A hulladéktörvény lényeges alkotóelemei

A hulladéktörvény foglalkozik részletesen a hulladékok fı csoportjaival, alkotórészeivel, határértékeivel minısítve azokat többféle szempont alapján. A hulladékok kötelezı megfelelıségi, minısítı vizsgálataival foglalkozik a hulladéktörvény paragrafusa. A törvény értelmében, ha bármilyen határértéket túllép az adott hulladék, vagyis veszélyesnek minısül, akkor annak ártalmatlanításáról, égetésérıl, stb. gondoskodni kell. Öntészeti szempontból hulladék mindaz az öntödei kibocsátás, ami nem öntvény. Ezeket a megfelelı eszközökkel és módon vizsgálni, minısíteni kell. Az egyik legfontosabb szabály az, hogy mindenfajta hulladék további kezeléséért, (szállítás, égetés, ártalmatlanítás, eladás, stb.) mindig az elsıdleges hulladékképzı a felelıs. Vagyis akinél ez a hulladék priméren, elsıként keletkezett, felel annak további sorsáról, akkor is, ha azt már eladta vagy elhelyezte.

- a hulladéktermelı (elıidézı, okozó) felelısségének erıs kihangsúlyozása.

- hulladékgazdálkodási koncepció

- írásban jelenteni, ha a hulladék-kibocsátás kiugróan nagy (korlátozott)!

- hulladékellenırzés újrarendezıdése.

67. ábra A hulladékok kezelésére vonatkozó szabályozások szerkezete

Az öntödékben keletkezett (termelt) hulladékok mennyiségét a minimálisra kell csökkenteni. Azaz minél kisebb legyen a technológiából kikerülı hulladék. Ilyen hulladék lehet pl. a használt homok, mellyel már az üzem nem tud mit kezdeni. Erre az esetre kell lennie az öntödének egy a hulladék kezelésre vonatkozó saját elıírása. Ha az üzem nem képes kiküszöbölni a saját hulladékát, akkor kötelessége azt újrahasznosíthatóvá tenni. A keletkezett hulladék nem tekinthetı egy üzemi termelésben csupán káros anyagnak, hanem értékes anyagnak is szükséges azt tekinteni.

Kétféleképpen lehet az értékei alapján csoportosítani:

− a benne lévı értékes, kinyerhetı anyagok alapján (pl. használt homok regenerálása).

− energetikai szempontból (a benne levı éghetı anyagok elégetésével).

Ha egy üzemi technológiában keletkezett hulladékot tovább már nem lehet csökkenteni, vagy nem lehet újrahasznosítani (regenerálás, energetikai szempontból, stb.), akkor egyetlen lehetısége kínálkozik az üzemnek, ez pedig az eltárolás, deponálás. Az elhelyezést törvények, jogszabályok alapján lehet csak kivitelezni. Minden országnak megvannak a saját törvényei az adott területekre vonatkozóan, amelyet csak azonos elvárásúak vagy szigorúbbak lehetnek, az EU-s szabályozásokhoz képest. Lehetnek eltérések a szabályozásban és a szennyezı értékekre vonatkozóan országrészek között is, de csak plusz kiegészítések és szigorítások esetén. Környezetterhelésre vonatkozó jogszabályok 2005-tıl újabb változáson mentek át. Ennek célja a jövıbeni hulladékok mind optimálisabb elhelyezhetısége, tárolása. A hulladéktároló helyeket olyan szempontból kell minısíteni, hogy az oda lerakott különbözı hulladékok (kommunális, egyéb) kétféle veszélyt jelenthetnek a lerakást követıen. Az egyik veszély, hogy gázképzıdés indul meg ami a levegıt szennyezi, a másik az esıvíz által kioldott komponensek jelentik, amik a talajvizet szennyezik. A 2005-ös elıírások szerint a lerakóhelyek csak úgy mőködhetnek, hogy sem gáz állapotban (levegı-felé), sem oldva (talaj felé) semmilyen mértékő kibocsátása a lerakóhelynek nem lehet, tehát alulról beton alapozással, felülrıl pedig takarással kell rendelkeznie. (Ebbıl eredıen csak Délkelet-Németországban, Szászországban több, mint 600 millió € költségigény merült föl a hulladéktárolókkal kapcsolatban.) Azért, hogy a kívánt környezetterhelés a hulladéktárolókkal szemben betartható legyen, a hulladékokra vonatkozó mőszaki elıírásokat változtatták meg. Így olyan határértékek szerepelnek, amely határértékek betartása esetén, nem képzıdik a tárolóhelyen a hulladékból szennyezı. A tárolóhelyekre vonatkozóan kétféle kategóriaosztály van, egy szigorúbb (I. oszt) és egy enyhébb a (II. oszt.). A szigorúbb határértékek betartása sokkal költségesebb. A hulladékokra vonatkozó általános szabály az EU-ban, hogy sem belsı határon, sem országhatáron hulladékot átvinni, szállítani tilos.

A deponálás (lerakás) járulékos kritériumai: a hulladékok deponálásánál a következı járulékos értékek figyelhetıek meg az alábbiakban, melyek egy egyenértékő vizsgálati folyamat alapjául is szolgálhatnak.

Paraméterek: I.oszt. II.oszt.

1. Szilárdság⁽¹⁾

1.01 Nyírószilárdság ≥25kN/m² ≥25kN/m²

1.02 Tengelyirányú alakváltozás ≤20% ≤20%

1.03 Egytengelyő nyomószilárdság ≥50kN/m² ≥50kN/m²

2. Az eredeti összetétel száraz maradékának szerves alkotói⁽²⁾

2.01 Mint izzítási veszteség meghatározója: ≤ 3^m/_m% ≤ 5^m/_m%⁽³⁾ 2.02 Mint összes szervesanyag hányad meghatározója: ≤ 1^m/m% ≤ 3^m/m% 3. Az eredeti összetétel lipofil anyagok kivonata nélkül

≤ 0,4^m/_m% ≤ 0,8^m/_m%

Magyarázat: (1) 1.02 az 1.03-al egyenértékő szabályozás az 1.01 alapján.

A szilárdság, a tárolásstabilitás a statikai követelményeknek mindenkor szigorúan megfelel. Finomszemcsés hulladékok a mindkét csoportba tartozhatnak.

A 2.01 és a 2.02 egyenértékő szabályozás. A követelményeknek nem megfelelı szennyezett talajminták monodeponálóhelyekre kerülnek.

A nem engedélyezett széntüzeléső berendezésekbıl származó hamu és por értékek nem felelnek meg a szövetségi törvénynek.

I.oszt. A vízgyőjtı és vízvédelmi területekre érvényes elıírások alapján hozott szigorúbb értékek. Deponálási költségek kb. 50-60 € / tonna.

II.oszt. A vízgyőjtıhelyeknek nem minısülı területekre vonatkozó enyhébb elıírások által meghatározott értékek. Deponálási költségek kb. 70-100 € / tonna.

Abban az estben, ha ezeket a határértékeket az adott hulladék (pl. használt homok) mérési eredményeivel túllépi, akkor különleges veszélyes hulladék tárolóba kell szállítani. Ahol a tonnánkénti elhelyezés költsége 5-10 szerese a normál tároló helyekének, kb. 300-500 € / tonna. A hulladékokra vonatkozóan nemcsak az ide vonatkozó jogszabályok, törvények érvényesek, hanem az egész környezettel összefüggı integrált környezetvédelemnek a része. Az eddigi szemlélet azt tartalmazta, hogy egy termelési folyamathoz kapcsolódó kibocsátások (hulladékok, szennyezık, egyéb) az elıírt határértékek alatt legyenek. A szabályok szigorodásával (pl. 1990-ben Németországban) a levegıszennyezésre vonatkozó új elıírások bevezetésekor az öntödéknek 400 millió DM ráfordítást kellett hozni, a szőrık, tisztítóbetétek, egyebek technikai megvalósítására. Az eddigi környezetvédelmi szemlélet és rendszer egy technológiát követı-elvő szabályozás volt, a mostani változtatás pedig az, hogy megelızı szemlélető kell legyen a termelı és irányító egységek tevékenysége.