Trianon etnikai következményeinek ismerete – legalábbis a magyarságra vonatkozóan – hazánkban ma már az általános műveltség része. Ezért az olyan közismert tényekkel, mint például az elszakított magyar nemzetrészekre vonatkozó alapadatok,10 itt nem foglalkozunk; a békeművet a kutatásunk vonatkozásában lényeges szempontokból vizsgáljuk. Ez a nemzetiségi és felekezeti keresztadatoknak az etnikai homogenizációból következő változásaira, valamint a fentebb definiált „demográfiai éléskamráknak” az új határokhoz viszonyított elhelyezkedésére, és ennélfogva Trianonnak a népesedési potenciált érintő következményeire vonatkozik.
A kizárólag román, szlovák, szerb, valamint az Őrvidék esetében német etnikai szempontokat érvényesítő versailles-i rendezés következtében az addig többnemzetiségű ország 88,4%-ban homogén nemzetállammá vált, míg a területüket megnövelő (vagy éppen frissen alakuló) térségbeli kisállamok soknemzetiségűvé váltak, automatikusan elnyomó kisebbségpolitikára ösztönözve ezzel azokat. Magyarországon az etnikai és részben felekezeti szállásterületek elcsatolásának következtében egyes anyanyelvi és vallási csoportok marginalizálódtak, egyes esetekben még az országos statisztikákból is kikerültek. (Utóbbi esetben a ruszinokra és az unitáriusokra gondolunk. Miután a két csoport 1920 után lokálisan, azaz törvényhatósági szinten sem érte el sehol a reprezentációs értékhatárt, a két világháború közötti időszakra vonatkozó elemzéseinkből kihagytuk őket.) A változások mértékét hűen tükrözik az anyanyelvi csoportok és a felekezetek kölcsönös átfedettségeire vonatkozó, 1930-as állapotokat tükröző táblázatok.
10 Az elszakított nemzetrészek esetében a trianoni veszteségek számszerűsítésére használt 1910-es adatok ténylegesen nem a magyarságra, hanem csak a magyar anyanyelvűekre vonatkoznak. Miután egy államalkotó többség esetében a nemzetiségi adat általában magasabb az anyanyelvinél (magyar vonatkozásban ezt az 1941-es népszámlálás adatai igazolják), Trianon veszteségei az ismertnél jóval magasabbak lehettek.
30 4–5. táblázat: Felekezetek és etnikumok egymáshoz viszonyított megoszlása a Magyar Királyságban 1930-ban
Római kat. Görög kat. Református Evang. Ortodox Izraelita
%
Az 1930-as magyarországi népszámlálás keresztadataiban már nem szerepelnek a nagyrészt Romániához került unitáriusok, valamint a többségében Csehszlovákiához, kisebb részben Romániához csatolt ruszinok, akiknek Magyarországon maradt része – más etnikai és felekezeti kiscsoporttal együtt – az „egyéb” kategóriákba került. Az 1910-es adatokhoz képest a legnagyobb változást az addig nem, vagy csak részben magyar többségű felekezetek szinte teljes mértékű „elmagyarosodása”, vagyis a trianoni rendezésből fakadó statisztikai homogenizáció jelenti. Vallási téren viszont – annak ellenére, hogy 1920 után a római katolikusok dominanciája még erősebb lett, és lényegében eltűntek a statisztikákból az ortodoxok – még mindig megmaradt egy bizonyos sokszínűség.
A felekezetek esetében konkrétan az alábbi összefüggéseket rögzíthetjük:
A reformátusok körében a magyarok aránya gyakorlatilag elérte a 100%-ot.
A római katolikusok döntő mértékben, a görög katolikusok és az izraeliták pedig gyakorlatilag teljesen magyar felekezetekké „váltak”. Ez római katolikus részről a szlovákok és a horvátok, görög katolikus részről pedig a románok és a ruszinok elszakadására vezethető vissza, míg az izraeliták esetében a német nyelvű izraeliták más országokhoz (elsősorban Csehszlovákiához) kerülését, illetve a magyar nyelv további térhódítását kell említeni az okok között.
31 Az evangélikusok esetében gyengült, de nem tűnt el az etnikai heterogenitás. A németeknek és a szlovákoknak az egyházon belüli aránya az 1910-es egyharmad–
egyharmadról az új határok között kevesebb, mint a felére csökkent.
Amit az etnikumokról elmondhatunk:
A magyarság vallási összetételét Trianon lényegében nem változtatta meg. Csak kismértékű eltolódás érzékelhető a római katolikusok javára, s az izraeliták aránycsökkenése is enyhe mértékű.
A németeknél a római katolikusok arányának erőteljesebb növekedése és az evangélikusok jelentős, de nem drasztikus aránycsökkenése figyelhető meg az új országhatárok között. Az izraelitáknak a németek körében mért aránya viszont csak ötöde annak, mint amit 1910-ben láthattunk. Ennek oka a német nyelvű izraeliták új impérium alá helyezése.
A szlovák az egyetlen anyanyelvi csoport, ahol az 1910-es felekezeti struktúra megfordult: itt az evangélikusok 1910-ben még 24%-os aránya 61%-ra nőtt. Ennek oka, hogy a szlovákok legnagyobb helyi közösségét alkotó Békés megyei nyelvsziget, amelyet a több száz kilométeres távolság miatt nem lehetett annektálni, döntően evangélikus vallású.
Miután a Magyarországnak hagyott maroknyi románság többnyire az ortodox vallást követte, ez értelemszerűen a görög katolikusok arányszámának jelentős csökkenését eredményezte körükben.
A római katolikusok elsöprő aránya – ha némileg kisebb mértékben is – megmaradt a horvátok körében. A másik délszláv csoport, az 1910-es adatok szerint még 99%-ban görögkeleti szerbek körében a trianoni határokon belül – két évtized elmúltával – a római katolikus kötődés is megjelent, 6%-os arányban. Ez feltételezhetően a nagyrészt szórványhelyzetben élő magyarországi szerbek vegyesházasságainak a következménye.
A fentieken túl egy új szempont, a demográfiai potenciál veszteségei felől is megvizsgáljuk a békediktátum következményeit. Amint majd későbbi térképábráinkon is látszik, a Kárpát-medencében úgy az összlakosság, mint az egyes nemzetiségek és felekezetek esetében világosan elkülöníthetjük a magasabb termékenységet felmutató térségeket, a „demográfiai éléskamrákat”. Trianon következményeinek értékelésekor azt is figyelembe kellene vennünk, hogy magyar vonatkozásban ezek a térségek a határ melyik oldalára kerültek. A magasabb
32 termékenységet felmutató magyar népcsoportok elcsatolását a magyar állam nagyobb mértékű potenciális emberveszteségeként kell elkönyvelnünk.
Az 1910-es termékenységi térképeken (10. ábra) jól kivehető a három nagy „éléskamra”.
Trianon elsősorban a Székelyföld, a mai Kárpátalja, valamint a Nyugat-Csallóköztől az Északnyugati-Kárpátokig terjedő határmenti sáv elcsatolásával károsította meg Magyarország potenciális demográfiai bázisát. Azonban látnunk kell azt is, hogy ezek a veszteségek csak részben érintették a magyarságot, hiszen Kárpátalja döntően ruszin, az említett határsáv pedig főként szlovák többségű volt. Tény az is, hogy a magyarok kiemelten magas termékenységével jellemezhető térségek nagy része Magyarországon maradt. (A következő évtizedekben aztán, mint majd látni fogjuk, e régiók nagyrészt megszűntek.)
A nemzeti és vallási keresztkötődések miatt egyházi vonatkozásban is tárgyalhatjuk a magyarság trianoni traumáját, azon belül pedig a demográfiai potenciál veszteségeit. Ez elsősorban annál a két felekezetnél jöhet szóba, amely egyrészt lefedi a történelmi Magyarország nagy részét, másrészt lefedettséggel bír, másrészt híveinek döntő többsége magyar anyanyelvű. Két ilyen felekezetről tudunk: a reformátusokról és az izraelitákról.
Házas termékenységük – a római katolikusoktól vagy az evangélikusoktól eltérően – keletről nyugat felé haladva csökken, amíg azonban a reformátusok által többségben lakott, és kiemelkedő fertilitással rendelkező kelet-alföldi megyék Magyarországon maradtak, addig az izraeliták szempontjából demográfiailag különösen fontos területeket Romániához és Csehszlovákiához csatolták. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint a maradék Magyarország területén az izraeliták csupán Szabolcs és Hajdú megyében mutattak magasabb gyermekvállalási hajlandóságot, ezért Trianon számukra – amennyiben stabil népességet feltételezünk, tehát eltekintünk a vándorlástól – a demográfiai utánpótlási bázis szinte teljes elvágását eredményezte. Országos termékenységi mutatóik későbbi drasztikus esése részben erre a statisztikai tényre vezethető vissza.
A magyar mellett a német az egyetlen etnikum, amely számára Trianon jelentősebb szétdaraboltságot eredményezett, hiszen Magyarországon is maradtak, és a szomszédos utódállamok mindegyikéhez is kerültek nagyobb etnikai tömbök. Természetesen ezt a tényt nem német traumának, hanem az etnikai szétszabdaltság statisztikai tényének kell tekintenünk, hiszen történelmi és kulturális különbözőségeik miatt a Kárpát-medencei németek eleve nem alkottak homogén identitásközösséget, egyes csoportjaik pedig érzelmileg
33 is szemben álltak a történelmi Magyarországgal. Helyi termékenységi mutatóik és lakossági számarányuk együttes figyelembevételével megállapítható, hogy Trianon után a Pilisben és a Buda környékén élők adták a magyarországi németek legfontosabb utánpótlási bázisát.
Miután a Kárpát-medencei németség legnagyobb – létszámukat és termékenységüket tekintve is jelentős – csoportja Ausztriához került, a magyarországi németség létszámnövekedésének dinamikája is jelentősen csökkent.