyek a karbon időszaktól a jura időszak végéig képződtek (HEVESI 2002).

 A földtani térkép és a rétegtani áttekintés alapján az üledékek közé több helyen vulkáni anyagok is betelepültek. Elképzelhetőnek tartom a helyi porszállítás lehetőségét is, mely a szomszédos kibúvások üledékeiből is származhat.

Emellett a területen jellemző erózió a pliocén végétől egyre nagyobb hatással érvényesült. A külső erők folyamatai, – mint aprózódás, mállás, szél- és csapadék, folyók – szembetűnő a Bükk-fennsíkon és a szomszédos területeken (HEVESI 1977), illetve a helyi eróziónak is jelentős szerepe van a vizsgált területen. TÓTH (2001) a mai

114

felszínformák alapján arra következtetett, hogy a fennsíki mészkő legmagasabbra emelkedő tömegéhez allogén karsztfejlődést biztosító nem karsztosodó kőzetek magasabb felszínei kapcsolódtak északon, és a magasabb északi térszínekről érkező vízfolyások felszínformáló tevékenysége a bükki trópusi tönkfelszín tetőrégióját bércekre és lápákra tagolta (eocén-oligocén) még a miocén takarók megjelenése előtt.

 Ez alapján, az északon csatlakozó szomszédos területek kőzetanyaga – homokkő, márga nészkő – a mozgások során lepusztult és a fennsík területére is áthalmozódhatott, majd a fedő miocén takaróval (riolittufa-riodácittufa) együtt keveredve a napjainkig tartó lepusztulási folyamatok során egy része lehordódott a korábban kialakult völgyhálózat mentén, illetve a maradék le nem hordódott része beépülhetett a talajanyagba, melyen megindult a talajfejlődés.

 Ezek alapján feltételezhető, hogy az eolikus porszállítás és helyi eróziós áthalmozódás is szerepet játszhatott/játszhat a mészkő málladékának gazdagításában, melyek a közeli, szomszédos területek kőzetanyagából származnak.

A szomszédos területek kőzetanyagainak (homokkő, agyag, márga, vulkáni üledékes kőzetek) ásványi összetételében szintén sok kvarc, földpát, illit, klorit, csillámok találhatók. A vizsgálatok során tapasztalt nagyobb szemcseméretű ásványok, kőzettöredékek, esetleg a közeli forrásterület miatt fordulhatnak elő, mivel ezek a szemcsék nem tesznek meg nagy távolságot.

 Az eredmények alapján úgy vélem, a vizsgált talajok esetén részben eolikus, részben áthalmozott üledékekből indulhatott meg a talajképződés.

A vörösagyagos rendzina talajok kvarc szemcséire vonatkozóan felmerülhet a földtörténeti utolsó jégkorban megszűnő vízfolyásokból származó hordalékanyag szerepe is, de miocén riolit-riodácit tufák – melyek vastagon betakarták a Bükköt –, mállása során visszamaradt kvarc szemcsék is lehetnek (JÁMBOR 1959; HEVESI 1986, ZÁHORSZKI 2001). DUNKL ET AL. (1994) a Bükk erős késő miocén és jelenkori emelkedése alapján 1000 méter vastag középső-miocén-negyedidőszaki fedőtakaróval számolnak. HEVESI (2002) szerint, ha ebből a jégkorszakok lösz- és vályogrétegeit levonjuk, a hegység javán akkor is legkevesebb 400-600 m vastag nemkarsztos fedőtakaróval kell számolnunk, aminek legnagyobb része riolit - riodácit tufa. Ezzel egyidőben a Bükkben kedvező feltételek uralkodtak a markáns felszíni völgy-és vízhálózat kialakulásának, mely fedőüledékek túlnyomó része ez a vízzáró tufa vagy tufit volt. HEVESI (2002) leírása alapján a vörösagyagok legvastagabb előfordulásai a Bükkben csaknem mindenütt töbörben, völgytalpon, lejtő alján vannak.

 A vizsgált vörösagyagos rendzina szelvények azonban tető helyzetben helyezkedtek el, nem töbör és nem is mészkő hasadékban, vagy a lejtő alján.

Ásványi összetételük az eddigi vörösagyag, vöröstalaj vizsgálatok során kapott eredményekkel sincsenek összehangban, melyek a Bükk-hegységre terjednek ki:

FEKETE ET AL. (2010) vizsgálatai jóval kevesebb kvarcot, kis mennyiségű kaolinitet és illitet mutattak ki néhány százalékos hematit, goethit előfordulással.

 Az általam vizsgált vörösagyagos rendzina talajban azonban nagy mennyiségű kvarc, nagy mennyiségű kaolinit, montmorillonit és illit, valamint alumogoethit és kevés rutil fordult elő. Véleményem szerint a trópusi-szubtrópusi klímát jelző ásványok, és a talajosodási jellegek alapján, részben eolikus (jégkori vályog) és részben a régebbi korok fedő üledékeinek maradványaiból (miocén riolittufa) képződött vörösagyagon megindult talajképződésről lehet szó, melynek ágyazati kőzete a mészkő, annak mállásából nem származtatható, mivel a mészkő összetétele 99,5%-ban kalcit. A kvarc szemcsék pontos eredetének tisztázására azonban további vizsgálatok szükségesek.

115

A terepen megállapított talajtani paraméterek nem mindegyik szelvény esetén voltak összhangban a laboratóriumi vizsgálatok során kapott eredményekkel. A barna rendzinák esetén már kis távolságokon belül is jelentős különbségek vannak a vizsgált talajok termőréteg vastagságában, illetve néhány talajszelvénynél a savanyú kémhatás nem feltétlenül indokolja, hogy a kőzethatású talajok típusába soroljuk őket. Ugyanígy a vörösagyagos rendzinák esetén sem, hiszen nem egy reliktum vörösagyagos rendzináról van szó, hanem egy átalakult képződményről, melyen egyértelműen látszanak a talajosodás folyamatai (humuszosodás, szemcseösszetétel, gyenge agyagmozgás) és termőrétege is jóval vastagabb. Egyedül a kémhatást tekintve érzékelhető a mészkő hatása, mely semleges-gyengén lúgos kémhatást eredményez.

 Véleményem szerint a vizsgált talajok közül a fekete rendzinaként leírt talajok állnak a legközelebb a rendzina típusú talajok definíciójához, melyek mind humusztartalmuk, sekély termőrétegük, kémhatásuk alapján megfelelnek ennek a kategóriának, de fontos megemlíteni, hogy a kilúgzás hatása érzékelhető ezekben a szelvényekben is (kevés CaCO3 a felső szintekben), illetve az idegen-eredetű anyaghozzákeveredés is (ásványi összetétel).

 A barna rendzinák, különösképpen a két savanyú kémhatású (2. és 6.

talajszelvény) és a vörösagyagos rendzinák úgy vélem nem felelnek meg teljes mértékben a rendzina típusú talajoknak, inkább átmenetet képeznek a barna erdőtalajok felé vagy már a barna erdőtalajoknak felelnek meg. Ehhez hozzájárul az a tény is, hogy az érintett talajszelvények tető helyzetben helyezkednek el, illetve enyhe lejtésű oldal (5°) helyzetben, melyek csekélyebb erózióval jellemezhető területek, így a vastagabb talajtakaró barna erdőtalaj mélységű szelvények kialakulását is eredményezheti.

 Úgy vélem a területen nem csak a klíma, hanem döntően a mikrodomborzat hatása is fontos tényező a talajtípusok kialakulásában.

Jövőbeli feladatok

Véleményem szerint az elvégzett ásványtani vizsgálatok hasznos és informatív adatokkal járultak hozzá a bükki mészkövön található talajok kialakulásának megismeréséhez, melyből kiderült, hogy ezek a talajok nem csak a mészkő alapkőzetek mállása során képződtek, azok csak ágyazati kőzetnek tekinthetők.

 Ez alapján fontos tisztázni, hogy továbbra is a mészkövön képződött, rendzina talajtípusba sorolhatjuk-e őket vagy sem. Ehhez azonban úgy vélem a jövőben érdemes volna kiterjeszteni a mintavételt a vizsgált területen és más mészkőből felépülő hegységeink talajaira egyaránt.

 Napjainkban a hullóporos eredetű üledékek, szél által szállított és lerakott üledékek ásványi anyagának nagyon szűk intervallumban mozgó szemcseátmérője és az erre épülő folyamatosan fejlődő méréstechnikák egyre jobban rekonstrulják a környezeti viszonyoktól függő lerakódás utáni átalakulási folyamatokat. A hullópor eredetű talajszemcsék még részletesebb elemzéséhez a jövőben a szemcseanalízis módszerét is érdemes lenne alkalmazni, mely a vizsgált talajszelvények szemcsemérete alapján tisztázhatná az idegen forrásból származó szemcsék konkrét eredetét, és magának a forrásnak a jellegét. Ezen kívül információkkal szolgálhat a légköri leülepedésből származó szemcsék és az áthalmozott szemcsék egymáshoz viszonyított mennyiségi arányaira.

 Javasolt a talajkolloidikai vizsgálatok elvégzése is, mely az agyagásványok milyenségével és mennyiségével összhangban pontosabb információt adhat a talaj fizikai-kémiai tulajdonságaira gyakorolt hatásuk ismeretéhez. Ezáltal

116

információt kaphatunk a talajok vízgazdálkodási tulajdonságairól, termékenységükről egyaránt.

 Mivel a talaj ásványi összetétele mellett a szemcseméret eloszlása is hatással van a (nehéz)fémek viselkedésére a talajban javasolnám ezen vizsgálatok kibővítését is, egyrészt több elemre nézve, illetve a talaj kis szemcseméretű frakcióira, hiszen ezekben jelentősen dúsulnak a (nehéz)fémek.

117