Két rom antikus: Novaiis és Shelley

Míg a szépség a klasszikus Schillernél az ész (formaösz­

tön) és a test (anyagösztön) között egyensúlyt teremtő erő, addig Novaiis a szépségből, eme harmadik erőből kiindulva az eksztatikus élményt keresi, melyben a szub­

jektum és objektum közötti határvonal megszűnik. Az álom központi szerepet kap ebben a világlátásban. íme, néhány gondolat Novaiis Heinrich von Ofterdingen című regényéből: „»Hallottam valaha letűnt korokról, ami­

kor az állatok és a fák és a szirtek szót váltottak az em­

berekkel. Nekem úgy rémlik, mintha most is megakar-47

nának szólítani minden pillanatban, és mintha leolvas­

hatnám róluk, amit mondani kívánnak. Bizonyára sok szó akad még, amelyeket nem ismerek; ha többjüket ismerném, sokkal inkább felfognék mindent. Máskor táncolni szeretek; most inkább töprengek a muzsikán.«

A fiú lassacskán elmerült édes ábrándjaiban, és elszuny- nyadt. Beláthatatlan távolokról és ember nem járta, vad vidékekről álmodott elébb. Tengeren kelt át fel­

foghatatlan könnyedséggel; csodás állatokat l á t o t t ...”

(Novai is, 1985, 9. o.)

Shelley a Defence of Poetry (A költészet védelmében) című, 1821-ben keletkezett írásában a költői vízióban látja meg az összes emberi tudás középpontját (Shelley, 1959, 407-421. o.). Az ellenkultúra gondolkodóinak vé­

leményét megelőlegezve, a költő rámutat arra, hogy az emberiség egyre kevésbé van annak a képességnek a birtokában, mellyel tényleg el tudná képzelni, amit tud.

Épp ezért az ember, aki leigázta a természet erőit, még mindig szolga. Minden tudás - állítja Shelley - egy kö­

zös erőből fakad, ez pedig a költészet ereje. Követke­

zésképp minden tudománynak kapcsolatban kell ma­

radnia vele, ha meg akarja őrizni a humanitás iránti tisz­

teletét.

3. A m odernizm us

A 19. és 20. század folyamán a kultúra egyre szabadabbá vált a vallás megkötöttségeitől, és elkezdődött a vallás alternatíváinak keresése. Ennek az alternatívakeresés­

nek legfontosabb formái az (utópista és nem utópista) szocialista mozgalmak, továbbá a művészetekben és filozófiában kibontakozó esztéticizmus. Ez utóbbinak nagy előfutára Ludwig Feuerbach, aki a régi vallás he-48

lyébe új, humanista vallást hirdet meg, melyben az em­

berek az Istent - végre - egymásban találják meg, és a túlvilági Isten gondolatát, akár egy ódon kacatot, a sze­

métdombra h a jítjá k ... A szocialista mozgalmak is me­

rítenek az esztéticista lelkűiéiből, ám azt úgy haladják meg, hogy józan, a társadalmat gyökeresen megváltoz­

tató kritikai elméletet adnak. „Feuerbach a vallási lé­

nyeget feloldja az emberi lényegben. De az emberi lé­

nyeg nem valami az egyes egyénben benne lakozó el­

vontság. Az emberi lényeg a maga valóságában a társa­

dalmi viszonyok összessége” (Marx, 1960, 9. o.). „Mind­

azok a misztériumok, amelyek az elméletet miszticiz­

musra indítják” (Uo. 9. o.), azaz a vallás, a marxizmus szerint az emberi gyakorlatra vezethető vissza.

Az esztéticizmus vonalán rendkívül fontos irányzat a l’art pour l’art, melynek „követői a szépség roman­

tikus eszményképét dicsőítették egy ellenséges világ­

gal szemben. Csalódott romantikusok voltak. A civili­

zált világban az iparosítás gyorsan és könyörtelenül ha­

ladt előre, a romantikus örökség őrei azonban hátat fordítottak e látványnak, mely csak utálatot kelthetett bennük” (Gilbert-Kuhn, 1966, 388. o.). A 19. század kö­

zepén Franciaországban megszületik a bohém, aki a pol­

gár kultúrájának értékeit (józanság, takarékosság, elő­

relátás, tradicionális vallási értékek ápolása stb.) tuda­

tosan utasította el, és műalkotásaiban a szépség, a de­

kadens, végletekig fokozott érzéki szerelem, a kábító­

szer hatásait írta le. Egy jeles művészettörténész így ír e rrő l: „A társadalom visszautasítására az alkotó kisebb­

ség szarkazmusa válaszol, amely egyfajta »elátkozott művészet« élgárdájának tartja magát, büszke erre a sze­

repre, erre alapítja etikáját, sőt becsületbeli ügynek te­

kinti. Abban tetszeleg, hogy a virágzó társadalom ellen-49

pontjaként csupa »dekadensből« áll” (Cassou, 1985, 10. o.).

A z esztéticizmus vonalán a következő nagy láncszem a költő-filozófus Nietzsche, akinek „felsőbbrendű em­

bere” a vallás megszüntetésének vallását teszi magáévá.

Az Isten halálát meghirdető Nietzsche vallásos áhítat­

tal, ám egyben könyörögve-kérlelve szólítja meg ol­

vasóit: „Könyörgök néktek testvéreim, maradjatok hűek a Földhöz, és ne higgyetek azoknak, kik túlvilági reményekről mesélnek néktek! Akár tudják, akár nem, méregkeverők!” (Nietzsche, 1921, 13. o.) A filozófus maró kritikáját adja a kor polgári értékeinek, ám ez a bírálat túlságosan is az irracionalitás sodrába foghatja az embert. A nietzschei modernizmus embere már sem­

miféle morális határt nem ismer, és ezért lehet affinitást felfedezni Nietzsche és a fasizmus között. Ám a prob­

lémának azon, Lukács által elterjesztett beállítása, mi­

szerint a nietzschei valláskritikának semmi köze sincs a marxizmus racionális elgondolásokat kialakító vallás­

kritikájához vagy a polgári radikalizmushoz, nem sze­

rencsés. Am ikor a vallástól való elfordulás összefonó­

dik az én lehetőségeinek patetikus kitágításával, nem jön létre szükségképp olyan szellemiség, mely össze­

férhetetlen a szociális radikalizmussal! (Például Ady köl­

tészetében sok helyütt erős Nietzsche-hatás mutatható ki. Ugyanaz az Ady, aki meríthetett a Lukács által a csakis és pusztán a fasizmus szellemi előkészítőjének tekintett Nietzschéből, a forradalmi radikalizmus köl­

tője is lehetett, és ez a két tény összefügg. Épp Lukács, a Történelem és osztálytudat szerzője, az orosz forradal­

mak kortársa ne látná ezt?)

A politikai és esztétikai radikalizmus lendülete vala­

miképp egy, és ez az egység a modernizmusban kapott kifejeződést. Mikor beszélhetünk tehát modernizmus-50

ról? Akkor, ha ez a valahol közös érzület a pátosz sodrásá­

ban az egyén egyetlen értékmérője lesz, és politikai erővé is válik. Mennyire politikai a modernizmus? A válasz:

nem annyira, mint egy józan társadalomelmélet, de azért annyira igen, hogy bizonyos történelmi helyze­

tekben erős politikai tényezőként is szerepelhessen. És ezen a vonalon jutunk el az amerikai ellenkultúrához, melyet többek között az tett lehetővé, hogy a moder­

nista szemlélet a posztindusztriális bőség alapján de­

mokratizálódott. A modernizmus gyökerei tehát mesz- szire nyúlnak vissza. Ennek az érzületnek a demokrati­

zálódását az jelzi, hogy „századunk első negyedének vé­

gétől napjainkig egy népes csoport alakult ki, melynek tagjai a szembeszegülő kultúra (adversary culture) esz­

méjét magától értetődőnek tartják” (Trilling, 1965, XIII. o.).

In document értékelések Tények - szociológiai ELLENKULTÚRAAMERIKÁBAN (Pldal 49-55)