1. A tudás értelmezése a közgazdaságtanban
1.5. Az innováció modellezési lehetőségei
Bár az előző alfejezetben bemutatott elméletek fontos elemekkel járulnak hozzá a tu-dástermeléssel kapcsolatos kutatásokhoz egyik hátrányuk, hogy nehezen kvantifikál-hatók, számszerűsíthetők, függvényszerűen leírhatók ezek az összefüggések. Ebben az alfejezetben a tudás formalizálása és modellekbe építése irányába tett különböző lépéseket mutatom be. A teljesebb kép kedvéért fontos foglalkoznunk a tudástermelés makroszintű modelljeivel is még akkor is, hogyha a saját kutatásom középpontjában inkább a tudástermelés mikroszintű összefüggései állnak. Míg a vállalati szinten a tudástermelés és a tudás védelme leginkább a monopol piaci helyzet fogalmával kap-csolódik össze, addig makroszinten pedig a növekedéselmélettel.
A növekedéselméletek egy fontos tanulsága, hogy hosszú távú növekedés csakis a technikai haladáson keresztül lehetséges. A technikai haladás pedig in-novációkon keresztül valósulhat meg. A különböző közgazdaságtani irányzatok je-lentős különbségeket mutatnak azonban a téren, hogy honnan származnak ezek az in-novációk, milyen törvényszerűségek mozgatják őket. A növekedési modellek fejlődé-séről itt elég egy rövid összefoglalás15.
A hagyományos kiindulópont az 1950-es évek végén kidolgozott Solow-Swan féle neoklasszikus növekedési modell. Ebben a modellben a növekedést a tőke-állománynak a megtakarításokból finanszírozott beruházások általi bővülése eredmé-nyezi. A beruházások és az abból származó tőkeállomány-növekedés általi gazdasági
15 Részletesebbn lásd Aghion–Howitt (1998).
növekedés azonban csak egy bizonyos szintig (a stacionárius állapotig) tart, mivel változatlan munkáslétszám mellett a tőke csökkenő hozadékot mutat. A tőkeállomány növekedése növeli ugyan a kibocsátást, ezáltal a megtakarításokat és a beruházásokat is, azonban csak csökkenő ütemben, ugyanakkor a tőkeállomány növekedésével ál-landó ütemben nő a tőke elhasználódása is. A tőkeállomány csak addig nőhet, amíg az amortizáció meg nem egyezik a bruttó beruházások nagyságával: ekkor a tőkeállo-mány bővülése és a gazdasági növekedés megáll. A munkások számának növekedése a tőke csökkenő hozadékán nem változtat, így a növekedésnek ismét lesz egy felső korlátja. A tőkeállomány bővülése továbbra is csökkenő mértékben növeli a kibocsátást és a beruházásokat, a tőkeállomány viszont most már nem csak az amortizáció állandó ütemével csökken, hanem a növekvő munkáslétszám miatti hígulás ütemében is.
A tőkeállomány-növekedés és a munkások számának növelése tehát tartósan nem lehet a gazdasági növekedés forrása. Mindezek a növekedésre nézve elkeserítő eredmények azonban csak egy adott, változatlan technikai színvonal mellett érvénye-sek. Változatlan technikai színvonal (a modellben a teljes tényezőtermelékenység, a TFP által leírt nagysága) mellett a skálahozadék állandó, a munka és a tőke parciális hozadékai pedig csökkenőek. A technikai haladás, új technológiai tudás előállítása azonban megváltoztatja a termelési függvényt. További munkásokat vagy tőkét be-vonni a termelésbe nem lehet a végtelenségig. A tudás viszont – amennyire jelenleg látjuk – kimeríthetetlen erőforrás, így a növekvő tudásállomány növekvő hozadékot eredményez, és ezáltal folyamatos gazdasági növekedést tesz lehetővé.
A neoklasszikus növekedési modell még külső adottságként kezelte a techni-kai haladást, hatásait meg tudta mutatni, arra azonban nem keresett magyarázatot, hogy milyen módon jön létre. Az endogén növekedési modellek azonban éppen arra mutatnak rá, hogy a technikai szint növekedése ugyanúgy gazdasági dönté-sek eredménye, mint a tőkeállomány bővülés, ezért érdemes bevinni a modellen belülre és nem magyarázó, hanem eredményváltozóként kezelni.
Egy korai kísérlet a technikai haladás eredetének magyarázatára Arrow (1962a) magyarázata, amelyben a technikai fejlődést egy tanulási folyamat előre nem látott következményeként, a learning-by-doing jelenségével magyarázta. Erre a fajta felfogásra már az inkrementális innovációknál utaltam az előző alfejezetben. Ar-rownál ez a fajta technikai haladás a tőkeállomány nagyságától függ. Más modellek-ben a technikai haladás hol a humán tőke, hol pedig az ipari kutatásokból származó spillover-hatásoktól függően következik be (Ács–Varga 2000). Mindezeknek a mo-delleknek közös tulajdonsága, hogy az új tudást mindenki számára hozzáférhetőként, közjószágként kezelik, méghozzá a már korábban említett két fontos tulajdonsága, a rivalizálás és a kizárhatóság hiánya miatt. Az endogén növekedéselméletek, mint pél-dául az AK modellek (Aghion–Howitt 1998) a technikai fejlődés ütemét a modellen belül meghatározódóvá teszik, racionális gazdasági szereplők döntéseinek eredmé-nyeként magyarázzák, és kiküszöbölik a tőke csökkenő hozadékából eredő növeke-dési korlátot.
Az endogén növekedési elméleteket négy csoportba sorolja Menell és Scot-chmer (2007): ezek az evolúciós modell, az indukált technikai változás modellje, az ötletalkotás exogén folyamata modell és a tudástermelési függvény modell.
1. Az evolúciós modell szerint, melynek megszületését Nelson és Winter 1982-ben megjelent „A gazdasági változás evolúciós elmélete” című könyvéhez kötik, a technológiai fejlődés egy evolúciós folyamat szerint zajlik, melyet bizonytalanság, útfüggőség, nem egyensúlyi helyzetek és állandó változás jel-lemez.
2. Az indukált technikai változás modelljében a technológia változását, illetve az új technológiák iránti kutatást a tényezőárakban bekövetkező változások idézik elő. A kutatás-fejlesztés olyan területek felé irányul, ahol a fontos erő-forrás megdrágul.
3. Az ötletalkotás exogén folyamata modell a kutatási ötletekre, mint szűkös erőforrásra koncentrál, és a modell szerint a sikeres innovációhoz egyrészt motiváció (például a prospektív profit általi), másrészt pedig szűkösen ren-delkezésre álló innovatív ötlet szükséges.
4. A tudástermelési függvény modellek függvényszerű kapcsolatot tételeznek fel a kutatás-fejlesztési projektek inputjai (pénz, kutatók száma, munkaórák stb.) és outputjai között (az innováció minősége, fontossága vagy a valószí-nűség egy innováció megalkotására). A legutóbbi két elméletben a kutatás-fejlesztési befektetések végső mozgatója a profitlehetőség, amely profitlehe-tőség a szereplők számára ismert, és az innovációból eredő tökéletlen ver-senyből ered.
A könyvemben fölhasznált és kibővített modellek a tudástermelési függvény modellek családjába tartoznak. A tudástermelési függvények megadhatóak egészen bonyolult, sokváltozós formában is, mint például Varga (2009) esetében, de az álta-lam vizsgált egyszerű modellekben a tudástermelési függvény esetében a tudás-termelés inputja kizárólag a kutatás-fejlesztésre fordított kiadás, az outputja pe-dig egy termelési költség-megtakarítás formájában megnyilvánuló folyamat-in-nováció. Az általam alkalmazott modell az innovációs folyamatra magára nem fordít figyelmet, hanem azt egy fekete dobozként kezeli, melybe beledobva a kutatás-fej-letsztési forrásokat, determinisztikusan előáll egy költségelőnyt jelentő innováció.
Magának az innovációs folyamatnak a megértése nem tárgya ennek a fajta modell-nek.16
16 Az innovációs modellek különböző generációit mutatja be Bajmócy (2008), melyek az általam vizsgált modellben nyitva hagyott némely kérdésekre keresik a választ az innovációs folyamat részletesebb vizs-gálatával, és ily módon annak remek kiegészítéséül szolgálhat.
Könyvem első fejezetének célja az volt, hogy a kutatási területemet – ami az innováció és a szabadalmi védelem összefüggései – egyrészt tágabb kontextusá-ban mutassa be, másrészt körbe is határolja. A tudást számtalan módon lehetséges értelmezni, és még a közgazdaságtani vizsgálatokba is sokféle módon építhető be.
Én azonban ezek közül a technológiai tudás vizsgálatára szorítkozom, elválasztva azt például a tudományos tudástól, vagy a fogyasztók fizetési hajlandóságára vonat-kozó tudástól. A technológiai tudás előállítása és vállalati bevezetése innovációt eredményez. Az innováció komplex folyamata szintén nagyon sok oldalról megkö-zelíthető, más aspektusaira koncentrál például az evolúciós elmélet, és másra az in-novációs rendszerek elmélete. Az előttünk álló fejezetekben a cél az innováció és a szabadalmi védelem intézménye közti kapcsolat megértése, így azt az irányzatot választottam ki, amely ezt a befolyásoló tényezőt helyezi előtérbe.
A következő fejezetben bemutatásra kerülő mikromodellek a vállalatok innovációira, a technológiai tudás termelésére, mint vállalati optimalizációs döntésre koncentrálnak. A vizsgálat középpontjában az áll, hogy a szabadalmi vé-delem intézménye hogyan befolyásolja a profitmaximalizáló vállalatok kutatás-fej-lesztési döntéseit. A modellek ezen kívül állításokat fogalmaznak meg a szabadalmi védelem hatásáról az innovációkra, a vállalati profitra és a társadalmi jólétre is. Elő-ször ezeket a modelleket tekintem át, majd az optimális szabadalmak elméletéből kiindulva egy magatartás-gazdaságtani továbbfejlesztést teszek meg.