Helyreállítást követő időszakok szakaszolása

Ha a növekedési trendek idősoraival párhuzamosan megvizsgáljuk a fő gazdasá-gi-pénzügyi mutatókat (költségvetés egyenlege, külkereskedelmi mérleg, folyó fi zetési mérleg, adósság), gazdaságpolitikai döntéseket, kirajzolódnak bizonyos

6 A washingtoni konszenzus a nyolcvanas évek adósságválságainak IMF-orientált terápiáiból nőtt ki, a kilencvenes évek első felére egy új hegemón ideológiává emelkedett.

63 közös vonások. Behatóbb gazdaságtörténeti elemzés nélkül is megállapíthatjuk, hogy a helyreállítást követő időszakok lefolyása több hasonlóságot is mutat:

– A helyreállítási időszak meredek növekedési trendjének lezárulta (E pont), a gyors növekedés extrapolálására ösztönzi a gazdaságpolitikát, ami nagyon gyors egyensúlybomláshoz vezet. Az egyensúlybomlás kezdete egybe esik a helyreállítási periódus végével: 1925, 1951, 2003-as évekre tehető.

– Az egyensúlybomlás, a gyorsabb növekedési ütem fenntarthatatlansá-gának a felismeréséhez vezet, melyet egyfajta „fékbehúzási kísérlet”

követ (1927–1929, 1953–1956, 2006–2008). Ezek során előtérbe kerülnek az egyensúlyjavító intézkedések, melyeket komoly elméleti és gyakorlati viták öveznek.

– Végül mindegyik időszak komoly gazdasági és politikai válságba torkollik, 1929-ben, 1956-ban és 2008-ban.

A három, jellegében hasonló időszak stilizált szakaszai mindezek alapján a következőképp ragadhatóak meg:

5. sz. ábra A helyreállítási periódust követő időszak szakaszolása

Az áttekintésből látható, hogy az egyes időszakok lefolyását, jellegét, az alkalmazott gazdaságpolitikai eszközöket erőteljesen meghatározza az adott gazdasági rendszer jellege. Mégis jól kivehetőek az egyes szakaszok rendszerfüggetlen sajátosságai, melyek a következőkben ragadhatóak meg:

64

4.1. Erőltetett növekedés és egyensúlybomlás

Erre a szakaszra a magas növekedési ütem (helyreállítás) és a hosszú távú alacsonyabb növekedési trend ellentmondása nyomja rá bélyegét. A hosszú távú trendbe történő „belesimulás”, az immár alacsonyabb gazdasági növekedés ko-moly kihívás elé állítja a gazdaságpolitikát. Nem véletlen, hogy a helyreállítási periódust követő időszakokat a magas növekedés extrapolálása jellemzi, aminek azonban objektív korlátot szab a termelési tényezők lehetősége. A fellendülés gyenge fenntarthatósága előre kódolható. A növekedésélénkítést gyors belső és külső egyensúlybomlás kíséri, amelyet jelez a fi zetési mérleg egyenlege, a költségvetési hiány mértéke és az adósság növekedése. Ez az időszak a hely-reállítási periódusok végpontjával kezdődik, 1925-ben, 1951-ben és 2003-ban.

4.2. Kiigazítási kísérlet

Az egyensúlybomlás, a romló gazdasági mutatók a vágyak és a realitások közötti ellentmondás felismeréséhez vezet. Előtérbe kerül az óvatosság, míg a másik oldal még derűlátással hiszi, hogy a növekedés ilyen formája fenn-tartható, s mindent, ami az ellenkezőjére utal, destruktív, felforgató defetiz-musnak bélyegez. Az egyensúlyteremtő beavatkozásokat számos körülmény nehezítheti. Ilyen a konjunktúra politikai és gazdasági haszonélvezőinek az ellenérdekeltsége. A beavatkozásokat adott esetben késleltetheti a politikai ra-cionalitás, a nemzetközi likviditásbőség (az 1920-as, valamint a 2000-es évek-ben), de a munkateljesítmény terror általi extrém megnövelése is (’50-es évek).

A kiigazítási kísérlet mindig konfl iktusokkal terhelt időszak, melyet ad hoc jellegű egyensúlyteremtő lépések vagy ezekre irányuló kísérletek jellemeznek.

A hirtelen támadt kihívások kényszere, az egyensúlyhiány gyakran kapkodó, átgondolatlan gazdaságpolitikai döntéseket szül, a kiigazításokat kiélezett poli-tikai és társadalmi viták övezik. Súlyos érdekellentétek, gazdaságpolipoli-tikai viták kísérőjelenségei ennek az időszaknak. A kialakult helyzet ugyanakkor elméleti vitákat is inspirál, hiszen a korábbi gazdaságpolitikai alapvetések (dogmák) részben megkérdőjeleződnek. Elméleti síkon is megkezdődik egy útkeresés.

Ezt a szakaszt az 1920-as években Bethlen István miniszterelnök és Bud János pénzügyminiszter túlzott eladósodás elleni 1927-es fellépésétől szá-míthatjuk. Az ’50-es években a Nagy Imre nevével fémjelezhető „új szakasz”

jól látható határvonal 1953-tól, végül a 2000-es években a 2006-os választást követő időszak sorolható ide.

65

4.3. Válság és válságkezelés

A krach (1929, 1956, 2008) mindhárom esetben szörnyű összeütközés a rea-litásokkal, a szembesülés időszaka. A korábbi meggyőződések részben meg-kérdőjeleződnek, még ha mögöttük tudományos vagy ideológiai alapvetések állnak is. A válság kezelésének első időszakában értelemszerűen a „tűzoltáson”, a kármentésen van a hangsúly, mely együtt jár a külső kontroll felújításával, felerősödésével. A problémák mélyebb gyökereinek a feltárására, majd az ezek felszámolására irányuló kísérletekre csak később kerül sor, miután az adott közgazdasági/ideológiai keretek között rendelkezésre álló eszköztár lehetőségei kimerültek. Az új, nem szokványos – vagy korábban elvetett – eszközök alkal-mazása során már felvetődik a hosszabb távon fenntartható politikák kialakítá-sának a szükségessége. A stabilizálást követően a döntéshozók azon dolgoztak, hogy a gazdaságot új növekedési pályára állítsák, amihez új, hosszabb távon érvényes narratíva szükséges. Kevésbé a külföld elvárásai, a külföldi mintakö-vető politika helyett a hazai társadalom igazsága, a sajátosságokat jobban fi gye-lembe véve, azok szerint berendezni az országot. Mindez a korábbi ortodoxiától távolodó, a hazai viszonyokhoz honosított rendszer létrejöttével kecsegtet, mely megkísérli az emberek beállítódásai szerint sikeressé tenni az országot. A gazdaságpolitika hazai viszonyokhoz igazításával párhuzamosan a változások szerves részeként új piaci kapcsolatok keresése, kereskedelmi kapcsolatok ke-resése, a külgazdaság több lábra állítása. A kiigazításokat azonban mindhárom esetben meghatározza, hogy a gazdaságpolitika a fennálló gazdasági rendre irreverzibilis adottságként tekint. Az útkeresés egyszerre követeli meg, hogy a gazdaságpolitika ne ütközzön éles társadalmi ellenállásba és a nemzetközi viszonyok által megszabott kereteken is belül maradjon.

1. sz. táblázat A válságkezelés első és második időszakának rendszer-független sajátosságai

Válságkezelés első időszaka Válságkezelés második időszaka – Fő cél a fi zetőképesség fenntartása.

„Tűzoltás” jellegű beavatkozások. – A problémák mélyebb gyökereinek a feltárása.

– A külső kontroll erősebb. – Nagyobb függetlenségre törekszik.

– A gazdaságpolitikai előírások „egy

kap-tafára” készülnek. – Hazai viszonyokhoz honosított gazda-ságpolitika.

– Figyelmen kívül hagyja a helyi

sajátos-ságokat. – Nemzetközi „szalonképesség” kérdése.

– Meglévő külgazdasági keretrendszerben

gondolkodik. – Új piaci kapcsolatok kiépítése, új külső fi nanszírozó.

66