Juhász Aladár korának páratlan tehetségű előadóművésze, zeneszerzője és nagyhatású pedagógusa volt. Pályájának vizsgálata a magyar zenetörténet félév-százados időszakának elfelejtett mozzanatairól lebbentheti fel a feledés homá-lyát.
Hogy mit jelent Juhász zongoraművészete, azt a mai nemzedék nem tudja, nem is tudhatja, hiszen nincsenek róla mindenki számára elérhető adatok. Csak a kortársak leírásaira hagyatkozhatunk. Nem hallottuk őt zongorázni, nincsenek hangfelvételek, koncertjeinek légkörét, zongorajátékát csak a korabeli tudósítá-sokból, kritikákból tudjuk felidézni. (Lásd 4. fejezet)
Életének dokumentumait kutatva művészetének lényege nem maradt titok előttünk. A legfontosabb forrás talán az a környezet, amelyben felnőtt és nevel-kedett.
6. 1. Az előadóművész
Hogyan munkálkodott Liszt keze Juhász igazi művésszé érésében?
A Mester több alkalommal odaültette maga mellé kis tanítványát, miközben ját-szott, hogy tanuljon. Ott volt, amikor a gyermek Juhász első önálló hangver-senyét adta (1870). A következő évektől a közkedvelt Liszt matinékon – ame-lyeket az arisztokrácia is szívesen látogatott – a fiatal tehetséget rendszeresen felléptette. Nemegyszer együtt szerepeltek. Pozsonyi koncertjére is magával vit-te, ahol négykezest játszott vele (1881).
A „Kunst” című tárcarovat elragadtatással írt Juhász zongoraművészi telje-sítményéről, amelyet ezen a koncerten nyújtott.: „…Nagy sikere volt Hummel As-dur szonátájának is. Juhász Aladárban, aki a prim részt játszotta, olyan fiatal tehetséget ismerhettünk meg, aki sok virtuózzal mérheti össze magát. A solo elő-adásának tisztasága, a világos, ezüst tisztaságú leütés adták meg, bizonyos fokig a jogosultságot a Mester melletti primjátékos szerepének betöltéséhez. A mellett említést érdemel még a felfogás lélektelisége, érzékgazdagsága, s a minutiőzus gondosság, mellyel a fiatal művész az egyes részeket áttanulmányozta, híven kö-vetve a nagy Mestert.”42
Juhász zseniális zongoraművész volt, aki egyéniségét úgy tudta másokéhoz igazítani, hogy az nem veszett el, sőt, ebben a sokszínűségben, sokféleségben nyilatkozott meg teljes gazdagságban.
Koncertjei: megannyi ünnepek, melyek messze kimagaslottak a magyar ze-neélet hétköznapjaiból. Mi maradt ezekből az ünnepekből? Juhászt is utolérte az előadóművész sorsa, hogy csak a kortársai őrzik kivételes egyéniségét.
42 Juhász Aladár.1881. április 3.
Egy korabeli híradás így méltatta egyik hangversenyét: „… Az est legérdekesebb száma azonban Beethoven Esz-dúr zongoraversenye volt, zenekarkisérettel, amelyet az akadémia illusztris tanára és a főváros legelőkelőbb zongoramüvésze: Juhász Aladár értelmezett. A közönség tüntető ovációban részesitette a geniális művészt, akinek ha az ambiciója volna nagyobb, mint a szerénysége: zeneéletünkben a legelső szerepet lenne hivatva játszani. Az ováci-ós taps nem is szünt meg addig, a míg, a koncert után ráadással nem szolgált, szédületes virtuózitással játszván el Chopin: Gesz-dúr Étude-jét (op. 25.) a melynek tempójában ugyancsak virtuóz legyen a javából, aki utoléri. A budai zeneakadémia büszke lehet az ily tanárra s teljesen érthetőn és megszokott is volt az intelligens közönségnek őszinte tüntetése irányában, kit legalább nyolc-szor tapsolt ki az emelvényre. (i.l.)”43
6. 2. A feltaláló
Valamikor sokat emlegették Juhász Aladár nevét, egyrészt hatalmas művészi sikerei miatt, másrészt, mert a zongora technikájának továbbfejlesztése terén kezdeményezett újításai mindenfelé érdekelték a zenevilágot. Egyedülálló har-cosa volt az állva zongorázásnak, amely helyzetet alkalmasabbnak tartott a hangszer technikai kihasználására. Mivel törékeny szervezete nem bírta a hang-versenyezés kimerítő felkészüléseit, gyakran betegeskedett. Ezért találta ki a
„fiziologikon”-t, amely szerkezet lehetővé tette, hogy a zongorázó fölváltva ül-hessen és állhasson a hangszernél.
„Gondolkodásának és kifejezésmódjának jellemzésére ide jegyzem néhány fejte-getését: A „Phisiologicon” egy olyan készülék, amely a zongoratest belső vál-toztatása nélkül, az ülő és álló helyzetnek tetszésszerinti változatait megengedi.
Célja ennek:
1. A gyakori játék által az egyoldali testhelyzetben könnyen beállható higienikus veszélyek ellensúlyozása.
2. A játszó szervezetében úgy a mozgató, mint az érző idegrendszer szabato-sabb beidegzésének elérése az állóhelyzettel kapcsolatos élettani folyamatok alapján, s ennek következtében a gyakorlásra fordított időnek megrövidítése, magának a gyakorlásnak hatályosabbá tétele által. A dolog egészen új. Szaba-dalmaztatott Németországban.”44
Az eszköz megszerkesztéséhez Juhász gondosan tanulmányozta az emberi szervezetet, és anatómiai ismereteket gyűjtött: „Tapasztalása szerint állva nem-csak egészségesebb a zongorázást gyakorolni, hanem praktikusabb is.”45
43 Pesti Napló, 1893. november 27. Színház és zene. A Budai Zeneakadémia 1893. november 26-i egyesületi hangversenye.
44 Zichy Géza: Emlékeim II. kötet 77-79. l.
45 Zenelap, 1898. november 15.XII. 27-28.sz.
A készülék segítségével magasabbra emelték a zongorát, a pedált meghosz-szabbították. Mivel a pedálokat a sarkával nyomta az állva zongorázó, ügyelni kellett arra, hogy azt kényelmesebben, a lábak helyzetének és izomzatának meg-felelőbben használhassa a játékos. Találmányával az volt a célja, hogy kímélje a zongorázó szervezetét, megkönnyítse az erőkifejtést, és kevésbé legyen fárasztó a zongorázás.
Ezen felfogásának bizonyításául 1899. április 19-én a Zeneakadémián elmé-leti és gyakorlati előadást tartott róla: „…Juhász Aladár érdekes fölolvasást tar-tott, s nagy tudományossággal magyarázta azokat az előnyöket, melyek akkor lennének észlelhetők, ha a zongorázók nem ülve, hanem állva gyakorolnák ma-gukat és játszanának. Ma egyedül ő az, aki szakitott az ülőrendszerrel és állva zongorázik. Ámde nagy kérdés, vajjon általánosítható-e Juhásznak ez a reform-ja. Természetesen, hogy állva zongorázhassék, egy készülékről kellett gondos-kodnia, mely a zongora »pedal«-jával van összeköttetésben és ezt a készüléket ő a zeneakadémiában összegyült előkelő közönség és a sajtó képviselői előtt
»Physiologikon« néven mutatta be. Juhász egy teljes órán keresztül magyaráz-gatta az állva játszás előnyeit oktatási szempontból, de egészségi tekintetből is, oly ügyesen beszélt reformja előnyeiről, hogy szinte meggyőző volt. Mindazonál-tal, szerintünk még soká, igen soká nyilt kérdés marad, hogy melyik módszer az előnyösebb a zongorázóra nézve: az álló-e, vagy az ülő helyzet.”46
Juhász két alkalommal (1899, 1901) mutatta be szerkezetét nyilvánosság előtt, amelyet a szakma és a közönség vegyes érzésekkel fogadott.
A találmány további sorsáról nem találtam feljegyzéseket, sem képeket, ami-vel illusztrálni tudnám a fent leírtakat.
6. 3. A zeneszerző
Mint zeneszerző sajnálatosan keveset alkotott. Műveit nem ismeri az utókor.
Írt néhány műdalt, ábrándot és zenekari művet.
A budapesti Liszt- hagyatékban Juhásztól csak egyetlen művet találunk:
„V Magyar dal, zongorára átírta J. A., id. Ábrányi Kornél úrnak hálás tisztelettel ajánlva.” Ezekre a népdalátiratokra mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy sablonosak. S talán éppen ezért keltették fel Liszt érdeklődését, mert az utolsó két dalban sajátkezű bejegyzéseit, a tempóváltozásokra vonatkozó javításait ta-láljuk. (4. sz. melléklet)
Juhásznak 6 kézre írt trióján kívül a következő zongoraművei jelentek meg az Apollo c. zenei folyóiratban: Méla hangok (1872), Albumlapok (1873), Induló (1874). A Magyar Zeneköltők Kiállítási Albumában (1885) Zeneköltemény ma-gyar irályban című művével szerepel, amelyben valósággal elemeire bontja, széttöri, feloldja s mintegy újraönti, vagy újra öntené a romantikus
zongoramu-46 Zenelap, 1899. április 27. XIII. 12.sz.
zsikának immár hagyományossá lett verbunkos nyelvét. Juhász helyet kapott a századvég legkiválóbb zeneszerzői között.
A Királydíjak zenei pályázatán 1898-ban Magyar ábránd című rapszódiáját dicsérettel tüntették ki. (2. sz. melléklet)
Egyetlen, kéziratban maradt, Andante című zenekari művéről tudunk, ame-lyet Erkel Sándor vezényelt a Zeneakadémia zeneszerző-növendékeinek 1879.
június 29-i vizsgahangversenyén.47
6. 4. A tanár és módszertani újító
Juhász 1875-től 1883-ig volt Liszt tanítványa, akit a Mester nemcsak mint zongoraművészt, hanem mint pedagógust is nagyra becsült. Liszt többször aján-lotta őt a Zeneakadémiára tanárnak, de Juhász betegsége miatt ez nem valósul-hatott meg. A tehetséges zongorista a Budai Zeneakadémián tanított és behatóan foglalkozott zongorapedagógiával. Olyan műveket alkotott, amelyeket „ő maga is minden szerénység mellett nagy jövőjű, értékes munkáknak tartott” – írja róla testvére, Krisztina.48
A magyar tanítványok közül Juhász elsőként elemezte ki azt a technikát, amit Lisztnél látott és személyesen sajátíthatott el mesterétől.49 Megfigyelte és ta-pasztalta, hogy Liszt tanítás közben keveset beszélt, a megoldásokat inkább a zongorán mutatta meg. A technika kérdésében mindennél többet mondott „…be-szélő keze a zongorán”
…
Növendékeitől nem követelt semmiféle határozott mód-szert, nem írt elő semmiféle technikai szabályt. Számára mintha a kezek teljesen szabadjára lettek volna bocsátva… Liszt játékában észlelhetők voltak a legkü-lönfélébb izületi funkciók, amelyek együtt működtek az ujjaknak igen változatos beállításával”.50Liszt technikája nem szorítkozott kizárólag az ujjak játékára, hanem felhasz-nálta a kéz, kar, váll és az egész test izomzatát és izületeit.51 A billentés tehát nemcsak az ujjakból történt, hanem a különböző mozgásokat végző kéz segítsé-gével. De az ujjaknak is megvolt az aktív szerepük.
Liszt életében még a hozzá legközelebb álló tanítványok is elmulasztották ezen újítását tanulmányozni. „Juhásznak is csak évek múlva jutott eszébe az a duplafogásos gyakorlat, amelyet Liszt minden tanítványával játszatott. Ennek alapján nyomozta tovább a kézhullámok különféleségeit és a felső ízületek stati-kai és kinetistati-kai funkcióit. Ezekben a mozgásokban olyan belső kapcsolatot talált, amelyet tanításában nem kizárólagosan, de túlnyomó esetben felhasznált.”52 Juhász, Liszt játékát és zongoraműveinek ujjrendi előírásait tanulmányozva egy új játéktípust dolgozott ki. Megfigyeléseit, kísérleteit tanulmányba foglalta:
47A Zeneakadémián egyidejűleg két tanszakon képezte magát: zongora (Liszt Ferenc), zeneszerzés (Ábrányi Kornél, Nikolits Sándor, Volkmann Róbert)
48 Juhász Krisztina: Juhász Aladár. Bp. 1935. április 27. Liszt Ferenc Emlékmúzeum, Ms. 67. 4. l.
49 Liszt-tradíciók folytatói a Liszt tanítványok közül még: Szendy Árpád és Thomán István
50 Juhász Aladár: Liszt Ferenc és a modern zongoratechnikai probléma. 1913. 9.l
51 Liszt és tanítványai: Alan Walker: Liszt Ferenc 3. Az utolsó évek. 1861-1886. EMB, 2003. 228. l.
52 Veszprémi Lili: Zongoraoktatásunk története. Zeneműkiadó, Bp., 1976. 106. l.
„ … Így állnak elő a természetes technika, az egységes eszköz, a súlytechnika stb. elnevezés alatt a modern kísérletek egy modern játéktípus megteremtésére, melynél az ujjak csak tám- s forgópontjai az extremitás súlya vagy nyomásának, melynek segítségével…a különféle síkokban görbéket leíró kéz eszközli a billen-tést.”53Ezt a játéktípust kézhullám-technikának nevezte el.
Juhász, „Liszt Ferenc és a modern zongoratechnikai probléma” című tanul-mánya 1913-ban jelent meg nyomtatásban. A kis füzet tele van értékes megfi-gyelésekkel, de régies stílusa miatt nehezen érthető. (5. sz. melléklet)
6. 4. 1. A svungtechnika
A svungtechnika, vagy amint Juhász nevezte kézhullám-technika rendkívül fontos játékstílus. Juhász szerint bizonyos technikai effektusok és nehézségek csak svungokkal (lendület) hozhatók ki és oldhatók meg. Egészen biztosan állít-ható, hogy Juhász ezt a technikát Liszttől látta és vette át. A Mester zongorajá-tékát megfigyelve és utasításait követve próbálta megfogalmazni, majd kialakí-tani sajátos módszerét.
Ez egy olyan játéktípus, amelyben a billentés nem kizárólag az ujjak tőizüle-teiben való felemelésével és leütésével történik, hanem a hangadást a különféle síkokban görbéket leíró kéz végzi. A kézgörbék fontosságát és általános hasz-nálhatóságát mutatja, hogy minden alapfigura – skála, törtakkord, ötujjasok, tril-lák stb. – eljátszására alkalmazhatók. E mellett azonban nem nélkülözhetők az ujjbillentések különleges és semmi mással nem helyettesíthető esztétikai nüán-szai és egyéb technikai megoldásai. Pl. a hosszantartó könnyed staccato, gyön-gyöző futamjáték, vagy néhány többszólamú alakzat.
A kézhullám-technika mindig egy-egy nagyobb izületben történő mozgással, több hang-egymásutánt szólaltat meg. Vízszintes irányban a hangközök, függő-leges irányban a fekete, fehér billentyűk adta szintkülönbség érdekében. A moz-gékonyságot és a merevítést minden akciónál a szükségnek megfelelő arányban és mértékben alkalmazza a svungjátékos. A hangadásban (billentés) és az azokat kifejező funkciókban, nemcsak a kézcsukló, hanem az alkar, felkar, váll, sőt közvetve az egész test részt vesz.
Ahhoz, hogy svungot (lendületet) vegyünk egy mozgáselemhez, el kell kép-zelnünk, hogy megfelelő mozdulattal honnan, hová akarunk eljutni. Több zon-gorista azért nem tud svungot venni, mert nem képes mentálisan ennek az elkép-zelésére. A gondolkodást össze kell hangolni az előrehallással. Nem mindegy, hogy svungot úgy veszünk, mintha vaktában eldobnánk egy követ, vagy úgy, mintha megcéloznánk vele valamit. A zongoristák előbb-utóbb maguktól is rá-jönnek erre, csak nem mindegy, hogy mennyi fáradság és erőfeszítés árán.
Úgy gondolom, a kézhullám-technika ma is figyelemre méltó, és Juhász ta-nulmányának alapgondolata és eredményei időt állóak.
53 Juhász Aladár: Liszt Ferenc és a modern zongoratechnikai probléma. 1913. 3. l
A svungtechnika főbb mozgáselemei:
· Forgás (rotatio): az alkar hossztengelye körül, trillák és tremolók játszá-sára alkalmas. A skálák, tört akkordok, szeptimák sorának visszafelé, a hüvelykujj felé történő játszása is így történik.
· Alsó- és felsőkörzés: jellege lengő mozgás. Csuklóban keresztülvitt, az öt ujj terjedelmén túl nem haladó figurák kiviteli módja. Az arpeggiók is igen jól kihozhatók általa.
· Ki- és besiklások: a billentyűk belső és külső végei között. Duplaforgású trilláknál, tremolóknál melyek nagyobb erővel és huzamosabb ideig játsz-va is kevésbé fárasztó.
· Fel- és lesiklás: csuklóban a kéz emelkedő és süllyedő mozdulatokat vé-gez nagyobb, felsőbb izületek bevonásával. Gyakoribb a polifonikus já-téknál.
· Hullámkörzés: A körzés kombinálása siklásokkal. Váltakozó irányú moz-gásokból tevődik össze.
· Diatonikus skála, tört-hármashangzatok, szeptimák: Egy oktávon belül két mozdulatból állnak (oda-vissza négy). Némileg vízszintes síkban tör-ténő körözések. Az alátevés helyett az ujjváltás előtt kissé, átmenetileg kijjebb kerül a kéz, a váltó ujj átrepül a következő hangra. Visszafordu-láskor következik az alkar beforgatása minél kiadósabb jelleggel. Akkor billent egyet a forgó kar és a váltó ujj rápattan a következő hangra. Komp-likált mozgásféleség, melyet nehéz leírva érzékeltetni.
Mindezeken kívül még számos más funkció is lehetséges, valamint a funkci-ók számtalan kombinációja.
6. 4. 2. Technikai gyakorlatok
Juhász másik, tapasztalatok szerint hasznosnak bizonyult újítása, egy gyakor-lási mód vagy rendszer, a hozzávaló gyakorlatokkal.54 Gyakorlatainak az volt a célja, hogy az eddigi módszereknél rövidebb idő alatt és kevesebb fáradsággal, magasabb technikai fokra fejlessze ki a kéz képességeit. A zongoristát szabadít-sa fel a sok kötetre menő etűd és egyéb gyakorlat végigrobotolásától. Így sokkal több idő marad előadási darabok tanulására.
A gyakorlatokat tanulmányozva szembetűnő volt számomra, hogy azok egy-szerűek, könnyen megjegyezhetők, és az alapelvek szemmel tartása mellett to-vábbfejleszthetők. Hátrányuk, hogy nem darabszerűek, nem mindig szép hang-zásúak, de minden nap cserélhetők, egymással kombinálhatók, tehát mégsem unalmasak. Sokkal kevesebb időt és türelmet igényelnek. Juhász a
gyakorlatok-54 A gyakorlatok részben saját kéziratában, részben utasításai alapján tanítványai által leírva megtalálhatók a Juhász örökösöknél.
nál egy-egy sémát, sablonokat, pici, néhány hangból álló figurákat ad és azt gyakoroltatja. A többit rábízza a zongorista fantáziájára és idejére.
Az alábbi gyakorlatok Juhász módszerét röviden mutatják be.
A gyakorlatok vázlata55
A gyakorlást minden alkalommal úgynevezett:
Mindennapos gyakorlattal kezdjük.
· Feszítés, tágítás, vagyis az ujjak terpesztő-képességének fejlesztése
· Ugrás különféle távolságokra egyes ujjakkal és ujjcsoportokkal (6. sz.
melléklet 1. ábra)
· Trilla és tremoló gyakorlat különböző ujjpárokkal (6. sz. melléklet 2. áb-ra)
55 Részletek a kéziratból az 6. számú mellékletben.
…és duplafogásokkal (6. sz. melléklet 3. ábra)
Speciális gyakorlatok.
Ezeket a mindennapos gyakorlatok után kell venni naponta felváltva.
· Három-ujjas gyakorlatok (6. sz. melléklet 4. ábra)
· Öt-ujjas gyakorlatok (6. sz. melléklet 5. ábra)
· Skála előgyakorlatok: alá- és fölétevés gyakorlása (6. sz. melléklet 6. áb-ra)
· Skálák, kromatikus skálák különféle ujjrakással (6. sz. melléklet 7. ábra)
· Diatonikus skálákat 2 oktávon át kéthangonként, három oktávon át három hangonként és négy oktávon át négyhangonként hangsúlyozva játszani
· Tört hármashangzatokat és szeptimákat cikk-cakk-szerű, kihagyásos mó-don gyakorolni
a) Tört hármasok
b) Szeptimák
Ha Juhász életében jobban kiérleli, és még világosabban kifejezi gondolatait a zongoratechnikai problémák meglátásában, valószínű ő lett volna a leghivatot-tabb arra, hogy Liszt pedagógiai rendszerezőjeként lépjen Mestere örökébe.
Zongorapedagógiával élete végéig igen behatóan foglalkozott és tanított nagy lelkesedéssel, türelemmel. Mindig eredeti, sohasem sablonos módszerrel.
Dr. Kovács Ferenc, egy volt Juhász tanítvány így emlékezik: „Általában kö-zepes, de inkább lassú tempóban kellett gyakorolni. Csak néha kívánt tanárunk próbaképpen maximális tempót és maximális erőt. Senkit sem kényszerített tech-nikai újításának elsajátítására, mint ő mondta, az „áttanulásra”. Sohasem erő-szakolta sablonokba szorítani tanítványai játékát, sőt felszólította őket, hogy maguk is kutassanak új megoldások után, és az alapelveket szem előtt tartva fej-lesszék a funkciókat és gyakorlatokat. Az ujjrakást is nagyon liberálisan kezelte és megengedte, hogy mindenki keze adottságainak megfelelőket használ-jon….sokszor a gyakorlatokat velünk párhuzamosan játszotta (akkor nem állt két zongora egymás mellett, mint ma), közben mutatott ragyogó skálákat, futamokat stb., és svungtechnikai funkciókat. A darabokat sem magyarázta túl sokat, ha-nem egy-egy részt megmutatott, hogyan kell felfogni és kihozni. Nem egyszer felállította tanítványát, és ő maga játszotta végig a művet. Olyankor tanultunk tőle a legtöbbet…de korában Juhász úttörőnek számított sok tekintetben. Sajná-latos, hogy a hivatalos akadémiai fórumok félreértették és visszautasítot-ták….Minden kiválósága mellett még annyi jóakarat és emberszeretet áradt be-lőle, hogy aki csak egyszer is találkozott vele, egész életére szóló élményben volt része.”56
56 Parlando, 1966. április 19. l.
Összefoglalás
150 éve született Juhász Aladár. Hihetetlen, hogy egy valaha meghatározó jelentőségű muzsikusról az utóbbi évszázadban szinte teljesen megfeledkeztek.
A Liszt-kutatók azért számon tartották. Visszatekintésem így a korabeli doku-mentumok alapján történt.
A 19. század végén és a 20. század első évtizedében még ismerték, de csupán a zeneértők viszonylag szűk táborában. A zenei élet számára már nem létezett.
Mintha kiradírozták volna a történelem lapjairól.
„Juhász Aladár Liszt Ferenc legbensőbb tanítványa volt, és ha van Liszt Ferenc művészetében továbbfejlesztésre érdemes érték, tanulság, annak ő a legmeghit-tebb őrzője. 1881-ben a pozsonyi Hummel- hangversenyen Liszttel együtt ját-szotta Hummel egyik négy kézre írt kompozícióját. Akkor úgy ismerték őt, mint az egyik legkitűnőbb zongoraművészt…”
Ma már senki sem ismeri. Hogy mi az oka ennek? Érzésem szerint nagyobbrészt az, hogy Juhász Aladárt nem elég erős fogakkal ajándékozta meg a természet, talán atyafiság dolgában sem győzi a versenyt a többi beérkezettekkel.
Tehetsége és pedagógiai felkészültsége szerint megérdemelné, hogy az elsők kö-zött legyen.”57
Bálint Aladár kritikája 1912-ből való, de véleményem szerint ma is megállja a helyét.
57 Bálint Aladár: Juhász Aladár. Nyugat, 1912. 1. sz. Figyelő 110. l.
Mellékletek
1. sz. melléklet Liszt levelezései Juhász érdekében
Tartalmi kivonatok Prahács Margit közlésében
1. ZTT III. 47. levél 173.174.l.
2. ZTT III. 52. levél 177-179.l.
3. ZTT III. 55. levél 180-181.l.
1. sz. melléklet folytatása
4. ZTT III. 56. levél 181-182.l.
5. ZTT III. 58. levél 183-184.l.
6. ZTT III. 59. levél 185-186.l.
1. sz. melléklet folytatása
7. ZTT III. 64. levél 189-190.l.
LFZF 100 éve 55. levél 44-45.l. Fordította: Eckhardt Mária
2. sz. melléklet Plakátok Juhász Aladár hangversenyeiről
Juhász-Schlatter Andrea tulajdona
8870
1876
1877
1879
2. sz. melléklet folytatása
1881
1881
1883
1883
2. sz. melléklet folytatása
1894
1898
1899
1909
1909
1909
2. sz. melléklet folytatása
1911
1911
3. sz. melléklet Cikkek, kritikák Juhász Aladárról
Pesti Napló, 1893. november 26.
Zenelap, 1893. november 26.
Pesti Napló, 1894. december 22. 353.sz.
Zenelap, 1894. december 22.
Fővárosi Lapok, 1894. december 22.
Nemzeti Újság 1894. december 22.
Hazánk,1894. december 22.
3. sz. melléklet folytatása
Pesti Napló, 1899. április
1899. április 19.
1899.
Pesti Hírlap, 1900. december 29.
Zenevilág, 1900. december 28.
1901. február
1901. február
3. sz. melléklet folytatása
Újság, 1901. március 27.
Budapesti Hírlap, 1901. március 27.
1901. március 27.
Budapesti Hírlap, 1908. március 12. 68. sz.
Pesti Hírlap, 1908. március 12.
3. sz. melléklet folytatása
Újság, 1908. március 12.
1908. március 11.
Az Újság, 1912.
Világ, 1912. január 24.
3. sz. melléklet folytatása
3. sz. melléklet folytatása