A jog végső törvényének megérthetésére abból a tényből kell kiindulnunk, hogy az élet kifejlődése csakis ama kapcsolat mellett volt lehetséges, a mely az örömök és a hasznos cselekedetek, vala
mint a fájdalmak és a káros cselekedetek között fennáll. Ez az általános élettani tény tartandó szem előtt akkor is, a midőn a társadalom intézményei
nek és köztük a jognak eredetéről van szó Ez az
általános elv magában véve azonban, ha mindjárt fontos vezérelvül szolgál is, még nem elégséges, és részletesebb kifejtésre szorul.
A legalapvetőbb kérdés erre vonatkozólag, hogy az emberek egy bizonyos bennük rejlő ösztönből, hajlamból kifolyólag, avagy pedig tudatosan szük
ségleteik kielégítésére alkották-e a jogot. A belátásos elméletet legtisztábban a 18. század észjogászai követték, az ösztönszerűségi elméletet a történelmi iskola vitte a legmesszebbre. A belátásos elméletnek legmodernebb és legmélyebb kifejtése P i k i e r G y u l a érdeme, a ki ,.A jog keletkezéséről és fejlődéséről“ irt munkájában éppen a két elmélet közti döntést tűzte ki főcéljául. Pikier a következő érvekkel dönt a belátásos iskola mellett.
Szerinte egészen alacsonyrendü vágyaink, haj -lámáink, ösztöneink is összetett eszméled állapotok.
Egyik részük egy alapszükséglet; azaz vagy fájdalom, a melyet elhárítani, vagy egy öröm képzete, a melyet élvezni akarunk. Két egyén, vagy ugyanaz az egyén különböző időben az alapszükségletek vál
tozatlansága mellett, pusztán az ismeretek változása folytán különbözik a vágyak tekintetében. Maga az egyén mindezek dacára vágyainak e természetéről, eljárásának célszerű voltáról esetleg teljes tudatlan
ságban is lehet. 0 azt hiheti, hogy bizonyos dol
gokat önmagukért szeret,
Magasabb rendű hajlamainknál, a melyek mind
egyike sokféle alapszükségletből származik, ez a változás sokkal bonyolultabb módon folyhat le.
Valamely több szükségletet kielégítő hajlandóság helyébe ismereteink változása folytán egy másik lép, mert e szükségleteink nehányát jobban elégíti ki, noha esetleg kielégítetlenül hagy más, a régi úton kielégített szükségleteket. Ezek kielégítésére egy uj hajlandóság támad vagy pedig valamelyik régebbi megerősödik. Egy p. о tisztán elméleti ismeret változása tehát számos hajlamunkra van kihatással, hajlamok szétbomlását, új összetételét újak keletkezését vonhatja maga után, a mi még jobban elfödi azt az összefüggést, a mely hajlamaink és ismereteink változása között fennáll s még inkább úgy tünteti fel a dolgot, mintha' szükségleteink változása okozná azokat.
25 Valamilyen folyamatoknak azonban kétségkívül kellett végigmenniök az emberi, illetőleg már a praehumán testben, mielőtt a belátás összetett esz- méleti állapota megkezdődött volna. Ilyen folya
matok a szükségletek, illetőleg a fennakadásaik.
Továbbá kell. hogy a szükségletek kielégítésére szolgáló cselekedetek előbb önmaguk jelentkeztek legyen. A belátás csak az az eszméleti állapot, a mely e maguktól támadó folyamatok összhangzásba hozatalát kiséri. Ez valószínűleg már igen alacsony fokon lép fel. Annyi bizonyos, hogy összes maga
sabb rendű cselekvési módjaink, azok is, a melyek ma vágyszerűek, illetve ösztönszerűek, belátás folytán fejlődnek ki.
Ez áll a jog létrehozására is. Hasznosságának belátását valószinűleg megelőzte a véletlen össze- működés is, mint a tapasztalat egy esete. Hogy oly alacsonyrendű állatoknál, a melyeknél a hasznosság belátását nem tehetjük fel, szintén fordulnak elő közösségek és együttműködő folyamatok, ne tévesz- szen meg bennünket. Magasrendű eszmélő lényeknél eszméleti folyamatok kisérik az oly funkciókat, a melyek alsórendűeknél az eszmélet közvetítése nélkül mennek végbe.
,,A jog kényszerrel biztosított összeműködés másokkal * mondja Pikier, még pedig vagy csak a kényszerítők érdekében, vagy pedig egyszersmind a kényszerítettek érdekében is, mert a jog legnagyobb része azok beleegyezésével is jő létre, a kik annak kényszere alatt állának.
A jognak mindkétféle neme annak belátása folytán jött létre, hogy az mindenféle szükségleteink kielégítését megkönnyíti. Az a tan, hogy az emberek összeró űködése pusztán egy a társas élet iránt érzett vonzódás folytán ösztönszerűleg jött volna létre, téves, mert az emberekben csak is az a vonzódás van meg a társas élet iránt, a melyet benne a társas élet előnyeinek az ismerete kelt fel.
A jog tehat az értelem terméke s fejlődése is 1 egeslegnagyóbb mértékben az értelem fejlődésének és csak igen-igen elenyésző mértékben az emberi alapszükségletek változásának az eredménye. Ugyan
az áll a különböző népek által alkotott jogok külön
bözőségének okairól is.
Már a magasabb rendű állatok különböző fajai is a szerint élnek nagyobb társaságokban vagy csak párosán, a mint az táplálkozási és védelmi szükségleteiknek megfelel és már itt is azt tapasz
taljuk, hogy e tekintetben szilárd ösztönök nem léteznek, hanem hogy a megváltozott külső körül
mények az együttélésre vonatkozó ösztönöket is megváltoztatják.
A jog fejlődésére vonatkozólag ugyanazt hirdeti P i k i e r mint a jog keletkezésére vonatkozólag. A jogfejlődés is az értelemre vezet vissza. Az emberek ismeretei változást szenvednek, gyarapodnak arra nézve, hogy miként elégíthetik ki szükségleteiket legjobban.
Ezekhez képest azután a jognak, az összeműkö- désnek is folyvást új nemeit hozzák létre. „Vagyis a jog fejlődésének ugyanaz az értelmi haladás az oka, a mely a munkaeszközök tökéletesbitésének, az ipari technika, a gazdaság tökéletesedésének az oka.“' A szükségletek maguk nem szenvednek változást e fejlődés folyamán. A fejlett jog ugyanazoknak az alapszükségleteknek kielégítését célozza, mint a fej
letlen, pusztán csak tökéletesebb módja a kielégítésnek.
Az a körülmény, hogy az emberek érzelem
világa szenvedett volna változást és hogy ez a vál
tozás volna oka a jog megváltozásának, illetőleg fejlődésének, csak látszat. A jogi intézmények lát
szólag a vallásos szellem emelkedésével vagy csök
kenésével vagy avval járnak karöltve, hogy a törzsi szellem helyébe a nemzeti szellem lépett. Úgy lát
szik, hogy ez a változás oka annak, hogy mindaz, a mi a régi szellemmel függ össze, az rossz és csak az uj szellemnek megfelelő jog, a helyes, a jó jog. Ez azonban, miként a fenti lélektani elemzésből kitűnik csak puszta látszat, a mely az alapszükség
leteknek különböző komplikált vágyak alakjában való jelentkezését elfedi.
A történelmi iskolának az a tanítása is egészen helytelen, hogy minden népnek sajátos művelt
séggel, különös intézményekkel, külön joggal kell bírnia, hogy egyik nép nem veheti át a másiknak jogát. Ezzel a tanítással szemben is rámutat P i k i e r ,
hogy a legkülönbözőbb népek alaptulajdonságaikban hasonlók. Hogy a legelemibb tulajdonságok tekinte
tében még a vadember és a kulturember közt sem
27 tudunk különbséget találni. Rámutat, hogy a táplál
kozási és a nemi szükséglet, a cselekvés, pihenés . utáni vágy, az elismerés megkivánása s. a. t. s. a. t.
mind a kettőben egyaránt megvan. A mire vonat
kozólag különbséget találhatunk a kettő között, az nem egyéb, mint az értelmi műveltség foka, a , melynek következtében ezen alapszükségletek kielé
gítésére a kulturember sokkal célszerűbb és töké
letesebb utakat módokat választ, sem mint a vad
ember. A miből ismét az válik nyilvánvalóvá, hogy nemcsak a jog fejlődése értelmi fejlődés, hanem a a jognak ama eltérései is, a melyeket különböző népeknél találunk csak az értelmi műveltség külön
bözőségeinek következménye, legalább legnagyobb mértékben. E különbözőségnek egy további forrása, hogy a különböző népek különböző természeti és társadalmi környezetben élnek és ennélfogva külön
böző dolgok is célszerűek azonos szükségletek ki
elégítésére.
Annak félreismerése, hogy a jog csak folyton változó eszköz bizonyos állandó alapszükségletek kielégítésére, a gyakorlatban konzervativizmusra vezette a történelmi iskolát. Minthogy nem a szük
ségletek kielégítésében, hanem egy ettől egészen független s meg nem magyarázható módon fejlődő korszellemben kereste a jog fejlődésének okát, ennek következtében nem is keltett gyakorlati törek
vést a jog fejlesztésére, lehető jó jog kigondolására.
Az uj jog kiválóbb egyesekben lép fel. Ezek látják be bizonyos szükségletek jobb kielégítésének a lehetőségét és módját, és ezek győzik meg azután felfogásuk helyességéről a többieket. így látjuk ezt napjainkban s ugyanígy történt ez primitívebb álla- ' potok között. Természetesen nem szabad az emberi belátást már a primitiv időkben olyannak tekinteni, a minőnek ez napjainkban mutatkozik. Ezt a hibát követték el a 17. és 18. század észjogászai és velük szemben, illetőleg ezen helytelén felfogásukkal szemben igaza volt a történelmi iskolának, a mikor kimutatta, hogy a létező jog csak nagyon lassan és fokozatosan fejlődött és hogy az emberi művelődés kezdetén uralkodott állapotok merőben eltérők voltak azoktól az elméletektől, a melyeket a 17. és 18.
századbeli természet- vagy észjogászok alkottak róluk.
к
Ha tehát helytelennek is kell mondanunk azt a tant, mely szerint a jog a belátástól független el
méletekből, korszellemből, népek sajátságos hajla
mából fejlődnék, azért ezek az elméletek, hajlamok tényleg mégis léteznek. Csakhogy ezek nem fejezik ki az igazi okot a melyért valamely kor a maga jogát megalkotta. Annak magyarázatát, hogy ez az állandó tévedés miért jő létre, Pikier többféle okban látja. Az első az, hogy az emberek gyakran maguk sem ismerik fel cselekedeteik indító okait, a mikor maguknak róluk számot akarnak adni. A midőn tehát cselekvéseik okairól elméletet alkotnak, már ezért is hamis eredményre jutnak. Egy további ok, hogy a valamely irányban erősen megindult ideg
folyamat könnyen hoz mozgásba vele összhangzó fo
lyamatokat és könnyen küzd le vele ellenkezőket.
Az ember könnyen látja a tényeket olyanoknak, a milyeneknek szeretné azokat látni. Ha tehát vala
mely intézményt szükségesnek látunk, könnyen találunk éppen célszerűségének felismerése követ
keztében mellette szóló bizonyítékokat a természet rendjében. Lehetséges azonban az is, hogy maguk az elméletek megalkotói világosan látják, hogy a kérdéses intézmények pusztán bizonyos szükségletek kielégítésére szolgálnak, és ezért mégis más a cél
szerűségtől és belátástól független elméletekkel igye
keznek mások előtt igazolni ezen intézményeket. A gyakorlat fé.rfiai nem igen nézik valamely okoskodás helyességét, ha azt alkalmasnak találják annak iga
zolására, a mit keresztül vinni akarnak. Ezek az elméletek persze megint csak azért hatnak, mert az emberek belátva a kérdéses intézmények célszerű
ségét, fogékonyakká váltak azok megerősítései iránt is. Végül figyelemmel kell lennünk ezen elméletek létrejöttének kutatásánál arra is, hogy a gyakorlat megrövidíti az idegfolyamatokkal járó eszméleti állapotokat. Cselekvési szabályokat, a melyeket eleinte egy bizonyos cél kedvéért követünk, utóbb arra való minden tekintet nélkül követünk. Ez a cél azonban gyakran közvetlen célokkal ellentétes távolabbi cél volt. így lesznek azután a követett szabályok is az emberek céljaival ellentétbe helyez
kedő, önmagukban érvényes szent célok.