K
ihasználva a szerencsésen jóra fordult időt és a kedvező széljárást a hátukba, és kora reggeltől késő estéig egyfolytában vitorlázva, a Száguldó Szél körbekerülte az Ion tengerbe benyúló Capo Santa Maria di Luca sziklaormot és az éjszaka folyamán átvágott a Taranto öböl vizein. Szicília szigete felé haladva, az olasz föld vonalait még mindig láthatták, ahogy másnap délelőtt késői reggelire gyülekeztek a hátsó fedélzeten. A táj oly szépséges és az út olyannyira megnyugtató, és Ani di Gracie soha nem tapasztalhatta még, hogy az élet ilyen szép is lehet, ilyen megjutalmazó és teli áldással és örömökkel.Később, hogy örömét lelje a magányosságban és összeszedje gondolatait, Ani di Gracie a hajó orrába ment és a korlát ellen nyomta testét és karjait széjjeltárva angyalnak képzelte magát, aki a hajó oldalát gyengéden paskoló hullámok és az ég boltozatán legelésző kisbárány-szerű tejszínhab felhők között repdes, és gyermeki módon élvezi a tenger és a mennyek látványát.
– Drága Szélike királykisasszonyom, ugye mennyire dicsőséges és felséges a szabad tengeri élet? – Hallotta Frano Gospodin hangját, ahogy a férfi háta mögül közeledett felé, mintha valami hátborzongató fantazmagória gomolyogna elő hangtalanul a semmiből, mert a vitorlák csattogásának egyenletes ritmusa elnyelte lépteinek deszkákon kopogó zaját.
Sietve leeresztette karjait és egy masszívan magasló hegyorom felé mutatott, ami miazmás lila ködökbe veszve fenyegetően feléjük emelkedve látszott a baloldali látóhatár aljában. – Mi ez a félelmetes csodálatosság, – kérdezte, – és mi az a fekete füstcsóva a tetején?
– Az Etna, – a férfi követte a leány szemeit. – Egy működő vulkán, Európában a legna-gyobb. Néphit azt tartja, hogy krátere a pokol bejárata, és számos nyomos ok erősíti ezt a nem egészen babonás hiedelmet.
– Valóban, – Marija figyelmeztető szavaira emlékezve, Ani di Gracie összerázkódott. – Honnan tudná maga ezt ennyire biztosan?
– Hosszú és magányos utjaimon, – a férfi felelte, – rengeteg könyvet olvastam. Kiváló könyveket és közöttük Dante Poklok Képe munkáját is több alkalommal. Amott az a hegy, – Frano a fényesen szikrázó üstökös csóvára mutatott, ami egy váratlan kitörés izzó parazsaiból formálódott és az eget a pokolbéli veresség rémisztő árnyalatára festette. – Az alvilághoz való direkt kapu, ami egyenesen magának Belzebubnak birodalmába közvetlenül vezet.
– Igaz lenne, amit magáról mondanak, – a leány szemei a férfiébe fúródtak. – Hogy maga egykoron Templomos Lovag volt?
– Szeretném, ha igaz lenne, – Frano hahotázott, és hangja gurgulázva visszaverődött a csúcsvitorla és a megfigyelőkosár faláról. – Lehet, hogy előző életeimben sok mindenki más is voltam, ha valaki hisz a halhatatlan lélek örök vándorlásában, de most az vagyok, aki vagyok, a világ leggyorsabb vitorlás jachtjának a tulajdonosa, és arra vitorlázok, amerre a kedvem tartja.
– Igaz lenne, hogy minden hetedik évben, hetedik hónapban és hetedik napon, maga csak egyszer léphet partra? – Ani di Gracie kérdezte növekvő önbizalommal, mintha valami titokzatos erő magabiztosságot adott volna neki, hogy bájos vonzóereje és szépsége ellen még maga az ördög is fejet kellene, hogy hajtson és tisztelettel kellene, hogy beszéljen hozzá.
– Igaz, – Frano belenézett a lány szemébe, és földöntúli erő rémlett sötét írisze mögött. – Mendemondák keringenek, és nem teljesen alaptalanul, hogy hajóm háromszor is körbe tudja kerülni a földet szén vagy fa üzemanyag nélkül. Mennyei szelek taszítanak előre és hat hónapra való élelmet, vizet és minden ellátmányt tudok magammal vinni hajóm gyomrában.
– Honnan van az elektromosság és más modern kényelmességek. – Ani di Gracie mosolygott, szinte beleegyezően. – Bőségesen és minden határ nélkül látszik, ahogy van belőlük magánál.
– Napelemek és újra tölthető lítium akkumulátorok. – Frano a hatalmas panelekre mutatott, amik a hajó napnak kitett farát és oldalát szinte beborították. – Modern technológia és óvilági elegancia. Eléggé meggyőztem már magát, drága Szélike királykisasszonyom, hogy ártalmatlan vagyok, talán még vallásos is, ahogy némelyek joggal gondolhatják rólam.
– Semmi nukleáris energia? – Ani di Gracie felelte kételkedő hangon.
– Nincs gyakorlati haszna. – Frano mosolygott és a leány keze után nyúlt. – A hajóm fából készült és egy reaktor túl sok helyet foglalna el, és lerombolná szándékomat, hogy környezetvédelmileg barátságos legyek.
– Értem, – a leány nevetett. – A Zöldek pártjának tagja. Rengeteget olvastam róluk a Londoni bulvárlapokban.
– Igaz, – Frano megcsókolta a leány ujjait, – eleget beszéltünk rólam. Kérdezhetnék egy-két kérdést én magától?
– Nincs okom, hogy miért ne. – Ani di Gracie kokettáló kacsintást vetett a férfi felé.
– Geoffrey Coburn, – Frano elengedte a leány ujjait és arca ijesztően szigorúra és komolyra változott. – Tudna valami jelt, vezérfonalat vagy nyomot, ha maga is úgy gondolja, amivel jókora hasadékot tudnánk ütni arrogáns és legbeképzeltebb hozzáállásán? Mi lenne a nagy titok, amit Katalin felfedni fenyegetett, és amiért Coburn orgyilkost eresztett a nyomába. Meg tudná ezt nekem mondani?
– Maga nem ereszt orgyilkost az én nyomomba, vagy igen? – Ani di Gracie nézte merészen a férfit, akit jóformán nem is ismert. – Ha megmondom?
– Nem, – Frano felelte és a leány arcát simogatta, és megcsókolta a homlokát. – Védelmezni fogom magát, szerelmem, úgy segélyezzenek engem az ismeretlen hatalmak erői.
– Rendben, – Ani di Gracie suttogta, ahogy ajkaik egy forrón lángoló másodpercre összeértek. – Geoffrey házában van egy hatalmas terem tele mérhetetlenül értékes festmények-kel, amiket vagy ellopott, vagy elcsalt másoktól, és restellem beismerni, az apám segítségével.
– Tehát, – Frano hahotázott és ismételten megcsókolta a leány száját, ezúttal jóval erő sza-kosabban. – A rendőrség bevonása minden feltételezésen kívül áll. Nem akarnánk édesapját bajba keverni. Vagy igen?
– Nem, – Ani di Gracie suttogta és ajkai engedelmesen széjjelnyíltak, ahogy beleolvadt a férfi ölelésébe. Valami benső remegés növekedett előre ágyéka tájáról és átterjedt hasa mélyére, és fel a szívére, mintha sebesen száguldó préritűz lenne az idáig érintetlen pusztaság-ban, ami letarolta, elfogyasztotta, kiradírozta, és lehengerelte minden fogadkozó ellenállását és kitörölte Ivóról megmaradt emlékeit. Védtelenül és legyőzötten, többet nem tudott ellenállni az ördögnek.
– Io T’amo morto. – Frano suttogta a fülébe.
– Morto? – Ani di Gracie susogta és elnyomta a férfit.
– Igen, – Frano nem engedte el a leányt. – Olasz kifejezés, a halálon túl is szeretlek.
– Túl fiatal vagyok, – a leány teste megmerevedett és két kézzel lökte el magától a férfit,–
hogy az elmúlás és a halál gondolatával foglalkozzak. Kérem, ne beszéljen így hozzám.
Bármiben is egyezkedett apámmal, egyszer velem kellett volna, hogy beszéljen.
– Legyen úgy, ahogy akarja. – Frano elengedte a leányt. – Időnk van. Utazásunk majdnem két hetet vesz igénybe, mindegyik irányban, és türelmes vagyok.
– Helyes, – a férfi polipszerű öleléséből kibújva Ani di Gracie a hajó közepe felé futott, ahol látta Andrást és Katalint előbukkanni a nagy ebédlőből, és válla felett figyelmeztető hangon visszaszólt. – Feltéve, ha megtartja a három lépés távolságot.
* * *
S
ebesen hasítva a hullámokat, és néha inkább lebegve felettük, a Száguldó Szél sietve haladt előre és egy napon belül az Olasz szárazföld utolsó sziklát is maguk mögött hagyták.Az éjszaka késői óráiba fennmaradva, Ani di Grácia elmerülten bámulta Bizerte fényeit a Tunéziai parton a távolban elhaladni, ahogy kiértek a Mediterrán tenger nyílt vizeire, az algériai Annaba és a Capo Spartivento kilátótorony között, Szardínia, avagy a más néven ismert Szamarak szigetének déli csücskénél.
Egy láthatatlan müezzin üvöltött az afrikai kontinens legmagasabb minaretjének tornyán, imádságra invitálva az igazhívőket, talán figyelmeztetve az átkozott hitetleneket, hogy az ördög hajóját kormányozzák messzi távolra partjaik közeléből.
– Mi dolgom van ezen a hajón, – tűnődött bosszúsan. – Miért kerülök mindig bajba, ha nem tettem semmi rosszat?
Másnap nem sok minden történt, de ahogy átmentek a Gibraltári szoroson, egy gonosz trópusi légnyomás kanyarodott feléjük Cape Verde szigetéről és orkánerejű széllel tetejükbe ereszkedett, mintha Mihály Arkangyal kardja lenne a végítélet napján.
Az összes ajtót, ablakot és nyílást bezárták és beszögezték, és utasaink félve bújtak össze a nagy szalonban, a hajó gyomrában, ahogy láthatatlan kezek kibontották a vitorlákat, egyenesen az iszonyatos vihar legnagyobb és legkönyörtelenebb széllökéseinek útjába.
– C’est magnifique. – Frano Gospodin arca ragyogott kísérteties gyönyörrel. – Ha ez az áldásos vihar kitart mellettünk, legalább öt napot lefaragunk London felé tartó utunk idejéből.
– Nem félsz? – Salvatore Sorbonesi kérdezte. – Hogy a hullámok alá merülhetünk és az összes lélek hajónkon odavesz. Senki ki nem fog menteni minket ebben az időben.
– Nem félek semmitől. – Frano Gospodin fensőbbséges pátosszal deklarálta. – Imádott hajóm, a Száguldó Szél, még mindig tartja New York és San Francisco közötti a világrekordot, Patagónia csúcsa körül, 89 nap alatt. Egyetlen gőz vagy atomerő meghajtotta csónak sem tudta utolérni ezt a teljesítményt. Nincs gyorsabb hajó, mint egy kiváló építésű klipper biztos kezekben, és ez a biztos kéz én vagyok.
A vihar, az óta már hurrikán erőre növekedve a Jezabel nevet kapta, és nyomta és kergette őket, mintha magával az ördöggel, Frano Gospodinnal lépett volna elvetemült frigyre.
Minden hajózást és az összes nyugati irányba tartó repülőt a vihar elmúltáig leállítottak Franciaországtól a Cape Hatteras fokig. A Száguldó Szél észrevétel nélkül hajózott fel a Thames folyón, az éjszaka legsötétebb közepén.
Ahogy haladtak felfele a folyón a vihar elvonult, mintha soha nem is létezett volna és fekete nyugalom váltotta fel, és az emberek féltek kijönni rejtekhelyeikről.
Röviddel később, miután kötelekkel vastag kikötőbakokhoz erősítették, és büszkén magasodva az angol ködben, most már vitorláktól levetkőztetett árbocainak csúcsa elveszve a semmibe, a Száguldó Szél csendesen ringatódzott közel a Westminster palota falaihoz, ahogy a Canterbury katedrális masszív tornyában a nagyharang éjfélt kongatott.
– Tehát, – Frano Gospodin kiáltotta, ahogy társait szemlére állította vitorlásának nyitott fedélzetén. – Ki ismeri a legrövidebb utat Kensingtonba, annak a híres Geoffrey Coburnnak, annak az aljas szemétnek a házához aki, szembe mert állni hatalmammal.
– Micsoda ostoba dicsekvés, – Katalin suttogta Ani di Gracie fülébe, – ha ez a beképzelt bohóc az ördög, akkor én meg az Orleansi Szűz vagyok.
Egy sötét és jókora csukott hintó jelent meg a kikötődokkon, és a négy feketebársony színű paripa, kantárjuk feszesre húzva és ágaskodva, megállt a hajóhoz közel. A bakon gubbasztó kocsis arcát nem láthatták, de szokatlan hosszú ujjaival és fekete körmeivel befele intette őket, és ahogy egyenként felkapaszkodtak a leengedett lépcsőn, a lovak topogtak, és ideges várakozással rúgták az út macskaköveit.