• Nem Talált Eredményt

Az iratok levéltárba adása

In document HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 13. szám (Pldal 38-42)

214. § A Minisztérium a nem selejtezhető iratait – határidő nélkül őrzendők kivételével „HN” – 15 évi őrzési idő után, előzetes egyeztetéssel a közlevéltárnak adja át.

215. § Az átadandó iratokat az irattári terv szerint, az iratkezelési szoftverben rögzített metaadatokkal együtt, átadás-átvételi jegyzőkönyv kíséretében, annak mellékletét képező átadási egység (doboz, kötet) szerinti tételjegyzékkel (iratjegyzék), teljes, lezárt évfolyamokban kell átadni.

216. § Az átadott iratokat nem fertőzött állapotban, levéltári őrzésre alkalmas, savmentes dobozokban kell átadni.

Az átadással kapcsolatban felmerült költségek a Minisztériumot terhelik.

217. § A visszatartott ügyiratokról külön jegyzéket kell készíteni (3. függelék 4. iratminta alapján). Az átadási iratjegyzéket és a visszatartott iratokról készített jegyzéket elektronikus formában is át kell adni.

218. § Az elektronikus iratokat a külön jogszabályokban meghatározott formátumban, az iratok levéltári kezelését biztosító elektronikus segédkönyvekkel együtt kell levéltárba adni.

219. § Az iratok levéltári átadásának tényét és idejét az iratkezelési szoftverben rögzíteni kell, és az irattári segédkönyveket is át kell vezetni.

V. FEJEZET

INTÉZKEDÉSEK A MINISZTÉRIUM VAGY SZERVEZETI EGYSÉG MEGSZŰNÉSE, FELADATKÖRÉNEK MEGVÁLTOZÁSA HIVATAL ÉS MUNKAKÖR ÁTADÁSA ESETÉN

220. § Az Ltv. előírásainak megfelelően intézkedni kell a Minisztérium megszűnése, feladatkörének megváltozása esetén az érintett irattári anyag további elhelyezéséről, biztonságos megőrzéséről, kezeléséről és további használhatóságáról.

221. § Hivatalátadás esetén az erről készült jegyzőkönyvben fel kell tüntetni az utolsó iktatószámot, és tételesen fel kell sorolni az átadott iratokat.

222. § Az iratkezelési folyamat szereplőit (szervezeti egység vezetője, szignáló, kiadmányozó, ügyintéző, ügykezelő) megszűnés, átszervezés és személyi változás esetén a kezelésükben lévő iratokkal, a nyilvántartások alapján tételesen el kell számoltatni, az elszámoltatásról jegyzőkönyvet kell felvenni.

223. § Az elszámoltatás lezárultáig a kiállított „kilépő lap” nem írható alá.

224. § Az iratkezelési folyamat résztvevői a  kezelésükben lévő iratanyag rendezésének hiányossága esetén a  hiányosság megszüntetéséig nem mentesíthetőek a munkavégzési kötelezettségük alól.

225. § Ha a megszűnő szerv más szervbe olvad be, iratait a feladatait átvevő szerv irattárában kell elhelyezni.

226. § Ha a megszűnő szerv feladatköre több szerv között oszlik meg, vagy valamely szerv egyes feladatait egy másik szerv veszi át, az  irattári anyagot csak irattári tételenként szabad megosztani. Az  egyes ügyiratokra vonatkozó igényt másolat készítésével vagy kölcsönzéssel kell teljesíteni. Az irattári anyag irattári tételenkénti megosztását az illetékes közlevéltár egyetértésével kell elvégezni.

227. § Ha a közfeladatot ellátó szerv jogutód nélkül szűnik meg, irattári anyagának maradandó értékű részét a hatáskörrel rendelkező közlevéltárban kell elhelyezni. Az  irattári anyag többi részének meghatározott ideig történő további őrzéséhez, kezeléséhez, illetve selejtezéséhez szükséges költségek biztosításáról a megszüntetésről intézkedő szerv gondoskodik.

228. § Szervezeti egység megszűnése esetén a szervezeti egység kezelésébe tartozó valamennyi küldeményt, az el nem intézett, folyamatban lévő ügyek iratait átadás-átvételi jegyzőkönyv kíséretében át kell adni a megszűnő szervezeti egység feladatkörét átvevő szervezeti egységnek.

229. § Ha a megszűnő szervezeti egység különálló iktatókönyvvel rendelkezett, akkor az iktatókönyvében a végleges átadást jelölni kell, az iktatókönyvet le kell zárni, és az átadott folyamatban lévő ügyek iratait az átvevő szervezeti egység iktatókönyvébe – az irat korábbi iktatószámának az iktatókönyve azonosítójának feltüntetésével – be kell iktatni.

230. § Ha a megszűnő szervezeti egység feladatköre több szervezeti egység között oszlik meg, az irattári anyagot a feladathoz kapcsolódóan kell megosztani, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a központi irattárban kell elhelyezni az iratokat.

231. § Ha a megszűnt szervezeti egység feladatkörét más szervezeti egység nem veszi át, úgy az iratanyagot a központi irattárban kell elhelyezni.

VI. FEJEZET

AZ IRATOK NYILVÁNTARTÁSA

26. Iratkezelési segédletek

232. § Az iratok nyilvántartására papíralapú, valamint elektronikus iratkezelési segédletek szolgálnak. Az  iratkezelési segédletek megnyitásának és vezetésének célja, hogy a  szerv feladataival összhangban az  iratok teljes körű nyilvántartása megvalósuljon, valamint az  irat fellelhetősége biztosított legyen, az  iratok átadás-átvétele dokumentáltan történjen.

233. § Az iratkezelés felügyeletéért felelős vezető a  vonatkozó jogszabályok és belső normák alapján határozza meg a rendszeresített általános és szakfeladatokkal összefüggő, speciális iratkezelési segédleteket.

234. § Az iratok nyilvántartására és dokumentálására a Minisztériumban az alábbi segédletek szolgálnak:

a) elektronikus érkeztetőkönyv, b) elektronikus iktatókönyv,

c) iratkezelési szoftver üzemzavara esetén „ÜZ” érkeztető könyv, valamint „ÜZ” iktatókönyv, d) átadókönyv: a Minisztérium hivatali egységei közötti iratok átadására,

e) kézbesítőkönyv: a Minisztériumon kívüli szervezetek, személyek részére történő átadás esetén, f) futárjegyzék,

g) kölcsönzési napló, h) gyarapodási napló, i) fogyatéki napló,

j) bélyegző-nyilvántartó könyv, valamint k) főnyilvántartó könyv.

235. § A főnyilvántartó könyvben kell nyilvántartani az iratkezelési segédleteket. A főnyilvántartó könyvet az Iratkezelési Osztály vezeti és tartja nyilván.

236. § A főnyilvántartó könyvet egyes sorszámmal kell megkezdeni, beteltét követően a  következő könyvet sorszám kihagyása nélkül – folyamatos számképzéssel – kell folytatni.

237. § Az iratkezelés felügyeletéért felelős vezető által kijelölt személy a  nyilvántartásba vett iratkezelési segédleteket a  megnyitás előtt hitelesíti. A  hitelesítés során a  kijelölt személy, ha a  segédlet nincs lapszámozva, a  segédlet lapjait  sorszámmal látja el, és a  borítólap belső oldalán feltünteti: „Ez a  könyv …… számozott lapot tartalmaz.

Megnyitva: 20… év ……… hó …. nap. Lezárva: 20… év ……… hó … nap.”, aláírja, körbélyegzőjének lenyomatával ellátja, továbbá a főnyilvántartási számot és a használó szervezeti egység megnevezését rávezeti.

VII. FEJEZET

AZ IRATKEZELÉSSEL KAPCSOLATOS EGYÉB RENDELKEZÉSEK

27. Bélyegzőkkel kapcsolatos rendelkezések

238. § A Minisztérium kiadmányozásához használt hivatalos körbélyegző Magyarország címerével, valamint sorszámmal ellátott.

239. § A szervezeti egységek körbélyegzőjén felül a „Nemzetgazdasági Minisztérium”, alul a bélyegző nyilvántartási sorszáma szerepel.

240. § A kiadmányozáshoz használt bélyegzőkről, érvényes aláírás-bélyegzőkről nyilvántartást kell vezetni.

241. § A nyilvántartás tartalmazza a bélyegzőt használó személy és szervezeti egység megnevezését, a bélyegző lenyomatát, egyértelműen azonosítható módon az  átadó és a  bélyegző használójának nevét, aláírását, valamint a  visszavétel, megsemmisítés, továbbá a bélyegző elvesztésének vagy eltulajdonításának dátumát.

242. § A körbélyegző a  szervezeti egység ügykörébe tartozó kiadmányán, a  kiadmányozási rend szerinti hitelesítéshez használható. A bélyegzőket a hivatali idő után, valamint a hivatali helyiségből való távozáskor el kell zárni.

243. § Körbélyegzőt az épületből csak abban az esetben lehet kivinni, ha az épületen kívüli munkavégzéshez feltétlenül szükséges.

244. § A szervezeti egység vezetője gondoskodik:

a) a bélyegző használójának személyében bekövetkező változás nyilvántartásban történő átvezettetéséről, b) szervezeti átalakulás esetén, továbbá ha a bélyegző elhasználódott vagy megrongálódott, annak igényléséről,

leadásáról, cseréjéről.

245. § A kiadmányozáshoz használatos bélyegzők igény szerinti megrendeléséről, nyilvántartásáról, kiadásáról és selejtezéséről az iratkezelés felügyeletéért felelős szervezeti egység gondoskodik.

246. § A szervezeti egységek a  bélyegzőket a  Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság honlapján letölthető „Bélyegző igénylési lap” kitöltésével, a  Működéstámogató Osztály jóváhagyásával és az  iratkezelés felügyeletéért felelős szervezeti egységtől igénylik, amely gondoskodik azok elkészíttetéséről, nyilvántartásba vételéről, a használó részére történő átadásáról és az átadás dokumentálásáról.

247. § A bélyegző használója felelős annak rendeltetésszerű használatáért, biztonságos őrzéséért.

248. § A bélyegzőt használó, amennyiben észleli a bélyegző elvesztését, esetleg annak eltulajdonítását, abban az esetben haladéktalanul intézkedik arról, hogy a körbélyegzővel való visszaélés megakadályozható legyen. Ennek érdekében a) írásban értesíti az iratkezelés felügyeletét ellátó vezetőt,

b) az iratkezelés felügyeletéért felelős vezető gondoskodik a  körbélyegző letiltásáról szóló közlemény megjelentetéséről a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben,

c) a körbélyegző elvesztését vagy eltulajdonítását a bélyegző-nyilvántartásban fel kell tüntetni,

d) az elveszett vagy eltulajdonított körbélyegző új sorszámú bélyegzővel pótolható, a letiltást követően előkerült körbélyegzőt vissza kell vonni, selejtezni kell.

249. § A védendő adatot tartalmazó adathordozók tárolására szolgáló páncél-, illetve lemezszekrényekhez használatos személyi (negatív) pecsétnyomra vonatkozó igényt az iratkezelésért felelős szervezeti egység vezetőjének kell írásban bejelenteni, aki gondoskodik annak kiadásáról.

250. § A negatív pecsétnyomót az  ezzel járó feladatkör megváltozása esetén vissza kell adni az  azt kiadó szervezeti egységnek.

251. § A pecsétnyomó elvesztését a biztonsági vezetőnek haladéktalanul jelezni kell.

In document HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 13. szám (Pldal 38-42)