A CSÓK
IX. Költészet
A csók
Löw Immánuel
És ha a nap megcsókolta az éjszakát,
Amely halálnak édes csókjában meghal.
Kiontott vére az,
Amire azt mondjuk: hajnal.
És Heine:
Az erdő csúcsán csillamlik A gyengelkedő napsugár, Talán az utolsó csókjait Elszórja egy tovatűnő nyár.
Juda Halevinál a nap minden este megcsókolja a Nyugat kezét.
A zsidó költők birodalmában csak ritkán lepnek meg a csókról szóló sajátos szófordulatok. Így például, ha Alharizi mondja, hogy Ben Baruch dalai csóko-lóznak a szívek szájával (Tachkemoni 6b Stern. Brody és Albr. 173 Z 84). G A [responzum] Lothair fólió 39b kínálja az alliterációk wagneri bőségét, amelyet nem lehet nem észrevenni: קשמד קשפ קשח קשמ קשנל .
Az inni azt jelenti, hogy megcsókoljuk az üveget: Kalonymos ben Kalonymos 1322. körül (Eben Bochan, Lemberg 1865, p.10). Az üveg száját állandóan csókolni (R E J 57, 6): קשונ דימת סוכה תפש.
Alcharizi: Úgy tiszteli a bort, mint az apát. A pohár szélét csókolja, mint test-vért. És így repült ez szájról szájra, míg mindent ki nem ürített. (Tachkemoni 6b Stern; Brody és Albrecht 172 Z 58).
Jakob ben Eleazar (Brody és Albrecht 163 Z 8, 9):
Hörpintésre kínálkozik szerelmed szája, Édesebb minden serlegnél,
Ezért vágyodik a szerelmes inni Szerelme rózsás ajkáról.
Juda Halevinál a szerelmes a nap, a pohár a hold. Ívásnál a nap csókolja a holdat:
Egy pohár bor a kezedben:
Ha ajkadhoz emeled,
Olyan, mintha csókolozva felfrissült Volna a nap a holdon. (I. 24)
Csak a rendkívüli költői tehetségnek volt köszönhető, hogy a látókör és a szó-kincs korlátai ellenére a költő saját szóképeket alakított anyanyelvén, sőt sajá-tos hangnemet is talált, amelyből a személyisége szólt. Juda Halevi személyisége volt olyan nagy hatással Heine költészetére, noha héberül Halevit nem olvas-hatta, és csak Zunz többnyire szóbeli fordításain keresztül fogta meg őt az igazi költő hatalmas poétikai ereje. Heine öntudatlanul a zsidó isteni csókot énekli meg Juda Halevíről szóló versében:
A csók Tiszta és igaz, álarc nélkül
Volt a dala, mint a lelke. – Mint a Teremtés tisztasága.
Önelégülten ezt a lelket Megcsókolta a széplélek.
A csóknak édes utóhangja Megremeg összes dalában,
Amelyet ez a kegyelem felszentelt.
Ebben a versben Zunz nézete tükröződik, amelyet Heine berlini ismeretsé-gük idején ismert meg. 1855-ban Zunz maga is így foglalja össze Juda Haleviről alkotott véleményét: Minden műve szép, világos, tele melegséggel és gondolat-tal. Mindig megtalálja a megfelelő szót, a legkifejezőbb bibliai idézetet. Egy nagy szellemi élet egy kis verbális keretben, a vers egy-egy része úgy mozog, mint egy élőlény tagja, mintha az egész saját magától, a költő minden segítsége nélkül fej-lődne. És ennek az életnek az Istentől megtelt szellem ad lelket. Tisztaságához semmi szennyfolt nem tapad, szent tűz melegít, ereje évszázadokon át feltör, és amelyet az élesen gondolkodó értelem vezérel, mely soha nem téved el a sötét utakon. Amint az illat és a szépség a rózsa belső sajátosságai és nem a külső kel-lékek, így Jehudánál a szó és a bibliai idézet, a metrum és a rím egyesül a vers lelkével.
Dicshimnusz A nap az égbolton
Meghajol a nyugat fejedelme előtt, Sohasem nyugszik, elébe siet, Országa után szomjuzni látszik.
Ott trónolnak szent fejedelmek, szíve vágyának célja, Miattuk csókolja nyugtának kezét.
(I 113. sz. 4-7. sor, p. 171) A tenger
Nézd csak a tengert, milyen jó ez neki,
Amikor sietve parthoz emelkedik, szétszorva habját:
Mint amikor a kimustrált sereg kivonul, és jön Megcsókolni a vezér kezét, majd hazatér.
(II 81. sz. p. 299)
CiónElkap az élő Isten utáni vágyakozás, Ahol Felkentjeim egykor lepihentek. – Nem hagyta, hogy csókkal elébe siessek
A gyereknek, unokának, a nejnek vagy vendégnek.
(II 32. sz. p. 133)
Löw Immánuel A szerelmének
A kellem hercege, a szépség fejedelme
Hűtlenül miért hagyja el a leghűségesebb szolgát, Hűtlenül elhagyott, és nem csókoltam meg Az édes, finom ajkának pírét.
(II 72. sz. p. 294)
Ének egy arab hölgynek
Uszájának nyoma húzódik, mint a kígyó…
Mint a búcsu hegyén Izsák nyoma,
Hol barátait megcsókolja, kik őt elhagyják, A láb nyomát, a nyomok porát csókolják, Mint a színméz íze s illata, amely
A holttestből új életet fakaszt.
(II 35. sz. 16. k.k. sor, p. 261) Szájának gyöngyeiről itat engem Az édes ajka szőlőjével.
Ha felébred, így szól: régóta itatlak A szám tűzes borával?
(II 11. sz. 17. kk. sor, p. 15) Az arab hölgy nem csókolhat zsidót:
Barátom: egy midjáni lány kinálja neked szerelmét, És hozzád fut a tiltás ellenére, hogy téged szeressen, Úgy haragszik, hisz bíró és a törvény megtiltja ezt a csókot.
(II 137. sz. 23. kk. sor, p. 200) Juda Haleví fordítása arab nyelvről
A térdemen játszadozva Meglátta szememben arcát:
Most azt csokolgatja viccelődve – Ám nem a szememet: magát.
(II 13. sz. p. 16, vö. Geiger N S 3, 106) A szerelmes a szerelmének
Amikor csókra nyujtottam ajkamat, Oly píros lett, mint hajnalkor a nap, – És ekkor vettem észre, tilalmas számára, Ha fehér pírossá megváltozik.
A szenvedését szívemen víselem, Énekel, hogy ingerelje érzékeimet, Nem fárad bele szájam csókolásába.
Csak csókold, csókold számat, A dűh ne sebbeze a szívet!
(I 131. sz. 17-24. sor, p. 193)
A csók Szerelmi dal
Te vagy a szépség: láncocskák és díszek Nem kellenek – hát kerüld őket.
A díszek és ruhák csak arra jók,
Hogy irigyeljék tőlem nyakad csókolását!
És így megszólalt mezőről a mirha:
Old le nyakadról a gyöngysort.
Te vagy a dísz,
Amit a természettől kaptál, ne rontsd!
(II 114. sz. 23 kk. sor, p. 325) Szerelmi dal
A nő: Gyere, kedvesem, a szerelem itt vár,
Meglátod, kedvesem, milyen jót tesz neked!
A férfi: Te, kecses gazella, a kedély gyógyítója, Szádnak csókjában fellángol a parázs, Mint tömjén a szemnek, de fegyvernek is jó:
Mert lángoló angyalokat állítasz őrségbe.
Az ijat kifeszitik, kiontik véremet.
(II 111. sz. 1-5. sor, p. 320) Ébredj, kedvesem szundikálásból, Ne késlelkedj a szerelemmel:
Ha az ajkak csókjával álmodsz, Legyek én álmaid megfejtője.
(II 19. sz. p. 20. Kämpf, Nichtandalusische Poesie [Nem andaluziai költészet, Mellékletek 226]).
A szavak az ajkak dísze,
Tapadnak rajta, mint a virágzó rózsák, Ültettem rózsát, le akartam tépni,
Az ajkak megtagadták: add fel a furfangot!
(I 133. sz. 11-12. sor, p. 195) Te, egyetlen az emberek között, Csak nővérének fia hozzád illő!
Tiszta életedre mondom, hindunő, Nem szegem meg a szövetséget.
És engedelmeskedve bűnnek
A szemed csokolnám, amelytől oroszlánok félnek,7 Mert fenyegetheti az oroszlánt.
7 Vö. I N 138, 27. sor, p. 202: a szemektől
Löw Immánuel
Ne hozd veszélybe szívemet, Annak elég az almapár
Jobbról és balról, mint a lándzsák, Amelyek leszakadtak szárról, Az életfájáról, teli csábítással.
Ó, ingadozó, nyúlánk, karcsu szál, Ó, gazdag virágzás, a naptól keltetett, Ó, orca, mely legyőzte rózsa
Piros színét.
(II 133. sz. 1-114. sor, p. 322)
Monatsschrift für Geschichte und Wissenschaft des Judentums [A zsidó történelem és tudomány havi lapjából], 1921. 65. k.
A CSÓK
Bacher Simon, Saár Simon I 226 (bal oldali rész)
Az anyja keble mellől üdvözölve, Egy csókot küld kisfiam finom ajka, Mily öröm ez a zsenge csókja – Ez jele annak, hogy a kicsi szeret.
Csalóka fuvallat a csókja mégis, Az üzenete nem hat mélyen,
Hisz tudatlan: ki tudja hogyan, minek, Elhagyja kis fiucska puha ajkát.
Ha szívből csókolt a barátom Egy férficsókkal ajkamra ajkáról, Mély és igaz volt ama csókja – De szívem mélyét ez sem érte.
Az ellenségem fenyegető csókja Egy ajakról, mely forrón izzik, Jákobot így csókolta Edom:
Kigyóként keskeny nyulszájából.
Már csókolt engem testvér, s rokon, Csókol anyám, és én is vissza – Sok csókot adott ismerősöm, Mint Orpa búcsúzáskor csókolt.
A csók A csókok sokasága ez, és mégis,
Csupán az ajkak hideg éríntése, Megkeseríti szívemet a bánat, A tömentelen csók oly semmis.
(jobb oldali oszlop)
Ha csókoltam a húgom arany haját, A zsenge ajkát, szemének rózsáját, A bájos kedvesem csókjára vágytam, Ki egyszer csókolt, de csak egyszer hajdan.
Leácska unokanővérem csókját Elcsentem múltkor búcsuzásnál, De hol van galambocskám csókja, Amelyet sehol sem találtam.
A hársunk hüvős árnyékában Ott megölel a lelkem lelke, A vállamhoz simul a fejecskéje – A holdnak fénye rejtse el a báját!
A csókban lobban szerelem parázsa, Ha ajka remeg gyönyör örömében, És habzik szerelem hulláma csókban, Ha vérem tódul forró vér elébe.
A méhecske színtiszta mézét Leszívom finom ajkadról, Merészen, édes galambocskám, Hát ez a csók, mely visszacsókol.
És jöhet egyszer búcsú perce –Az idő gyorsabb, mint akarjuk–
Az ágyam körül állnak már És patakokban omlik könnyük.
Leáll a szívem, vérem is megáll, Összeszorul a torkom végleg:
A nekem rendelt angyal vár, Majd csókban elveszi a lelkem.
Szeged, 1921