Interjú Markó Máriával

Markó Mária 1991 óta foglalkozik a hospice ellátással. A hospice alapképzés elvégzése mellett, diplomamunkája konzulenseként sikerült megnyernie magá-nak Polcz Alaine-t.

A téma tabujellegéről úgy vélekedik, hogy még mindig az, bár tapasztalata szerint ez már sokat javult az utóbbi időben. Úgy gondolja, hogy a téma elfogad-tatásában nagyon nagy szerepe van a Magyar Hospice Alapítványnak, mellyel összefüggésben ő is kiemelte a Nárcisz Program fontosságát.

Úgy gondolja, hogy ahhoz, hogy a halál témájával nyíltabban tudjunk fog-lalkozni, elsősorban a saját halálunkhoz való viszonyunkat, illetve az arról való gondolkodásmódunkat kell megvizsgálni. Kiemelte, hogy ennek milyensége nagymértékben függ a gyermekkori tapasztalatainktól, hogy látunk-e megfelelő mintát, hogy hogyan lehet megfelelően kezelni ezt a kérdést. Úgy véli, hogy na-gyon fontos lenne, hogy a gyerekek előtt legyen megfelelő minta, aki megfelelő-en át tudja adni a dolog természetességét.

A tévhitek jelenlétét a hospice ellátásban a többi szakemberhez hasonlóan ő is nagyon erőteljesen tapasztalja. Felhívta viszont a figyelmet arra, hogy ahol jó a családorvosokkal a kapcsolat, ott a tévhit is kevesebb és gördülékenyebb a folyamat. Ahol viszont ez nincs meg, ott nagyon gyakori a hárítás és az elképze-lés, hogy a hospice-ba csak halni mennek az emberek, illetve hogy ott minden a halálról szól.

Véleménye szerint ezeknek a tévhiteknek az alapja a saját félelmeink és a berögzött előzetes feltételezéseink. A félelem kisebb-nagyobb mértékben min-denkinél jelen van, legyen az beteg, hozzátartozó vagy egészségügyi dolgozó. Az az egészségügyben dolgozó személy, akinek ebben a tekintetben nincs rendben a lelke, teheti azt, hogy nem szívesen megy be a haldoklóhoz, ha orvos, csak átfut a viziten, és nem időz túl sokáig a beteg mellett. Aki viszont helyén tudja kezelni a kérdést, minden körülmények között szán időt a páciensre. A család viszonyu-lása is kétféleképp történhet. Egyrészt maximális odafordulással megtehet min-dent, ami csak lehetséges ebben a helyzetben, vagy ha a félelmek dominálnak, akkor következhet a hamis kommunikációból fakadó játszmaszituációk sokasá-ga a családtagok között. A hamis kíméletesség viszont nem szül sosem jót.

A hivatásos segítő szakemberek körében előforduló hárításról interjúala-nyom úgy gondolja, hogy ezért őket nem szabad hibáztatni, ugyanis a legfőbb probléma az, hogy a szakembereknek gyakran nincs lehetőségük arra, hogy problémáikat megfelelő fórumokon meg tudják beszélni. Nincs ideje meggyá-szolni azokat a betegeket, akik közel kerültek hozzá. Ha nincs esetmegbeszé-lés és/vagy szupervízió, még nehezebb a helyzete. Ennek az lenne a megoldása, hogy mindenképpen több segítséget kellene, hogy kapjanak.

Hogy végső soron ezzel a kérdéssel kinek kell behatóbban foglalkozni, in-terjúalanyom is úgy gondolja, hogy mindenkinek. Az lenne a cél, hogy a halál ugyanolyan természetes része legyen az életnek, mint a születés. Ebben a kérdés-ben jó példát lehet venni a cigányoktól.

Dr. Hegedűs Katalinnal és Balogh Gyöngyivel ellentétes álláspontot képvi-sel Markó Mária abban a kérdésben, hogy a szociális szakma kellőképp jelen van-e a hospice-ban. Ő ugyanis úgy gondolja, hogy egyre inkább jelen van, nem csak a hivatalos ügyintézéseket tekintve, hanem a mentális segítségnyújtás-ban, a közösségformálássegítségnyújtás-ban, a hozzátartozók lelki támogatásában is. Szociális munkásként pozitív tapasztalatként éli meg, hogy a hospice szóra az emberek

felemelik fejüket, és nagyon segítőkészen viszonyulnak hozzá, legyenek akár ön-kormányzat, vagy bármilyen más egyéb szervezet dolgozói. Ő úgy látja, hogy az emberekben ott van a segítő szándék, amely akkor válik kissé nehezítetté, hogyha a haldoklók közvetlen közelségbe kerülnek. Véleménye szerint ez vi-szont abból fakad, hogy senki sem szeret ilyen módon a saját halandóságával szembekerülni.

A hospice felsőoktatásban való részvételéről pozitív képet alkotott. Úgy gondolja, hogy vannak már jó lehetőségek a tanulásra azok számára, akik érdek-lődnek ez iránt a terület iránt. De azt is gondolja, hogy aki valóban motivált a kérdésben, az megtalálja a megfelelő csatornákat a képzésekre. Erőltetni viszont nem szabad, mert nem biztos, hogy mindenki kész rá.

Interjúalanyom szerint a hospice filozófiával való találkozás akkor változ-tatja meg a halál kérdéséhez való viszonyulásunkat, hogyha aktívan – például egy team tagjaként, akár önkéntesként – részt veszünk az ellátásban. Hiszen a betegek nagyon sok útravalót adnak számunkra, ami végső soron bennünket is alakít. Véleménye szerint fontos, hogy megfelelő támogatást kapjuk ebben mindnyájan és így – akár eszközök nélkül is – maga a filozófia is sokat adhat úgy nekünk, mint a környezetünknek egyaránt.

Kérésemre, hogy határozza meg, szerinte melyek most a hospice-ban tapasz-talható legfőbb problémák, úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen a félelem.

Úgy az egészségügyi dolgozók esetében, mint a hozzátartozóknál és a betegek-nél. Ezen csak és kizárólag a közvélemény formálásával lehetne segíteni. Nézete szerint ennek sarkalatos pontja a jövő generációinak megfelelő felkészítése.

III. ÖSSZEGZÉS 3. 1. Következtetések

Úgy találtam, hogy első hipotézisem részben teljesült, részben megcáfolódott. Az általam tett előzetes felvetés, miszerint lesz a válaszadók között egy jelentősebb csoport, akik körében tapasztalható lesz a téves elképzelések jelenléte, úgy gon-dolom, teljesült. A megkérdezettek információi a hospice-ról sok ponton voltak bizonytalanok és tévesek. Egyértelművé vált számomra újfent ezáltal, hogy még mindig nincs benne ez az ellátási forma kellőképpen sem a köztudatban, sem az oktatásban, pedig érdeklődés és igény lenne rá, nem kérdés, hogy szükség is.

Első hipotézisem nem teljesült abban az értelemben, hogy feltételeztem, a vá-laszadók erőteljesen hárítani fogják a témát és az ezzel kapcsolatos válaszlehető-ségeket fogják többségében megjelölni, biztosra vettem, hogy a téma tabujellege automatikusan a hárításához vezet. Ennek ellenére csak az általam megkérdezett hallgatók kis százalékának válaszaiban tükröződött ez a nézőpont radikálisan, a

többség ugyanis meglehetősen nyíltan állt a kérdéshez. Ez az eredmény Balogh Gyöngyi véleményét igazolja.

Feltűnt még, hogy a válaszadók nagy többsége, állítása szerint vallásos néze-teket vall. Ez is meglepő eredmény, úgy gondoltam, hogy manapság a vallásos-ság – főképp a fiatalok körében – háttérbe szorult, a kapott eredmények azonban mást mutattak. Ennek azért örültem, mert tapasztalatom szerint, akinek van hite, az a nehéz élethelyzetekben könnyebben talál magának kapaszkodót, fele-kezeti hovatartozástól függetlenül.

Második hipotézisemben a hospice-szal már találkozott hallgatók témához való viszonyulását szerettem volna összehasonlítani azon hallgatókéval, akik még nem. Feltételeztem, hogy utóbbi csoport tagjai, a halál kérdéskörével is ne-hezebben birkóznak meg, körükben inkább jelen van a hárítás. Ilyen módon 113 hospice-szal már találkozott hallgató véleményét kellett szembeállítanom avval a 13 főével, akiknek egyáltalán nincs ilyen irányú tapasztalatuk. Ezt olyan módon tettem, hogy megfigyeltem azokat a válaszlehetőségeket, amelyeket mindkét csoport tagjai kitöltöttek, és amelyekben kisebb-nagyobb mértékben a hárítás, illetve az információ vagy érdeklődés hiányának a lehetősége felmerült. Ezeket összehasonlítottam, hogy arányaiban a válaszadók milyen gyakorisággal jelölték meg eme a lehetőségeket.

A következő eredmény született:

1. számú táblázat: A hallgatók viszonyulása a halál kérdéséhez Saját viszonyulásom a halál kérdéséhez…

Nem gondolkodtam ezen, távol van még.

Hospice-szal találkozott Hospice-szal nem találkozott

a válaszadók 7,07 %-a választotta a válaszadók 15,38 %-a választotta Csak bizonyos esetekben gondolok rá.

Hospice-szal találkozott Hospice-szal nem találkozott

a válaszadók 38,05 %-a választotta a válaszadók 46,15 %-a választotta Nagyon félek tőle, és nem igazán tudom kezelni.

Hospice-szal találkozott Hospice-szal nem találkozott a válaszadók 11,50 %-a választotta a válaszadók 15,38 %-a választotta

2. számú táblázat: A terminális állapot jelentése

Véleményem szerint a terminális állapot azt jelenti, hogy…

A betegségnek azon időszaka, amikor a gyógyító kezelések hatására a beteg álla-pota folyamatosan javul, melynek következtében belátható időn belül felépülés

várható.

Hospice-szal találkozott Hospice-szal nem találkozott

a válaszadók 12,38 %-a választotta a válaszadók 23,07 %-a választotta A haldoklás folyamata elkezdődött, a betegnek néhány óra, esetleg néhány nap van

hátra az életéből.

Hospice-szal találkozott Hospice-szal nem találkozott a válaszadók 16,81 %-a választotta a válaszadók 23,07 %-a választotta

3. számú táblázat: A halál tabujának feloldásának lehetőségei A halál tabujának feloldására véleményem szerint…

Biztosan nincs mód.

Hospice-szal találkozott Hospice-szal nem találkozott

a válaszadók 3,53 %-a választotta a válaszadók 0 %-a választotta Talán van mód, de nincs elképzelésem, hogyan.

Hospice-szal találkozott Hospice-szal nem találkozott

a válaszadók 53,98 %-a választotta a válaszadók 61, 53 %-a választotta Lenne rá mód, de ezen nem az én dolgom gondolkodni.

Hospice-szal találkozott Hospice-szal nem találkozott a válaszadók 23,89 %-a választotta a válaszadók 23,07 %-a választotta

4. számú táblázat: A halálról való értekezés fontossága Véleményem szerint a halálról beszélni…

Inkább nem fontos.

Hospice-szal találkozott Hospice-szal nem találkozott a válaszadók 13,02 %-a választotta a válaszadók 23,07 %-a választotta

5. számú táblázat: A hagyományok ápolásának fontossága

Véleményem szerint a különböző halál/gyász kérdését övező rítusok, ha-gyományok ápolása…

Egyáltalán nem fontos.

Hospice-szal találkozott Hospice-szal nem találkozott a válaszadók 0,88 %-a választotta a válaszadók 7,69 %-a választotta

A fent vizsgált kérdésekből kitűnik, hogy azok a hallgatók, akik korábban nem találkoztak semmilyen formában a hospice-szal, nagyobb gyakorisággal válasz-tották azokat a lehetőségeket, amelyekben kisebb – nagyobb mértékben lehetőség adódott a hárításra, továbbá gyakrabban adtak téves válaszokat, így arra a követ-keztetésre jutottam, hogy a vizsgált hipotézis teljesült.

3. 2. Ajánlások

A hospice-nak mindenféleképpen hangsúlyosabban kell jelen lennie az oktatási rendszer minden szintjén, életkorokhoz igazítottan.

Fontos – hiszen igény van rá! -, hogy a szociális professzióban erőteljesebben megjelenjen a hospice úgy az oktatás, mint a munkavégzés tekintetében.

Erőteljesebb megjelenés szükséges a médiában és a tudományos világban, elő-segítendő, hogy a köztudatban is nagyobb nyilvánosságot kapjon az ügy.

Bár véleményem szerint sem lehet a halál tabuján teljes mértékben úrrá lenni, mégis törekedni kell rá, a tévhitek oldása érdekében.

Lehetőséget kell biztosítani azon szakembereknek, akik súlyos betegekkel ke-rülnek napi kapcsolatba, hogy ismereteiket bővíthessék, problémáikat megfelelő fórumokon megbeszélhessék.

Felsőbb szinteken ajánlott górcső alá venni a súlyos betegekkel foglalkozók anyagi és erkölcsi megbecsültségének kérdését, továbbá a sokrétű problémák komplex átgondolása és megoldása is sürgető fontosságú feladat.

KIEGÉSZÍTŐ OLDALAK