Intézmények es eljárások, mélyek eddig még művelés alatt nem állt, szűz területeknek mezőgazdasági kihasználásra

alkalmas állapotba helyezését czélozzák. Ezek az intézmények és eljárások mind technikai természetűek s gyakorlati alkal­

mazásuk napjainkban már nem a mezőgazda, hanem műszaki szakemberek feladata. 1

Négy alfajt különböztetünk meg; ezek:

1. A lecsapolások. Ezek olyan vidékeken válnak szüksé­

gessé, a hol a tenger, nagy kiterjedésű, jobbára mocsaras jellegű tavak, továbbá hatalmas és szabálytalan medrü folya­

mok víztömegeikkel sok oly területet elborítva tartanak, melyek a mezőgazdasági művelésre alkalmasak lennének. A föld­

javító munkásság itt a víztömegeknek e területekről való elvezetésére, lecsapolására irányul. Ez elérhető csatorna-háló­

zatoknak, sőt esetleg egész mesterséges tómedencéknek ásása által, melyekben a termékeny talajt elfoglaló víztömegek meg­

felelő elhelyezést találnak. Ezeknek a csatorna-hálózatoknak

1 Hazánkban a culturmérnökségeké. A culturmérnökség — mint szervezet — az országos vizépítészeti igazgatóságra és a kerületi cultur- mérnökségekre tagozódik. Szervezetére és működési körére vonatkozólag részletes utasításokat tartalmaznak az 1886. évi 17,202. sz. és 1893. évi 3050. sz. földműv. min. rendeletek. Az orsz. vizépítészeti igazgatóság szervezetét az 1899. évi 1897. sz. földműv. rend. adja.

és mesterséges vízmedencéknek főkép meleg vagy tropikus vidékeken még az az előnyük, hogy az újonnan nyert terület, melyet a nap heve csakhamar kiszárít, sőt kiaszal, öntözhető.

E fajú földjavító munkálatok már ősrégi időkben léteztek.

A Babylon vidéki, syriai és palaestinai csatorna-hálózatok, melyek részben még ma is öntözésre használtatnak, kétség­

telen bizonyítékát szolgáltatják egy rég lezajlott cultura földjavító tevékenységének. A lecsapolásnak csodálatosan töké­

letes példáit láthatjuk Klímában, Kelet-Indiában s Japánban.

A régi hinduk és kliinaiak sok területet vontak el a Ganges és Jang-cze-kiang uralma alól s eme nagy folyamok víztöme­

geit az újonnan létesített mezőgazdasági terület öntözésére fordították; hasonló küzdelmet folytattak a japánok a tenger vizével. Európában a németalföldi királyság területén tanul­

mányozhatjuk a legmodernebb lecsapolási munkálatokat, melyeknek karbantartása évi 7—8 millió hollandi forintba kerül. Németországban a Visztula-delta, Olaszországban a Po vidékén szintén jelentékeny lecsapolásokkal találkozunk.

2. Kiszárítások és folyó-meder szabályozások. A kiszá­

rítási munkálatok lényegükben azonosok a lecsapolásokkal, már a mi a technikai munka minemőségét illeti; de mig a lecsapolásoknál a termékeny területeket elfoglaló víztömegek nem tűnnek el, csak más elhelyezést nyernek, addig a kiszá­

rításoknál a ^víz elpárologtatás révén vagy teljesen eltűnik vagy pedig végleg beszoríttatik a folyam, tó vagy tenger eredeti medrébe, a nélkül, hogy nagy kiterjedésű mesterséges víz­

medence-munkálatok válnának szükségessé.

Főkép a tó-kiszárítást igen eredményesen alkalmazták az utolsó században. Poroszországban két századdal ezelőtt még 1 0 0 0 tó létezett; ma alig 300. A többi 700 kiszárított medencéje ma mezőgazdasági célokra szolgál. A kiszárításnak szinte csodálatos példáját mutatja Németalföld. I tt a szárítási munkálatok már évszázadok óta folyamatban vannak. 1612-tól 1631-ig öt nagy tavat szárítottak ki; az 1848-től 1854-ig terjedő évekre esik a harlemi tenger kiszárítása, napjainkban pedig a Zuider-tó kiszárításán dolgoznak, melynek déli részé­

vel el is készültek.

A földjavító munkálatok e fajához lehet sorolni a folyó­

meder szabályozásokat is. Ezeknek ugyan inkább védelmi

karakterük van s a főcél a gyakori kiöntések megakadályozása.

A nagyon kanyargó medrü folyamoknál azonban a meder egyenes vonalba vezetése folytán nem jelentéktelen földterü­

letek válnak megművelhetővé. így pl. a Tisza-szabályozásnál1 is a kiöntések meggátlása volt a főcél; de a kiszáradt kanyarulatok a mezőgazdaságilag megművelhető terület kiterjedését növel­

ték, főkép pedig az e kanyarulatok alkotta könyökök, melyek mindez ideig, ép a gyakori kiöntések miatt, elposványosodtak.

3. A mocsár és láp lecsapolás. A mocsarak és lápok lecsapolása, illetőleg kiszárítása folytán, főkép az újabb időben igen jelentékeny területeket nyert a mezőgazdaság. A sok korhadt vagy rothadó anyag, a mit a mocsarak és lápok tartalmaznak, a kiszáradt láp trágyázását — egyelőre leg­

alább — majdnem fölöslegessé teszik. Németalföld mezőgazda- sági területének egy jó részét a mocsár-lecsapolásoknak köszönheti. Angliában, Skóciában és Pommerániában pedig a lápok lecsapolása már évtizedek óta erélyesen folyik. Nálunk e téren aránylag még igen kevés történt. A Fertő vidékén ugyan már szép eredményeket értek el a lecsapolással, de még rendkívül sok terület hever parlagon, a mit pedig lecsa­

polással könnyen pompás termőfölddé lehetne átalakítani, pl.

az Ecsedi-láp, a Béga-vidék posványái stb. 1 2

4. Igen eredményes végtére a terméketlen száraz terü­

leteknek termékenynyé tétele a talaj megkötése, gyomlálása vagy porhanyóvá tétele által. Az u. n. »Haide«-k (heather grounds), kúszónövényekkel ellepett vagy futóhomokkal borított területek megfelelő eljárás s előkészítés után mezőgazdaságilag művelhető területekké válhatnak. Az e fajta munkálatok természetesen, ép úgy, mint az előbb felsorolt különböző viz- munkálatok, igen költségesek, sőt az előbbiek ez utóbbiaknál még költségesebbeknek mondhatók. Epén ezért ezek a mun­

kálatok még napjainkban is csak lassú haladást mutatnak.

A »Lűneburger Haide« termelésre alkalmassá tétele mind a mai napig csak terv maradt, hasonlóképen a skót »heather

1 A Tiszának és mellékfolyóinak szabályozásáról szól az 1884:

XIV. te.

2 Az itt 1., 2. és 3. alatt felsorolt földjavítási munkálatokat a magyar vízjogi törvény (1885 : X X III. te.) az kármentesítés « elnevezés alá foglalja.

ground«-ok melioratioja. A futóhomok megkötésével még leg­

több eredményt értek el eddig Poroszország északi vidékem, a francia »Landes«-okon s hazánkban is az Alföld futóhomok borította részein. 1

II. Intézmények, melyek a már mezőgazdaságilag müveit

területeknek káros természeti behatások ellen védelmét célozzák, Ezek az intézmények gyakorlati keresztülvitelükben nagyobbrészt azonosak az előbbi csoport technikai eljárásai­

val. Csakhogy mig ott uj területek megszerzése a főcél, addig itt a védelem játsza a főszerepet.2 Számos káros természeti behatás ellen még nem tudunk védekezni; de a legtöbbnek romboló hatását tudjuk már mérsékelni. Folyók mentén mindenütt védgátakat és töltéseket készítenek az árvizek megakadályozására. A már megművelt területek szomszédsá­

gában levő futóhomok-területek talaját megkötik. Hegyomlá­

sok megakadályozására torlaszokat építenek, vagy pedig erdősí­

téssel állják útját a legördülő kő vagy hó stb. tömegeknek. 3

Az e fajta eljárások is költségesek; de ezeknek elkerülhetetlenül szükséges voltát ma már mindenütt belátták s ép ezért ebben az irányban a legtöbb történt.

1 A futóliomok általi elborítás meggátlásáról szól már az 1844 :X . te.

2 Erre vonatkozólag több törvényünkben találunk helyes rendel­

kezéseket. íg y pl. a vízjogi törvény 55. és 56. §§. a következőket rendelik e l :

Yizmosások keletkezésének megelőzése végett oly területek bir­

tokosai, mely területeken vízmosások képződhetnek, vagy már létező vízmosások tovább fejlődhetnek, a baj elhárítására alkalmas s a hatóság által e végből elrendelt elgátlásokat, fonásokat es beültetéseket záros határidő alatt végrehajtani tartoznak.

Nagyobb munkákat igénylő vízmosások megszüntetésének költsé­

geihez ellenben mindazok hozzájárulni tartoznak, kik a javításból hasz­

not húznak, illetve, kik az okozható károk által veszélyeztetve vannak.

(^{5 5}. §.)

Az 1881 : XLI. te. 1. §-ának rendelkezései a vízmosások meggat- lása céljából szükséges területek kisajátítására is kitérj észté tnek. (56. §.) Hasonló természetű rendelkezéseket tartalmaz erdőtörvényünk is.

3 Az 1879 : X X X I. te. 165. §-a igy rendelkezik:

Oly kopár területek, melyeken hegyomlások, hó- vagy kőgörge­

tegek megakadályozása, szélvészek és vizek rombolásának, valamint a futóhomok továbbterjedésének meggátlása végett, a talaj megkötése közgazdászati szempontból szükséges, — beerdősítendők.

III. Gazdasági területeknek jövedelmezőbbé tétele uj művelési ágak meghonosítása áltál. így pl. erdőirtások, lege­

lőknek szántófölddé, vagy viszont silányabb szántóföldeknek kaszálóvá átalakítása stb. Az erdőirtások Európában már nem játszanak nagy szerepet, mert a még létező erdőkre gazdasági és egészségi szempontokból szükség van. Nagy sze­

repet játszott azonban az erdőirtás Európában a mostani culturnépek megtelepedési korszakában, továbbá Észak-Ame­

rikában a múlt század közepétől a jelen század közepéig.

Általában a többi földrészek hatalmas őserdeit még bátran megritkíthatja a fejsze s a tengerentúli gyarmatosítás folytán ma világszerte folyik az erdőirtás. Legelőknek szántófölddé való tétele Európában meglehetősen gyakori; ritkább jelenség már azonban a szántóföldeknek legelővé való átalakítása.

Ezzel leginkább Angliában találkozhatunk. Anglia talaj- és éghajlati viszonyainál fogva nem gabonatermelő ország; ennél­

fogva a gabonatermelés oly költséges, hogy a nagy nemzet­

közi versenyben nem vehet részt. Ez az oka annak, hogy pl. Anglia négy legtermékenyebb grófságában, nevezetesen Norfolk, Suffolk, Lincoln és Essex county-kben, melyek azelőtt majdnem kizárólag búzát termeltek, most a hajdani búza­

terület legnagyobb része legelőül vagy takarmány-termelésre szolgál. Sok county pedig majdnem kizárólag legelőterület, pl. Cumberland, Sommerset. (Ezek az u. n. »grazing-county«-k, ellentétben a »corn-county«-kkal, melyeknek száma folyton csökkeni) . 1 Ez a mezőgazdasági technika szempontjából vissza­

esést jelent, de a mennyiben a legelőgazdaság a birtok

jöve-1 A legelők területe Nagy-Britanniában állandó növekedést mutat, ellentétben a szántófölddel, mely évről-évre csökken. Láthatjuk ezt a következő táblázatból:

É v s z á m Búzával Árpával Zabbal Legelő

bevetett terület — acre acre

1898... 2.107,206 1.903,666 2.917,760 16.559,392 1899,... ... 2.000,981 1.982,108 2.959,755 16.630,687 1900... ... 1.845,042 1.990,265 3.026,088 16.729,035

Az összes szántóföld tehát 6.861,395 acre (ide nem számítva a burgonyával beültetett területet, mely 1900-ban 561,361 acret tett), 16.729,035 acre legelővel szemben. (Board of Agriculture : Agricultural Returns fór Grreat Britain 1898—1900.)

delmezőbbé tételét teszi lehetségessé, végeredményben mégis meliorationak tekinthető.1

IV. Eljárások, melyek a már művelés alatt álló talaj mechanikai vagy chemiai tulajdonságainak megváltoztatását célozzák. Ezeket az eljárásokat szokás a közbeszédben melio- ratiok, föld javít ások alatt érteni s ezért nevezhetjük az ide­

tartozó processusokat szorosabb értelemben vett melioratioknak is. A túlszilárd talajnak egyébb földnemekkel való összevegyítés folytán porhanyóvá tétele, kövektől, kavicsoktól való mentesítése, a göröngyös vagy hepe-hupás talaj kiegyenlítése, elsimítása, mind ide sorozható földjavító eljárások.

Ide tartoznak továbbá azon eljárások, melyek a száraz talaj talajvizének gyarapítására s a túlnedves talaj víztöbble­

tének levezetésére irányítvák.

A talajvizet gyarapító, más szóval öntöző eljárások főkép a meleg és tropikus égövek alatt birnak nagy fontos­

sággal. A napperzselte, kiaszalt talaj képtelen a növény táplálására; a viz, a nedvesség a növény életszükséglete. A hol nedvesség nincs, ott növényi élet sem létezhetik. Ep azért azokon a vidékeken, a hol néha hónapokon keresztül egyáltalán nincs vagy csak alig van csapadék, találjuk az öntözési rend­

szerek legkifejlettebb formáit.

A legtökéletesebb e fajta intézmények példáit Japán és Khina szolgáltatják. Ezekben az országokban a népesség sűrű volta már évszázadok, sőt évezredek óta kifejtette a föld­

művelés intensitását. Mint már említettük a lecsapolások tárgyalásánál, a lecsapolt vizet csatornákban, vizárkokban a földekre vezették s azok öntözésére fordították. A japáni, khinai és részben a kelet-indiai földművelés csak e kifejlett öntözési rendszernek köszönheti létezését.

1 Eme állításunk bizonyára ellenvetésekkel fog találkozni. Szűk- látkörű egyének, a kik csak a mezőgazda s nem a messzire látó nem­

zetgazda eszével gondolkodnak, ebben a jelenségben csupán a mező- gazdasági művelés hanyatlását fogják látni. Mi is elismerjük, hogy mindenesetre tökéletesebb, ha a mezőgazdaság legkifejlettebb, művelési ágaival találkozunk egy birtokon; de ha arról van szó, hogy egyáltalán jövedelmezzen-e valamit egy birtok, — vagy pedig épenséggel semmit, — a mely veszélynek az angol birtokok ki voltak téve — úgy nemzetgaz­

dasági szempontból minden olyan eljárást meliorationak kell tekintenünk, mely legalább bizonyos, bár aránylag csekély, jövedelmezőséggel jár.

Európában legkifejlettebb az öntözési rendszer a Po vidékén, Lombardiában. Az öntöző-csatornák vizét itt főkép a kaszálókra vezetik s igy lehetővé teszik a 6—8-szori kaszá­

lást évente. Spanyolországban a mórok vízmüveinek marad­

ványai még mai nap is, a kifejlett technika e korában, bámulatba ejtik az emberiséget. Általános a nézet, hogy e vízműveknek a mórok kiűzése után való elhanyagolása s igy az öntözési módszer hiányos volta idézték elő a spanyol mező- gazdaságnak tönkrejutását s igy az egész vidék lakosságának nyomorát. A X IX . század eleje óta Németországban is hozzá­

láttak az öntözési rendszer kifejtéséhez. Különösen említésre méltók a Berlin mellett fekvő u. n. Eieselfelder-ek (szivárgó mezők). Ezeknek a nagyobbrészt konyhakertészetre használt földeknek az öntözése a berlini cloakák vizének a földekre való vezetésével történik, a mi nemcsak öntözés, hanem egy­

úttal trágyázás is. Hazánkban, sajnos, annak dacára, hogy a csapadék nálunk sem egyenletes, sem nem állandó, s hogy sok f oly ónk és patakunk öntöző-csatornahálózatok készítését nagyban megkönnyítené, ezen a téren még igen kevés történt.

Nagyobb városaink, főkép pedig Budapest környékén s álta­

lában ott, a hol a konyhakertészet az uralkodó, az öntözés kifejlettebb rendszereit találjuk; ez azonban csak kivétel s e téren még nagyon sok a tennivaló. 1

A talajvíz lecsapolása ott válik szükségessé, a hol vagy a természetes talajvíz túlbősége, vagy a nagyon is gyakori

* 1 Törvényünk ugyan van, még pedig igen jó és kimerítő, mely a vízhasznosításról rendelkezik. A vizjogi törvény 129—141. §§. lénye­

gileg ugyanazon határozmányokat tartalmazzák a vizhasznosító, mint a vizrendezési társulatokra. S mivel a vizhasznosító társulatok tevékeny­

sége első sorban, sőt mondhatnók kizárólag agrárérdekek biztosítására, agrárcélok megvalósítására irányul, — mig a vizrendezésiek működése igen sok ponton érkitkezik az ipari, a jóléti és rendőrségi közigazgatás functioival, — a törvény a vizhasznosítási társulatok felett való főfel­

ügyeletet a földművelési ministerre ruházta.

Hogy a jó * törvény dacára a vizhasznosítás terén hazánkban aránylag oly kevés történik, annak okát leginkább abban kell keres­

nünk, hogy az idevágó munkálatok oly terheket rónak a különféle állami és községi adókkal súlyosan megrótt gazdaközönségre, melyeket az, épen e más irányban való nagy megterheltsége folytán, nem igen képes viselni. Mert hiszen hogyan is volna képes gazdaközönségünk nagy vizhasznosítási kvótákat elviselni, mikor a községi pótadó annyira

csapadék a föld teljes átáztatásával, elposványosodásával s igy a növények gyökereinek elrothasztásával fenyeget. A túlnedves talaj e mellett nem tartalmaz elég meleget s igy a mag kikelését is hátráltatja.

A talajvizlecsapolás legelterjedtebb módja az úgynevezett drainage (alagcsövezés). A meliorationak ez a faja már régóta ismeretes s valószínű, hogy már a régi rómaiak is alkalmaz­

ták. A drainage kezdetleges formája abban állott, hogy a túlnedves talajba mély és bosszú árkokat ástak, ezekbe az árkokba rozsé- és vesszőcsomókat vetettek s azután az árkokat ismét betemették. A talajviz fölöslege ezeken a rőzsecsomókon át mélyebb rétegekbe szivárgott, a hol már többé nem volt kártékony hatással. Gyakran előfordult az az eset, hogy egy nagyobb területnek csak egy része volt túlnedves, mig szom­

szédos területek öntözésre szorultak. Ilyenkor a drainirozó árkokat a két telek érintkező határán ásták s egyik telek talajviztöbbletét a rőzsecsomók révén átvezették a másik telekre. A X IX . század 30-as évei óta rőzsecsomók helyett likacsos agyagkorsókat ásnak a földbe, melyek a felszívó munkát sokkal tökéletesebben végzik el.

A drainage kifejlődésével sok oly terület vált művel- lietővé, mely azelőtt, túlságos vizbősége folytán, erre alkal­

matlan volt. Persze a drainage a legköltségesebb melioratiok egyike; Angliában egy acre drainirozása átlag 3—4 font sterlingbe kerül. Másrészt viszont a drainage következtében az illető telek jövedelmezősége 20—25°/0-al növekszik.

A drainaget legjobban kifejlődve Angliában és Belgium­

ban találjuk. Újabb időben Xémet- és Franciaországban, Ausztriában és hazánkban is, 1 továbbá a római Campagna vidékén nyert nagyobb elterjedést.

aránytalan, hogy 0—350° /0 között ingadozik! (Említve a Wekerle-féle adóreform-emlékiratban s Fejér Miklós brochure-jében: Az egyenesadók reformja, 1. 1. Budapest, 1901.). Itt még nagy tőke-gazdaság, kitünően szervezett hitel vagy a német mintára esetleg szervezendő »Landescultur- rentenbank« sem segíthetnek addig, mig a közteherviselés arányosabb eloszlásáról nem gondoskodik törvényhozásunk.

1 A viz jogi törvény, a vizitársulatokról szóló fejezetében az alag- csövezési (drainirozó) munkálatokra is kiterjeszkedik, a mennyiben az e fajta munkálatok keresztülvitelét a vizhasznosító-társulatok működési körébe utalja. Csakhogy itt is az a baj, hogy az egyéb súlyos terhek

Y. A birtokrendezés vagy tagosítás. (Flurbereinigung, Commassation, Arrondierung.) A meliorationak ez a faja nem technikai jellegű; általánosságban nem is szokták a meliora- tiokhoz sorozni. Mivel azonban végeredményében a földbirtok jövedelmezőségét nagyban előmozdítja, joggal sorolhatjuk a melioratiok közé. Tagosítás alatt az egy község határában szét­

szórtan fekvő, de ugyanazon személy tulajdonát képező birtok- parcelláknak egyesítését értjük, a község összes birtokosainak közös megegyezése alapján. A tagosítás mivoltának kifejtése egy későbbi § feladata. I tt csak annyit, hogy a tagosítás keresztül­

vitele nagy időmegtakarítást jelent, mert nem kell az egyik földről a másikra hosszú ideig vándorolni. Az összes idő az egy tagban fekvő birtok intensivebb megmunkálására fordít ható, minek következtében a birtok jövedelmezősége nagyob­

bodik. A tagosítás természeténél fogva csak a parasztbirto­

koknál találhat alkalmazást. Mivel pedig egy parasztnak ritkán szokott nagyobb földbirtoka lenni, mint a mennyit családjával együtt megművelhet, a tagosítás a paraszt szá­

mára megtakarítást jelent annyiban is, hogy nem kell nap­

számost fogadnia, a mit a szétdaraboltság mellett gyakran meg kell tennie, ha esetleg két vagy több szétszórtan fekvő parcelláján egyidőben kell valami elodázhatlan munkát elvé­

gezni. A tagosítás fölöslegessé teszi továbbá a mezei u. n.

dülő-utak 1 nagy számát. Ezek a dülő-utak nemcsak hogy az egész területnek jelentékeny részét veszik igénybe, hanem a kocsiközlekedés folytán a dűlő-utakat szegélyező vetés is mindig szenved, a mi egy nagyobb területen az össztermés mennyi­

ségének épenséggel nem jelentéktelen csökkenését jelenti.

A tagosítással mindez megszűnik.

A tagosítás a meliorationak legmodernebb faja; csak azóta van gyakorlati jelentősége, mióta a paraszt felszabadult, s a földnek nemcsak művelője, de tulajdonosa is lett.

következtében, a gazdaközönség csak félve mer belemenni az ilyen költséges vállalkozásokba. A törvény értelmében az alagcsövezési mun­

kálatok fejében járó járulékok és hátralékaik az egyenes adók módjára hajthatók be, — de mit használ az olyan melioratio, melynek következ­

tében a gazda tönkremegy! Minden vonalon reformálnunk kell, hogy gazdasági önállóságunkat és jólétünket biztosíthassuk.

1 A mezei dülő-utakról rendelkezik az 1894 : X II. te. V. fejezete.

Hozadék és földjáradék.

Az intensiv gazdálkodás a föld hozadékának növelésére irányul; hozadék alatt pedig értjük a mezőgazdasági munkás­

ság üzleti eredményét, vagyis: a földbirtok jövedelmét.

Nyers- vagy bruttó hozadék alatt értjük a földbirtokon előállított mezőgazdasági termények összeségét, a termelési költ­

ségek levonása nélkül. %

A tiszta vagy nettó hozadék a mezőgazdasági termekek ama részét jelenti, mely a termelési költségek levonása. után fenn­

marad s melynek hovafordítása immár a földbirtokos szabad elhatározásától függ.

A hozadék1 nagysága a mezőgazdaságnál első sorban a föld, másodsorban az alkalmazott mezőgazdasági rendszer minémüségétől függ.

Minél termékenyebb a talaj, annál több a termés s a megmunkálásra fordított munka általában annál csekélyebb;

a kiváló minőségű föld kevésbbé intensiv megmunkálás mellett is bő termést s igy nagy hozadékot hoz. Még pedig nagy tiszta hozadékot, mert a megmunkálás, a termelés költségei csekélyek s igy a nyers liozadékból aránylag kevés vonatik le.

A kevésbbé kiváló minőségű talaj intensivebb megmun­

kálásra szorul, hogy bővebb termést hozzon. Erre a bővebb termésre elkerülbetlenül szükség van az emberiség sza­

porodása következtében növekedő szükséglet kielégítésére.

A kevésbbé termékeny talaj azonban még a legintensivebb gazdálkodás mellett sem éri el rendszerint a termés ugyan­

azon bőségét, mint a kisebb intensitással megművelt, első minőségű ta la j; az intensivebb gazdálkodás pedig több mun­

kát és tőkét követel, minek következtében a termelési költ­

ségek is magasabbak. A kisebb nyershozadékból nagyobb termelési költségeket levonva, az eredmény: kisebb tiszta hozadék. Ennélfogva mondhatjuk, hogy az intensivebb gazdál­

kodás másod- vagy harmadrendű talajon nem jelenti egyúttal a tiszta hozadék növekedését,, ha a termelt mennyiség a szük­

ségletkielégítés szempontjából gyarapodást mutat is. Ezt a

1 Hozadék alatt, ha a »nyers« jelzőt külön ki nem teszszük, tiszta

1 Hozadék alatt, ha a »nyers« jelzőt külön ki nem teszszük, tiszta

In document JSL M. ÁR (Pldal 48-77)