Péterfy Jenő összegyűjtött munkái. Első kötet. A Kasszelik alapítványból kiadja a Kisíaludy Társaság. Budapest, Franklin-társulat 1901. Ára 4 k. Vászon
kötésben 5 k. 50 f.
Azt a szeretetteljes fölkarolást, melyben Péterfy Jenő halála után részesült, élete, de műveinek maradandósága is magyarázza. Nyomait barátai őrizték meg, munkáit a legtekintélyesebb szépirodalmi társaság adja ki. Riedl, Lederer, Patthi és Angyal emlékei, bármennyire tárgyila gosak szerettek maradni, mégis keserű kritikák korra és emberekre.
E kritikát vagy szemrehányást Péterfynek mélyebb és terjedelmesebb hatása teheti jóvá. Angyal Dávid, az »Örök barátok« egyike gondteljesen és némi aggódással is bocsátja a tömeg kezébe azt az elévűlhetlen kin
cset, melyet az író szerteszortan itt hagyott. A végzetesen kimúlt írónak élete bármennyire is kifejlődött jeles ismerőseinek ékesen szóló sirámai-ban, sokban rejtély maradt s talán az is fog maradni, mert e rejtély szentségét az író szenvedéseit és pathologiáját óvatosan eltakarta egy revolverlövés. Angyal lelkesen, szeretettel és élénken festi előttünk egyé
niségét, csak itt-ott bágyad el, midőn élet pályáján amúgy is mélyen elrejtekező barátjának belső motívumai örökre eltűntek a kutató elől.
Távol áll a kornak és személyeknek bírálatától, mert az talán elitélése vagy feddő magyarázata lehetne. Közvetlenül s megkapó egyszerűséggel r. Bizonyos mélabú, de azért erőteljes hangulat vonul át az egészen.
S így az egyszerű élet, melyet Péterfy lepergetett, a maga dús benső-ségével és csakis harmóniájában áll előttünk. Nyugodt, klasszikus élet, melynek csak előkelő tüneményei keresték a napfényt, a keserv, a bánat, a küzdelem és az önemésztés elvonult a magány ismeretlen rejtekébe.
Az egyedül valóság démonát sejtjük, de bármily hatalmasan, nemes és szépen jelenik meg, önmagát rombolja szét.
Péterfy műveinek ez első köteténél sem irodalomtörténeti, sem eszthetikai bírálatot nem adhatunk, mivel nem az egész íróval van dol
gunk. Ámde az itt összegyűjtött essayk remek mivoltának erélyes hang
súlyozása kihívja a velük való foglalkozást. Mily becses öriökség. Egységes és harmoniás lélek hagyatéka, mely szertefénylik eszthetkai irodalmunk amúgy is szegén}' megyéjében. Az essayk elrendezése bizonyos időrendben és fejlődési vagy kiválóság szerinti fokozatban halad Arany Jánosig, a kinek eposi hagyatékainak elemzése egyúttal kellemes és könnyű átmenet Homeroshoz és a görög lyrához. Van itt sok új a kéziratokból adott töre
dék. Ezek nemcsak a tanulmány megszokott bölcseleti sokoldalúságát és
490 ISMERTETÉSEK, BÍRÁLATOK.
alaposságát, hanem az önálló és eredeti fölfogás nemes egyszerűségét bizo
nyítják. A derűs görög világ hős korát érzékelteti költői fölfogással. Péterfy-ben, a kinél német módra előbb termett az elmélet s utóbb a valósággal való foglalkozás, az eszthetikus költővé magasztosul. Mintha egy új rapsod igazi görögös fenséggel és bájjal mesélné el a régi görög regéket. A költői hajlam, a lyrai hangulat, a képek és hasonlatok szeretete, a természet bámulata, s ezek fölött az okok egyszerű kifejtése, a tárgyalás okozatos és egységes előadása minden tudákosság és tekintély hajhászás nélkül, közel hozza őt azokhoz a nagy írókhoz, a kik elméletük és gondolataik kifejtésében, az igazság felismerésében az emberiség nagy költőivel rokonok. Abstraktióiban a költészet fényes ösvényein révedez, a nélkül, hogy a tárgyilagos szemlé
lettől vagy a valóságtól távolodnék és fantasztikus világba kerülne vagy transcendentalis fogalmakat halvány szavakban fejezne ki. Ösztöne volt az igazsághoz, a valósághoz" s ebben nem tántorította el a német eszthetikusok elvont kifejezésmódja. Ebben neki sokszor szűk és egyoldalú a tudományos terminus, de megfelelőbb a költői megvillanás, melynél belátunk tudása mindenségének gazdagságába s mintegy résen át jobban érezzük a tudomá
nyos igazság mivoltát. Ilyennek tapasztaljuk őt a magyar vonatkozású essaykben is. Ilyen tehát Eötvös, Kemény, Bajza és Arany műveinek vagy egyéniségüknek psychologiai megvilágításánál.
Nem tekintve azt a néhány essayt, melyet bizonyos kényszerűség miatt írhatott, mindenütt eszthetikus formában jelenik a jól fölismert való
ság. Tárgyát az őt megillető magaslatára állítja, még akkor is, hogyha más tekintélyektől magasabbra helyezett polczról lej ebb kellett szállítania.
A költőiség, az egyszerűség és igazság szeretetén kívül még egy hatal
mas vonás ötlik fel. A figyelmes olvasót már a Karthausi elemzésénél, később Kemény bírálatánál, Bajza ifjúsága festésénél, de még Arany öszi-kéinél is magával ragadja Péterfy melancholikus hangulata, mely nem az épp melancholikus tárgytól eredő meghatottságból ered, hanem Péterfy kedélyének objektiv megszólamlása. A természet szeretete, mely őt Kemény regényeiben, Arany eposaiban annyira lebilincseli, a rajzolt éji hangulatoknak varázsa, a pusztának emlékképe, a télies és őszies szinek érzése, vagy az elhaló természet tárgyairól vett hasonlatok, melyekkel sokszor találkozunk irataiban, mind az ő egyéni, tiszta, nemes és rend
kívül erélyes melancholiájabol fakadnak. Mintha meghatotta volna a nagy világegyetemnek komoly melancholiaja, anélkül azonban, hogy az enyészet miatt kétségbeesnék vagy homályosabb interieurbe helyezné gon
dolatait vagy éppenséggel elterülne az igazi valóságtól. Ez magyarázza életszeretetét és élettagadását is. írásaiban pedig ez vonta el ismét a rideg abstraktiótól az élet igazi színdús forrásához. És ez teszi egye
dülvalóságát fényessé. Ez szüli benne egyúttal, mint azt Ibsen és Dante tanulmányaiból kiolvassuk, a végzetszerűség hitét is, anélkül azonban, hogy Ítéletét valahol is megbénítaná.
Ennyit az első kötet általános hatásáról.
Irodalomtörténeti jellegét talán még korai volna fejtegetni.
M. GY.
S z i t t y a . Örömtől sugárzó czikkecske jelent meg a Nyelvőr már-cziusi füzetében a két éves szittya háborúról, melyet két évi szünet után Zolnai Gyula indít meg újra széles jókedvében. Kedvetelt embernek, de még állatnak is csak kaján lélek szokta kedvét szegni, ha ez a kedv sem kárt nem tesz, sem nem alkalmatlan. Mert azért, hogy valaki a két évvel ezelőtt elcsendesült harcztér legszélső bokrai közt véletlenül egy tarka madarat fog, melynek farkából három szál toll marad a mar
kában, nem szokás a vérontást újra kezdeni. Zolnai azonban a három szál tollat — talán szittya szokás szerint — mint »sok piperés, tseme-gés legények« sisakjára tűzte, hogy fújdogálja a szél, s cseh Holubár módjára hívogasson a csatára.
Jelöljük meg a csatatér két szélső árkát. Az egyik az Érdy-c. és Csáti Demeter írása és kiejtése, mely, hogy valaha szittyának hangzott volna, annak bebizonyítását, de még csak »nyelvtörténeti okokkal való
színűvé tételét« sem láthattuk mind e mai napiglan. A másik határt alkotó az, hogy Dugonics Etelkája I. k. 65. lapján etymologizalva alapítja meg a szittya kiejtést s hogy az tőle származóttnak tekinthető, s Virág által csak a XIX. század elején lett egészen közönségessé. így 280 eszten
dőnek széle-hossza ez a mi csataterünk a nyelvtörténet muhi meze
jén, a hol futtathatjuk az agarat, vagy ha úgy tetszik, hétszer vághat
juk egymás nyakát s hétszer mondhatunk egymásnak jó éjtszakát.
Nem Dugonics, hanem Rajnis a kezdője, nem 1788, hanem 1781 vagy épen 1773 a szittya kiejtés kezdete — mondja ujjongva Zolnai.
Dugonics született 1740. okt. 17-én, Rajnis pedig 1741. jún.
4-én. Ez nem nagy különbség, de még csekélyebbé teszi az, hogy Dugonics az Etelka mottó-ját Rajnis szóban forgó könyvének 12. lap
járól vette. Rajnis nem etymologizal, hanem Dugonics igen; a mit már Rajnis írt, azt Dugonics a maga módja szerint magyarázza. Ha minden következő két év alatt csak ennyivel haladunk előre, mikor aprítjuk le a 280 esztendőt.
Hadd segítsek ebben a nagy munkában. 1773. helyett álljon ez
után az innenső szittya határmutatón 1750, mert Fr. Wagner, Universae
492 AD VOCEM.
Phraseologiae latinae corpus Tyrnaviae anno MDCCC. ez. művében ez olvasható: A s i n u s i. m. Szamár, idegen szózat; mert a szittyái magyarok földén nem termett szamár. — B e l l a t r i x i c i s f. Hada
kozó asszony; mint a régi szittyái Am-aszszonyok.
A 10 éves Dugonics meg a 9 éves Rajnis tehát Wagner köny
véből tanulhatta már a szittya szót. Wagner •— mint Ám-aszszonya (Amazon) is mutatja, a XVIII. századi nyelvújító szerzetesek közé tar
tozott épen úgy mint Faludi, Benyák, Dugonics, Rajnis stb.
Hanem a határjárás csak úgy ér valamit, ha mindenfelől meg
történik. »Kétségbevonhatatlan tények, nyelvtudomány módszerével elért eredmények« decretálása s térképre pingálása — a semminél is kevesebb valami. Azért,. hát állj elő vén Márkus! vedd le a süveget.
Csáti Demeter és az Érdy-c. tőszomszédja Komjáthy Benedek: Sz.
Pál, Kolosensesekhez írt levele III. r. 11. versében ezt írja: Scytha (Scythiabeli neep). — Sylvester János: Scythäbol való nép. -— Heltai Gáspár: Scithiabol való. — Félegyházi Tamás: Scytha. — Károlyi G.: Scythiai. — Váradi: Stzitha. — Tótfalusi K. M.: Scithiai. — Pethe F.: Stzithiai. — Komáromi Cs. György: Scythiai. — Káldi György:
Scyta. — B. Szepesy: vad sztzita •— s a jegyzetben: Sztzitia hajdan meszsze terjedő ország vala a mai Tatárföldön; ennek lakosi felette vad és erkölcstelen emberek lévén okot szolgáltatának: hogy a szilaj nevelet
len ember sztzitának neveztetnék.
Ennyi s talán valamennyi magyar bibliafordító közül, a kik a nép számára fordítottak, mégis csak akadhatott volna vagy egy, a ki a
»természetes úton fejlődött« (?) szittya alakot használta volna, ha az már a XVIII. század előtt kifejlődött volna! És ma már jogosan moso
lyoghatna a »tudományos igazság«.
Sz. Á.