amelyben már körvonalazódnak az erősebb kutyus előjogai
„...a csontban, fémöntésben s finom ötvösmunkában virágzó magas-rendű művészi ízlés tényleg a mi népünk ízlése volt, a ránk maradt ötvösmunkák pedig csupán maradandó anyagban őrizték meg azt, ami múlandó anyagban (szövés-fonás, famunka, szőnyeg) elpusztult.”
László Gyula (10: 270. o.)
„A turkoknak az a nyolc törzse pedig nem engedelmeskedik saját feje-delmeinek,130 hanem szövetségük van a háborúra nézve, és mely részt megtámadják, azt teljes tanáccsal és törekvéssel megsegítik.”
Bíborbanszületett Konstantin császár: De administrando imperio című műve 40. fejezetéből (Szabó Károly fordítása, 14.: 127. o.)
„...követeket küldtek Csalános herceghez, akik elújságolták Tas és Bülcsü győzelmét, valamint a Tühütümét, mint jó hírt, és kérték tőle a földet a Zogea folyóig.”
Anonymus(MHK(14): 426. o.)
Keszét egy csomó magyar bérlő várta, a ház előtt üldögéltek; bentről a felesége, Emecs szép hangja hallatszott. A magyar kende lányának a balladáját énekelte:
Sikoltott a leány: – Hagyják őt békében!
Hagyják őt! A bátyám! Beszéljük meg szépen!
De ugyan ki hallgat egy nő jajszavára?
Hatan131 rontottak rá a magyar illára.
Hatan rárohantak, hatan meg is haltak:
Suhogó kardjától szerteszét hullottak.
Vergődő vezérük maradt már csak hátra, Görcsös női karok fonódtak nyakára:
– Férfiak, férfiak, kegyetlen férfiak,
Ne öljék meg egymást egy gyönge lány miatt!
Szerető szívemben hely van mindenkinek...
Testvérem, ne öld meg! Könyörögve kérlek!
– Meggyalázott téged: megsértette földünk;
Ha életben hagyom, elvesz becsületünk.
– Szerető szerelmem, jövendő jó férjem, Légy te az okosabb: öleld meg testvérem!
130 A főillának; Bíborbanszületett Konstantin szerint a törzsszövetség vezetője kapta a kazároktól a fejedelmi rangot.
131 A Kockij Godorok-i ezüsttál rajzán (10: XLI. tábla) a lovagoló lábállású központi alak körül (amely fölött a védőőse, egy ló jelzi, hogy ő a Fehérlófia) hat kardos férfi található. A távolabbi összefonódott és megkopott két alak közül az egyik szerintem egy sárkány. A sárkány magyar elnevezése törökül fehér főnököt jelent. A hajadon lány fején nem feltűrt fülvédős süveg (L.:10.: 218. o.!), hanem csak két hajfonat látszik. A magyar-ságnál a több ujjal való születés a kiválasztottság jele volt; talán ezért ábrázolta már az eredeti is mint a Fehérlófiát, mint a lányt lábujjakkal (Akkor valószínűleg több ujjal.). Fehérlófiának a máját is berajzolták.
Mellén (vezéri?) többrészes (hármas) szalag (árpádsáv?) van akárcsak a csernigovi (csernihivi) ivókürt szájveretén (10.: XXXV. tábla) a sárkányt üldöző lovon. (Csak kétrészes a két emberalak közé álló páván.)
– Levágta két öcsém132 és négy hű rokonom;
Még ha a bátyád is, csak meg kell bosszulnom...
– Hagyd most a bosszúdat, bátor kis szerelmem;
Azonnal meghalsz, ha nem védlek testemmel:
Bátyám a gyors kardnak legjobb kezelője, Ember még nem élt meg, ha megállt előtte;
Ő a szomszédjaink megvédő nagyura, Vasgyártó törzseknek a meghódítója.133
– Sárkányok véréből származom, és csontjából;
Nem ijedek meg egy „fehérlófiától”;
132 Azokon a kardos férfiakon, akik körbevették Fehérlófiát (10: XLI. tábla) a szalag szintén kétrészes, közülük csak kettőnek van amulettje. (A Teremtő szimbólumát alighanem csak azok viselhették, akik szerintük tőle származtak.) A csernigovi szájvereten az üldöző ló, mielőtt elérné a nagy sárkányt, ugyancsak két kicsit tapos szét (10: XXXV. tábla). Az ezüsttál rajzának a stílusa hasonlít egy permi tál karcolatáéhoz (MHK: 754. o.).
Bocsássa meg a kedves Olvasó, hogy az ősmagyar iparművészettel untatom, de valahol ezzel is kell foglalkozni, mert másképpen időmultával még mi is elhisszük, hogy semmink sincs. Igaz: több mint fél évszázada jelent meg László Gyula remekműve erről a témáról, ideje már elfelejtenünk.
133 Ezek az események talán hihetetlennek tűnnek azoknak, akik úgy tanulták, hogy az erdőöv lakói rettegő szerencsétlenek voltak, akik nem vehették fel a harcot a sztyeppe bátor fiaival, és a tanultakon még nem volt idejük elgondolkozni. Ezt a furcsa véleményt még olyan képzett tudósok is megismételték, akik biztosan tudták, hogy a Fekete-tenger északi partvidékét többször foglalták el az erdőövből származó népek (gótok, szlávok, normannok, litvánok) a fent említett bátor fiúktól. (Persze ez csak úgy volt lehetséges, hogy a pásztornépek ismétlődő hullámai miatt mindegyre el is veszítették.) Az erdőövben éltek a gallok, germánok, szlávok, baltiak, magyarok, finnek. (Az Ugra-Oka-Volga-Káma vonaltól délre lehetett a nyelvi határ a finn-permi ág és a magyar (Hagyományos elnevezéssel: ugor, de Hóman Bálintnál: „finn-magyar ősnép”, l.:
„Ősemberek-ősmagyarok” című művét!) ág között. Az ógörögök délen említették a „kimmeriosz” népet. Ez a kím nép (Az önelnevezése rokon a magyar „hím”, a tavdai vogul „kom” és a pelimi vogul „kimei” szavakkal, valamint a hanti és a komi népnevekkel.) merisz (merész, nagy önbizalmú) ágának a neve (L: a krieger (harcos) mann (férfi): german, cseremisz (seregbeli férfi), száli frank, magyar nemes szókapcsolatokat, meg a göcseiek és az északkeletiek í-ző nyelvjárását!). Hasonlóan a szkíta és a hun nevekhez, ezt az elnevezést is átvitték olyan népekre, amelyek a kimmerioszok földjére telepedtek, még önelnevezésként is használhatták olyan törzsszövetségek, amelyeket ők alapítottak vagy hódoltattak, sőt meglehet, hogy még az „askénaz” név is az aszkímek (aszályos réti kímek, l.: aszó!) szóból származik. (A rabbinikus irodalomban az „Askenáz”
alatt eredetileg a szkíta régiót értették, csak később a közép-európait is.) A görögöknél az aszkímdiből szküthész (szkíta) lett. (A szkíták nyelve az indoeurópaiak szerint indoeurópai volt, a törökök szerint török, akkor mi, „finnugrálók” is ugrándozhatunk: fogadjuk el a legvalószínűbb feltételezést! Elismerem: a feljegyzett szkíta neveket elég nehéz az ősmagyarral egyeztetni, alighanem a szarmata hódítás következtében a szkíta törzsszövetségek élére iráni eredetű családok kerültek. A névadást a divat is befolyásolhatta, l. az idegen eredetű Mária, Krisztina, Margit, Bence, Róbert, István nevek gyakoriságát Magyarországon! A 18.
században a magyarság csaknem kizárólag idegen eredetű személyneveket viselt; ha az akkori személy-nevekből próbálnók meghatározni a területük etnikai összetételét, akár azt is mondhatnánk, hogy a finnugorok nem is léteztek. Tárgyelnevezés talán csak egy van: a kard, az akinakés (aszkimda kés?) Az asszír krónikákból előbukkanó „aszkuza” a száraz folyóközből származó szkíták.) A magyar folklórból ismert többfejű, lángot okádó szörny az ógörögöknél kiméra. Az akkádban használt Iskuza az ős Kuza népe. A görög nyelvben előbukkanó Szkütoi és Szkolotoi végén a -da ősmagyar képző található, így fejezték ki, hogy Kolótól (Koló akszájtól, Koló hercegtől, Hérodotosz: Koloxaisz) származik az illető törzs. Még valószínűbb Ferenczi Enikő és Ádám László véleménye, amely szerint a Szkütoi szó mögött az „esküdöttek” elnevezés lappang, az egymással szövetségre lépő törzseket nevezhették őskötésűeknek.
Nagy különbség nem lehetett az erdőöv népeinek a kultúrája közt, az aránylag gyorsan terjed az egyik népről a másikra. Még ha volt is egy félezrednyi elmaradás az erdőöv keleti részén a nyugatihoz viszonyítva, a magyarság még úgy is már olyan színvonalon lehetett a hun hódítás korában, mint a gallok Julius Caesar idejében. (Ha Önök szerint az elmaradás nagyobb volt, gondoljanak arra az időre, amikor a rómaiaknak a galloktól kellett tanulniuk, hogy: Vae victis! (Jaj a legyőzötteknek!)!) Ezt végiggondolva nem valószínűtlen a vitézkedő magyar legény, főleg egy magyar balladában nem az. (Az „arimaspos” szóból levont következte-tések olyanok, mintha a 19. században valaki lejegyezte volna, hogy a magyarok a nyugati szomszédjaikat németeknek nevezik, és most ebből az egy (szláv eredetű) szóból kiindulva próbálnók besorolni a magyar
Szedd le karjaidat, míg kemény nem leszek!
Férfiak dolga ez, téged ki kérdezett?!
– Mi a baj, jóemberek? – kérdezte Kesze a várakozókat.
– Beszélni szeretnénk kenddel, ha emberszámba venne minket is.
– Mikor nem vettelek titeket emberszámba?
– Akkor jó. Ez azt jelenti, hogy kend nem haragszik meg azért, amit mondunk, hanem elgondolkozik rajta.
– Nocsak, mondjátok!
nyelvet. Ráadásul a szó iráni eredete nagyon is kétes. Az óiráni nyelvben az egy ájvé, a szem császmán, tehát nem egy óiráni nyelvben jelentett az árimáposz egyszeműt. Az árt ige tövéhez kapcsolódott az -m név-szóképző (l. villan>villám, örül>öröm, alszik>álom, hullik (vízbe)>hullám, csúszik>csuszamlás, csurog (az eső)>csuromvizes, pöttyent>pöttöm!), tehát árim=ártalom. (Egyik águk a -lom képzővel formázta a teljes árt igéből. Az -m képző nagyon régi, már a manysiban is: ulom=álom.) Árimás=ártalmas. A posz vagy pos posványt, megromlott, poshadt dolgot vagy testrészt jelentett. Az árimás pos (rosszindulatú romlás) olyan szembetegség neve lehetett, amely már kiveszett a magyar nyelvből. (S betű az ógörög ábécében nem volt, ezért használt Hérodotosz sz-et. Etimológiai magyarázata nem a legtalálóbb, a név jelentéséről az információ igen.) A Szpárgapeithész név elejéről a magánhangzó elmaradt, indoeurópai átvételkor megtörténhetett, l.
Ispánlaka>Şpalnaca, Szászpatak>Spătac, eredetileg talán Ősz vagy Ős (is) lehetett, a párga alighanem a pára nagyon korai alakja (a képzőbokorból a -g igeképző már azelőtt eltűnt, hogy az ősszlávok a szóalakot átvették; párog=párolog (l. mozog, locsog, kopog, csobog!), párga=párolgás), akkori jelentése lélek lehetett.
(Ma is azt jelenti több szláv nyelvben.) A pej barna lovat jelöl, a -de ősmagyar névszóképző (l. redő(tetű rejtőzködő helye), kendő(festékkel bekent ruhadarab), bendő; a szóvégi e már ő-re változott, ugyanúgy, ahogy a Tihanyi alapítólevél „meneh”-éből már menő lett), tehát a pejde barnaságot vagy Barnalófiát (barnalófélét) jelenthetett. (Őslelkű Barnalófia? A pej szavunk bizonyára a fej (észtül pea) régi alakjából (pe) származik, talán főnököt is jelentett, a mai lószín az ispejszínű melléknévből rövidülhetett.) Az „isszedon”
szó elején talán szintén az őst jelentő is található (lásd a Halotti beszédet!), a „széd” talán a szédül szó töve, a széde jelentése szédelgő sámán lehetett (l: csapda!) A szűginák alighanem a szegen (szegleten, szélen) lakók.
A benyomuló irániak nem irtották ki és nem űzték el mind az őslakos finnugorokat éppúgy, mint ahogy a hunok sem az alánokat vagy az osztrogótokat, az avarok sem a gepidákat, szlávokat. (Vagy a „kimmerek”
sem a Kárpát-medence őslakóit. L. az Ornella Semino-csoport eredményeit!) Azok az elnevezések, amelyek nem vezethetők le az ősmagyar nyelvből sem cáfolják az ősmagyar jelenlétet: A szicíliai Diodórosz a szkítákról följegyezte: Némelyek a szaka, másol a masszagéta, megint mások az „arimaspi” nevet kapták.
Egy másikat, amely Médiából a Don vidékére települt, szarmatáknak neveznek. (II./45.) Tehát: az a hatalmas embertömeg, amelyet a mediterránok szkítának hívtak, hasonlóan az indiaiakhoz (akiket szintén csak egy gyűjtőnévvel illettek) több népcsoportból állt. (Az iráni eredetű szarmaták, miután északra vándoroltak, törzsszövetséget alapítottak az ottani szkítákból, akik a nyelvüket megtartották, emiatt volt Hérodotosz szerint a „szarmata” nyelv hasonló a szkítáékhoz. Természetesen a hódító szarmaták be is olvadtak a szkíták közé, a székelyek genetikai vizsgálatánál iráni eredetű géneket találtak. A rómaiak is eredetileg Illyricumnak nevezték az egész Nyugat-Balkánt, csak miután a meghódítására sor került, ismerték fel, hogy a régiót az illíreken kívül liburnok, dalmaták, taulantok, piruszták, dasszaréták, japodok is lakják. Hasonlóan a szarmata régiót is lakhatták nagy számban szkíták.
Ami a fenti besorolást illeti, az ilyesmire még van példa: a „sztrava” szóból kiindulva egyesek a hunokat szlávoknak gondolják, a „Teuspa” név nyomán mások a kimmereket irániaknak. Tuspa Urártu fővárosa volt, a kimmer király anyja tuspai hercegnő is lehetett, emiatt is nevezhették így. (Egy név nem sokat jelent: Deák Ferenc sem volt francia. Vajon lehet-e egy városról népet vagy államot, majd honi személyeket elnevezni?
Lásd a Rácz vezetéknevet! Ezerhatszáz körül egy hajdú seregvezér neve Rácz György volt. L. még Velencei (Orseolo) Péter királyt, a IV. László korabeli Velencei András trónkövetelőt és a Luxemburgi Zsigmond korabeli Nápolyi László ellenkirályt! Úgy látszik: a kimmerek az u helyett kettőshangzót ejtettek, hasonlóan ahogyan a göcseiek régen az ó, ő helyett.) Az „Ishtivegu” (Istivégu) név kapcsán visszaemlékezhetünk, hogy a Halotti beszéd és könyörgés az őst isnek mondja, a ti, tű a tő korábbi alakja, a -g az a képző, amely a felleg, hályog főneveinkben is megtalálható, és úgy is kapcsolódhat a szótőhöz, mint a lovag szóban, az u még az ómagyar főnevek végén is megjelenik; tehát: a királynév jelentése őstövű, ősi származású lehetett.
(Figyelembe véve az „Isten” szavunkat talán isteni eredetű. A baskírok egyik régi (még az eltörökösödés előtti) neve az „istek” (őstővűek?) volt (Róna-Tas András(16): 150. oldal).) Egy másik kimmer király neve az ógörögöknél Lügdamisz, az asszíroknál Dugdámmé. A két elírt végződésből rekonstruálni lehet a „merisz”
– Etelközben fizettük az adót jó szívvel. Nem is lehetett egy szavunk sem ellene: a bulgárok földjén laktunk, és a bulgár illák adták a földeket. Ide viszont a bulgárokkal egyszerre jöttünk, mindannyian menekültek vagyunk, és mi is harcoltunk a morvák ellen. Nem értjük: miért kell nekünk fizetnünk, a bulgároknak nem.
– A bulgároknak is kell fizetniük.
– Sokkal kevesebbet, mint nekünk, és ők azt sem fizetik.
– Majd ki fogják, ha a körmükre koppintok. Emberek, értsék meg: az adóra szükség van. A Bulgár Birodalomtól azzal veszem meg a békét. Jobb volna kendteknek egy háború, amelyben a családtagjaikat leöldösik, vagy elhurcolják?
címet. (Hasonlóságként l. a -szláv (dicső) végződésű kenézneveket! Átvételkor a nevek végei torzulhatnak:
Hariman – Arminius, Descartes – Cartesianus, Dzsebel-al-Tárik – Gibraltar, Szalah-ed-din – Saladin, Leipzig – Lipcse, Vladiszláv – Ulászló, Zarathusztra – Zerduszt, Adrianopolisz – Drinápoly − Odrin − Edirne, Virovitica – Verőce, Londinium – London, Saul – Paulus – Pál – Pável stb.) A -da ősmagyar képző (L.: inda, ronda, konda! Vagy képzőbokor? L.: csapda!), ma az -s-et használjuk helyette, tehát a Dugda (Tugda?) alighanem Dugóst (Nemzőt, Megtermékenyítőt, Teremtőt) jelentett. (L. az Aranyhajú királyfi magyar népmesét: az ország földjének a termékenysége a király nemző képességétől függ! Ezért nem merték kiherélni gyermekkorában Vak Béla királyt.) Valószínű, hogy az ógörögök által lejegyzett neve, a „Lögda” is ugyanazt jelentette. (A d hatására a k zöngésülhetett. Az ógörög ábécében nem volt „ö” betű, ezért használták az üpszilont.) A különböző kimmer nyelvjárások más-más kifejezést használhattak ugyanarra a tevékeny-ségre, később a szégyenlős magyarság inkább török eredetű szavakkal fejezte ki. (Ma is több elnevezése van a magyar nyelvben.) A két másik lejegyzett névben, az „Uishdishben” (Júájsdisben) (Újásdisben?) és a Sandakhshatruban (Szándáksátruban) vagy Sandakurruban szintén megtalálható a -di, -da ősmagyar képző, az első alighanem újhelyes területet jelentett (L.: Almádi=almás hely; az -s képző melléknevekhez is kapcso-lódhat: fehéres, régies; tehát: újás=újszerű.). Az utóbbi név végén iráni eredetű rangnevek, címek vannak, az elejének a jelentése valószínűleg szántó vagy harci szekeres (szános). A mezopotámiaiak átvételkor termé-szetesen torzíthatták a neveket. A kimmerek később a háborúk miatt megfogyatkoztak, maradékuk beolvadt más népekbe.
Ártemiszia nevében alighanem a szülővárosa, Halikarnasszosz régi, a görög foglalás előtti neve lappang:
Ártemes (Árvízjárta hely közelében készült tömés, vagyis ágfonatok közé vályogból döngölt várfal; később a név átmehetett a kőfalra is és annak a közére.); a kimmerek ezt használhatták azután is, hogy perzsa segítséggel visszafoglalták az elgörögösített várost. (A kimmerek egy része a lüd hódításkor menekülhetett Káriába, és a fosztogatásoknak kitett tengerpartra voltak telepítve, hogy azt védjék a görögöktől.) Talán Ártemisz istennő neve is ebből a városnévből ered. (Az észak-ártemesi, epheszoszi védistennő nevéről.) Epheszoszt szintén Kr.e. 650 körül foglalták el a kimmerek. Miután a görögök visszafoglalták, úgy érezték:
szükségük van az új helyi istennő kegyére is. (Amelyet mér a lüdek is átvettek. A különböző istenimádások átvétele az ókorban gyakori volt, a görögök által hátrahagyott falovat is a trójaiak azért vitték be a városukba, mert istenszobornak nézték, és azután az áldozataikért őket segítse. A zsidók nagy része Aháb uralkodásának idején átvette az idegen származású királynőjük bálványimádását. A Szamáriába települtek átvették a terület régi vallását (szerintük az ott lakókat csak a helybeli isten védhette), a jeruzsálemi templom építésében is részt akartak venni. Trójában is volt Athéné istennőnek szentélye, Kasszandra oda menekült.) Artemiszia szerényebb, majd az impozáns szentélyében aztán idegen görögök is áldoztak, és hazavitték az erős istennő hírét. (Azután Iphianassza istennőjüket már Artemisznek nevezték. Később is a kimmerek rokonai sok települést neveztek el a védőszentjéről: Szentmárton, Szentgyörgy stb. A kimmereknél még érdekesebb volt a névadás: településnévből a település védőistennőjét elnevezni, istennőnév után városokat.) I. Ártemiszia fiának, Piszindelisznek a valódi neve talán Pisszendele (Pősze? Selypítő? Szószóló? (Szónok. Mivel létezett a Piszidia tartomány, az eredetileg az érthetően beszélők országa lehetett, nem a selypítőké. Természetesen Piszidiában az őslakosok nyelve is továbbélhetett, akárcsak a frankok országában.) L. pusmog, pustog, finn puhu (beszél), puffan (puh+ff+-n egyszeri történést jelölő képző, f hangot hallató), pisszen (magánhangzó cserével a puszounból, puh+szou (a „szó” korábbi alakja)+n, a szó hajdani jelentése beszéd (3/III, 773.
oldal), pukkan, mássalhangzó-átcserélődés után: huppan, hüppög, hebeg!) lehetett. (A -de névszóképző helyett már az -s-et használjuk, az -l igeképző: szentel, parancsol stb. A tihanyi apátság alapítóleveléből:
„Feheruuaru rea meneh hodu utu rea”. A „meneh”-ben a -h I. évezredi fejlemény lehet (szintén az alapító-levélben a fő alakja fehe), az e, é helyett az indoeurópai használhat i-t: Temes-Timiş-Tamiš, Diószeg-Diosig, Egeres-Agherişu, Szászkézd-Saschiz, Tetely (Anonymus: 38. és 39. fejezet, l. fő-fej!)-Titel.) Megszokott dolog, hogy az emberek kitalált mesékkel szokták az ellenségük vezetőinek a hírnevét csorbítani. Ezért születhetett meg az a történet is, hogy Ártemisszia, amikor elsüllyesztett egy hajót, éppen menekült, az
– Rendben van, mi fizetjük is; de csak akkor, ha a bulgárok is fizetnek, és csak annyit mi is, mint ők.
– Hej, a kutyafajtáját! – mérgelődött fel Kesze. – Azt kérik: vegyem emberszámba őket;
hallgatok is rájuk, és a végén hova lyukadunk ki? Ők akarják megszabni a világ rendjét!
Eddig is fizettétek az adót – ordította –, nem haltatok belé; fizetni fogjátok ezentúl is, mert ha nem, én megyek utána egy csapat bulgárral, és az keserves lesz számotokra! Eltakaródjatok!
Emecs, Kesze felesége, aki végighallgatta a beszélgetést, miután elmentek a bérlők, meg-kérdezte:
– Nem gondolja meg még egyszer kend?
– Véded a véreidet, mi?
– Én csak az igazságot. Nem gondolja, hogy igazuk van?
– De igen, valóban igazuk van – ismerte el Kesze.
– Akkor miért mérgelődött fel?
– Éppen azért. Ha nekem lett volna igazam, nem kellett volna mérgelődnöm és kiabálnom;
lett volna mit elmagyaráznom nekik, de így mit tehettem? Azt nem mondhattam, hogy ne fizessenek ők se, mert a bizánci aranyak sem tartanak, míg a világ. Valahonnan pénzt kell szereznem, hogy a törzs bajait rendezni tudjam. Lehet, hogy a morváknak nem kell ezután már fizetnem, de a birodalmiaknak, ha békét akarok, biztosan igen. Lehetek a magyarok szövetségesei is, de a népet nem tehetem ki a birodalmiak támadásának. Ha jönnének is a magyarok segítségül, a földünk úgyis csatatér lenne. A bulgárok semmiképp sem fizetnek, magyarázhatok nekik; ha kell, követnek a csatákba, meghalnak, de adót nem fizetnek. Őket nem tudom megszorítani, mert a hatalmam belőlük áll.
– Nem fél kend, hogy Szabolcshoz fordulnak az igazukkal?
– Több esze van Szabolcsnak annál, hogy más törzs dolgaiba avatkozzék. Meg nem is szokás az ilyesmi, én sem foglalkozom a hozzájuk kalandozott bulgárokkal.
Omurát legyőzése után újra küldöttség érkezett a magyaroktól.
– Halottad, Kücsid, hogyan bántunk el a lázadókkal? – kezdte Vajta, az új követ a beszél-getést. – Nagyon sajnáljuk, hogy ilyesmire került sor, de nem volt mit tennünk, ha valakinek nem volt annyi esze, hogy megértse: a fővezér joga eldönteni, hogy a földek miképpen osztódjanak fel a törzsek között.
– Remélem: a fegyvertelen lakosság nem szenvedett sokat – mondta Kesze, és valóban ugyancsak remélte.
– Nem volt miért kegyetlenkednünk velük, de ilyenkor sokféle dolog történik. Erre az illájuknak kellett volna gondolnia, amikor háborút kezd. Ha ő nem gondolt erre, nekünk kellett volna-e azt tennünk?
– Néhány rokonom nekem is van közöttük. Ha fogságba estek, gondolom: megengeditek, hogy kiváltsam őket.
– A követed eleget járkált a foglyok között, de nem talált senkit, aki érdekelte volna.
Kesze rosszat sejtett, megkísérelte megakadályozni:
elsüllyesztett hajó számára nem is volt ellenséges. Éppilyen optimista érzelmeket keltő volt a római vezetők meséje a catalaunumi csata estéjén, hogy Attila tudja: vereséget fog szenvedni; már halotti máglyát is rakatott a nyergekből.
– Remélem: a földek elosztása most már végleges marad. Senkinek sem esik jól, ha le kell mondania arról, ami már az övé volt, és nincs is rá szükség: a morváktól annyi földet foglalhattok, amennyit csak kívántok.
– Éppen ezért jöttünk, Kücsid. Túl a hegyeken a dolgok a dolgok egyre rosszabbra fordulnak.
Oleg, a kijevi nagykenéz visszatért a keleti hadjáratából, és úgy néz ki: utánunk indul bosszút állni. Elfogtuk néhány követét, akiket a szláv törzsekhez küldött; arra akarja rávenni őket, hogy hozzácsatlakozzanak, amint megérkezik. Nagyon valószínű, hogy ez meg is történik. Át kell jönnünk az egész néppel a hegyeken, ott már nem vagyunk biztonságban.
– A morvákat hamarosan legyőzitek...
– Ott sem dőlt el semmi még. Ott a dolgok nem olyan egyszerűek, mint a pusztán; ha belevetik magukat az erdőbe, úgy eltűnnek, hogy keresgélhetjük őket a hegyek között az erdőkben. Mi meg szét sem szóródhatunk, hogy az egész területet átfésüljük, mert akármikor
– Ott sem dőlt el semmi még. Ott a dolgok nem olyan egyszerűek, mint a pusztán; ha belevetik magukat az erdőbe, úgy eltűnnek, hogy keresgélhetjük őket a hegyek között az erdőkben. Mi meg szét sem szóródhatunk, hogy az egész területet átfésüljük, mert akármikor