1540-ben.
I.
,Fenséges fejdelem, testvérünk, barátunk és szeretett szövetségesünk , — irá 1538. végnapjaiban Károly császar Toledóból Zápolya Jánosnak — mit követe, a Krisztusban tisz-telendö atya, az általunk oszintén kedvelt Frangcpan Ferencz kalocsai érsek és egri püspök nekünk fenséged szavaival el-mondott, azt örömmel értettük meg, s legkivált közleményének azon részét, mely a köztünk, és a fenséges fejdelem, Ferdinand úr, a rómaiak, Magyar- és Csehországok királya, szeretett test-vérünk, és fenséged között minap megalakult barátságot és szövetséget, s fenségednek irántunk viseltetö tiszteletét, a közügy iránt való buzgalmát, s Magyarország gondviselésére és oltalmára vonatkozó többrendbeli ügyeit tárgyalta. Minek is örvendhettünk volna inkább, mint annak, hogy mondott fenséges testvérünk és te fenséged között az általunk oly régóta sür-getett béke megköttetett elvégre; mi csakugyan ez ido
ÉS JÁNOS ZSIGMOND. 183 szerint mind Magyarországnak tetemes hasznára, mind az összes keresztyén világnak hatalmas elönyére fog lenni'*).
Tegyük fel bár, hogy Zápolya e béke kötésének napján részérol ószintén szándékozott azt végrehajtani : annyi bizonyos, hogy a mely nap az ifju nö az éltes férjnek elsö ízben sze-relmök zálogárúl szólott, melyet szive alatt visel, az nap János király eltökélette magát, hogy a nagyváradi szerzodés ellenére a koronát gyermekére szállitja, ha az figyermek lészen; s hogy a királyságnak fiára szállását Francziaország s a Porta segé-dével fogja eszközölhetni. Szándékában még megerosítette az ekkor — 1540. februariusban — Erdélybol Budára érkezett hír, hogy Majlát István és Balassa Imre vajdák Ferdinand ér-dekében pártot ütöttek ellene. Megfenyitésökre nyomban Erdélybe készült, s midön kérdeztetnék , minö kardját parancsolja útra vitetni, felelé: „Bizony látja Isten lelkünket, kivánnók, hogy mint keresztyén király szablya nélkül mehetnénk Erdélybe; de vajda uramék szablyával várnak reánk, azért mi is üres oldallal neki nem indulhatunk; kösse te kegyelmed azon szablyánkat fel, kivel paraszt Dózsa uram ellen hajdon hadakoztunk, mert nem érdemel többet Majlát uram hitván feje"**).
A franczia király követének Lengyelországból már beje-lentett megérkezése elhalasztatta Zápolyával az utra kelést.
Lacroix — ez volt a követ neve — megérkezett elvégre.
,Ez beszéli vala — így olvassuk Mindszenti Gábornak, a ki rály egyik udvari tisztének naplójában — Károly császár nagy betegségét, és a római szent pápa udvarának eziránti nagy öromét, miért hogy a kárdináloknak nagyobb része nem szereti vala Károly császárt, Ferdinandusnak bátyját; azt is beszéli vala,
*) Lanz Károly, Correspondenz des Kaisers Karl V., Lipcse, 1845, II. k.
292. I.
**) Gróf Kemény József és nagyajtai Kovács István: Erdélyország törté-netei tára, Kolosvár, 1837—1846, I. k. 10. l.
mint bizonyost, hogy Ferdinandus német király alkudozik már a törökkel a békesség iránt, s hogy Ferdinandùs ezen békességbe a Velenczéseket is belé akarná húzni, mire a török kevés kedvet mutatna, és hogy Károly császár is azon törekednék, hogy a velenczések ebbol kimaradjanak/
János király tanácsosai együvé gyülekezvén végzést hoztak, hogy Francziaország királyához, kit a világ bámulatára az 1540-diki év elsö napján Károly császár személyesen látoga-tott meg a Louvreban, követséget kell küldeni, s hogy Ver-boczi István járjon el e követségben. De a mindenható barát, Utissenics György, Statileo Jánost léptette Verböczi helyébe.
Annak idején kivilágló lészen a czélzat. Ot, a barátot t. i., János király Konstantinápolyba volt küldendö , hogy Szoli-mánnak megvigye az adót ; s fráter Györgynek nem volt kedve elvállalni e megbizatást, kivált most, midön János királyt a szélhüdés, mely öt már hónapok óta környékezte, minden pil-lanatban a székesfehérvári sirboltba küldheté vala. Szükség volt Verböczit honn marasztania, hogy szükség esetében maga helyett ot küldhesse a portára.
Statileo számára megirták az utasitást, melybe az is ment belé, hogy Károly császárt szintén keresse fel, még pedig min-denek elött, s ügyekezzék közte és Ferdinand között, minél tátongóbbá tenni az ürt, mely a franczia követ jelentése sze-rint a testvéreket mármár tova ejtette egymástól. S most János király is elindult Szeged felé, hová martius végén érkezett, s honnan utját Gyalunak vevén, itt az elore sietett kanczellár Verboczi István, a gyulafehérvári prépost Verancsics Antal, és a temesi ispán, Petrovics Péter által fogadtatott.
A Statileo követségére vonatkozó okiratok közül már egynehány tétetett közzé, s még több fog nyilvánosságra jutni, ha a franczia külügyi ministerium irományait elvégre gondo-sabb kezek fogják átkutatni, mint Charrière és társai. ,Hogy mit határoztunk minap, tisztelendö uraságod útjára nézve, még
ÉS JÁNOS ZSIGMOND. 185 eleven emlékezetünkben van; — irá neki 1540. május 25-én Gyulafehérvárról a király — de minthogy aztán olyas esemé-nyek adták elo magokat, melyek szándéklatunkat megváltoz-tatták velünk, t. i. a török császárhoz küldött követünknek elindítása és a római királynak a császári felségtöl (TCárolytól) távozása: úgy látszik nekünk, hogy legtanácsosabb , ha útját Francziaországon át folytatja kegyelmed. Mert ha a római ki rály bennünket arról akarna vádolni a török császárnál, hogy viszonyban állunk az ö testvérével s a többi keresztyén fej-delmekkel, a legkeresztyénebb király ezt könnyü szerrel fogja eloszlathatni a Portánál, ha útját kegyelmed Francziaországon át veszi. Aztán cselt sem vethet kegyelmednek a római király Francziaországban , mit véleményünk szerint tenni fogna, ha Németországon át menne kegyelmed, mert bennünket gyülöl s kegyelmedet nem kedvelli, minélfogva ügyeinket is örömest kinyomozgatná. Akarjuk tehát, hogy csakugyan Francziaországon át vedd útadat. Küldj azonban valakit embereid közül elöre a connétablehoz vagy más valamely barátunkhoz, ki ezt a leg keresztyénebb királynak nyilvánítsa, s ö felségének szándékát kitudja, t. i. hogy elobb hozzája menj-e, vagy pedig a csá szári felséghez? mert akarjuk, hogy a legkeresztyénebb király útmutatása szerint járj el mindenben, hogy attól még egy kö-römnyire se távozzál. Mi, Istennek kegyelmébol eloltottuk a tüzet, melyet álbarátaink felgyujtottak Erdélyben; ármányos vajdáinkat Fogaras várába rekesztettük , melyet híveink már körültáborlottak ; s czimboráikat számüztük, erodeiket és jószá-gaikat elkoboztuk. Ezentúl a mi történo leszen, azt tudatni fogjuk kegyelmeddel' *).
A követ Velenczében volt e levél iratásakor, hol Fran-cziaország képviselöjével a montpellieri püspökkel is érintkezett, kinek tanácsára, úgy látszik, küldetésérol eleve tudósitotta
*) Ribier, Mémoires et papiers d' état, I. к. 531, 1.
Montmorency connétablet, Ferencz királynak a külügyekben jobb kezét, s ehhez junáis 28-án esperesét Marco Antonio Bentivogliót , Zápolya levelének párjával, Noyanból csakugyan elöre küldötte. Magában értetik, hogy a franczia udvar haladék nélkül kivánta látni a követet*).
János király, felebbi levelében, a török császárhoz küldött követének elinditásáról is szól, de a követ csak nem akart útra menni, bár mennyire sürgették elindulását. Utissenics napról napra öregbülni látta királyi urának betegségét, s talán nem ok nélkül gyanitotta, hogy távollétét ellenei fel fogják hasz-nálni, hogy a haldokló fejdelemmel el fogják koboztatni az 6, a barát, vagyonát, mely szerintök a népnek zsarlásából, a fis-cusnak meglopásából keletkezett. ,A kincstárzó remetének — irá 1540. junius végén Gyulafehérvárról Statileonak Verancsics
— már rég kellett volna Torökországba indulnia, de nincs mód öt elkergetni, s halasztást halasztásra olt, magának a királynak is boszuságára, mert a portai csausz már megérkezett érette, s ö még sein megyen' **) ; s más helyt ugyancsak Verancsics irva hagyta : ,János király mindenkép ügyekezett a barátot To rökországba küldeni, hogy öt tönkre tehesse. Mert szándéka volt, mihelyest követének Konstantinápolyba érkezésérol hírt veend, annak öszves vagyonát Eszéki János pécsi püspök által elfoglaltatni, s öt megsemmisíteni. De az álnok ember, sejdítvén a czélzatot, halasztotta az útrakelést, még pedig annyival is inkább, mert a király nyavalyájának sulyosbulását látta. Midon egy ízben a beteg nyoszolyájánál állott, ez magához térvén kábultságából, rárivallott: Még sem mentél el, gonosz ember?
menj el, ne lássalak itt többé. S a barát elment, de csak Déváig' ***).
*) Charrière, Negociations de la France dans le Levant, Paris, 1848, I. k. 437. és 455. 11.
**) Katona, XX. k. 1364 1.
***) Verancsics Antal összes munkái, I. к.
ÉS JÁNOS ZSIGMOND. 187 És most csakugyan kieszközölte a királynál, hogy Ver boczi járjon el helyette a követségben. ,Hallám — irja julius
6- dikán 1540. Verancsics a kanczellárnak — hogy Szolimán török császárhoz követül te fogsz menni fráter György kincs-tartó helyett. Adja Isten, hogy egészségesen és szerencsésen járhass el e tisztben, Magyarországnak , magadnak és kirá-lyunknak felmagasztalására és hasznára! Testvéremet, Mihályt, Utissenics György, a barát, az ország kincstartója , midon kö vetül Torökországba készült, a király akaratából magával volt viendö, mert birja az olasz nyelvet, s azonkivül természetesen megtanulta a inagyart és deákot, a horvátot pedig anyja te-jével szopta. S miután most, Isten is úgy akarván, amannak helyébe te választattál , te, a ki mindkettönk iránt atyai haj-lammal viseltettél mindenha, testvérem naponként sürgeti, ügye-kezném hogy ot magaddal vigyed. Mert szeretné Konstantinápolyt, az os császári várost, szeretné Szolimánt korunk leghatal-masabb zsarnokát színrol színre látni. Azért, ha csakugyan hasznát veheted, ha szükséged van reá, fogadd ot s tedd azzá, mivé akarod, képes leszen engedelmeskedni és parancsaidat végrehajtani, korához képest elég éretten és eszélyesen. Ime, fogadd ot kezembol, hüséges, jóerkölcsü, s tudományos mü-veltséggel is biró. Egyébiránt, a mi hézag van képességében és tapasztaltságában , azt magad elméje és magad bölcsesége fogja pótolni'*).
П.
Julius 21-én megholt János király, mielo tt Verboczi útnak indulhatott volna, s két nappal késobb az elhunytnak elobb sógorát majd ipát, Zsigmond lengyel királyt értesítették a julius 7- én született s már tizennégy nap mulva arvaságra jutott örökösnek gyámjai, élökön a barát, hogy Verboczi kanczellárnak
*) Ratona, XX. k. 1369. 1.