a béke műveiben is, nagynak bizonyult szelleme által s azzal is meg tudta hódítani azt a földet, a melyet hajdan fegyverével megszerzett. (Zajos éljenzés és tetszés.)
S ha egyszer ez a nagy szellemi küzdelem győ
zelmes véget ér, akkor a haza nemtője rá fog mutatni önökre, tisztelt erdélyrészi honfitársaink, és azt fogja, mondani: ezeknek az érdeme legnagyobb, mert o tt, a hol ők voltak, volt legnagyobb a veszély és leg
nehezebb a győzelem.
Isten hozta körünkbe szeretett erdélyrészi tag
társainkat ! (Élénk éljenzés.)
m
VL
Beszéd a kassai Dóm felszentelésekor tartott dísz
ebéden.*)
18í)6. szeptem ber 0.
Igen tisztelt uraim ! A magyar törvényhozás nevében — mint küldöttségének vezetője — leg
őszintébb köszönetét mondok azért az igazán meleg és lelkes fogadtatásért, a melyben a mai magasztos ünnepély alkalmából Kassa városában részesültünk, s azokért a megtisztelő szavakért, melyekkel Kassa város előttem szólott igen t. főjegyzője bennünket itt üdvözölni szíves volt.
Ennek az ünnepélynek a jelentőségét mindnyá
jan érezzük.
A kassai dóm a mellett, hogy a vallásos építő
művészet remeke, egy gondolat kifejezője, megtes
tesítője. Tanúsítja a magasra és nemesre irányzott törekvések folytonosságát, halhatatlanságát a nem
zetben. Alihoz a kőhöz, a melyet a Nagy Lajos korá
ban lerakott alapra a Mátyás király parancsára helyeztek el, hozzá van illesztve az a kő, a melyet a Ferencz József király rendeletére faragtak ki ; a XV. század rég sírjában porladó mesterének kezébŐ1 kihullott véső nyomát keresi és gondosan követi a
A pN em zel“ közléee szeiint.
XIX. század mesterének vésője. Az évszázadokat áthidalja a közös eszme, a változhatatlan érzelem : az a »sursum corda«, a melyet a gót styl oly utól- érhetetlen magasztossággal példáz. Nemzedékek jönnek és elmúlnak, a kor iránya, szelleme, eszméi változnak ; de a míg az ember ember lesz, kiöl hatat
lanul fog élni benne a törekvés, hogy olykor lelkét az élet küzdelmeinek salakjától megtisztítva, föl
emelje a magasba, hogy közeledjék az éghez, hogy keresse és kifejezze azt, a mi benne isteni, s munkája alkotása legjobbját, legnemesebbjét adja örökül az utódoknak. (Zajos éljenzés.) Ennek a törekvésnek, mintegy felsőbb erőtől hajtva, szolgálatába szegődik minden : az uralkodók hatalma, a nemzetek áldozat- készsége, a művészet és tudomány géniusza, a mun
kás kezének ereje és ügyessége: mind egyesülnek, hogy együtt nagyot és maradandót alkossanak.
Reményiem és hiszem, hogy a magyar nemzet életének és munkásságának minden terén meg fogja tudni őrizni minden időben a »sursum corda«, a magasztosra törekvés, a nemesért lelkesedni tudás hagyományát és szellemét (Lelkes éljenzés.), hogy bármennyire kössenek is le a mindennapi élet szük
ségletei, bármennyire homályosítsák is el olykor tekintetünket a föllángoló szenvedélyek, a valóban nagy és magasztos eszmék körül csoportosulva min
dig meg fogjuk találni egymás testvéri jobbját és fogunk elődeinkhez méltó és utódaink tiszteletét kivívó alkotásokra egyesülni tudni. És reményiem és hiszem, hogy úgy, a mint a kassai dóm, a haza szent földjéről emelkedve föl, azt az éggel igyekszik összekötni: a mi lelkünk is mindig meg fogja tudni találni az összekötő igét, a harmóniát, a két leg- magasztoeabb eszme között, a melyeknek lelkünk
70Γ
érzelmeit és életünk törekvéseit szentelhetjük:
Isten s a haza eszméje között. E reményt megerősítik a benyomások, a melyeket e város közönsége köré
ben nyertem. A vallásos cultus bu2gó s mindig hazafias szellemű városára ürítem poharamat. ( Hosz- szas élénk tetszés és éljenzés.)
Beszéd a Kisfaludy-Társaság tagjává történt válasz
táskor.*
Tartatott 1899. évi február hó 5-én, a K isfaludy-T ársaság ünne
p ély es közű lését követő lakomán.
Igen tisztelt uraim I Azt hiszem, nemcsak a magam, de a velem egyszerre megválasztott új tagtársaink nevében is, habár megbízás nélkül, elmondhatom, hogy mindnyájan kitüntetve érezzük magunkat a Kisfaludy-Társaság ránk esett választása által, nemkülönben azoktól a kitüntető szavaktól is, a melyeket a társaság nagyérdemű másodelnöke, Szász Károly volt szíves az újonnan megválasz
tottakkal szemben az imént elmondani, s hogy mind
nyájan úgy vélekedünk, hogy magyar ember iro
dalmi ambitiójára nézve alig képzelhető nemesebb serkentés, mint ennek a társaságnak elismerése és munkára való fölhívása, — mert hiszen a válasz
tás ezt jelenti, — a mely társaság híven azokhoz az eszmékhez s hagyományokhoz, a melyek a Kisfaludy Károly nevéhez fűződnek, ki tudta vívni és mindenkor meg tudta őrizni a magyar szépirodalom minden igaz barátjának becsülését és rokonszenvét. {Tetszés.)
A mi csekély személyemet illeti, az én igény
telen helyfoglalásom a magyar széppróza mun-V II.
* A „Peett NapltfM közlése nyom&n.
72
kásái között —· ha néhány ifjúkori kísérlettől el
tekintek — éppen megfordítottját mutatja annak az útnak, a melyet irodalmunknak nem egy, e társa
ságban is fényes helyet elfoglaló jelese bejárt.
Másokat az irodalom emelt föl s miután nevüket ismerte a nemzet, részt kértek és kaptak az ország ügyeinek intézésében is ; a múzsa öleléséből időn- kint kiszabadítva magukat, kiléptek babérokat szerezni a politikai küzdőpálya porondjára is.
Én mindjárt kezdetben a politikai küzdőtér görön
gyös pályájára léptem s a mikor ezen a pályán haladva, sivatagon találtam magamat, (Bizony /) szomjúhozva tértem meg az irodalom, a költői és művészi ideálok oázisának üdítő forrásához.
[Tetszés és éljenzés.)
Mondják, hogy a leghívebb az a szerelem, a mely a csábítások kelyhének megízlelése után marad meg szívünkben. Remélem sikerülni fog igazolnom azt, hogy hű szerelem az, mely engem a magyar iroda
lomhoz vonz és a mely ime szerencsés, hogy már első vallomása némi viszonzást keltett e társaság válasz
tásában. [Brav ó-kiáltások.)
Ha érdemet keveset hozok is magammal ebbe a körbe, hozok legalább eddigi pályámon megérlelt olyan érzelmeket, melyek a rajongó áhitat egy nemé
vel késztetnek leborulni az előtt az oltár előtt, melyen nemzeti irodalmunk tiszta lángja lobog. (Élénk tetszés és éljenzés.) Éreztem és érzem, hogy oly korszakba lépünk, a melyet egy szerencsésebb jövő talán joggal fog a kiábrándulások korának nevez
hetni ; talán soha a nemzetek élete annyi ideált nem pusztított el, mint a mi napjainkban ; [Igaz / Úgy van /) egynéhányat kezeink között láttunk összemorzsolódni; nemcsak czéljaink
homályosod-73