Budzsak, amelynek neve törökül sarkot, szegletet jelent, a lengyel–oszmán ha-tárvidéknek csak egy apró szeletét alkotta. Területe az oszmán korban a mai Besszarábia déli részén, a Prut, a Dnyeszter, az Al-Duna és a Fekete-tenger kö-zött helyezkedett el. A mongol hódítás előtt számos kipcsak-török nyelvű nép élt itt, akik közül a kunok és a besenyők voltak a legjelentősebbek.467 Batu kán 1241–1242-es kelet-európai hadjáratát követően keletről újabb török ajkú no-mádok, döntően tatárok telepedtek meg ezen a vidéken. A térség hamarosan a formálódó Arany Horda része lett, amelynek délnyugati határai egészen a Kár-pátokig és az Al-Dunáig húzódtak.
A 14. század közepén megkezdődött az Arany Horda lassú hanyatlása.
A nyugati peremvidék fokozatosan leszakadt a központtól: 1359-ben létrejött a Moldvai Vajdaság, amely a 15. század elején a határait kiterjesztve elfoglalta a horda Dnyeszter menti területeit. Moldvától északkeletre az egykori Kijevi Rusz romjain megszületett a Litván Nagyfejedelemség, amely az Arany Hordá-ban dúló kaotikus viszonyokat kihasználva a Fekete-tenger partjáig kihasítot-ta magának a Dnyeszter és a Dnyeper között elhelyezkedő térséget.468 Később tovább folytatódott Batu kán birodalmának felaprózódása, s a 15. század első felében Hadzsi Giráj vezetésével létrejött a Krími Kánság.
A 15. század folyamán a legnagyobb változást az Oszmán Birodalom elő-retörése okozta. II. Mehmed Konstantinápoly elfoglalásával megszerezte a
467 A Prut és a Dnyeszter közötti régió egyik legújabb és talán legalaposabb régészeti feldolgo-zását lásd Postică 2007.
468 Jablonowski 1989, 187–188; İnalcık, 1960b, 1166.
Fekete-tenger egyetlen tengeri kijáratát, majd hozzáfogott az északi és a déli partvidék, valamint az ahhoz kapcsolódó területek bekebelezéséhez, ellenfe-lei kiszorításához. Miután 1475-ben sikerrel beavatkozott a Krími Kánságban már hosszú évek óta dúló belharcokba, kiterjesztette befolyását az Arany Horda egyik legerősebb utódállamára. Néhány év múlva, 1484-ben már a krími tatá-rokkal közösen elvette a Moldvai Vajdaságtól Kiliát és Akkermant, így hozzáju-tott az Al-Duna és a Dnyeszter kijáratához, ahonnan könnyen kézben tarthatta a budzsaki régiót. Nemcsak a törökök kezdtek el terjeszkedni, hanem a krími tatárok is. Mengli Giráj rögtön az akkermani hadjárat után megkapta Budzsa-kot, majd 1498-ban csapatai elvették a Litván Nagyfejedelemségtől a Dnyeper limánjához közel fekvő Oczakówot, és vele együtt a Dnyeszter és a Dnyeper közötti területet is. 1498-ban a kán Oczakówban felépített egy új erődöt, eb-ből nőtt ki Dzsánkirmán, a későbbi Özü is. A következő jelentős átalakulás 1538-ban következett be: ebben az évben Szülejmán szultán hadjáratot indított Moldva ellen, s ennek befejezése után Petru Rareştől elvette Besszarábiát, a krí-mi tatároktól pedig a Dnyeszter, a Bug, a Dnyeper és a Fekete-tenger határolta vidéket. A moldvai hadjáratot követő területszerző akciók jelentették az utolsó láncszemet abban a hosszan tartó folyamatban, amelynek során az Oszmán Bi-rodalom majd másfél évszázad alatt uralma alá hajtotta a Fekete-tenger meden-céjét. A frissen megkaparintott területeket betagolták az oszmán közigazgatási rendszerbe: a Prut, a Dnyeszter és az Al-Duna közötti régióból, amely Budzsa-kot is magába foglalta, jött létre az Akkermani, a Dnyeszter és a Dnyeper közöt-ti vidékből pedig az Özüi szandzsák.
Az állandó hatalmi változások ellenére a tatárok jelenléte nem szűnt meg a térségben. Bender és vele együtt a Dnyeszter és a Dnyeper közötti terület a 14.
században és a 15. század húszas éveiig a Sirin nemzetség irányítása alatt állt;
egyúttal Bender közelében volt a téli szállásuk is.469 Ennek emléke a későbbi évszázadok során sem tűnt el, az ismert török krónikás, Ibrahim Pecsevi 1618-ban még saját szemével látta Benderrel szemközt a Sirin nemzetség síremléké-nek romjait.470 Továbbá a város neve 1499 körül Mengli Giráj egyik pénzén is
469 Szereda 2009,16–17.
470 Târîh-i Peçevi I. 475.
felbukkant.471 Miután a 15. század végén Kilia és Akkerman török, Oczaków (azaz Özü) pedig tatár kézbe került, II. Bajezid szultán beleegyezésével megin-dult a tatárok beáramlása a birodalomba.472 Első népesebb csoportjuk azonban csak a Nagy Horda végleges bukása után érkezett ide, amikor Mengli Giráj je-lentős számú tatárt telepíttetett át a horda azon területeiről, amelyek korábban a Mangit nemzetség szállásterületéhez tartoztak.473
A budzsaki tatárok históriájának felvázolásakor röviden ki kell térni a Nog-aj Horda és ezzel együtt a Mangit nemzetség történetének kezdeteire. Ez utóbbi nevénekeredete a mai Mongólia vidékére nyúlik vissza, s egy, az Onon folyó vidékén nomadizáló mongol nyelvű és etnikumú törzset jelölt. Dzsingisz kán uralkodása idején ez a törzs is több száz kilométerre került régi szállásterületé-től, s az eredeti mongol elem helyét egy kipcsak-török nyelvet beszélő népesség vette át, mely megtartotta a törzs nevét. Ez a csoport alkotta a Mangit nemzet-ség magját, s adta a Nogaj Horda vezető rétegét. A 14. század hatvanas éveiben Buhara környékéről továbbköltöztek az Emba és a Jajik (Ural) folyó vidékére, ahol befolyásukat kiterjesztették az ott élő nomád törzsekre.474 A megszerzett te-rületet ekkor még csak Mangit Jurtnak nevezték, a Nogaj Horda kifejezés jóval később, a 15. század végén jelent meg.475 A nogaj mongol gyökerű közszó ku-tyát jelent, s ebben az időszakban elsősorban személynévként használták; a 13-14. század fordulóján például gyakran találkozhatunk vele az Arany Hordában is. Nogaj dzsingiszida herceg Dzsocsi unokája volt, aki 1262-1263 körül áttért az iszlámra, szállásterülete a Don folyó és az Al-Duna között volt kijelölve.476 1272-ben házasságot kötött VIII. Mihály bizánci császár egyik törvénytelen le-ányával, Eufrozinával. Ezt követően apósa oldalán részt vett több hadjáratban, s nemegyszer beavatkozott a szerb és a bolgár állam belügyeibe is.477 A 13. század végére annyira megerősödött, hogy egy rövid időre függetleníteni tudta magát
471 İnalcık 1960b, 1166.
472 Başer 2010, 19–20.
473 Trepavlov 2001a, 450.
474 Trepavlov2001b, 4–6.
475 Trepavlov 2001a, 450.
476 Vásáry 2005, 71–72.
477 Vásáry 2005, 79, 88–89.
a központtól, s ezt jól bizonyítja az a tény, hogy Iszakcsa környékéről több olyan arab, illetve görög betűs pénzérme került elő, amelyet az ő, valamint fia, Cseke nevére verettek.478 Nagyon fontos azonban, hogy neki semmi köze nem volt a 16. században ide telepedett nogaj népességhez.479
Ahogy a 14. század közepén az Arany Horda nyugati vége elkezdett leválni a központtól, a század végén megindult a birodalom keleti szélének lemorzso-lódása is. Ez hozta meg a Mangit nemzetség számára a felemelkedés lehetősé-gét. A Nogaj Horda korai történetének legjelentősebb személyisége Edige volt, aki az 1380-as és 1390-es években állt a horda élén. Kihasználta a Timur Lenk 1395-ös pusztító hadjárata után beköszöntő zűrzavart, és kiterjesztette fennha-tóságát a Volga vidékére. A horda ugyan a nomád államiság számos jegyével rendelkezett, például megvolt a balszárny–jobbszárny szerinti tagolódása, ám mivel Edige nem tudta Dzsingiszig visszavezetni a családfáját, sehol sem léphe-tett fel legitim uralkodóként. A dzsingiszida karizma hiányát megpróbálta az-zal áthidalni, hogy származását egy legendás közép-ázsiai szenten, Baba Tükle-szen keresztül az első kalifáig, Abu Bakrig vezette vissza, de ezt a „másodrendű frissességű” konstrukciót sehol sem vették komolyan. Ennek hiányában Edige kénytelen volt lemondani uralma elfogadtatásáról, neki és utódainak pedig meg kellett elégedniük a beglerbégi címmel.480 Mindezek ellenére nemzetségét bő-ven kárpótolta a sors azzal, hogy fontos szerepet játszottak a Nagy Horda és a többi utódállam vezetésében.481
A Mangit nemzetség és a Giráj-dinasztia kapcsolatának kezdetei a 15. szá-zad nyolcvanas éveire tehetők. A Nagy Horda-béli Mangitok egyik vezetője, Timur bin Manszur beglerbég a nogajok között dúló belháború miatt elmene-kült korábbi szállásterületéről, és Mengli Giráj udvarában keresett menedéket.
Leánya, Núr Szultán a kán felesége lett.482 Később pedig a Mangit nembeliek közül néhányan a Giráj hercegnők közül választottak maguknak házastársat,
478 Vásáry 2005, 89–91.
479 Trepavlov 2001a, 449–450.
480 Trepavlov 2001b, 21; Ivanics 2004, 154–155; Deweese 1994, 420–442.
481 Trepavlov 2001b, 16–17, 20.
482 Trepavlov 2001a, 130.
noha ez a kiváltság addig csak a Sirineket illette meg.483 Néhány évvel később megjelent az unokaöccse, Dzsánkuvat, majd a fia, Tavakkul. Ez utóbbi a Nagy Horda bukását követően III. Vaszilijnak és Mengli Girájnak egyaránt felajánlot-ta szolgálafelajánlot-tait, végül a Krímben állapodott meg.484 Tavakkul aktívan foglalko-zott a külpolitikával, kapcsolatokat tartott fönn a Litván és a Moszkvai Nagyfe-jedelemséggel, éppen ezért mind a vilniusi, mind pedig a moszkvai udvarban jól ismerték.485 Halála után a Mangitok megőrizték ezt a pozíciót a kánságban.
Száhib Giráj uralkodása alatt Devej mirza teljesített fontos diplomáciai megbí-zatásokat közülük.486 A nemzetség szállásterületének jó része a Krím-félsziget bejáratán kívül (Perekop, Or Kapiszi) és a Dnyeper között volt. Bár a Krímben, Gözleve környékén kijelöltek számukra néhány körzetet, azonban számos hely-név bizonyítja, hogy a többség a félszigeten kívül található tágas pusztákon no-madizált.487 Ez a vidék alkotta korábban a Nagy Hordában szolgálatot teljesítő Mangitok szállásterületét. A horda bukása után nem sokkal, 1503-ban Meng-li Giráj kiterjesztette fennhatóságát erre a vidékre is, s ezzel a Dnyeper menti Mangit ulusz a kánság részévé vált.488 Annak ellenére, hogy a 15-16. század for-dulóján a Mangitoknak sikerült bekerülniük a krími tatár társadalom elitjébe, sohasem váltak teljesen annak részévé. A többi tatár nemzetséggel ellentétben a Krímen kívül hatalmas hátországgal rendelkeztek. A 16. század első felében a Mangit arisztokrácia a Krími Kánságon kívül minden arany hordai utódállam-ban vezető szerepet töltött be. Noha nem bíztak bennük, a Girájoknak mégis nagy szükségük volt a nogajokra, akik jelentős lovasságot biztosítottak számuk-ra.489 Száhib Giráj uralkodása idején 1541-ben egy Moszkva elleni hadjáratban
483 Nyekraszov 1978; Zaytsev 2006, 341.
484 Trepavlov 2001a,131.
485 Uo.
486 Kołodziejczyk 2011, 75–80, 84, 97, 301–302, 429, 456; Trepavlov 2001a, 360–362; Vinogra-dov 2016, 28–29.
487 Trepavlov 2001a, 132, 224; Jankowski 2006, 695–697.
488 Trepavlov 2001a, 132; La Khanat de Crimée, 12.
489 Trepavlov 2001a, 132. A Mangitok és a nogajok iránt táplált bizalmatlanság gyökereit az 1523-as asztraháni hadjárat környékén kell keresni. Amikor Mehmed Giráj krími kán eb-ben az éveb-ben bevonult Asztrahánba, és elűzte onnan az oroszok által támogatott Hüszejn
ott találjuk a Báki bég vezette nogaj csapatokat is.490 A nogaj segédcsapatok létszámát a modern szakirodalom rendszerint kétezer főre teszi.491 Ám ez az adat is lényegében Remmal Hodzsa Száhib Girájról szóló krónikájára vezethető vissza.492 A nogajok nemcsak a krími tatárok katonai vállalkozásaiból vették ki részüket, hanem a kánságban dúló belső csatározásokban is aktív szerepet ját-szottak. Erre a legjobb példát Báki bég esete nyújtja. Báki bég Száhib Giráj uno-kaöccse volt. Ő és testvérei, Ak Bibi mirza és Devej mirza Mengli Giráj egyik lányának, Száhib Giráj testvérének gyermekei voltak.493 Amikor Száhib Giráj és testvére, Iszlám Giráj között összecsapásra került sor, Báki bég elment a kánhoz, és felajánlotta, hogy engedelmességre kényszeríti Iszlám Girájt. A kán azonban parancsba adta neki, hogy ölje meg. Báki bég testvérével, Devej mirzával együtt meggyilkolta a kalgát, de miután ezt megtette, ő és testvérei attól tartván, hogy Száhib Giráj kivégezteti őket, elmenekültek a félszigetről Azakba.494 Évekkel ké-sőbb újra felbukkantak, de akkor már a Krímen kívül élő nogajok élén, akik-kel közösen többször betörtek a kánság területére. Egy ilyen portya alkalmával Báki bég többször is összecsapott a kán egyik parancsnokának, Ibrahim bégnek a csapataival. Egy ilyen pengeváltás után Ibrahim bég fogságba ejtette Devej mirzát és Ak Bibi mirzát, de Báki béget nem. Neki sikerült elmenekülni a csata színhelyéről kétszáz lovasával együtt.495 Testvéreit egy éven keresztül rabság-ban tartották, majd a kán elengedte őket. Száhib Giráj szerette volna felvenni a kapcsolatot Devej mirza közvetítésével Bákival, mert nagy szüksége volt rá egy közelgő Moszkva elleni hadjáratban. Cserébe felajánlotta neki a krími Mangit
kánt, akkor nagyszámú nogajt akart áttelepíteni a Volga vidékéről a Krím-félszigetre. Ezt természetesen a krími előkelők nem fogadták kitörő lelkesedéssel, és sérelmezték, hogy a kán velük szemben előnyben részesíti a nogaj mirzákat. Emiatt a fiai és a krími tatár mirzák elhagyták őt, a nogajok pedig, akik valószínűleg nem kívántak a Giráj-dinasztia fennhatósá-ga alatt élni, gyorsan kihasználták a krími tatárok megosztottságát, és meggyilkolták a kánt testvérével, Bahadir Giráj kalgával együtt. (Le Khanat de Crimée, 325.)
490 Tarih-i Sahib Giray Han, 63‒64; Ostapchuk 2005, 275‒276.
491 Trepavlov 2001a, 132, 224; Ivanics 1994, 45; İnalcık 1979‒1980b, 448.
492 Tarih-i Sahib Giray, 73.
493 ‘Umdetü’t-ahbâr, f. 280. r.
494 Tarih-i Sahib Giray Han, 21‒25; ‘Umdetü’t-ahbâr, f. 280.r.
495 Tarih-i Sahib Giray Han, 51.
ulusz irányítását.496 Báki bég sokáig nem akarta elfogadni a kán ajánlatát. Nem véletlen, hogy amikor Devej mirza már két hónapja nem adott hírt magáról, akkor Száhib Giráj elküldte hozzá ugyanazzal az üzenettel Ak Bibi mirzát is.
Végül Báki bég nagy nehezen beadta a derekát, és hazatért, de továbbra sem bí-zott meg nagybátyjában.497 Hazajövetele után megkapta a Mangit ulusz irányí-tását, ezenkívül pedig a kíséretéhez tartozóknak a kán tekintélyes évjáradékot biztosított.498 Azonban Száhib Giráj minden igyekezete ellenére a bizalom nem állt helyre kettejük között, ez pedig újabb ellenségeskedéshez vezetett. Erre – a kánság szemszögéből nézve – a legrosszabbkor, 1541-ben, a Moszkvai Nagy-fejedelemség elleni hadjárat során került sor. Amikor Száhib Giráj és Báki bég csapatai az Oka folyóhoz értek, egyikük sem mert átkelni a másik előtt, mert mindketten tartottak a másik árulásától. Ez oda vezetett, hogy a hadjárat siker-telen maradt, mert amíg a tatárokat lekötötte a belvillongás, az oroszok fel tud-tak készülni ellenük.499 Nem sokkal ezután a kán fülébe jutott, hogy Báki bég meg akarja gyilkoltatni őt, majd Iszlám Giráj egyik, a kánságon kívül rejtegetett fiát akarja a helyébe ültetni, hogy rajta keresztül irányíthassa az országot.500 Ez már túl sok volt Száhib Girájnak, így nem sokkal később lefogatta Bákit és Ak Bibi mirzát, majd meggyilkoltatta őket. A 16. század folyamán nem ez volt az egyetlen eset, amikor a nogajok beavatkoztak a Giráj-dinasztián belül dúló bel-harcokba. Amikor közel negyven évvel később a Porta leváltotta II. Mehmed Girájt, és a helyére II. Iszlám Girájt ültette, a trónfosztott kán a Volga mentén nomadizáló nogajoktól hozott segítséget.501
A Nagy Horda felszámolása után Mengli Giráj a Mangitok szállásterületé-ről számos tatárt költöztetett át innen Budzsakba, mivel meg akarta akadályoz-ni, hogy elvándoroljanak a Volgán túlra, a Nogaj Horda területeire.502 Később nemcsak innen, de a Nagy Horda távolabbi részeiből is sokan költöztek át a
496 Tarih-i Sahib Giray Han, 52.
497 Tarih-i Sahib Giray Han, 53‒54.
498 Tarih-i Sahib Giray Han, 58.
499 Tarih-i Sahib Giraj Han, 63.
500 Tarih-i Sahib Giray Han, 64 501 Gülbün-ü Hānān, 44.
502 Trepavlov 2001a, 450.
kánságba, majd az Oszmán Birodalom Dnyeszter menti birtokaira.503 A 16.
század első felében ők teremtették meg a budzsaki tatárság alapját. Később a század második felétől kezdve krími tatárok és a Volgán túli földekről nogajok jöttek ide.
A budzsaki tatár kifejezéssel így – abban a formájában, ahogy ma használ-juk – nem találkozhatunk sem a 16. századi oszmán-török, sem pedig a krími tatár forrásokban. A terminus csak a 17. század húszas-harmincas éveitől kezd-ve terjedt el szélesebb körben.504 A Prut és a Dnyeszter közé beköltöző nomá-dokra az oszmán és a 16. századi krími tatár iratok többféleképpen hivatkoznak.
A leggyakoribb az akkermani tatár (Akkerman Tatarı) volt, amely gyűjtőnév-ként funkcionált, mert így neveztek minden itt élő nomádot függetlenül attól, hogy a Volga mellől vagy a Krími Kánságból érkezett. A 16. században ugyan-csak gyakran találkozhatunk az akkermani kozák (Akkerman Kazagı) vagy a ta-tár kozák (Tatar Kazagı) megjelöléssel; ezek mögött az akkermani tata-tárokat kell keresni. A 16. század közepétől az oszmán nyelvű iratokban egyre sűrűbben bukkannak fel a nogajok is, akiket következetesen megkülönböztettek az akker-mani tatároktól. Az itt felsorolt elnevezések között nem stiláris eltérések voltak, hanem tartalmiak, amelyekre később még a megfelelő helyen vissza fogok térni.
Beköltözésüknek óriási lökést adott, hogy az 1538-as moldvai hadjáratot követően a Porta olyan kulcsfontosságú területekhez jutott, amelyek korábban a moldvai vajda és a krími kán kezében összpontosultak. Szállásváltásukkal együtt számos átalakulás következett be. Miután elhagyták a kánságot, és új lakhelyükön „gyökeret eresztettek”, félig-meddig kikerültek a kán fennhatósága alól, s a továbbiakban török hivatalnokok felügyelték őket.505 Ez azonban nem jelentette azt, hogy a kán véglegesen elvesztette volna a befolyását felettük.
Elv-503 Uo.
504 Başer 2010, 1–2.
505 Evlija Cselebi nyomán sok kutató tényként kezelte, hogy a budzsaki tatárokat már kezdettől fogva a kán képviselője, a jali aga felügyelte. Ez természetesen igaz, de a megállapítás csak Evlija Cselebi korára, a 17. század közepére érvényes. (Evliyâ Çelebi Seyâhatnâmesi, 64.) Az oszmán-török források korábban egyáltalán nem tesznek említést a jali agáról, ami egyál-talán nem véletlen, hiszen ‒ Alper Bașer kutatásai szerint ‒ ez a tisztség csak 1650 körül jelenhetett meg. (Bașer 2010, 195.)
ben az Akkermani és az Özüi szandzsákban élő tatárok katonai erejével a kán maga rendelkezett. Nemcsak akkor, amikor Moszkva ellen vitte őket, de akkor is, amikor részt vett a Porta nagyszabású hadjárataiban.506 A katonai vállalko-zások alkalmával a kánnak kellett vállalni minden felelősséget a kihágásaikért.
Ezekre pedig bőven akadt példa, de közülük most csak kettőt szeretnék kiemel-ni. 1564-ben Devlet Giráj egy portyát szervezett Moszkva ellen, s ehhez az ak-kermani és az özüi tatárokat is maga mellé vette. Ők azonban már nem jutottak el az orosz területekig, hanem a lengyel–litván állam déli felén, Bar és Velen környékén több falut felégettek. A lakosok egy részét rabszíjra fűzve, ingósága-ikkal együtt elhurcolták. Mivel a hadjáratot a kán szervezte, ezért neki kellett rendet teremtenie közöttük, s utasításba kapta, hogy a foglyokat engedjék haza, s büntesse meg azokat, akik a lengyel és az oszmán állam között érvényben lévő béke ellenére a lengyel területeket felprédálták.507 Egy másik, hasonló eset történt 1578-ban is. Ekkor az akkermani tatárok közül néhányan mindenféle engedély nélkül csatlakoztak egy Moszkva felé tartó krími csapathoz. A hosszú út alatt azonban meggondolták magukat, és a távoli orosz települések helyett az útjukba kerülő lengyel falvakat prédálták fel.508
Amikor a 16. században a lengyel–litván állam és a Krími Kánság új bé-keszerződést kötött egymással, vagy a régit megerősítették, a kánok – elvben – az akkermani és az özüi tatárokért is felelősséget vállaltak. Akadt néhány kivétel is, így az 1539-ben Száhib Giráj és I. Zsigmond között tető alá hozott egyez-ményben szerepel, hogy a kánságon kívül – tehát Azak, Akkerman és Özü kö-zelében – élő tatárokat a kán nem tudta/nem akarta visszafogni, mert ők már a birodalom területén élnek, s oszmán alattvalónak számítottak.509 Később meg-változott ez a helyzet, s az 1552-es békeokmányban már az áll, hogy Szülejmán szultán megbízásából Devlet Giráj ellenőrzi az Azak, Özü és Akkerman kör-nyékén lakó tatárokat.510 Ettől kezdve egészen a 16. század végéig a krími kánok a birodalomban élő összes tatár nevében esküt tettek, a dobrudzsaiak
kivételé-506 Tartariae Descriptio, 82; Hurmuzaki Supl. II/1, 340–341.
507 6 numaralı mühimme defteri, no. 49/97.
508 BOA, MD 35, no. 256/646.
509 Kołodziejczyk 2011, 509, 716.
510 Kołodziejczyk 2011, 509, 744.
vel, hogy közülük senki sem szegi meg a békét.511 A 17. század első felében egy időre eltűnik ez a kitétel a szerződések szövegéből, s a kánok ekkor csak a krími nogajok nevében tesznek esküt annak betartására.
A káni eskü ellenére a mindennapi gyakorlat teljesen más képet mutatott.
Miután Akkerman és Özü a birodalomhoz tartozott, ezért az itteni lakosok ügyes-bajos dolgaival, így a tatárokéval is, a helyi hivatalnokok foglalkoztak.
Már első felbukkanásuktól kezdve sok vesződség volt velük, létszámuk emel-kedésével ezek a nehézségek csak fokozódtak. Mivel a lengyel–litván és az osz-mán államot elválasztó határok sokáig nem lettek rendesen kijelölve, gyakoriak voltak a határsértések. 1539-ben a lengyel uralkodó, I. Zsigmond (1506–1548) konstantinápolyi követe, Jakub Wilamowski részére összeállított követi inst-rukciók között szerepelt, hogy rendezni kell a határ közelében legeltető szultáni alattvalók kérdését.512 A király számtalanszor kifogásolta, hogy az akkermani és özüi tatárok a Dnyeszteren és a Dnyeperen átkelve a lengyel oldalon engedély nélkül legeltetik állataikat. A pásztorok viszont tagadták ezt, és arra hivatkoz-tak, hogy ők csak olyan legelőket használnak, amelyek sohasem voltak lengyel
Már első felbukkanásuktól kezdve sok vesződség volt velük, létszámuk emel-kedésével ezek a nehézségek csak fokozódtak. Mivel a lengyel–litván és az osz-mán államot elválasztó határok sokáig nem lettek rendesen kijelölve, gyakoriak voltak a határsértések. 1539-ben a lengyel uralkodó, I. Zsigmond (1506–1548) konstantinápolyi követe, Jakub Wilamowski részére összeállított követi inst-rukciók között szerepelt, hogy rendezni kell a határ közelében legeltető szultáni alattvalók kérdését.512 A király számtalanszor kifogásolta, hogy az akkermani és özüi tatárok a Dnyeszteren és a Dnyeperen átkelve a lengyel oldalon engedély nélkül legeltetik állataikat. A pásztorok viszont tagadták ezt, és arra hivatkoz-tak, hogy ők csak olyan legelőket használnak, amelyek sohasem voltak lengyel