Istennek hála, megcsendesedett!
Mennybéli atyám, adj erőt nekem átvészelni e szörnyű perceket!
DOCTOR:
A nehezén immár túl is vagyunk!
Most megpihenhet bízvást, asszonyom.
A virrasztást e szent emberre hagyjuk, ki e tisztnek avatott mestere,
lévén ő semmi test, de csupa lélek!
(Csúfondárosan.)
S ha netalán betegünk fölriadna,
hónaljára s a térde hajlatába újabb két-két jó piócát tegyünk:
ezek kiszívják a felesleges vért s a bíró úr — ez új vérveszteségtől
elkábulván — mély álomba merül, melyből bizonnyal könnyebülten ébred —.
(Üvegben piócát mutogat.) PÁTER:
Nevetséges! A doktor újra téved.
Testben kezelni a lélek sebét:
letűnt koroknak gyászos tévedése!
Hát a doktornak mind hiába mondom, hogy a bíró a lélek betege ?
Symptomáit nem is kell sorra vennünk, tisztán látszik, mi zajlik lelkiben:
a hírre, hogy ártatlanul ítélt el egy bús halandót s az igazi tettes nemsokkal aztán hurokra került — megpattant lelke törékeny edénye s most szökni készül Bírája elébe.
Mért csúfolnák meg férgek seregével (a piócákra mutat)
felebarátunk végső perceit ?
Menjen, doktor, vigye a tudományát.
Végső óráján hadd segítsem én át!
BOLDIZSÁRNÉ:
Te mondd meg, mint jobb, édes Istenem!
Te vagy a Bölcsesség, erő és élet, mi mind tudatlan halandók vagyunk.
DOCTOR:
Már engedelmet! Nem azért tanultam Ultrajectumban hét esztendeig, Háromig Jénában s Franekerában, hogy tudományom kétségbevonását csak így minden szó nélkül tűrjem el!
Mert mi a lélek, tisztelt Páterem, ha nem a vér sűrű párázata,
amely nélkül megszűnik minden élet — ? 5 ha pedig az, akkor meggyógyítását nemdenem a vérrel kell kezdenem ? Ezért mondom: piócát és piócát!
Mert különben közel van a mennyország.
BOLDIZSÁRNÉ:
Jaj, mentsék őt meg közös akarattal, nehogy megessék kendtekkel a csúfság, hogy hirtelen, egyik percről a másra, halottaságynál veszekedjenek ! A PÁTER:
Isten kezében étetünk. Reméljünk.
S imádkozzunk erős, nagy akarattal, hogy adná vissza épségben nekünk!
(Imádkozik.)
A DOCTOR:
Én inkább purgálást javallanék ! Egy jó purgálás ily nehéz esetben kilenc miatyánknál is többet ér!
A PÁTER:
Szentségtörés! Ebhitű gaz eretnek!
BOLDIZSÁRNÉ:
Urak ! Urak ! Ez már csak mégsem illik ! Magokról így megfeledkezzenek!
Lássák, felverték szegény beteget!
2. JELENET. Boldizsár szemét guvasztva ül lel, hadakozik. Ágya lejénél megjelenik a ha-lál, ágya lábánál az ördög s helyet foglalnak
egyik a pap, illetve a doctor oldalán.
BOLDIZSÁR:
Megint itt vagytok ! Mit akartok tőlem ? Ki küldött rám ismét benneteket ?
Talán gazdátok, a hatalmas Isten, aki bíró minden bírák felett — Még várjatok, még kegyelmezzetek ! Még beszélni szeretnék a fiammal, szegény fiacskámmal, ki átkaimmal csatangol a világ bús téréin, mint második ártatlan áldozatja egy eszeveszett vénember dühének —.
Hé ! Nem halljátok ? Takarodjatok, ne lássam többet csúf pofátokat!
A DOCTOR (lefogja):
De bíró úr! Jó Boldizsár barátom!
Tán nem a Sátánnal hadakozik ? A PÁTER (keresztet vet):
Kétségkívül, a Gonosz van jelen.
Et circuit, queres quem devort...
(Imádkozik.)
Ne lankadj, mert én Istened vagyok, Ne nyugtalankodj, elepedett lélek, Ne hagyd el magad, csak remélj Istenben s megcsendesíti habzódásaid.
BOLDIZSÁR (ül, fejét lecsüggeszti):
Meglátogattál Uram, engemet.
Reám küldted ítélő bíráidut mérték és serpenyő az ő kezekben, most számolják belé a bűneim.
Hát nincs számomra balzsam Gileádban ? Könyörüljetek rajtam, ó barátim, Isten keze sújta meg engemet!
A DOCTOR (egy piócát vesz elő):
Most, asszonyom ! Most fogja le, segítsen ! Hadd tegyem rája vérszipóimat.
így, na. Egykettő, csendesen elernyed,
szemére álompor ereszkedik s ez az álom a gyógyulás, az élet!
A PÁTER:
Hát már meghalni sem hagyod nyugod-tan!
Vérszipóval szívattad ki a lelkét.
(Ráhajol.)
Bizony mondom, hogy Consummatum est!
BOLD1ZSÁRNÉ (ráborul):
Ó jaj nekem! Jaj, meghalt az én férjem, szegény árva özvegynek ! Jaj nekem ! Féltest vagyok már, oltalomtalan, akárki zaklathat, megzálogolhat, házam, marhám a föld elnyelheti, prédájául maradtam a Gonosznak — Ó jó uram, jaj nekem nélküled!
A PÁTER:
Vigasztalódj, leányom. E világon minden folyóvíz a tengerbe mégyen, özönvíz sem éri fel az eget,
oda csak az özvegy könnyhullatása, s az árváknak ő sírások hatói!
Ne keseregj hát férjed elhalásán:
bízzál Krisztusban, aki lelki férjed, s örökké védelmez, mint amaz Annát, ki nyolcvannégy évig özvegykedett és férje hírnevén szeplőt nem ejte!
(Gyertyát állít a halott feje fölé.) A DOCTOR:
Isten őrizz! Minő lelki sötétség
kell egy ilyen szemforgató tanácshoz!
Bíróné asszony, kend még fiatal, szemrevaló s kívánatos menyecske;
Pókhálós özvegységnek vállalása a kend korában természettel is, Isten céljával is ellenkezik!
Jó férje megholt, mert így volt kiszabva.
S mivel feltámasztásához egyelőre még a mi roppant tudásunk sem ért, törődjék hát belé a régi szóval, mely visszanyomja hulló könnyeit:
Por szemébe, Más helyébe — A többi a sírásókra tartozik.
(Kis habozás után):
S esetleg énrám...
BOLDIZSÁRNÉ:
— Menjen, szörnyű ember!
Komiszságával csak ostobasága s tudatlansága vetélkedhetik.
A DOCTOR:
Hallatlan insultus, melyhez hasonló tisztes pályámon engem még nem ért!
Ha nem nézném elesett állapotját — (Megütődik.)
— De a kaput ott lent kik rázogatják ? (Erősödő morajlás, dörgetés az utcáról.) A PÁTER:
Régóta figyelem, valami készül.
E jogtalan halál valami vészt szül...
(Alulról üvöltések.)
3. JELENET. Gábriel a hátsó ajtón megjele-nik.
GÁBRIEL (tekintete apjának gyertyák közt sárgálló arcára esik):
Édesapám!
BOLDIZSÁRNÉ (felkel s elébe fut):
Fiam! Szegény fiacskám !
Mért nem jöhettél pár perccel elébb, hogy rádtehesse megfáradt kezét, s átkát levéve, helyébe megáldjon!
Az vitte őt az érdemetlen sírba, hogy hirtelenséggel kellett belássa, hogy ő, akit az igazság vezérelt, félrevezettetvén, megtévedett!
GÁBRIEL (apjára borul):
Édesapám! Hát nincs többé szavad?
Hát nem hallom többé kemény beszéded, amely belőlem mindig gyermeket, szófogadó jó kisfiút• varázsolt —
(Figyeli, csillapodik.)
Bizony, arcára fagyott az ítélet, amely így szól: Örökös Hallgatás!
Idő előtt, mi ölt meg, jó apám, Mondd meg, anyám, semmit se tarts
titok-ban!
Halálában nekem is nagy a részem — ? BOLDIZSÁRNÉ:
Ne tépelődjél, édes gyermekem !
Halálának, a ránktört szörnyű gyásznak, saját maga az egyetlen oka.
S ha vannak, akik tudják, hogy hibásak, magukban hordják büntetésüket.
Mi he büntessünk! Mi csak megbocsás-sunk.
A PÁTER:
A boldogult nem tudta elviselni, hogy ártatlan felett ítélkezett.
A nagy hírrel ajtóstul tört a házba Prokopiusz s menten rázörgetett:
S: „Bíró úr! Megvan az igazi tettes!"
Ugrált, tapsolt és úgy lelkendezett.
De az ő lelke másként fogta fel.
Megszédült és a szekrénynek esett.
A DOCTOR:
Szép esete az apoplexiának.
Ilyenen még doctor nem segített ! GÁBRIEL:
Ismét gyilkolt az átkozott igazság!
A DOCTOR (Fülel):
Mi készül odalent ? Mit ordibálnak ? Talán a tolvajt hurcolják ide,
hogy a bírónak büszkén megmutassák s ennek rivalg a bámész uccanép — ?
(Kinéz az ablakon, hátrahőköl.) (Az uccáról most élesen hallatszik be:) Vesszen a bíró!
Vesszen Boldizsár!
Éljen az új bíró, Prokopius!
Vessünk tüzet a vén bíró házára, igazságával együtt égjen el!
(Verik a kaput, az ablakot kővel dobál-ják.)
A PÁTER (didereg):
Ez revolutió ! A DOCTOR:
A csőcselék ítélkezik most bírája felett.
Alkalmasint a végítélet napja!
Meneküljünk! A kerten még lehet!
Nem jön, Páter?
A PÁTER (összekapja reverendáját):
Megyek, megyek! Megyek!
(Eltűnnek.)
4. JELENET. Gábriel, Boldizsárné, tünte-tők.
BOLD1ZSÁRNÉ:
Mit akarnak ezek tőlünk, fiam ? Mi ketten nem vétettünk senkinek, szegény apád pedig immár halott!
Őt csak az Úristen kérheti számon...
Hallod? Már a lépcsőnkön dübörögnek, most meg a pántos vasajtón zörögnek.
Meneküljünk, míg nem késő, fiam!
GÁBRIEL:
Erősítsd meg magad! Hadd jöjjenek.
Ha majd eléjük tárul ez a kép, lábuk megtorpan már a küszöbön,
egyik se mer törtetni közelébb.
Elkéstek. Mérgüket — amely különben jogos és érthető — holt emberen
nem tölthetik ki. Engem meg ne félts!
Téged pedig megvéd özvegy mivoltod, a gyász örök salvus conductusa.
Csak jöjjenek ! Majd én állok eléjük ! BOLDIZSÁRNÉ:
De kik ezek ? Nem értem, mit akarnak.
Dózsa Györgynek feltámadt népei ? Vagy a gaz Básta martalóchada ? így rontani tisztes polgári házra ! Ezek a tisztesség hóhérai!
Bujj el, fiacskám, ne szégyelld magad, ne játszd a nagy vitézt szegény anyádnak, hidd meg, nincs abba semmi köszönet...
GÁBRIEL:
Itt vannak! Kelj fel, szedd össze magad!
Gyújts még két gyertyát holt apám fejé-hez.
(Az ajtón betódul hat-nyolc ember: künt többen handabandáznak, kiabálnak):
MIND:
— Hol a bíró ? Fogjátok meg a bírót!
Rántsátok már elő a vén szakállast!
Rosszul ítélkezvén, ártatlant ölvén, az Úr haragját városunkra vonta!
Öljétek meg a vén emberölőt!
(A betódultak megpillantják a halott bírót, megtorpannak.)
(Döbbenettel.) EGYIK:
Meghált!
MÁSIK (kikiáltja):
Meghált a bíró !
HARMADIK (vállrándítással):
Meghala.
NEGYEDIK:
Vizsgáljuk meg, meghólt-e igazán vagy csak teszi magát, mint a bogár?
Rángassuk csak meg tisztes ősz szakállát!
(Közelednek, egymást nógatják.) GÁBRIEL (karba tett kézzel áll apja ágya
előtt):
Egy tappodtat se közeledjetek!
Amíg élek, holtat meg nem gyaláztok!
EGYIK:
Húzzátok le!
MÁSIK:
Ha őt nem, hát a magvát!
HARMADIK:
Tapodjuk össze, kárhozat gyümölcsét!
(Künt kiáltozás támad. Egyesek az ablakhoz szaladnak.)
HANGOK:
Éljen az új bíró, Prokopius!
Éljen Prokopius, meg az igazság ! vesszen a törvénytipró Boldizsár!
Vesszen az agyalágyult vén szakállas!
EGYIK (a bentiek közül):
Vigyázzatok, itt van Prokopius!
Nehogy meggyűljön vele a bajunk!
Kettős sorban álljunk szépen elébe.
(Felállnak az ajtó elé négyen-négyen.) 5. JELENET. ELőbbiek, Prokopius. % PROKOPIUS (becsörtet, kezében
papírte-kercs, pecséttel, nyomában három strá-zsa) :
Elállni minden ajtót s ablakot!
Élő ember innét ki nem mehet,
amíg nem mondom, hogy most már lehet — (Odalépked a halott elé, lejét lehajtva,
ke-resztet vet, kalapját kezébe veszi.) Szegény öreg ! Requiescat in pace ! Szívből sajnálom kendet, asszonyom.
Mihelyt a doctor meghozó a gyászhírt, első utam e bús házhoz vezérelt.
Azt is haliám, hogy az együgyű nép a bíróház előtt bosszút kiáltoz, a boldogult jó Boldizsárt gyalázza s érthetlen mód kiáltozza nevem...
(Hangját felemeli):
Továbbá jöttem hivatali tisztben:
A város legfelső törvénytanácsa ma délben szigorú végzést hozott:
Hogy Gábrielt, a jó bíró fiát, egyrendbeli gyilkosság, vad erőszak, lázítás és uszítgatás bűnében megfogassam s a tömlöcbe vigyem ! Szívem majd megszakad kegyelmedért, de meg kell lenni, a törvény nevében!
(Strázsák Gábriel felé indulnak.) GÁBRIEL:
Most, új életem kitárt kapujában kergetne vissza az átok szele — ? Mi közöm még mindig a múlt világhoz hogy újra s újra vívnom kell vele — ? Ide tömlöc s halál von; oda Ágnes.
Ott boldogság vár, itt csúfos halál les —.
BOLDIZSÁRNÉ:
Menekülj, menekülj, szegény fiam!
GÁBRIEL (gyors szemle után kitörést kísérel meg).
PROKOPIUS:
Ne kíméljétek!
GÁBRIEL (nehéz helyzetből feléje vág, nem találja):
Apám gyilkosa!
BOLDIZSÁRNÉ (Ájultan rogy le Boldizsár ágya elé).
PROKOPIUS:
Reá! Ha fut, fejetek vétetem !
(Egy strázsa ledöfi Gábrielt. Leroskad.) GÁBRIEL:
Megszúrt! Ágnes, ez téged is talált!
Hogy viselem el e kettős halált — ? PROKOPIUS:
Takarodjatok, gyorsan kifelé!
Mért szúrtad meg, te vén istentelen, ez mindkettőnknek bőribe kerülhet!
A házból mindenkit hajtsatok el!
GÁBRIEL:
Ágnes! Hol a kezed? Még egyszer Ágnes, csak még egyszer csókold meg a szemem!
Erőm elhagy. Fekete szőnyeg omlik kettőnk közé. Ez volna a halál?
Hát így halnak meg máshol is a hősök, az életben csakúgy, mint színpadon, vagy a kettő néha egybemosódik — ? Ne ömlene ily sebesen a vérem, s ne volna tőle oldalam meleg, ne volna ez az édes íz a számban, még azt hinném, csak megjátszott halál ez — de nézzétek, csupa vér a kezem !
(Nézi, hogy ömlik a vér oldalából a kezére.) PROKOPIUS (mint fekete árnyék,
meghú-zódva állt egy sarokban, most vizsgálód-va előbbre lép):
Be szívós ! S mennyi mondanivalója ! Emlékezetét rázza a halál,
s elárasztja az elszalasztott élet ezer csudája és gyönyörűsége.
De úgy látszik, most egykettőre vége — GÁBRIEL:
Vége, vége..Elhagylak, földi élet, te szép virágú, meddő déli kert,
mely meg nem érleléd ígért gyümölcsöd;
örök tiszted a szép kecsegtetés, lobbantgatás megújuló reményre — soha-soha be nem teljesedés!
(Hirtelen felüti a fejét, tápászkodni kezd.)
Nem ! Nem, azért sem! Nem Jogok meg-halni!
Minden halálnál erősebb vagyok, mesés jelképpé növök az időben, telik véremből száz halálra bőven !
(Felkel s könnyedén lép egy-kettőt.)
„S a szép drága kertet mikoron elérte, lassacskán a kertnek ajtaján beméne"...
(Elzuhan.)
PROKOP1US:
Kiugrott végre. Éppen ideje.
Az igazságszolgáltatás elérte.
Szeleburdi, izgága taknyosok, azt hiszik, hogy lázadó angyalok, de kupálódznak, hu bukás a vége —.
(Körülnéz):
Istennek háta, egyedül maradtum.
(Beleül a bíró székébe):
A házban ugyan néhány bús halott van.
De a halottnak élő áll helyébe.
1943. 11. 10—111. 10.
0
KOTSIS NAGY MARGIT RAJZA