Disszertációmban empirikus vizsgálatom segítségével bemutattam a sportágak és a sportoló nemek sztereotip megítélésének jellemzőit a hazai sportszakma utánpótlásának körében. A kutatásom egyik mintáját alkotó, sportszakember-képzésben tanuló fiatalok véleménye ugyanis meglátásom szerint döntő lehet abban, hogy miként alakul a sportágak rekrutációja a közeli és távoli jövőben. Az empirikus adatfelvételt megelőzően összegeztem a témával foglalkozó sokrétű nyugati, illetve az igen szerény hazai szakirodalmat, majd áttekintettem a kutatás elméleti hátterét, a témához kapcsolódó elméleti keretet. Mindezek segítettek abban, hogy megalkossam multidimenzionális modellemet, kérdéseimet, majd az azokra vonatkozó hipotéziseimet megfogalmazzam a maszkulin és a feminin sportágakkal, és a sportoló nőkkel kapcsolatos sztereotípiák hazai specifikumaival és eltéréseivel kapcsolatosan.
Úgy gondoltam, hogy csak azáltal adhatok kielégítő képet a vizsgált területről, ha több oldalról közelítem meg a problémát. Ezért alkottam meg azt a modellt, mely mentén az egyes területeket és azok összefüggéseit tudtam bemutatni kvantitatív és kvalitatív módszerekkel, melyet Magyarországon komplexen még nem vizsgáltak, tehát nóvumnak tekinthető. A vizsgálat nemcsak a sportolónők véleményének feltárását, sportáguk megítélését, hanem nemi- és sportszocializációs folyamataikat, nemi identitásukat és sportágválasztásuk hátterét is bemutatta.
7.1 Tézisek – válasz a hipotézisekre
Az empirikus vizsgálatom megkezdése előtt felállított hipotéziseimet az egyes dimenziók mentén fogalmaztam meg, verifikálásukra pedig a többféle kutatási módszer által nyert eredmények révén nyílt lehetőségem.
Az a feltételezésem, mely szerint napjainkra a sportágak nemekhez illeszkedése, így társadalmi elfogadottsága Metheny több mint fél évszázada megalkotott kategóriarendszeréhez képest változott, igazolást nyert. Metheny csoportosítása szerint a sportágak egy része társadalmilag elfogadott nőknek, sőt néhány sportágat kifejezetten nőknek valónak ítélt meg (esztétikailag szép, stb), más része viszont egyáltalán nem ajánlott (nehéz súlyok emelése, stb), harmadrészben pedig vannak olyan sportágak,
124
melyek mindkét nem számára elfogadottak. A kategóriarendszert úgy hozta létre, hogy a sportágakat ebbe a három csoportba osztotta, majd ezeken belül is alkategóriákat alkotott. A két szélső csoportba Magyarországon már sokkal kevesebb sportág tartozik elfogadottságát tekintve, mint 1965-ben Methenynél. A sportágak elfogadottsága hazánkban egyrészt a női sportolók sikerességétől is függ, másrészt a sportágban megjelenő női szakágak, és olimpiai megjelenésük is befolyásolja megítélésüket. Így nőies sportok kategóriájába az eredményeim alapján már csak három sportág került: a műkorcsolya, a szinkronúszás és a ritmikus gimnasztika, míg férfias jellegűnek hét bizonyult: birkózás, judó, ökölvívás, nehézatlétika, súlyemelés, labdarúgás, jégkorong.
Ezen sportágak esetében nem számít az eredményesség sem, megítélésük szerint ezek ma sem nőknek való mozgásformák.
Második hipotézisem, miszerint a maszkulin sportágak és az azokban résztvevők megítélésében nem jelennek meg sztereotípiák, de női szakágának létjogosultságát ma is megkérdőjelezik azon tradicionális férfisportoknál, amelyekre a nagyfokú agresszió, illetve extrém fizikai igénybevétel jellemző, részben igazolódott. Az ilyen jellegű sportágak női szakágának létjogosultságát valóban megkérdőjelezték a sportszakember -képzéseken tanulók, ugyanakkor véleményeikben megjelentek olyan sztereotípiák, melyek szerint a nőket férfias tulajdonságokkal ruházzák fel. Ugyancsak nem nyert igazolást, hogy az extrém fizikai igénybevételt igénylő sportágak beletartoznak abba a kategóriába, amelyek ma már a nők számára elfogadottakat foglalja magába.
Harmadik hipotézisem, mely szerint a sztereotipizálás a férfiak körében erősebben jelentkezik, mint a nők esetében, és előbbiek erősebben kötődnek a hagyományos nemi szerepekhez is, csak részben bizonyult igaznak. A férfiak szignifikánsan erőteljesebben sztereotipizálnak az eredményeim szerint, melyet sztereotípia-változókkal teszteltem.
Azt is kimutattam, hogy a válaszadó saját sportága befolyásolja sztereotip gondolkodását, sőt ha egy férfi nőies sportágat űz, kevésbé ítélkezik szélsőségesen, illetve ha egy nő férfias sportot választ, szintén enyhébb a megítélése a sportoló társaival szemben. Az eredmények azt is mutatják, hogy a férfiak még ezen sportágak esetében is előítéletesebben nyilatkoznak, mint a nők.
Az eredmények nem igazolták azt a feltételezést, hogy a hagyományos nemi szerepekről alkotott véleményekben különbséget mutatnának a két, úgymond ellentétes póluson
125
elhelyezkedő sportágak képviselői. Mindkét esetben követendő példának tekintik a családjukban is jellemző patriarchális jellegű szerepfelosztást, amelynek egyik fő jellegzetessége a házimunka aránytalan túlsúlya a nők tevékenységrendszerében. A házimunkát 70-30 százalékban osztanák el nők és férfiak között, így ebben a vonatkozásban eredményeim csak részben egyeznek meg a korábbi nemzetközi tapasztalatokkal.
El kellett vetnem azt a hipotézisemet, melyben azt feltételeztem, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségű szülővel rendelkező válaszadók körében a sportágakhoz köthető nemi sztereotípiák gyengébbek, mint a magas iskolai végzettségű szülő gyermekei esetén. A férfias sportágak közül az ökölvívás régóta olyan sportágnak számít Magyarországon, amely az alsó és az alsó középosztályból nyeri utánpótlása javarészét, úgymint a cselgáncs és a birkózás is. A kutatás mintájába került küzdősportot űző nők esetében is ez volt a jellemző, hiszen többségük e rétegekből érkezett, mindössze egyetlen ökölvívó versenyző családja tartozott felsőbb társadalmi réteghez. Itt kell megjegyezni, hogy míg Magyarországon a férfi ökölvívók között a hátrányos helyzetű cigány kisebbségből származók jelentős arányban képviseltetik magukat és a sport mobilitási csatornaként szolgálhat számukra, a nőknél ez nem mondható el.
Igaznak bizonyult viszont következő előfeltevésem, miszerint a nőies sportágakat általában a szülők választják gyermeküknek korai életkorban, míg a férfias sportágakat a sportoló nők maguk választják több sportág kipróbálása után. A velük készített interjúk során ugyanis kiderült, néhány kiugró példától eltekintve, hogy a sportoló nők a maszkulin sportágakban több sportág kipróbálása után saját maguk döntötték el, hogy ezt a sportágat választják, míg a feminin sportágakba inkább szülői indíttatásra, korai gyerekkorban kapcsolódtak be a sportoló nők. Az is bebizonyosodott, hogy a szülő sportmúltja is befolyással volt a gyermek sportágválasztására.
Kutatásom kvantitatív és kvalitatív eredményeit összegezve arra a következtetésre jutottam, hogy hazánkban a nemek sportjának megítélése nem illeszkedik nemzetközi trendekbe, melyek a nők sportját vizsgálják. A sportág eredményessége szorosan összefügg a megítélésével és média megjelenésével. Annak ellenére, hogy ha egy férfi szakág eredményességben elmarad a női párjától, a sportág akkor sem tud váltani nőies irányba, esetleg semleges marad. Az ökölvívás, a súlyemelés és a jégkorong női szakága
126
mind a mai napig nem tudta kiharcolni az egyöntetű szakmai és társadalmi támogatást.
Bár a nemi szerepekhez kapcsolódó normák – többek között a sportnak köszönhetően is – sokat változtak az elmúlt évtizedekben, a női sportolók férfias küzdelme még napjainkban is sokszor a nőiesség és a heteroszexualitás megkérdőjelezéséhez vezet.
Eközben ezeknek a sportolónőknek a többsége a hétköznapi életben ugyanúgy barátnő, feleség vagy anya, mint bármelyik tornász, úszó vagy éppen műkorcsolyázó. Nem harcos feministák ők, és nem „mások” – csak a sportáguk más.
Ezáltal elmondható, hogy a női szakágak a maszkulin sportokban – csakúgy, mint a társadalmi élet számos egyéb területén - hátrányban vannak, mely azonban sok esetben nincs összhangban sportbeli teljesítményeikkel. Ezt mi sem jelzi jobban, minthogy a 2016-os riói olimpián a nyolc első helyezésünkből hetet ők szereztek meg.
7.2 Ajánlás
A nők és a férfiak sportjával kapcsolatos kutatások száma évről-évre növekszik, köszönhetően annak, hogy az abban zajló változások is felgyorsultak. Kutatásom Metheny 50 évvel ezelőtt felállított elméletét tesztelte hazánkban, mely éppen azért szorul időről-időre revízióra, hogy elemezze a sportágak és a velük kapcsolatos nemi sztereotípiák alakulását. Az ilyen jellegű vizsgálatokban egyre több aspektus bekapcsolása lehetséges, több irányból megközelíthető a nemek és a versenysport kapcsolatrendszere. Mivel egyre több sportág válik „kétneművé”, azt a kérdést fogalmazhatjuk meg, hogy vajon a sportágakhoz, vagy azok képviselőihez kapcsolódó sztereotípiák változnak-e meg majd a jövőben. A teljes spektrum feltérképezése érdekében érdemes lenne kiterjeszteni a kutatást az általam nem vizsgált sportágak képviselőire is.
A női sportolókkal kapcsolatos sztereotípiák csökkentésére több területen is lehetne törekedni. Elsőként a mindennapos testnevelés fontosságát emelném ki, ahol nemcsak a fiúk, de a lányok is tapasztalatokat szerezhetnek vagy belekóstolhatnak olyan sportágakba (judó, birkózás, labdarúgás, stb), melyek eddig erről a területről kimaradtak, pedig a sport világában nagy ütemben fejlődnek. Akár úgy is megvalósítható lenne a tradicionálisan férfias sportok vonzóbb megjelenítése, hogy
127
olyan sikeres női sportolók tartanának bemutató órákat, akik hitelessé teszik a női jelenlétet ezekben a mozgásformákban.
Véleményem szerint, hasonlóan a testnevelés órákhoz, az egyre divatosabb sportágválasztókon egy-egy maszkulin sportágban megjelenhetnének olyan sikeres sportolónők, akik dekoratív megjelenésükkel és intelligenciájukkal emelhetnék az adott sportág női szakágának ismertségét, elismertségét, segíthetnék vonzóvá tételét. Ezek a sportoló nők rácáfolhatnának azokra a sztereotípiákra, melyek azt sugallják, hogy a sportágban megjelenő nők feltétlenül férfiasak. Minél dekoratívabb a meghívott sportolónő, annál meggyőzőbb lesz az eredmény.
Más megközelítésben a szövetségi vezetők mentalitásán kellene változtatni, követve a nyugati mintát, ahol úgy tapasztalom, hogy a női sport egyre nagyobb mértékű elterjedésével a női vezetők, edzők is megjelennek a sportdiplomácia és a menedzsment területén egyaránt.
A médiának szintén nagy szerepe van a sztereotípiák fenntartásában, bár erre a legnehezebb hatni. Sokszor a világraszóló sikerek sem elegendőek ahhoz, hogy egy-egy sportág női képviselői címlapra, vagy a férfitársaik reprezentációját felülmúló mértékben a képernyőre kerüljenek. Ezért olyan tematikus sportcsatornákra lenne szükség, amelyek a sportért önmagáért közvetítenék az adott eseményeket, bemutatva azon sportágak széles és színes spektrumát, amelyek ma a férfiak és a nők előtt teljes mértékben nyitva állnak. Felvállalni ezeket azonban feltehetően csak azok merik, akik elfogadják az ezekhez kötődő sztereotípiákat, vagy éppen küzdeni szeretnének ellenük.
Mert, amint ezt a kutatásom is bizonyította, ezek, olykor gyengébb, vagy éppen erősebb formában, de mind a mai napig léteznek.
128