A Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában végzett kutatómunkám során, az Irodalom és szocia
lizmus gépiratát tanulmányozva rábukkantam József Attila híres művészetbölcseleti fejtegetésének egy olyan gépiratos fogalmazványára, amelyről a József Attila Összes Művei III. c. kötet, az 1958-ban megjelent kritikai kiadás még nem tudott, s amely azóta sem vált ismertté. Ha csupán jelentéktelen el
térések lennének az alább közölt szöveg és a kritikai kiadásban olvasható változatok között, vagy ha szavakra, esetleg néhány mondatra terjednének ki a különbségek, nem tartottuk volna fontosnak a fogalmazvány publikálását. Ennél azonban jóval többről van szó. Az eltérés oly mérvű, megismerése oly mértékben gazdagítja a gondolkodó József Attiláról alkotott tudásunkat, hogy hiba volna várni közzétételével a költő prózai műveinek újabb kiadásáig. A fogalmazvány a szabadelőadás első passzu
sainak, a nyelvről folytatott József Attila-i elmélkedéseknek változata:
„Amennyiben marxisták vagyunk, mindannyian tudjuk, mi a szocializmus, ki tudnók fejteni lénye
gében egyöntetűen. Azonban az irodalommal már bajok vannak, mert habár azt mondjuk róla, hogy nyelvi művészet, vagyis az a művészet, amelynek anyaga a nyelv, azzal még csak azt tudjuk róla, hogy az írónak mindenek előtt a nyelv törvényeit kell figyelembe vennie. Hiszen minden művészetet köt
nek anyagának a törvényei. Az irodalmat pedig annál is inkább, mert anyaga, a nyelv, már önmagá
ban is emberi, társadalmi közösséget tartalmaz, a közösségnek azzal a lelki kiállási módjával egyetem
ben, amellyel ez a közösség a világ viszonylatait fölfogja, tagadja, vagy elfogadja. így a nyelv minőségé
ből adódik az irodalomnak nemzetiségi különös mozzanata, és a közösséget tevő nyelvi anyag törvényei
nek értelmében kapják meg az egyes irodalmak nemzetiségi különös mivoltukat. Az egyes nemzetek irodalmában ezen túl található különbözés már társadalmi, amennyiben az egyes nemzetek nem mint nemzetiségek, hanem mint a termelő társadalom alakulatai fejlődtek egymástól többé-kevésbé elté
rően a termelés számára különbözőképpen adott előfeltételek és szükségletek szerint. A nemzetiségi külön mivoltot, bár ezt szintén az egész emberi termelés történelmi változatai alakították ki és hatá
rozzák meg, nem szabad összetévesztenünk azzal a változattal, amely a már különböző nemzetiségeket egységbe foglaló társadalom további történelmének a forduló és egyenlőtlen fejlődéssel elért újabb tagolódásán alapszik. Ama különbség történelmi, nyelvi és nemzetiségi, eme különbözés történelmi, ideológiai és társadalmi. Ideológiai egyezés nem zárja ki a nyelvi különbséget, de a nyelvi különbözés sem zárja ki az ideológiai egyezést. A nemzetiségi különbözés annyi, hogy a különböző nemzetiségek
hez tartozó íróknak különböző nyelvi anyagot kell megformálniok. A különböző nyelvi versekben egy és ugyanazt a fogalmi szerepet játssza a „Tisch", „table", „asztal" szó, mert mindegyik ugyanaz a foga
lom. Ám ugyanakkor eltérő művészi eredmény létrehozására alkalmasak, mert mindegyik más szó, más anyag. Bizonyos vonatkozásokban áll ez az osztályirodalmakra is. Minden társadalmi osztálynak, réteg
nek, sőt foglalkozásnak is megvan a maga nyelve, amely akkor, amikor ez az osztály, réteg vagy foglal
kozás történelmileg előtérbe kerül, szókincsét és szófűzését a nemzetiségi változaton belül köznyelvvé emeli, gazdagítja és ezáltal megváltoztatja a köznyelvet, amihez rendszerint az is hozzájárul, hogy a köznyelvből addig irodalmi, azaz művészeti jelentőségre emelt szavakat, szófűzéseket és szólásokat ki
szorít, vagy - ami lényegében ugyanezt teszi - jelentésüket megváltoztatja. Ha valamely szó az osz
tálynyelvből általános használatba kerül, kiszélesedik a jelentése, de osztályeredetének bélyege rajta marad továbbra is, amennyiben „uralkodó jegye azon képzetelemek valamelyike lesz, amelyek az illető osztályon belül való használatban tapadtak hozzájuk". Ugyanaz a szó mást jelent a köznyelvben és mást az osztálynyelvben, és nem ritkán az osztálynyelv szavának jelentése nyomja el a történelmi fejlő
désben a köznyelvi szó jelentését. A köznyelv maga állandóan változik, mégpedig aszerint, hogy a tár
sadalom melyik rétege a hordozója. A mai magyar köznyelv történelmi hordozója pl. a kispolgárság, amely az összes osztályokkal közvetlenül érintkezik. A magyarországi proletárság dicsőséges emlékű harcának el nem múló eredményei pl. a köznyelvben is éreztetik hatásukat: osztálynyelvi szavai köz
nyelvi szavakká váltak (proletár, burzsoá). Meg kell jegyeznünk azt is, hogy az irodalmi nyelv nem szükségképpen azonos a köznyelvvel, tőle a nemzetiségi változaton belül is egészen eltérhet. Az ural
kodó irodalom az uralkodó osztály irodalma, így nyelve is az uralkodó osztály nyelve. Azonban ha figyelembe vesszük, hogy a tőkés uralkodó osztály nem vagy alig termel irodalmat, hanem csak
finan-szírozza, s hogy az irodalmi termék áru létére tömegcikk, akkor természetesnek találjuk, hogy a kapitalista irodalom nem a kapitalisták nyelvén, hanem köznyelven szól, amely köznyelv azonban át meg át van szőve a tőkések osztálynyelvével. így jóllehet a „proletár" és „burzsoá" szavak immár köznyelviek, művészi alkalmazásuk mégis más a proletár és a polgár számára. Utóbbi valószínűleg még művészi „polgárjogát" is kétségbevonja az ilyen szavaknak. Ámbár tárgyi fogalmi mozzanatuk egy és ugyanaz proletár, burzsoá számára egyaránt, a polgár fülében mégsem hangzanak költemény gyanánt, mert nem tud proletárul és nem tud marxistául, aminthogy a francia idegentől is távol áll a magyar vers művészisége, ha nem tud magyarul. Ebből látjuk, hogy a nyelvtörténet az irodalom történeti megértésének szempontjából igen fontos szerepet játszik. De nyelvtörténet nem csinálható művelődés
történet nélkül, a művelődés történetének megértése pedig elválaszthatatlan a gazdaság történetének a megértésétől. íme, az irodalom - már csak anyagát, a nyelvet tekintve is - elválaszthatatlanul tár
sadalmi alapjához, a gazdasághoz tapad."
Az Irodalom és szocializmus szövegének első bekezdése (József Attila Összes Művei III. 78-79.) és az általunk közölt változat három szakaszon állítható párhuzamba, vethető össze egymással. A kriti
kai kiadásbeli közlés első tizenöt sora és a fentebb idézett részlet eleje jelentéktelen különbségeket leszámítva teljes egészében fedi egymást. A kritikai kiadás ezután következő, „Tehát a nyelv minősé
géből adódik . . . " szavakkal kezdődő és a „mindegyik más szó, más anyag" szavakkal befejeződő rész
lete és az itt közölt szöveg „A nemzeti különbözés a n n y i . . . " szavaktól a „megvan a maga nyelve . . . "
szavakig tartó szakasza között lényeges átfedéseket és ugyancsak lényeges eltéréseket állapíthatunk meg. A kritikai kiadás szövegének az „Ugyanígy a ,burzsoá' fogalma . . . " szavakkal kezdődő és a „ha nem tud magyarul" tagmondattal záruló szakasza a fenti szöveg „így jóllehet a ,proletár' és .burzsoá' szavak . . ."-tói a fogalmazványban ugyancsak olvasható „ha nem tud magyarul" tagmondatáig tartó részletével fut párhuzamosan.
Az általunk közölt fogalmazványban a két szöveg első és második párhuzamos részlete között négy olyan mondatot olvashatunk, amelyek a kritikai kiadásbeli változatból teljesen hiányzanak. („Az egyes nemzetek irodalmában . . . " szavaktól „a nyelvi különbözés nem zárja ki az ideológiai egyezést"
tagmondatig.) A második és a harmadik párhuzamos részlet között kilenc olyan mondat van, amelyet a kritikai kiadás szövegében hiába keresnénk. (Az „amely a k k o r . . . " szavaktól „a tőkések osztály-nyelvével" szavakig.) Végül az eddig ismeretlen fogalmazvány nem zárul le azon a ponton, amelyen az Irodalom és szocializmus első bekezdése, hanem három további igen fontos mondattal folytatódik.
(Az „Ebből láthatjuk . . . " szavaktól a „gazdasághoz tapad" szavakkal bezárólag.)
A két szöveg összehasonlításából igen nagy valószínűséggel megállapítható, hogy az általunk közölt variáns a korábbi változat. Ezt rövidítette le a költő, kiemelve belőle néhány fontosnak ítélt megállapí
tást az előadás teljes szövegébe, a lerövidítés során némileg csiszolva, módosítva a megfogalmazásokat.
A rövidítésnek az lehet a magyarázata, hogy a művészetbölcseleti fejtegetés szóbeli előadásnak készült, és erre a célra túlzottan hosszúnak bizonyult. Nem fért el a megadott időhatárok között. Ezért volt kénytelen a költő megszabadulni az általa leírt szöveg egy részétől és újragépelni az előadást. Ám ez a rövidítés nem bizonyult elegendőnek, ezért az előadó zárójelekkel, illetve halvány áthúzással újabb bekezdéseket iktatott ki az Irodalom és szocializmusból, amint ez a gépiraton jól kivehető. Azért fon
tos ezt megállapítanunk, hogy a kihagyás miatt ne úgy tekintsünk a fogalmazványra, mint amelyen a költő túlhaladt, s amelyet valamilyen oknál fogva nem vállalt, hanem a kihagyást csupán technikai jellegű, gyakorlati célú műveletként értékeljük.
Költészetbölcseletének magvát, nyelv és költészet viszonyáról alkotott nézeteit József Attila elő
ször a húszas évek végén, az Esztétikai töredékekben, az Ady-viztóban, a Babits-pamfletben és a Magyar Mű és Labanc Szemlében fejtette ki, lényegében „barthás" színezettel. Úgy vélte, hogy a költő
nek a nép nyelvteremtő tevékenységét kell tanulmányoznia és alkotó tevékenysége során azt kell foly
tatnia. A nemzet, a nyelv és a költészet között szoros, szerves, bensőséges kapcsolatot feltételezett.
Ezt a gondolatot fogalmazta meg többek között abban a tételben, hogy „A költészet a nemzet lelké
ben ható néwarázs". Amikor 1930 második felében bekapcsolódott a forradalmi munkásmozgalomba, tehát az Irodalom és szocializmus fogantatása idején, világnézeti fordulatot hajtott végre.
Ez a fordulat kihatott nemzetfelfogására is. A nemzetet eztán nem homogén egésznek, hanem antagonisztikusan fennálló osztályok egységének látta, ami szükségessé tette a fentebb idézett formula újraforgalmazását, nyelv, költészet és nemzet viszonyáról korábban alkotott felfogásának módosítását.
Ezt az újrafogalmazást hajtotta végre az Irodalom és szocializmus c. szabadelőadása első bekezdésében.
547
Helyénvaló, ha a változásokat csupán módosításnak minősítjük, mert a költó' kollektivista nyelvfelfo
gását mindhaláláig megőrizte. Élete utolsó évében, Hazám c. szonettciklusában is így fogalmazott:
,,Rám csapott, / amiből eszméletem, nyelvem / származik s táplálkozni fog, / a közösség". Sőt, az Iro
dalom és szocializmus bevezető sorai tanúsítják, hogy szocialista költőként is a nemzeti közösség tag
jának tekintette magát, a magyar szót más anyagnak tartotta, mint a német, francia stb. szót, tehát
„A költészet a nemzet lelkében ható néwarázs" formula érvényét nem vonta vissza. Szocialista költé
szete sohasem vált vértelenül kozmopolitává, nem veszítette el magyar színeit, népi ízeit.
Az újdonság „barthás" korszakához képest az volt, hogy a nyelveket eztán nem csupán egymás-mellettiségük szerint, hanem mélységükben, szociológiailag is tagolni igyekezett. A nemzeti nyelvek mintájára az osztályok nyelvi magatartását is elkülönítette. Az osztályharc, az osztályantagonizmus kérdése nem pusztán nyers, társadalmi, politikai valóságában jelent meg számára, amit aköltonek utólag kell szavakba foglalnia, versbe öntenie, hanem nyelvi, azaz szorosan vett művészi problémaként fogta azt föl. „Másként ejtjük a szót" - írta osztálya nevében A város peremén c. versében, majde történelmi materialista óda egy másik helyén így fejezte ki a munkásosztály uralmát a technika fölött: „Kezes állat. No, szóljatok rá! / Mi tudjuk a nevét." Ugyanebben a szellemben nyilatkozott, amikor Halász Gáborhoz írott levelében kijelentette: „Én a proletárságot is formának látom." Nem csupán a prole
társágról, illetve annak nevében akart tehát szólni, hanem proletárul kívánt beszélni. Arra vállalkozott, hogy a nyelvi művészetet a legbensőbb összefüggésbe hozza a proletariátus világnézetével, hogy - a költészet nyelvteremtő aktus lévén - megalkossa, vagy legalábbis újrateremtse a munkásosztály anya
nyelvét.
Ez a felfogás eddig is kihüvelyezhető (talán helyénvalóbb így fogalmazni: kikövetkeztethető) volt az Irodalom és szocializmus első bekezdéséből, noha itt sokkal rövidebben, utalásszerűbben fogalmazta meg nyelvfelfogását a költő, mint korábbi értekezéseiben a költészet és nemzet összefüg
gését a nyelvvel. Az általunk közölt fogalmazvány jelentősége éppen abban áll, hogy a költőnek az Irodalom és szocializmushói ismert felfogását alapvető fontosságú megállapításokkal egészíti ki. Vilá
gosabban és konkrétabban körvonalazódik benne József Attila nyelvi kollektivizmusának újabb, a tudományos szocializmus tanításaival összehangolt változata, s így rekonstruálhatóvá válik az a módo
sulás, amely a húszas évek végén nyelv és költészet viszonyáról József Attila gondolkodásában végbe
ment. Annak aki erre a feladatra vállalkozik, az Ady-vízióval vagy a Babits-pamflettel nem az Irodalom és szocializmus „főszövegét"', hanem az előadás itt olvasható korábbi fogalmazványát kell összevetnie.
A szövegváltozat egyébként nem szakad félbe, ahol mi lezártuk, de a kritikai kiadásban közölt variáns
tól csak kis mértékben tér el, ezért itt nem idézzük tovább.
M Ű H E L Y
D. Molnár István
JÓSIKA MIKLÓS ESZTHER ClMŰ REGÉNYÉRŐL ÉS LENGYEL „ROKONAIRÓL"
Bár az Eszther 1853 és 1929 között féltucatnyi kiadást ért meg, szinte teljesen elfelejtett alkotás
nak számít.
Az un. akadémiai irodalomtörténet szerint az Abafi szerzőjének prózájában a múlt századközepétől kezdve gyakoribb lett az öncélú kalandosság, a hatásvadászat, műveinek szerkezete szétesővé vált.
Jelentőségüket az adta, hogy fenntartották az olvasók érdeklődését a magyar történelmi témák iránt.
A kézikönyv az író ,.hanyatló korszakának" termését mérlegre téve említést tesz ugyan az Eszthenol is, de más regényt tart sikerültnek.1 Mezei József nem hozza szóba a műfaj hazai fejlődésrajzát adó könyvében, de ő az, aki kimondja: Jósikát méltatlanul feledte el az utókor, mert „Meglepően érett író, stílusa hajlékony, élvezhető, színes, Jókai előtt ő az első színvonalas prózaírónk. Regényeivel iskolát alapít. A történelmi díszletezésű, jelmezű lélektani regény (kiemelés tőlem - D. M. I.) mintája tőle származik. Jósika tagadhatatlanul hagyománnyá lett."2
Horváth Károly szükségesnek látja egy Jósika-monográfia elkészítését, amit a romantika korszaká
nak magyar és lengyel történelmi regényeit összehasonlító Andrzej Sieroszewski ugyancsak indokolt
nak tart, mivel az utolsó ilyen jellegű feldolgozás is jó fél évszázaddal ezelőtt jelent meg.3
Az Eszther kiválasztásának oka címe volt. Feltételeztük, hogy - történelmi tárgyú alkotásról lévén szó - főhőse a XIV. században uralkodó Nagy Kázmér lengyel király kedvese vagy az ószövetségi Eszter könyve központi alakja. A regény Jósika emigrációban született, név nélkül kiadott első magyar nyelvű műve volt. Olyan sikert aratott, hogy az író több alkotását Eszther szerzője álnéven adta ki, tehát az előbbit nyilván fontosnak tartotta.
Az Eszther nem remekmű, de érdemes kiemelni a feledés homályából. Egyrészt témája miatt, mert vannak, ha nem is rokonai, de kelet-közép-európai megfelelői. Ezért genezisével tüzetesebben szeret
nék foglalkozni. Másrészt mert - remélve, hogy feltételezésünket sikerül meggyőzővé tenni — mondani
valója és Jósika 1849 utáni munkásságában elfoglalt helye ezt indokolttá teszi.
Esterkát (vagy Esterát) a XV. századi Jan Dkigosz krónikája óta (mélyet Jósika is használt) a len
gyel történetírás valóságos személynek tekinti. Nagy Kázmér kedvese volt az uralkodó élete végén, és a zsidók pártfogójaként vált híressé. A király elhalmozta anyagi javakkal, kastélyokat építtetett neki (amelyek egyikében játszódnak Jósika művének egyes eseményei), végrendeletében pedig gondoskodott közös gyermekeikről. Esterka és várai többször adtak témát képzőművészeknek és legendák is szólnak róluk.4
1A magyar irodalom története. III. kötet. Budapest, 1965.506,508.
aMEZEI J., A magyar regény. Bp., 1973,225.
3 HORVÁTH K., A magyar romantika-kutatások kérdéseiről. ItK 1971.563.; SIEROSZEWSKI, A., Wejgierska i polska powiesc historyczna w dobié romantyzmu. Warszawa, 1976, 43. (A magyar és lengyel történelmi regény a romantika korában.)
4Vö. DLUGOSZ, J. Roczniki czyli kroniki slawnego królestwa polskiego. Ksie,ga dziewi^ta.
Warszawa, 1975, 360.; magyarul: PÓR A. Nagy Kázmér lengyel király családi élete. Száz. 1903.
704.1.; DÉZSI L. Báró Jósika Miklós. Bp., 1916, 305. Esterkáról egyébként mind a korábbi, mind a XX. századi lengyel történelmi munkák tudnak. Kivételt képez a népszerű esszéíró, JASIENICA, P., aki szerint {Polska Piastów. Warszawa, 1974, 357-358.) az uralkodó kedvese lengyel nemesasszony volt, de fiainak neve megegyezik az Esterkától született törvénytelen „királyfiakéval".
11 ItK 1985/4-5
549
Az előbbiek alapján feltételezzük, hogy a lengyel uralkodó híres szeretőjéről beszélő, történelmi kútfőkből származó ismereteket jórészt a képzelet szülte. Magvukként az ószövetség Eszter-története szolgálhatott, amely szerint Ahasvérus perzsiai király fő hivatalnoka, Haman, mivel megharagudott Eszter gyámjára, Mordechatra (Mardokeusra), az uralkodó jóváhagyásával ki akarta irtani a perzsa államban élő zsidókat. A szép nő hatására a király megváltoztatta döntését, sőt hivatalnokát is meg
büntette. A bibliai elbeszélés számos művészt megihletett, amit többek között del Sellaio festménye, Racine tragédiája és Händel ennek nyomán komponált oratóriuma vagy a XVI. századi magyar Ester-históriák és egy későbbi iskoladrámánk is tanúsít.5
2
Mi késztethette Jósikát arra, hogy Nagy Lajos mellett Eszthert mint Nagy Kázmér kedvesét és a zsidók pártfogóját, valamint a lengyel uralkodót túlnyomórészt lengyelországi környezetben, főalakok-ként jelenítse, meg regényében?
A magyar írót személyes emlékei, tapasztalatai csak a lengyel környezet megrajzolásában és egyes mellékalakok megformálásában segítették. Először halála évében, 1865-ben kiadott Emlékirata (amely a 30-as évekkel lezárul) bizonyítja, hogy élményeit gyakran évtizedek múlva öntötte szép
irodalmi formába. Ifjú katonaként 1811-12-ben hosszabb időt töltött lengyel földön, amely „például a Viszla (Wisra vagy Visztula helyett) mentén, Krakkó, Wielicska (Wieliczka) és Bochnya (Bochnia -D. M. I.) táján elragadó szép és változatos vidék".6 Az Eszther egyik fejezetének, A vidám lovagok címűnek a cselekménye ugyanitt játszódik. Mind visszaemlékezéseiben, mind az utóbbi helyen szó esik a zord lengyel télről (amikor mind a magyar katonáknak, mind a regénybeli lengyel lovasoknak vigyáz
niuk kell, nehogy orruk és fülük lefagyjon), valamint egy-egy (XIX., illetve XIV. századi) Zamoyski grófról és családjáról. Az Emlékiratban leír egy „kísértetes", elhanyagolt udvarházat, amelynek szelle
meitől a környékbeliek rettegnek, míg a fiatal magyar katona ki nem deríti, hogy abban állatok tanyáz
nak. Emellett jobb napokat látott, szegényes városkákat emleget. Az Eszthernék. A kisértetek tanyája c. fejezetében is a narrátor valaha népes, a jelenben nyomorúságos helységekről beszél. Egyikük régi temploma madarakkal, viharvert kastélya a néphit szerint gonosz szellemekkel van tele. Visszaemlé
kezései tanúsítják, hogy Jósika megcsodálta Krakkó történelmi emlékeit is, amelyek között a cselek
ményt több fejezeten át bonyolítja.
Az író Egy éj Sulowban c , ugyancsak lengyel tárgyú társadalmi novelláját (1848)7 szintén „egy szigorú téli napon", Wieliczka közelében, a Visztula mentén indítja. Központi alakja Smilinszki gróf.
Ez a neve Eszther névleges férjének is a regényben.
A szabadságharc bukását követően Jósika Galíciában keresett menedéket, ahol lengyelek segítették szökésében, bár csak sejtették, hogy a levert küzdelem menekültje. Innen sikerült nyugatra jutnia.8
Erről az útjáról többet nem tudunk, az viszont tény, hogy az Eszther kiadásának évében (1853) napvilágot látott A gordiusi csomó c. társadalmi regénye, amelynek központi alakja lengyel (mellesleg korántsem rokonszenves). A két barát (1860) c. történelmi témájú alkotásának szintén van lengyel szereplője. Klára és Klári (1863) c. regényében Zách Klára és Felicián irodalmunkban gyakran felbuk
kanó történetét dolgozta fel. Fontosabb jellemei közül nemcsak Róbert Károly felesége, ILokietek
5 A XV. századi Botticelli-tanítvány, Jacopo del Sellaio Eszter Ahasvérus előtt c. képe a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható. J. B. Racine Esther c. tragédiája (1689) nyomán G. F. Händel oratóriumot szerzett, amelyet a Zenei Lexikon (II. kötet. Bp., 1965) szerint előbb Haman und Mor-dechai (1720), majd Esther (1732) címen mutattak be. A magyar művekről 1. BAYER h,Egy magyar Eszther-dráma. Bp., 1904.
6 JÓSIKA M., Emlékirat. Bp., 1977, 110. A továbbiakban említett helyek e kiadás 2. kötetének (Katonakorom) 2 - 5 . részéből (102-137., főleg pedig 108-130.) valók.
'SZINNYEI F. (Jósika Miklós. Bp., 1915, 33.) szerint először & Pesti Divatlap 1848. évi 26. számá
ban jelent meg. Tanulmányunkban a következő kiadványban közölt szövegére hivatkozunk: JÓSIKA M.,Régiebb és újabb novellák. Pest, 1862.
8Vö. SZAÁK L.,Báró JósikaMiklós élete és munka. Bp., 1891, 90-92.
550
Erzsébet lengyel, hanem annak öccse, Kázmér herceg (a későbbi király) is, akinek a cselekmény kibon
takoztatásában döntő szerepet juttat.
Hogy Jósika nem egyszer évekig érlelte írói ötleteit, ez esetben az Eszther igazolja. Nagy Lajosnak lengyel uralkodótársához írt levelében ezt olvassuk: „ . . . . emlékeztetem a szerencsétlen Zách Klárára, ki szenvedélyének hasonlóul áldozata lőn, s kinek atyja, vakmerő gyilkos szándékra ragadtatván lánya szerencsétlensége miatt, az egész Zách-család s annak minden rokonai kiirtattak a föld színéről."9
Később a bosszútól tartó Eszther szájába adja a Kázmért jellemző szavakat: „Ki feledné valaha a szeren
csétlen Zách Klárát s a király könnyelműségének gyászos következéseit." (184.1.) A lengyel uralkodó szerzői jellemzése is nagyfokú hasonlóságot mutat a két műben.
Jósika különböző műfajú írásaiban többször mond véleményt a régi gyökerű magyar-lengyel kap
csolatokról, sőt narrátori közléseiből szinte a lengyel nemzeti karakterről alkotott képe is elénk tárul.
Mindez azonban önmagában nem ad választ az Eszther keletkezésének kérdésére, a címszereplő alakjá
nak megformálására. Az író „Nemzedékének kifejezője, anglomán, mint Széchenyi... Talán egyedül képes nemzedékéből egyeztetni a Széchenyi-Wesselényi elveihez való vonzalmát Kossuth radikalizmu
nak megformálására. Az író „Nemzedékének kifejezője, anglomán, mint Széchenyi... Talán egyedül képes nemzedékéből egyeztetni a Széchenyi-Wesselényi elveihez való vonzalmát Kossuth radikalizmu