Október 9-én a befutott hírszerzési és felderítési jelentések alapján Stefán Valér százados arra a következtetésre jutott, hogy nagyobb kötelékek bevetésével megrohanható és elfoglalható mind Beregszász, mind Munkács. Információi szerint egyrészt a szudétanémetek leszerelésével jelentősen meggyengültek a cseh határvédelmi erők, másrészt délelőtt jelentkezett nála egy beregszászi kiküldött, akinek az elmondása alapján a városban 150 magyar nemzetiségű lakos felfegyverkezve áll, készen arra, hogy megrohanás esetén támogassa a magyar csapatokat.26 Továbbra is fennállt annak a veszélye, hogy a csehek mielőbb teljes határzárat vezetnek be, lezárva a tarpai rést is. Stefán terve alapján előbb a határ melletti Beregszászt kell bevenni, majd csak ezután következhet Munkács ostroma.
Ennek végrehajtása érdekében egyidejűleg két századot kell áttenni, míg az egyik Beregszászt támadja, addig a másik megindul Munkács ellen. Ebből eredően Stefán százados akként határozott, hogy a 7., 8. és 9. számú robbantó járőrök rombolásaival egy egyidejűen 9-én a rendelkezésre álló két századot átteszi, és az egyiket Munkács, a másikat Beregszász mögé tolva, ezek megrohanására beveti.27
Az 1. századot a „H” csoport állította ki 2 tiszt és 96 fő legénységgel, Prém József tartalékos főhadnagy vezetésével, míg a 2. századot a lövész zászlóaljakból vezényelt legénységből az „S” csoport állította ki. A 152 fős 2. század parancsnoka Iván Imre tartalékos főhadnagy volt. „A parancs: Irány Beregszász, Munkács, azok megrohanandók, birtokba veendők, utána ha lehet, Ungvár.”28 Az 1. századnak 9-én éjjel kellett átcsúszni a tarpai résen, majd Munkács alá vonulni és elfoglalni a várost. A sikeres támadást követően Ungvárra kellett menni, azt ugyancsak megrohannia. Sikertelen akció esetén azonban, a terület-elárasztó járőrökhöz hasonlóan észak felé kellett elhagynia Kárpátalját. A 2. század feladata volt Beregszász elfoglalása. A terv alapján az 1. századot követve kell a határt átlépnie, majd
21 Uo. 6.
22 Uo. 6.
23 Uo. 75-76.
24 HL – VKF. eln. 5. oszt. 1939. – 80.710/20. sz. (227. d.) 6.
25 Uo. 6.
26 Uo. 7.
27 Uo. 7.
28 MOL K 429 – Kozma Miklós iratai, 112. doboz (28. csomó) 73.
én megrohannia a várost. Ha nem tudja tartani, Asztély irányában törjön át magyar területre.29 Kozma Miklósnak Stefán ezen elhatározásáról nem volt tudomása, Naplójában aggodalmát fejezte ki a váratlan elhatározásáért.30
Az eligazítást követően az 1. század 22 óra 20 perckor, míg a 2. század 23 óra 30 perckor indult meg. Stefán a tarpai Nagy-hegyre ment föl az álló figyelő járőrhöz, és innen észlelte a pontban éjfélkor, a 7., 8. és 9. számú járőrök által végrehajtott robbantásokat, valamint azt is, hogy az 1. és a 2. századok lövés nélkül jutnak előre.31 A határátlépés végrehajtását azonban a 2. század nem tudta végrehajtani, 45 fő lemaradt és eltévedt. E 45 ember visszafordult Tarpára, ezzel a 2. század ereje 107 főre csökkent.32 Stefán értékelése alapján e század még így is el tudja látni a feladatát, ezért visszarendelése a határon túlról nem látszott célszerűnek.
Másnap az első két századot erősítésként még további kettő követte. „A harmadik század Bukovinszky tartalékos hadnagy 64 emberrel, a negyedik Somogyi tartalékos hadnagy 101 emberrel parancsot kap: irány ugyanaz az útvonal, mint tegnap – Beregszász, Munkács.
Igyekezzenek a két tegnap átlépett századot beérni, támadják meg együtt Beregszászt.”33 A Prém József vezette 1. század összeütközés nélkül ment át a határon. Már kis távolságra a határtól megkezdte a távíró és távbeszélő vezetékek rongálását.34 A század távoli lövések és robbantások zaja közepette Nagyborzsováig menetelt, útja során senkivel sem találkozott. 6 óra 30 perckor hosszabb megállás után átkeltek a Vérke patak hídján és a vasútvonalon.35 Ekkor Prém főhadnagy parancsot adott a borzsovai vasútállomás rongálására, mely feladatra Gyulay Molnár Ferenc hadnagy parancsnoksága alatt 8 önkéntes lett kijelölve.
A század többi része továbbvonult a Beregszász melletti Szőlőhegyre, ahol meghúzták magukat. Gyulay Molnár csoportja az állomáson egy indulásra kész, kivilágított katonai vonatot talált, amelynek mintegy 250 főnyi utasa szabadságról bevonuló katona volt. Lelőtték az ellenszegülő állomásfőnököt és egy cseh katonát.36 Lefegyverezték a cseh tiszteket és a csendőrséget, és hozzájuk való csatlakozásra bírtak pár magyar és ruszin nemzetiségű embert.
A rongyosok a katonákat szabadon engedték, majd a mozdonyt a szerelvényről lekapcsolva elvontatták az állomás épületétől kb. 200 méterre, azt felrobbantották, az állomás berendezését pedig összetörték.37 Ez a robbantás ugyanakkor felesleges volt, hiszen a vasúti közlekedést éjfélkor Kémery Nagy járőrcsapata már megszakította.
Az előzetes tervben nem szereplő borzsovai akció azonban sokba került Prém századá-nak, ugyanis felfedte magát. A csehek katonai összevonást hajtottak végre, és megkezdték a század üldözését. A nap folyamán többször megváltoztatták Beregszász és Nagymuzsaly között lévő szálláshelyüket, és a délutáni tiszti gyűlésen a cseh csapatmozgásokat észlelvén, szóba került a Magyarországra történő visszavonulás kérdése is. Azonban Prémék arra az elhatározásra jutottak, hogy megmaradnak a kapott parancsnál, és 18 óra tájékában megindultak Munkács felé.38 Ezen menet alatt sem találkoztak senkivel, majd másnap, október 11-én a kora reggeli órákban a Szernye-mocsáron át érkeztek meg a Dercen és Fornos között fekvő erdőbe. A falvakban gyorsan híre ment a magyar csapatok megjelenésének,
29 HL – VKF. eln. 5. oszt. 1939. – 80.710/20. sz. (227. d.) 8.
30 MOL K 429 – Kozma Miklós iratai, 112. doboz (28. csomó) 73.
31 HL – VKF. eln. 5. oszt. 1939. – 80.710/20. sz. (227. d.) 8.
32 HL – VKF. eln. 5. oszt. 1939. – 80.710/20. sz. (227. d.) 8.
33 MOL K 429 – Kozma Miklós iratai, 112. doboz (28. csomó) 74.
34 HL – VKF. eln. 5. oszt. 1939. – 80.710/20. sz. (227. d.) 40.
35 Uo. 40.
36 Uo. 41.
37 Botlik József: Közigazgatás és nemzetiségi politika Kárpátalján I. – Magyarok, ruszinok, csehek és ukránok 1918-1945 (Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszék – Veszprémi Egyetem Tanárképző Kar, Nyíregyháza, 2005.) 248. és HL – VKF. eln. 5. oszt. 1939. – 80.710/20. sz. (227. d.) 41.
38 HL – VKF. eln. 5. oszt. 1939. – 80.710/20. sz. (227. d.) 41.
tovább már nem lehetett bujkálni. 15 óra tájt meg is érkeztek a cseh katonák és csendőrök, hogy bekerítsék a magyar csapatokat. A derceni jegyző tanúsága szerint a cseh csapatok ereje az alábbi volt: 200-300 fő kerékpáros, egy vegyes harckocsi szakasz (Ungvárról ide irányítva), kb. 10 főből álló ungvári nyomozó csendőr osztag, 15 fős beregszászi csendőrség, valamint kerepeci és gáti csendőrök.39 A csehek tankokkal és tüzérséggel kezdték el lőni a magyar csapatokat. Prém a bekerítés elkerülése végett elrendelte a még szabadnak látszó keleti irányban történő elvonulást. A gyors riadóztatás és indulás miatt a század több kisebb, 4-8 fős csoportra esett szét. A század egy részének harc nélkül sikerült elmenekülni, míg a többi tagja a sötétedés beálltáig küzdött a túlerővel szemben.
A derceni ütközetben a század 15 fője és a hozzá csatlakozott egy ruszin személy esett el. Menekülés közben Lengyelországot 6 főnek sikerült elérnie, míg Magyarországra 22-en tértek vissza.40 A század 19 tagja bujdosott, majd került elő a felvidéki bevonuláskor, míg a század nagyobb része, 40 tagja fogságba esett.41
Az Iván Imre vezette 2. század sikertelenül próbálkozott a határátlépéssel. Ennek folyamán a század csaknem egyharmada (45 fő) lemart és visszafordult, a többiek az erőben telepedtek le. Eközben Stefán elrendelte a még rendelkezésre álló összes erő bevetését és áttételét. Délutánra Vásárosnaményban el is készült a 3. század (dr. Bukovinszky Péter tart.
főhadnagy) 69 fővel és a 4. század (dr. Somogyi Ottó tart. hadnagy) 100 fővel. Azonban e két század eljuttatása Tarpára szállítási eszközök hiányában késlekedést szenvedett. További erősítést jelenthetett volna a Homlok Sándor ezredes által ígért 3 három lövész zászlóalj is, azonban ezen egységek bevetését végül az ezredes leállította.
Mivel az előző napon áttettnek vélt 2. századnak 11-én éjjel kellett Beregszászt megrohannia, és ehhez 11-én készenlétbe helyezkednie a várostól keletre, így tehát a 3. és a 4.
századot a 2. századnak küldendő megerősítésként lehetett tekinteni.42 Éppen ezért a 3.
századnak még az éjjel utol kellett érnie a 2. századot. Az eligazítást követően a 3. század 21 órakor útnak indult. Éppen e század utolsó szakasza haladt el az embereket kémpróbaszerűen átvizsgáló Stefán százados előtt, amikor (kb. 21 óra 10 perckor) váratlanul megjelent Iván Imre főhadnagy. Azonnal jelentette, hogy százada nem lépte át a határt, mert a határmenti erdőkben a vezetők hibájából a sötétségben eltévedt és az erődök előtti nyílt terephez csak virrasztás után érkezett, azon áthaladni nem tudott.43 Tovább nehezítette Iván dolgát az ivóvíz hiánya is, mert a délelőtt folyamán a Tarpára vízért visszaküldött emberek bort hoztak, a század tagjai lerészegedtek. A főhadnagy elmondta, hogy a rendet helyreállította ugyan, de úgy véli, hogy kellőképpen össze nem szokott százada Beregszász megrohanására nem elég, és ezzel az erővel a nehéz és felelősségteljes feladatot vállalni nem tudja.44 Ezalatt a 3. század már megkezdte a határátlépést és az előrenyomulást a 2. vélt gyülekezési helyére, a Beregszásztól keletre fekvő hegyhez.
Stefán Valér, látva Iván Imre kétségbeesését, valamint hozzá nem értését, engedélyt kért Homlok ezredestől, hogy mind a három századot ő maga vezethesse át a határon. Ezt azonban Homlok elutasította, és az utasítás szerint Ivánnak rangidős és vitéz hadviselt tisztként előre kell mennie és Bukovinszkytől átvennie a 3. század parancsnokságát. Ezután vezesse az erdőben fekvő 2 századon át, vigye az élre, csatolja hozzá a 2 századot és ekképp megerősödve, e két századdal hajtsa végre az eredeti feladatát.45 Ennek szellemében Iván főhadnagy 21 óra 15 perckor a 3. század után indult. 21 óra 30 perckor érkezett be Tarpára a
39 Uo. 44.
40 Uo. 9., 45.
41 Uo. 45.
42 Uo. 10.
43 Uo. 11.
44 Uo. 11.
45 HL – VKF. eln. 5. oszt. 1939. – 80.710/20. sz. (227. d.) 11.
Somogyi Ottó hadnagy vezette 4. század, melynek eligazítása azonnal elkezdődött.
Feladatának lényege: „Az egyesített 2. és 3. század mögött haladva, menjen fel a beregszászi hegybe, lépjen érintkezésbe vitéz Iván főhadnaggyal. Századával szerepeljen a Beregszászra irányuló támadás fedező csapataként. Ha a megrohanás sikerül, vegyen részt vitéz Iván vezetése alatt a város védelmében, ha nem, vegye fel a visszaverteket és azokat kis egységekbe osztva vonuljon mindig észak felé, a lengyel határ felé.”46 A parancs kézhez vétele után Somogyi 21 óra 50 perckor indult el századával, az előző kettő nyomában.
Habár mindhárom század simán átsurrant a határon, a sorozatos vezetői hibák miatt menetvonaluk felborult, elszakadtak egymástól. Ugyanis a gyorsabban mozgó 4. század mikor utolérte a 2.-at, azok egymást ellenségnek nézve lefeküdtek, és igyekeztek egymás kilétét megállapítani. A zavart látva vitéz Iván a 3. századot magára hagyva hátrament, és átvette a 4.
század feletti parancsnokságot és elrendelte, hogy a 4. menjen a 2. század elé. E problémáról a 3. század mit sem tudva tovább folytatta a menetelést, ezzel pedig elszakadt a 2. és a 4.
századtól. Iván főhadnagy döntésével a parancsban szereplő 3. és 2. század – 4. század csoportosulás helyett egy 4. és 2. század – 3. század csoportosítás alakult ki.47
A Bukovinszky főhadnagy vezette 3. század október 11-én, 6 órakor megérkezett a beregszászi hegyre, ahol elrejtőzött és várta Iván főhadnagy 2. és 4. századát. Ivánék 9 óra felé érkeztek meg ide, azonban a parancsnok elveszettnek hitte a 3. századot, és nem küldött ki felderítőt annak megkeresésére. A csapatok az egész napot a hegyen töltötték, egymás helyzetéről mit sem tudva. Iván Imre Beregszász felderítésére nem küldött ki járőröket, ehelyett megelégedett azzal, hogy a szőlőhegyre feljövő muzsalyi és benei lakosoktól, továbbá egy beregszászi erdőkerülőtől érdeklődjék a város katonai erejét illetően.48 A teljesen laikus emberek nagy csapatösszevonásokról, tankokról és nehéztüzérségről számoltak be, mire délutánra vitéz Iván eldöntötte a támadás elejtését és a kelet felé, Lengyelországba való elvonulást. A 2. és a 4. század 12-én hajnali 3 órakor útnak is indult, és 6 órakor érte el Nagymuzsaly fölött a 300-as magaslati pontot. E mozgással a vitéz Iván vezette két század kb. 1 kilométer távolságra megközelítette a 3. századot, amit aztán a véletlennek köszönhetően – a kölcsönös vízkeresés folyamán a századok kiküldött tagjai találkozásakor – megtalált. A 3. század kb. 8-9 óra tájban egyesült. Nem sokkal ezután a Muzsalyról kiküldött három csendőr felfedezte őket, tűzharcban az egyiket lelőtték, a másik kettő pedig sebesülten elmenekült. Iván a bajt észlelve, egyből elrendelte az elvonulást, és elindultak Kovászó felé.
A Borzsován átkelve eltévedtek, ugyanis a folyó két ága által kialakított szigeten rekedtek meg, kiderült, hogy vitéz Iván teljesen tájékozatlan, térképet nem tud olvasni.49 A főhadnagy fölöslegesen meneteltette föl-le zászlóalját, majd egyfolytában gázlót és hidat keresve elhagyja csapatát, ami Alsóremetétől délre, a salánki erdő szélén az esti órákban, 18 óra körül megpihent. Az eltűnt parancsnok megkeresésére járőröket küldtek ki, azonban a 13-án hajnali 2-kor visszatérő sem találta meg. A parancsnokságot Kozma László tartalékos hadnagy vette át, és úgy határozott, hogy az erőltetett meneteléstől holtfáradt csapatot beljebb vezeti az erdőben, és ott pihenteti.50 Időközben a csehek már repülőgépekkel és szárazföldi csapatokkal keresték a magyar alakulatokat, melyeket meg is találtak. A már délelőtt a csapat táborhelye felett keringő cseh repülőgépek kb. 14 órakor 9 bombát dobtak le az erdőre, melyek a csapattól 500-800 méterre estek le, míg ezzel szinte egy időben a cseh felderítés összetalálkozott a magyar biztosító részekkel.51 A kiküldött felderítők adatai alapján Kozma úgy értékelte, hogy teljesen körül vannak zárva, a kitörést megkockáztatása pedig csak
46 Uo. 11-12.
47 Uo. 12.
48 Uo. 12., 28.
49 Uo. 30.
50 Uo. 14.
51 HL – VKF. eln. 5. oszt. 1939. – 80.710/20. sz. (227. d.) 14., 31.
felesleges vérfürdőt okozna. 17 órakor tiszti gyűlést hívott össze, és ennek véleménye alapján a megadás mellett döntött. A kihirdetett megadási parancsnak a tisztek és a legénység közt sokan ellenszegültek, ezeket azonban a többi fenyegető módon körülvette és elvonulásukat fegyveres fenyegetéssel megakadályozta.52 Kozma parlamentereket küldött ki, mire a szemben álló cseh részleg parancsnok altisztje bekiáltott az erdőbe, hogy reggelig nyugodjanak, ne lőjenek, és ha megadják magukat, nem lesz semmi bántódásuk.53 Másnap, október 14-én virradatkor megkezdődött a megadás és fegyverletétel, ami 7 órára be is fejeződött. A tiszteket Tiszaújlakra, majd gépkocsin Munkácsra szállították, míg a legénységet gyalogmenetben kísérték Munkácsra. Később a foglyokat a „Prém-csoport”
egykori tagjaival együtt átszállították Illavára.
Salánknál összesen 301 ember tette le a fegyvert, míg 5 fő elmenekült. Vitéz Iván Imre, akinek saját bevallása szerint az eltűnése éjjelén kificamodott, 14-én a fornosi református lelkésznél jelentkezett, Esterházy hercegként mutatkozott be, s a községi bíró segítségével Munkácson és Pozsonyon át tért vissza Magyarországra.54
Kozma Miklós aggodalma pedig beigazolódott. A másodikként megindított két századra a csehek már számítottak. A határt megerősítették, és felvették a harcot a magyarokkal. Ezek az összetűzések Magyarországra nézve kellemetlen következményt vontak maguk után. A magyar kormány kénytelen volt német és olasz segítséget kérni az illavai foglyok kiszabadítása érdekében. Korláth Endre, a kárpátaljai Egyesült Magyar Párt nevében járt közben a prágai német követnél ügyükben. Kozma Miklós szerint a csehek túszként tekintették a magyar foglyokat, mint naplójában írta: „Svatek tábornok felhívta Rauch ügyvédet, a Magyar Nemzeti Párt ungvári ügyészét, hogy az esetben, ha a ruszinszkói felkelés tovább folytatódnék, megtizedelteti az elfogott háromszáz magyart. Rauch a közvetítésre nem vállalkozott.”55
Az egyre fokozódó magyar betörések hatására a cseh hatóságok ostromállapotot hirdettek ki Kárpátalja területén, és a tarpai határrést egy csendőrökből és katonákból álló vegyes század október 13-án teljesen lezárta.
III. időszak (október 14 – november 7.): Helyi vállalkozások a saját határvonal mögül