Folytatjuk a hosszas négyszegű vékony lapos vésők közlését, melyek a réz szerszámok egy igen jellemző typuszát képviselik, minthogy bronzból egyáltalában semmi analogiájok nincs. Alakjok is elég
séges, hogy mindjárt réznek felismertessenek, holott a perimés rézvésők szorgalmasabban kovácsolt pél
dányai alakjokban hasonlítanak a bronzkori perimés vésők legegyszerűbb formáihoz. 1
1. Hosszúdacl négyszegű vékony lapos véső, kiszökő körszelvényű szabályos éllel, alsó lajaja tökéletesen egyenes, az él csak a felső részen kovácsoltatott s csiszoltatott élesre, Rá t h Gy ö r g y gyűjte
ményéből 11 ctm. hosszú, 388 gr. súlyos.
A RÉZKORT C ZIV ILIZÁ C ZIÓ MAGYARORSZÁGBAN.
.50 A RÉZTÁRGYAK OSZTÁLYOZÁSA.
1883 szeptember végén a m. n. múzeumban őriztetett összesen 23 hosszúdad négyszegű rézvéső.
XXV. a megtartott nyéllyukmagvak elégséges bizonyságul szolgálnak, hogy ezen lyukak nem éles fémlemezhen
gerek által okoztattak, hanem tompább szarvak által. Nem szükséges tehát minden átfúrt kőszerszámot a bronzkorba helyezni, mert elismerve, hogy a kőeszközök használata a bronzkorban is folytattatott, a tapasz
talás azt mutatja, hogy a bronztárgyakkal talált kőeszközök közt a legprimitivebbek ékek és vésők sokkal gyakrabban, fordulnak elő, mint az átfúrtak. Miután azonban a bronzkori fegyvereknél és szerszámoknál különösen nyugati Európában alig fordul elő a nyéllyuk, a köpű pedig különösen a fokosoknál többnyire
A RÉZTÁRGYAK OSZTÁLYOZÁSA. 51
a nyéllyukat nem használta, melyet a kőkor ismert, hogy tehát a kőkori és bronzkori typuszok közt nincs semmi összefüggés, ez volt az egyik ok, miért a régészek a bronzkort Európában nem tartják a kőkor egyszerű folytatásának és kifejlesztésének, hanem azt egy betört, hódító, valószínűleg ázsiai nemzettel hozzák összefüggésbe. A réz szerszámok és fegyverek ellenben úgy, a mint Magyarországban találtatnak, meglepő hasonlatosságot mutatnak a kőkori eszközökkel és szerszámokkal, úgy az egyszerűbbekkel, mint különösen az átfúrtakkal. fémcsövek, melyek ily fúrásra használtathattak volna, nem találtattak sehol eddigelé, holott Troyon és Nilson azt hiszik, hogy az ily nyéllyukakat csak fémeszközökkel, sőt aczéllal készíthették, és ugyanazért a keresztül fúrt kőbaltákat a vaskorba helyezik. Evansemlített munkájának 49-ik lapján, azon eredményre jut, hogy a kőbalták a csiszolt kőkorban fúrattak ugyan már át, de Nagy-Britaniában ritkák, hogy továbbá azon kőeszközök, melyek a bronzkorban használatban voltak, rendesen nagy szorgalommal készültek, a balták ez időben nagyobb részint keresztül fúrvák s választékos alakkal bírnak, a kova nyílhegyek közül
A kezdetleges szerszámnak átfúrása azon czélból, hogy abba nyél illesztessék bele, mindenesetre nagy lépést jelez az emberi czivilizáczióban, sőt a kőeszköz átlyukasztása és nyélbe illesztése oly külön állatok szívós természetű szárcsontjaiból, ekkor a gerinczcsontok alakja a nyébyuk eszméjéhez vezetett.
Az ősrégészek azon korszakot, melyben a csonteszközök először fordulnak elő, különböző elne
vezéssel jelezték, Lartet, ki ezen korszakot Francziaországban, Christy barátjával együtt a barlangokban tanulmányozta először, barlangkorszaknak nevezte el; de miután nem kerülhette el a figyelmet, hogy már egy előbbi, s ismét több későbbi időben is az emberek barlangokban laktak, s ott hagyták fegyvereiket
7*
52 A RÉZTÁRGYAK OSZTÁLYOZÁSA.
és eszközeiket, ezen elnevezés helytelensége csakhamar elismertetett. Mortillet tehát ezt magdolnai korszaknak nevezi, m ert La Madeléne határában találták, s írták le először az ily csont eszközöket; leg
több író azonban az iramszarvas-korszak nevével jelezi, mert az iramszarvas elterjedése egész Európában jellemzi ezen korszakot, s elkülönzi azon későbbi időktől, melyekben már a csiszolt kőkorszakban szintén
tetben a szarvasneműek szarva és csontja tömörségök által különösen ajánlkozott s csakugyan halmainkban a Tisza mentében nem is hiányzik a csonteszköz, míg a kőeszközök felette ritkák. Ezen halmok idő tekintetében a csiszolt kő kezdetétől fogva lenyúlnak egész a bronzkorszakig; a nyéllyuk a keresztülfúrt szarvas agancs alsó részén jellemzi ezen időt.
Eszerint bátran állíthatjuk, hogy a nyéllyuk semmiképen nem függ össze a bronzkor kifejlettebb későbbi formáival, hanem már a csiszolt kőkor kezdete előtt a palaeolith időkben ismeretes volt, hogy pedig, miként kiindulva némely lapos vékonyabb széles, négyszegű kőformákból végre kifejlődik egy különös réztypusz, mely a bronzkorban egyáltalában semmi analógiát nem talál, de rézben úgy Indiában, mint Magyarországban gyakran fordul elő. Mindezen rézeszközökön nem látjuk a díszítésnek semmi nyomát, a szépség érzete legfeljebb a körvonalok elegancziájában, s a perime szabályosságában nyilat
kozik. Hasonlót tapasztalunk azon nehéz rézeszközöknél is, melyek a kifúrt kőbalták formáihoz csatlakozva, alig észrevehető átmenetekben, egy részről a két élű csákányba, másrészről a fejsze különböző formáiba mennek át. Az eredeti kőalak lassan-lassan szintén oly sajátságos typuszszá változik át, melynek semmi analógiáját nem találjuk többé akár a kő, akár a bronzkorban. Mindezen formák jellegéhez tartozik töme
gességük és tömörségök mellett még az is, hogy ezeknél szintén nem találunk semmi díszítményt, hacsak az egynéhány példányon közvetlenül a nyéllyuk mellett bevert nehány kerék mélyedést, minőket bármily félgömbben végződő tompa eszköz okozhat, nem veszszük díszítéseknek. Egyáltalában jellemző a rézkori tárgyaknál, hogy ellentétben a bronzeszközökkel, melyeknél mind a formák változatosságában, mind a különféle, de főleg mértani vonalakat utánzó díszítésekben szépészeti érzék is nyilvánul, a rézeszközökben a képzelő és képező tehetségnek nagy meddősége mutatkozik, az eszközök formája nagyon keveset vál
tozik s a díszítésnek nem ju t semmi hely; a szépség érzete nem nemesíti még azon alakokat, melyeket a szükségesség megteremtett.
A rézbalta s kalapács nagyobb részint tökéletes hasonmása a kifúrt kőbaltának és kalapácsnak,