Gordon bölcs tanácsai vetettek véget a heves vérű fiúk vitájának, Valóban szükséges volt -amint azt Briant is belátta - kirándulást tenni az erdőkön keresztül, és szemügyre venni a vizet, amelyet ő a hegyfokról megpillantott.
Azonban bármennyire sietteté is Doniphan és Briant az indulást, az időjárás megváltozása kényszeríté őket, hogy azt elhalasszák. Másnap hajnaltól kezdve több ízben hideg eső eredt meg. A légsúlymérő folytonos csökkenése zivataros időt jelentett, amelynek tartamát nem lehetett előre látni. Nagy vakmerőség lett volna ily kedvezőtlen viszonyok közt útnak indulni, s meg kellett barátkozniuk azzal a gondolattal, hogy a fagyos évadot a Sloughin fogják tölteni.
Gordon mindenekelőtt azt igyekezett megtudni, hogy az óceán melyik részén történt a hajótörés. Stieler atlasza, melyet a jacht könyvtárában találtak, a Csendes-tenger több abroszát tartalmazta. Midőn megkísérlé megállapítani azon irányt, amelyben Aucklandtól a dél-amerikai partokig haladhattak észak felé, a Pomotu-szigetcsoporton túl csak a „Húsvét”szigetet és a „Juan Fernandez”„Húsvét”szigetet találta, amely utóbbin Selkirk ez a valódi Robinson -életének egy részét töltötte. Dél felé sehol sem látszott föld a déli-sarkköri tenger végtelenségéig. Kelet felé nem volt más sziget a Chilvek vagy Madre de Dios csoportjánál, amely Patagónia határán emelkedik ki a tengerből, és még alantabb látszottak a Magellán-szoros és a Tűzföld szigetei, amelyeken a Horn-fok borzasztó vizei törnek meg.
Ha tehát a jacht ama lakatlan szigetek egyikére vetődött ki, amelyek a patagóniai pampák szomszédságában vannak, száz meg száz mérföldnyi utat kellene megtenniük, mielőtt eljuthatnának Chile, Peru vagy az Argentínai Köztársaság tartományaiba. És milyen segélyt remélhetnének a végtelen magányokban, ahol annyi veszély fenyegeti az utazót?
Ily eshetőségekkel szemben a legnagyobb óvatossággal kellett eljárniuk, nehogy ama veszély-nek tegyék ki magukat, hogy nyomorultul vesszeveszély-nek el ismeretlen tájakon.
Így gondolkozott Gordon. Briant és Baxter osztották nézetét. Kétségkívül Doniphan és a többiek is hozzá fognak járulni.
Mindazonáltal nem ejtették el azt a tervet, hogy a kelet felé megpillantott tengert szemügyre vegyék. Csakhogy a következő tizenöt nap alatt e terv megvalósítása lehetetlen volt. Az idő-járás a legrosszabbra fordult, reggeltől estig esett az eső, a vihar borzasztó hévvel dühöngött.
Lehetetlen lett volna átmenni az erdőkön. El kellett tehát napolni a kémszemlét, bármennyire égtek is a vágytól megtudni, vajon „szárazföld avagy sziget”, amelyre a vihar kidobta őket.
E hosszú zivataros napok alatt Gordon és társai a hajón maradtak, de nem töltötték tétlenül az időt. A készletben levő tárgyakat gondozni kellett, aztán folyvást tatarozták is a jachtjukat, amelyet az időjárás nagyon megrongált. A hajótest felső része kezdett szétválni, és a fedélzet sem volt többé vízhatlan; a hasadékokon a levegő és a víz behatolt, a hajó teste tehát alapos javítást igényelt. Gordon az egész hajótestet a készletben levő pótvitorlákkal szívesen beborította volna, ha nem sajnálta volna feláldozni a sűrű és kitűnő vásznat, amelyből sátort lehetett készíteni azon esetre, ha kénytelenek lennének a szabad ég alatt tábort ütni.
Mindössze tehát arra szorítkoztak, hogy a fedélzetre kátrányos vitorlavásznat terítettek ki.
Egyúttal a hajórakományt egyes csomagokba osztották fel, hogy azokat sürgős szükség esetén gyorsabban el lehessen majd szállítani a fák alá.
Mikor az idő néhány órára lecsillapult, Doniphan, Webb és Wilcox elmentek a sziklagalam-bokra vadászni, amelyeket Moko kisebb-nagyobb szerencsével különféleképpen készített el.
Másfelől Garnett, Service, Cross a kicsinyekkel - akikhez néha, mikor a bátyja határozottan követelte, Jakab is csatlakozott, halászattal foglalkoztak. Az öbölben a szirtekhez tapadt tengerifű közt meglehetősen nagy tőkehalakat lehetett találni. Az időnként négyszáz lábnyi
óriási fucusok ágai közt pedig annyira hemzsegett a sok apróhal, hogy szabad kézzel is meg lehetett fogni.
Szinte öröm volt hallani a kis halászok kiáltozásait, mikor a hálóikat vagy horgaikat kihúzták a szirtekre.
- Gyönyörűeket fogtam! - kiáltá Jenkins. - Ó, milyen nagyok!
- Az enyémek még nagyobbak! - kiáltá Iverson is, aki Dole-t hívta segítségül.
- El fognak szökni! - kiáltá Costar.
- Fogd meg jó erősen... fogd meg jó erősen! - mondá Garnet vagy Service, az egyiktől a másikhoz sietve -, és főleg gyorsan húzd ki a hálót.
- Nem bírom!... nem bírom! - ismétlé Costar, aki csakugyan nem bírt megbirkózni a háló terhével.
Aztán valamennyiük egyesült erőlködésének mégis sikerült kivontatni a hálót a szárazra.
Március 27-én nevezetesebb fogást ejtettek, amely mulatságos jelenetre adott alkalmat.
Délután, mikor az eső elállt, a kicsinyek a patak felé mentek halászeszközeikkel.
Egyszerre kiáltásaik hallatszottak - éspedig örömkiáltásaik - mellyel segítséget hívtak.
Gordon, Briant, Service és Moko, akik a hajó fedélzetén dolgoztak, abbahagyták a munkát és csakhamar a helyszínére értek, mely öt-hatszáz lépésnyire lehetett.
- Jertek... .jertek! - kiáltá Jenkins.
- Jertek, nézzétek meg Costart és a paripáját.
- Gyorsabban, Briant, gyorsabban, mert elszökik! - ismétlé Jenkins.
- Elég!... elég!... Vegyetek le!... Félek!... - kiáltá Costar kétségbeesett mozdulatokkal. - Gyí te!
Gyí te! - kiáltá Dole, aki Costar háta mögött ült egy mozgó tömegen.
Ez a tömeg nem volt egyéb, mint egyike azon óriás teknősbékáknak, amelyeket a tenger felszínén a leggyakrabban alvó állapotban lehet találni.
Ezúttal a parton csípetvén el, igyekezett természetes elemébe visszamenekülni.
A gyermekek, miután egy kötelet dobtak a nyaka köré, amely hosszan előnyúlt a teknője alól, hiába igyekeztek feltartóztatni az erős állatot, amely folyvást tovább mászott, és habár nem haladt is gyorsan, mégis ellenállhatatlan erővel vonszolta maga után az egész gyermek-csapatot. Jenkins tréfából felültette Costart a béka hátára, és Dole mögéje felkapaszkodván, fogta a kisgyermeket, aki nem szűnt meg rémületében annál élesebben sikoltozni, minél közelebb ért a teknősbéka a tengerhez.
- Bátorság, Costar... bátorság! - kiáltá Gordon.
- És vigyázz, hogy a paripád meg ne szökjék veled! - kiáltá Service. Briant meg nem állhatta, hogy ne nevessen, mert veszélyről szó sem lehetett. De fő dolog volt az állatot hatalmukba keríteni.
- Csak egyetlen mód van - mondá Gordon. - Hanyatt kell fordítanunk.
- De hogyan? - kérdé Service. - Ez az állat legalább három mázsát nyom, és erre sohase volnánk képesek.
- Rudakat, rudakat ide! - kiáltá Briant. És Mokóval gyorsan a Sloughi felé szaladt.
A béka már csak mintegy harminclépésnyire lehetett a tengertől, Gordon sietett is lesegíteni Costart és Dole-t, akik a teknő szélében kapaszkodtak meg. Aztán megfogták a kötelet és húzni kezdték, anélkül azonban, hogy képesek lettek volna feltartóztatni az állatot, amely oly, erős volt, hogy elvonszolta volna az egész Chairman nevelőintézetet összes hallgatóival.
Szerencsére Briant és Moko visszaérkeztek, mielőtt még a teknősbéka elérte volna a tengert.
Ekkor két rudat dugtak alája és ezen emeltyűk segélyével sikerült nagy fáradság közt hanyatt fordítaniuk az állatot. Ekkor aztán véglegesen rabbá lett, mert nem bírt többé hasra fordulni.
Ezenfelül abban a percben, mikor a fejét be akarta húzni, Briant oly helyesen irányzott fejszecsapást mért rá, hogy csaknem rögtön kimúlt.
Miután eszükbe se juthatott a hajóig ezt a nagy tömeget elvontatni, ott a helyszínen kellett felboncolniuk, ami eléggé undorító munka volt, de a hajótörést szenvedett gyermekek már-már hozzászoktak a Robinson élet néha nagyon kellemetlen kényszerűségeihez. A leg-nehezebb volt a teknőt feltörni, amelynek szinte érces keménysége kicsorbította volna a fejsze élét is. Végre mégis sikerült ez is egy véső segélyével, amelyet a két teknő közt levő hézagok-ba vertek be. Aztán az állat húsát darabokra vagdalták és elszállították a Sloughira. Vacso-rakor aztán valamennyien meggyőződhettek arról, hogy a teknősbékaleves kitűnő eledel, nem is említve a teknősbékasültet, melyből a fiúk mohón falatoztak, noha Service kissé meg-pörkölte a szeleteket.
A teknősbéka ötven fontnál több húst szolgáltatott, minélfogva a hajó készleteit kímélni lehetett.
Így múlt el a március hónap. Április 1-én világosan látszott, hogy az időjárás nemsokára meg fog változni. A légsúlymérő lassankint emelkedett és a szél is kissé csillapodott. A bekövetkező és talán tartósan kedvező időjárás előjelei nem csalhattak. A körülmények most már nyilván meg fogják engedni a terület belsejének kifürkészését.
A nagyok apróra megbeszélték az ügyet és aztán előkészületeket tettek az expedícióra, amelynek fontosságát mindenki belátta.
- Úgy gondolom -, mondá Doniphan, hogy holnap reggel semmi se fogja akadályozni elindulásunkat.
- Remélem, semmi - viszonzá Briant -, és hajnalkor készen is kell állnunk.
- Feljegyeztem - mondá -, hogy ama víz, amelyet kelet felé láttál, mintegy hat vagy hét angol mérföldnyire van a hegyfoktól...
- Úgy van - felelé Briant -, de minthogy az öböl elég mélyen beszögellik, lehetséges, hogy a távolság tanyánktól csekélyebb.
- Eszerint lehetséges, hogy távollétetek nem fog huszonnégy órán túl tartani? - mondá Gordon.
- Nem tartana tovább, Gordon, ha bizonyosak volnánk abban, hogy kelet felé egyenesen haladhatunk előre. De vajon találunk-e átjárót ezen az erdőn keresztül, ha egyszer me-gkerültük a parti szirteket?
- Ó, ez a nehézség nem fog bennünket feltartóztatni! - jegyzé meg Doniphan.
- Megengedem - viszonzá Briant -, de valamely más akadály, folyó, vagy mocsár, vagy bármi egyéb elzárhatja előlünk az utat. Célszerű lesz tehát ellátni magunkat néhány napra való élelmiszerrel...
- És lőszerrel - mondá Wilcox.
- Ez magától értetik - viszonzá Briant -, és állapodjunk meg abban, Gordon, hogy nem fogsz nyugtalankodni, ha nem térnénk vissza negyvennyolc óra alatt...
- Nyugtalan volnék még azon esetre is, ha távollétetek nem terjedne fél napon túl - mondá Gordon. - De nem ez a fő kérdés. Miután ez az expedíció el van határozva, hajtsátok végre.
Egyébiránt nem az az egyedüli célja, hogy eljuthassatok a kelet felé megpillantott tengerhez.
A parti szirteken túl levő erdőt is ki kell fürkésznetek. Ezen az oldalon sehol se találtunk barlangot, és ha a Sloughit elhagyjuk, olyan helyen kell tanyát ütnünk, amely meg van védve a nyugati szelek ellen. Lehetetlennek tartom, hogy a rossz évszakot ezen a parton töltsük...
- Igazad van, Gordon - viszonzá Briant -, és keresni is fogunk a megtelepedésre valamely alkalmas helyet...
- Hacsak ki nem derül, hogy végleg elhagyhatjuk ezt az állítólagos szigetet - jegyzé meg Doniphan, aki rögeszméjéhez ragaszkodott.
- Természetesen, ha ugyan már a nagyon előrehaladott évszak nem fog ebben bennünket megakadályozni. Szóval, meg fogjuk tenni, ami lehetséges - mondá Gordon. - Holnap tehát útra fogtok kelni.
Az előkészületek csakhamar megtörténtek. Négy napra való élelem, négy puska, négy revolver, két kis fejsze, egy zsebben hordható iránytű, egy távcső, amellyel a területet három-négy mérföldnyi kerületben ki lehetett fürkészni, egy pár úti pokróc, néhány taplókanóc, tűzszerszám és egy pár doboz gyufa elégségesnek látszott a nem hosszú időre terjedő, ám mégsem veszélytelen expedícióra. Briant és Doniphan, valamint Service és Wilcox el is határozták, hogy vigyázni fognak magukra, rendkívül óvatosan fognak haladni és sohase válnak el egymástól.
A légsúlymérő tünetei alaposaknak bizonyultak. Az estalkony beállta előtt az utolsó felhők is eltűntek nyugat felé. A láthatár a tenger felől egészen tiszta volt. Az égboltozaton a déli félgömb pompás csillagképletei ragyogtak és köztük az a fényes Déli Kereszt, amely a déli sark felett tündöklik.
Gordon és társai az elválás előestéjén meg voltak illetődve, mintha a szívük szorulna össze.
Mi fog történni ezen expedíció alatt, amely annyi komoly eshetőségeknek van kitéve? Míg szemeik az égboltozaton csüggtek, gondolataik visszatértek szülőikhez, rokonaikhoz, hazájukhoz, amelyet talán sohase fognak látni.
És ekkor a kicsinyek térdre borultak a Déli Kereszt előtt, amint térdre borultak volna egy kápolna feszülete előtt. A csillagképlet azt sugallta nekik, hogy imádkozzanak ezen égi csodák mindenható teremtőjéhez, és reménykedjenek benne.