Káprázás és vakítás

Látórendszerünk dinamikatartománya rendkívül nagy átfogású, azonban határai így is elérhetőek, számos különböző általános vizuális körülmény között is, zavarva ezzel látásérzékelésük normális működését. Mivel éjszakai autóvezetéskor látórendszerünk nehezen definiálható állapotban működik, ekkor az ilyen zavaró hatásokra különösen érzékenyek vagyunk, így ezek részletesebb tárgyalása mindenképpen indokolt. A két jellegzetes vizuális zavaró hatás közül az egyikről alapjait tekintve már korábban is szó esett bizonyos látásmechanizmusok határátmeneteinek tárgyalásakor, ez a vakítás jelensége, amelyet a látótér nagy fénysűrűségű pontjai által telítésbe vitt receptorok jelképzésének pontatlansága okoz, és jellemzően a látótér

foveális részén lép fel. A másik jelenség a káprázás, amelynek fundamentumai a vakításhoz hasonlóak, azonban maga a jelenség kissé más hatásmechanizmusok mentén értelmezhető.

3.3.2.1. Káprázás fajtái, kapcsolatuk az autóvezetéssel

A káprázás jelensége akkor lép fel, amikor a szem receptorainak maximális érzékenységét meghaladó, körülbelül 10⁵ cd/m² külső behatás, fénysűrűség éri a szemet, jellemzően szórt fény formájában vagy parafoveális területen, azaz látóterünk perifériális részén.

Az MSZ EN 12665 a káprázást a következő formában határozza meg:

„A látás kényelmetlensége és/vagy a tárgyak felismerhetőségének a csökkenése, a fénysűrűség szokatlan eloszlásának vagy szokatlan értékének, illetve a térben vagy időben fellépő igen erős kontrasztnak a következtében.”

Ez a szabvány azonban nem tesz különbséget a rontó és zavaró káprázás között. A világítástechnikában nemzetközileg a két jelenség között különbséget kell tenni.

A Nemzetközi Világítástechnikai Szótár alapján:

• Rontó káprázás: Olyan káprázás, amely rontja a tárgyak látását anélkül, hogy szükségképpen kényelmetlenséget okozna. A szemgolyóban létrejövő fényszórásra vezethető vissza [5.].

• Zavaró káprázás: A kápráztató hatások közül azt nevezzük zavaró káprázásnak (vagy pszichológiai káprázásnak), amely látási kényelmetlenséget okoz anélkül, hogy szükségképpen rontaná a tárgy látását. Ilyen zavart okozhat, ha pl. egy nagy fénysűrűségű tárgy van a perifériás látás területén.

A zavaró káprázás objektív okait mind a mai napig nem sikerült felderíteni, annak vizsgálatát rendszerint csak kérdőíves kiértékelés alapján végzik, újabban mérési eljárásokat próbálnak az észleletekhez hozzárendelni, az ilyenkor fellépő hunyorítást alapul véve [6.].

Az ezzel kapcsolatos korábbi kutatások két fő csoportra oszthatók:

• pszichometrikus vizsgálatok (pl. VCP Visual Comfort Probability = látási komfort valószínűsége);

• a káprázás fotometriai leírása.

A CIE az UGR (Unified Glare Rating) egységes káprázás érzékelési skálát deklarálta általánosan használt módszernek a zavaró káprázás meghatározásához, amelynek értéke 10-tõl 28-ig terjedhet a legkisebb kápráztató hatástól a legnagyobbig.

Az UGR formula nem a megvilágítást, hanem a háttér fénysűrűséget tartalmazza. (A helyiségben létesült átlagos megvilágítás természetesen befolyásolja a háttér fénysűrűséget).

Egy gyakorlati példa az UGR használatára:

• a térszög, amely alatt a szemlélési pontból nézve a kápráztató fényforrás látszik;

• a kápráztató fényforrás elhelyezkedése a nézési irányhoz viszonyítva;

• a kápráztató fényforrások száma, elrendezése;

• a helyiség geometriai méretei;

• valamint a környezet megvilágítása, ill. fénysűrűsége.

Közlekedésben gyakran előforduló káprázási jelenségek:

Egy izzólámpán, valamint egy Xe-lámpán végzett kísérlet során arra a következtetésre jutottak, hogy azonos zavaró káprázást beállítva, a fotopos vertikális megvilágítás (azaz a szem síkjában mérhető megvilágítás) mintegy másfélszer akkora volt halogén izzólámpa használatakor, mint Xe-lámpa esetén. Azaz, ha a Xe-lámpás és a halogén izzólámpás fényszóró esetén azonos fényeloszlást és útburkolat megvilágítást hoztak létre, akkor a Xe-lámpa által keltett zavaró káprázás nagyobb volt. Továbbá vizsgálták azt is [8.], hogy ez a jelenség lehet-e az életkor illetve a fényforrások színének függvénye, s azt találták, hogy az idősebb és fiatalabb gépkocsivezetők különbözőképpen reagálnak a kétféle fényforrásra (2.28. ábra - Azonos zavaró káprázáshoz tartozó vertikális megvilágítás fiatal és idősebb gépkocsivezető, valamint halogén izzólámpa és Xe-lámpa esetén). Látható, hogy életkortól függetlenül a kékesebb árnyalatú gázkisülő lámpa erősebben kápráztat, de idősebb korban ez a hatás nagyobb.

2.28. ábra - Azonos zavaró káprázáshoz tartozó vertikális megvilágítás fiatal és idősebb gépkocsivezető, valamint halogén izzólámpa és Xe-lámpa esetén

Az úttest kivilágítása annál kedvezőbb, minél nagyobb az átlagos megvilágítás erőssége, és minél kisebb az egyes helyek megvilágításában fennálló különbség. Ha az úttest egyes részeinek megvilágításában nagyok az

eltérések, akkor a jó adaptációs képességű szem sem tudja követni a gyors fényerősség változásokat. Ezt a hatást mindenki ismeri, aki világos nappali közlekedés során szakszerűtlenül kivilágított alagúton hajtott át (2.29. ábra - Káprázás alagútban).

2.29. ábra - Káprázás alagútban

3.3.2.2. Vakítás jelensége, kapcsolata az autóvezetéssel

A vakítás a káprázáshoz hasonló optikai jelenség, de még fokozottabban veszélyes. Ilyen helyzet alakulhat ki a szembejövő jármű tompítatlan fényszóróival való találkozáskor. De olyan vakítás is felléphet, amelyet a síkfelületekről visszavert polarizált fény okoz (például vízfelszínről, autószélvédőről visszaverődő napfény).

A szem nappali receptorait, a csapokat ilyenkor maximális érzékenységüknél jóval nagyobb fénysűrűségű behatás éri, és ilyenkor a fotopos fotometria szabályai érvényüket vesztik. A vakítás

• csökkenti a látáskomfortot

• zavarja a színérzékelést

• rontja a tér- és mélységérzékelést

• extrém diszkomfortot okoz.

Vakítás esetében beszélhetünk fiziológiai és pszichológiai vakításról.

Hosszú másodpercekig tarthat, amíg az erős fénytől átmenetileg elvakított gépkocsivezető visszanyeri korábbi látóképességét. Amíg ez be nem következik, vakon és csak ösztönösen vezet, a baleseti veszély pedig óriási mértékben megnő. Az elvakított személy tulajdonképpen néhány másodpercig alkalmatlanná válik az autóvezetésre. A vakítási tilalmat viszonylag sokan megszegik, részint udvariatlanságból, ill. erőszakosságból, részint pedig a fényszórók hibás beállítása folytán.

A vakító jelenség a szabadban bárhol jelentkezhet:

• vízfelszínen, havon, jégen

• ködben, párában, szmogban

3. fejezet - Világítástechnikai