lódik, ami egyáltalán rendelkezésre áll.
4. Méltánytalannak tartjuk, hogy a viharos magyar történelem során megvaló- sult diktatúrák elnyomó tevékenységét vizsgáló „Terror-Háza” intézet és múzeum nagyságrendekkel nagyobb állami támogatásban részesül, mint a nemzeti rendvé- delem-történetünk gondozására hivatott — egyébként a hivatásuk betöltésére al- kalmatlan — szervezetek. Nem a „Terror-Háza” számára nyújtott támogatást so- kalljuk, hanem a nemzeti rendvédelem-történetünk gondozására hivatott intézmé- nyek számára biztosított költségvetést keveseljük.
5. Kifogásoljuk, hogy a magyar rendvédelem történetének a feltárására hivatott szervezetek személyi állománya nélkülözi a szakterület kutatóit, a témakörben tu- dományos fokozatot szerzők tevékenységüket társadalmi munkában végzik, míg az állam által finanszírozott szervezetek fizetett állásait olyan személyek töltik be — néhány ritka kivételtől eltekintve —, akik a rájuk bízott szakterület történetét nem kutatják.
6. Elítéljük azon állapotot, hogy még ezen — a nemzeti rendvédelem- történetünk művelésére alkalmatlan — szervezeteket is általában a rendvédelmi testületek szóvivőinek alárendeltségébe helyezték, akik számára egyébként már főosztályokat és igazgatóságokat hoztak létre, hogy a munkájukat minél eredményesebben végezhessék. Ily módon az illetékesek olyan helyzetet alakítottak ki, amelyben a nemzeti rendvédelem-történet művelésére hivatott szervezetek a propaganda eszközeivé silányulnak, ahelyett, hogy a magyar rend- védelem történetének a művelését és a feltárt eredmények közkinccsé tételét vé- geznék.
7. Felháborítónak tartjuk, hogy a magyar rendvédelmi szakemberképzésből száműzték a nemzeti rendvédelem-történetünk tapasztalatait interpretáló tantár- gyakat, illetve azokat látszatstúdiumokkkal igyekeztek pótolni. Ezáltal a pártállami időszaknál is kedvezőtlenebb helyzet állt elő, mivel a rendszerváltás előtt legalább a proletárdiktatúrák rendvédelmének története mentesült a hivatástörténeti tantár- gyakat sújtó száműzetés alól.
gánummal, amely a nemzeti rendvédelem-történetünket a sajtóban és más kiad- ványokban célba vett permanens támadásokra méltó választ adhatna. Fájó szívvel tapasztaljuk, hogy a nemzeti rendvédelmünket besározó kiadványok — szilárd fi- nanciális alapokkal a hátuk mögött — rombolják nemzeti múltunk ezen szeletének tekintélyét. Ugyanakkor pedig a magyar rendvédelem-történetet objektív történelemszemlélettel bemutató tudományos alkotásokat tartalmazó folyóirat publikálása a jóindulatú adományozók változó anyagi helyzetétől függ.
25 év alatt nem tudták megoldani a magyar rendvédelmi szakemberképzésért felelősek, hogy a rendvédelmi oktatásban a nemzeti rendvédelem-történetet interp- retáló tárgyak és azokat gondozó tanszékek helyet kapjanak. Vajon hány évtizedig fognak még idő és pénzhiányra hivatkozni? Vajon mi lehet a döntéshozóknak a legfontosabb szempont, ha mellőzhetőnek tartják a szakterület nemzeti tapasztala- tait közvetítő tantárgyakat?
A magyar nemzeti rendvédelem-történet művelésének és az elért eredmények közkinccsé tételének — köztük a Magyar Királyi Csendőrségre vonatkozó prekoncepciómentes információk interpretálásának — nem csupán a történelmi igazság feltárása és a feltárt eredményekhez való hozzáférés biztosítása terén van je- lentősége. A magyar nemzeti rendvédelem történetének gondozása, vagy annak el- hanyagolása óhatatlanul kihat a jövőnkre is. Nevezetesen a magyar rendvédelmi szakmai múlt művelésének a mellőzése teremti meg annak a lehetőségét, hogy a nemzeti hagyományokat alkalmazó fejlesztések helyett idegen, globalizáló megol- dásokat alkalmazzanak a magyar rendvédelem fejlesztésekor. A magyar nemzeti múlt rendvédelmi szelete kellő állami gondozásának a hiánya tehát nem csupán azoknak kedvez, akik az események, folyamatok félremagyarázásával politikai pre- koncepciójuk alátámasztási terepének tekintik nemzeti történelmünket. A magyar nemzeti rendvédelem terén a nemzeti jelleg sorvasztásának is biztos módszere a rendvédelem-történet mostohagyermekként kezelése.
Sajátos jelenségnek tartjuk, hogy a polgári magyar állam rendvédelmi hagyományait lebecsülő és azok művelését elhanyagoló lobby-csoport — a rendszerváltás után 1/4-ed évszázad elteltével — még mindig oly erős, hogy akaratát érvényesíteni képes a magát nemzetinek meghatározó, 2/3-os többséggel rendelkező kormányzat alatt is.
Vajon hová vezet az a helyzet, ahol az országot — a lakosság többsége által megválasztott — legitim kormány a nemzeti érdekek mentén a hagyományok tisz- teletben tartásával irányítja, ugyanakkor pedig a rendvédelem terén a magyar nemzeti hagyományok gondozásának és azok alkalmazásának hiánya érvényesül?
Meddig folytatható még — a szakmai képzés hagyományaiból a nemzeti rendvédelem-történet kizárásával, vagy bagatelizálásával — a magyar rendvédelmi szakembergárdának a tudatlanság, illetve alultájékoztatás állapotában való tartása a hivatása nemzeti történetét illetően?
gyar rendvédelmi szférára az önálló „rendészettudomány” hazug terminológiáját erőltessék? A rendészet ugyanis a jogtudomány integráns része, amely a jogágiság kifejlődésével jött létre. Ennek a kitágítása például a kriminálszociológiára, a kriminálpedagógiára, vagy a kriminálpszichológiára abszurditás, nem is beszélve a rendvédelem érdekében művelt természettudományi ágak egy tudományba, az úgynevezett „rendészettudomány”-ba gyömöszölésének irre- alitásáról. Az ilyen kiterjesztett tartalmú rendészet ugyanis szeretne rátelepülni olyan tudományterületekre, amelyeket más tudományágak már művelnek. E tudományágak pedig egymástól merőben eltérő metodikát alkalmaznak. Önálló tudományterület és annak egyedi — máshol nem alkalmazható — meto- dikájának a hiányában pedig a kitágított értelmezésű rendészet nem tekinthető önálló tudománynak, legfeljebb áltudománynak.
Miképp lehetséges, hogy a magyar rendvédelem a saját történelmének a mű- velésére nem képes áldozni, ugyanakkor pedig a kiterjesztett értelmezésű rendé- szet áltudományát erőlteti?
Ebből — a nemzeti rendvédelmünk történelmét sújtó áldatlan állapotból — fakadóan fokozott jelentőséggel bír a társadalmi munkában végzett tudományos kutatómunka és a társadalmi szervezet által fenntartott szaklap, mivel ez az egyetlen tudományos közösség és az egyetlen periodika, amely az állam által üresen hagyott űrt betölti.
Bízunk abban, hogy a polgári magyar kormány számos teendője mellett — hi- szen az egész magyar államot a válsághelyzetből révbe kell juttatnia — előbb- utóbb meg fogja oldani a nemzeti rendvédelem-történetünk gondozása áldatlan ál- lapotának a helyzetét is. Reméljük, hogy a magyar rendvédelem vezetése előbb- utóbb felismeri a nyilvánvalót, azaz a nemzeti rendvédelem-történet gondozásának a jelentőségét a magyar nemzeti rendvédelem működésében és fejlesztésében.
A magyar nemzet rendvédelem-történetének — azon belül pedig a Magyar Királyi Csendőrség történetének — a feltárása és közkinccsé tétele érdekében a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság és a Ma- gyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség a rendszerváltás óta együttműködik. A testülettörténeti feltáró munka közkinccsé tételének kimagasló eredménye a Ma- gyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség által létrehozott, a Magyar Királyi Csendőrség történetét bemutató honlap. E honlap azáltal nyer jelentőséget, hogy pótolni igyekszik mindazt, amit a magyar állam illetékesei a Magyar Királyi Csendőrség emlékének gondozása terén elmulasztottak.
A magyarországi pártállam időszakában ugyanis a Magyar Királyi Csendőr- ség történelmével való foglalkozást nem a támogatott, vagy a megtűrt, hanem a til- tott témák közé sorolták. A témakörbe tartozó forrásokat — néhány példány kivé- telével — megsemmisítették. A megmaradtakat pedig az ország területén szétszórtan, elzárva helyezték el. Ez a helyzet kiválóan megfelelt a testület történetét — politikai prekoncepció szellemiségével — „magyarázó”
kiadványok megjelenésének, mivel lehetetlenné tette azt, hogy a történelmi tényekkel az érdeklődők a prekoncepciós magyarázatok nélkül is megismerked-
zárolását a rendszerváltással feloldották. 1990 után ugyan megszűnt a közgyűjteményekben a „zárt anyag” kategória, melybe csupán külön engedély birtokában lehetett betekintést nyerni és amelybe a csendőrség-történeti tartalmú kiadványok is tartoztak. Az adminisztratív korlátoknál ugyanis sokkal maradandóbbnak bizonyultak a fizikai nehézségek (szűk példányszám, szétszórt elhelyezés). Ezen az áldatlan állapoton változtatott a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség honlapja:
http://csendor.com
E honlapon a testülettörténeti nyomtatott anyagok bárhonnan, bárki által, bár- mikor elérhetők és térítésmentesen letölthetők. E honlapon egy helyen nem csupán azok a nyomtatott emlékek lelhetők fel, amelyek a magyarországi közgyűjtemé- nyekben szétszórtan találhatók, hanem olyan kiadványok is, amelyek léte koráb- ban ismeretlen volt, illetve már csak Magyarország határain kívül fellelhető utolsó példány digitalizálásával sikerült ismét közkinccsé tenni azokat.
A magyar állam — amely azzal, hogy elzárkózik a szakterület történeti emlé- kei körében a pártállami kártevés helyrehozatalától — lényegében a pártállam által létrehozott helyzetet konzerválja, ezért pedig társadalmi szervezet kénytelen fel- vállalni a magyar állam helyett e teendőket. Hatalmas és eredményes munkát végzett a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség a honlap létrehozásával és fenntartásával. Nemzeti múltunk egy szeletét mentette meg az enyészettől, elvonva, vagy legalább is leszűkítve a szakterület félremagyarázóinak a terepét, egyben pedig biztosítva mindenki számára az objektív tartalmú ismeretszerzés lehetőségét. A Magyar Királyi Csendőrség történetével való foglalkozás tehát a nehezen gondozható történelmi témák közé tartozik, amelyen sokat segít a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség honlapja. Egy társadalmi szervezet történelemgondozó tevékenysége azonban — különösen, ha e teendők lényegében egy család, a KŐRÖSSY família aktivitására épülnek csupán — nem képes pótolni a magyar állam rendvédelemért felelős szaktárcájának a szakterület történetét elhanyagoló magatartását. Vajon hogyan juthatott a magyar állam abba a szégyenletes helyzetbe, hogy a rendszerváltás után 1/4 évszázaddal a magyar költségvetésből egyetlen fillért sem fordít a rend fenntartásért felelős tárca a legsikeresebb magyar rendvédelmi testület történetének az ápolására?
E gyűjteményes kötetben megjelent tanulmányok azok közül az alkotások közül kerülnek ki — a szerzők és a szerkesztők beleegyezésével —, amelyek abban a periodikában jelentek meg, amely a magyar nyelvű tudományos szaklapok körében a legtöbb csendőrség-történeti tanulmányt közölte. Bízunk abban, hogy e tanulmánykötet is enyhíteni fogja a magyar társadalomnak a témakörben tapasztalható alul- és félretájékozottságát.
A gyűjteményes kötetet kiadó két társadalmi szervezet, a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség és a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság, valamint a vonzáskörükbe tartozó, a Magyar Királyi
századi magyar történelem legeredményesebb rendvédelmi testülete, a Magyar Királyi Csendőrség emléke előtt, megszűntetésének 70. évfordulója alkalmából.
Magyarország területén három ízben hoztak létre csendőr szervezetet.
Először 1849-ben, az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharcot cári segédlet-tel vérbe fojtó HABSBURG-hatalom hozott létre csendőr szervezetet a teljes HABSBURG birodalom területére kiterjedően. Ez a szervezet azonban nem csupán a közrend és a közbiztonság megteremtésében jeleskedett, hanem a magyar nemzet elnyomásában is aktívan részt vett. Ezért a kiegyezéskor a magyar kormány a testületnek a Magyar Szent Korona alá eső területein működő alakulatait nem vette át.
1881-ben azonban az 1881/II. és 1881/III.tc.-kel létrehozták a Magyar Királyi Csendőrséget, mivel az önkormányzati rendőrségi szisztéma a Kárpát- medencében a XIX. század hetvenes éveiben megbukott. Az 1881-ben felállított Magyar Királyi Csendőrség már nemzeti szervezet volt, amely a polgári magyar állam vidéki területein a közbiztonságot kialakította és eredményesen fenntartotta.
A magyar Tanácsköztársaság kikiáltása nyomán azonban a testületet beolvasztot- ták a Vörös Őrségbe.
A Tanácsköztársaság bukását követően a Magyar Királyi Csendőrséget újjá- szervezték. A testület pedig ismét kiválóan ellátta rendvédelmi feladatkörét. A II.
világháború harcai során jelentős emberveszteség érte. Feloszlatásáról az 1690/1945.ME. rendelet intézkedett. E rendelettel kapcsolatosan még mindig a pártállami propaganda tézise él a köztudatban, nevezetesen, hogy a Magyar Királyi Csendőrséget a magyarországi zsidóság deportálásában való részvétele miatt oszlatták fel. A valóság azonban az, hogy a rendeletben egy szó sem esik a zsidó deportálásról. Egyszerűen arról volt szó, hogy az úgynevezett „szalámi taktika” első áldozata a Magyar Királyi Csendőrség volt, mivel a RÁKOSI
(Rosenfeld) Mátyás által vezetett Kommunisták Magyarországi Pártja, majd Magyar Kommunisták Pártja, végül pedig a Magyar Dolgozók Pártja a magyarországi rendvédelmi testületek közül a Magyar Királyi Csendőrséget látta a polgári rend legszilárdabb támaszának és a pártállami struktúrához a legkevésbé alakíthatónak.
Magyarországon tehát három ízben hoztak létre csendőr szervezetet. Mindhá- rom alkalommal a közbiztonság megteremtése, illetve fenntartása érdekében. A feloszlatásai pedig mindhárom alkalommal deklaráltan politikai indokok miatt történt. A három feloszlatás közül azonban két alkalommal — amikor a cél a polgári magyar állam közbiztonságának a helyreállítása és fenntartása volt — a testületet újjászervezték. Az 1945. évi feloszlatást követően azonban az újjászer- vezés elmaradt, mivel a cél nem a polgári magyar állam reorganizációja, hanem annak felszámolása és a proletár diktatúra létrehozatala volt.
A Magyar Királyi Csendőrség — a megalakulás és az I. világháború éveit leszámítva — 90% körüli bűnfelderítéssel látta el szolgálati teendőit, melyet azóta sem ért utól egyetlen magyar rendvédelmi testület sem. Nem csoda, hogy a korabeli magyar államvezetés szuperlativuszokban értékelte a testület tevékenységét.
magyar állam intézményeinek elmarasztalásával igyekeztek megteremteni a magyar pártállam legitimációját. A kortárs államférfiai dicsérő hangon nyilatkoztak a testületről.
PRESZLY Lóránd A csendőrség úttörői című művét 1926-ban Budapesten a Hírlap Nyomda kiadásával publikálta. A könyvhöz előszót gróf BETHLEN István miniszterelnök írt, aki így fogalmazott:
„1876 május hó 1-én vette át a m. kir. kormány a cs. és kir. közös hadügymi- niszter fennhatósága alól az akkori cs. és kir. 10. számú országos csendőrpa- rancsnokságot s helyezte azt – mint »magyar királyi erdélyi csendőrségi parancs- nokság«-ot – a m. kir honvédelmi miniszter legfőbb vezetése alá. Ennek most ötven esztendeje.
Az erdélyi csendőrségből fejlődött tovább az 1881. III. tc.-el a Magyarország egész területére kiterjesztett mai csendőrségünk, amely hazánk európai hírű legkiválóbb intézményévé fejlődött s amelyre minden magyar szerető büszkeséggel tekinthet.
Az ötven év nevezetes határkövénél a magyar királyi kormány kegyelettel adó- zik néhai borosjenői Tisza Kálmán m. kir. miniszterelenök és néhai Szende Béla m.
kir. honvédelmi miniszter nemes emlékének, kik tiszteletreméltó lelkesedéssel és ki- tartó buzgalommal fáradoztak azon, hogy a volt cs. kir. csendőr ezredek Erdély- ben visszahagyott maradványát, a cs. és kir. 10. számú országos csendőrparancsnokságot 1876. évben átvegyék s a magyar kormány fennhatósága alá helyezzék, másrészt nagy előrelátással készítsék elő és szorgalmazzák a magyar csendőrségnek általános megszervezését, melyet a magyar törvényhozás az 1881. III. tc.-el meg is valósított.
Ezzel egy olyan intézménnyel ajándékozták meg hazánkat, mely az első ötven év súlyos megpróbáltatásai közepette szilárdan állotta meg a helyét, a kötelessé- gek teljesítésében mindenkor előljárva erős vára maradt a jogrendnek és a közbiztonságnak, lelkes szeretettel él hivatásának, megingathatatlan hűséggel szolgálva a magyar haza és a magyar nép érdekeit. Ezért lett a m. kir.
csendőrség intézménye hazánknak legremekebb alkotása és egyik elsőrendű tényezője. Szinte repülve szállt fel Európa elsőrendű hasonló intézményeinek nívójára, s méltó társa lett ezek legjobbjainak.
A magyar csendőrség nem csak a magyar múlt, hanem a magyar jövőnek is biztos oszlopa.
Az ötven év határtmezsgyéjénél helyes érzékkel állít emléket e könyv írója – Preszly Lóránd dr. – a csendőrség úttörőinek, azoknak a nagy embereknek, akik átérezve a csendőrség fontos hivatását állami életünkben, alkotó munkájukkal ki- tűnően megszervezték és megalapozták azt.
Budapest, 1926. év május hó.
Budapest, 2015. I. 13.
Bethlen István gróf m.kir. miniszterelnök”
Dr. PARÁDI József a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság elnöke
A magyar nemzetnek évszázadok óta harcot kellett vívnia szabadságáért azokkal a birodalmakkal, amelyek a Kárpát-medencét az érdekszférájuk részévé szerették volna tenni. Ebből eredően a magyar nép jellemzőjévé vált, hogy még reménytelen helyzetekben is hősiesen megállja a helyét. A rendíthetetlen hazaszeretetből nőtt ki a Magyar Királyi Csendőrség, melynek tagjait szilárd jellem, haza- és népszeretet, logikus és természetes gondolkodás jellemezte. Erősek, de ugyanakkor jószívűek voltak. Értették a vidék népét és mélyen együttéreztek velük, mert ők is közülük kerültek ki.
A Magyar Királyi Csendőrség több mint hat évtizeden át biztosított olyan sikeres rendvédelmet a Magyarország nagyobb felét kitevő vidéken, amelyre azóta sem volt példa sem magyar, sem nemzetközi viszonylatban. Az általuk teremtett béke elősegítette a társadalom nyugodt és gyors fejlődését. A Magyar Királyi Csendőrség a polgári magyar társadalom egyik fő pillére volt.
A magyar csendőröket jellemző magas erkölcsi színvonal, a feddhetetlenség életük minden területére kiterjedt. A testület tagjainak nem csupán a munkáját szabta meg a szervezethez való tartozása, de élete, sőt családtagjai életének minden részletét is. Szilárdan kellett állást foglalniuk a jó és rossz tekintetében, s minden áldozatra kész kellett lenniük hazájukért, amely a II. világháború végére jellemző elkeseredett és reménytelen harcokban is világosan meg- nyilvánult.
A Magyar Királyi Csendőrség személyi állományánál elkötelezettebb cso- portot nehéz elképzelni, s ez vezetett végül is a felszámolásukhoz. A II. világhá- ború után az új kommunista rendszer ugyanis szovjet támogatással pártállamot kívánt létrehozni és megszilárdítani, s ennek érdekében a polgári magyar állam támaszának, a Magyar Királyi Csendőrségnek a megszüntetését tökélte el. A kommunisták tudták, hogy a magyar csendőrök „átnevelhetetlenek,” s hitüket és hűségüket nem bocsátják árúba. Ezért a testületnek pusztulnia kellett.
A Magyar Királyi Csendőrség személyi állományát kollektívan bűnösnek nyilvánították, s így annak minden egyes tagját elítélték, még a háború előtt már nyugállományban levőket is. Letartóztatás, bebörtönzés, állandó zaklatás, kínzás, halálra-verés és kivégzés vált a néhai Magyar Királyi Csendőrség tagjainak osztályrészévé. Vagyonukat elkobozták, nyugdíjuktól és minden szociális támogatástól megfosztották őket, munkaviszonyt nem vállalhattak, a társadalom kivetettjei lettek. A külföldre kényszerültek pedig életük végéig hontalanná váltak. Ezen hátrányok nagy része családjaikra is kiterjedt. S mindezt csupán azért kellet elszenvedniük, mert hazájukat mottójuk szerint híven, becsülettel és vitézül szolgálták, mindhalálig.
Az itt közölt tanulmányok azon kiterjedt kutatómunka egy részletét mutatják be, amely a rendszerváltás óta folyik a célból, hogy tárgyilagosan feltárja a testület munkáját, jellegét, sajátosságait. Ezt a kutatómunkát segíti elő nagyfokban a m. kir. csendőrség ma még fellelhető írott anyagának a digitalizálása és az MKCsBK honlapján való közkinccsé tétele is. Reméljük,
propaganda-céllal kapcsolt tévhitek cáfolatához, a hajdani testület meg- becsültségének gyarapításához. Továbbá úgy gondoljuk, és abban bízunk, hogy a Magyar Királyi Csendőrség páratlanul hatásos rendvédelmi munkájának megismerése és megértése tapasztalataikat felhasználhatóvá teszi majd hazánk közbiztonsági gondjainak enyhítésére.
Kensington, 2015. II. 20.
vitéz KŐRÖSSY Zoltán
a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség központi vezetője
N
ARTNER Ramona
Egy közbiztonsági őrtestület útja
Párizstól — Itálián és Ausztrián keresztül — Budapestig.1
apjainkban a politika porondjára kerülve — emocionális felhangokkal kísérve — a közgondolkodás részévé vált a csendőrség témája. Úgy gondolom, hogy a témakörben nyilatkozók és véleményt alkotók dön- tő többsége meglehetősen hiányos ismeretekkel rendelkezik. Általában szemé- lyes, vagy inkább örökölt impressziók hatása alatt foglalnak állást a témában.
Ennek pedig óhatatlanul következménye, hogy a magyar közgondolkodás hatá- rain belüli sémákba igyekeznek beletuszkolni a szervezetet. Egyben — a megfe- lelő nemzeti rendvédelem-történeti ismeretek hiánya mellett — ez alkotja az egyik legjelentősebb problémát. A témával kapcsolatos harmadik nehézséget pe- dig az alkotja, hogy a csendőrség fogalmát a XX. század közepétől túlpolitizál- ták. A megítélés alapjává nem a történelmi események váltak, hanem az ideoló- giai hovatartozás. Ebből fakadóan szinte elvárássá vált, hogy a baloldali, illetve a jobboldali világnézetet vallóknak mit kell gondolniuk a szervezetről. Úgy gon- dolom, hogy ez a túlpolitizált véleményalkotási elvárás nem helyes. Álláspon- tom szerint a múltat prekoncepciómentesen fel kell tárni, az eredményeket pedig közkinccsé tenni, amelyek szerint minden ember a lelkiismereti szabadsága alap- ján formálhat véleményt.2
A csendőrség megítélésével kapcsolatos különböző előítéletek oldásához szeretnék hozzájárulni a testület eredetének a bemutatásával. Egyben pedig csat- lakozni szeretnék azokhoz3, akik el szeretnék oszlatni azt a tévhitet, mely szerint
A csendőrség megítélésével kapcsolatos különböző előítéletek oldásához szeretnék hozzájárulni a testület eredetének a bemutatásával. Egyben pedig csat- lakozni szeretnék azokhoz3, akik el szeretnék oszlatni azt a tévhitet, mely szerint