• Nem Talált Eredményt

Határozatok Tára

In document MAGYAR KÖZLÖNY (Pldal 116-122)

A Kormány 1751/2017. (X. 27.) Korm. határozata

Magyarország klinikai vizsgálatokban való részvételét támogató, versenyképességét növelő intézkedésekről A Kormány a  nemzetgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő fontosságot tulajdonít az  egészséggazdaságnak, és szükségesnek tartja, hogy a  hazai egészségügyi intézmények nemzetközi viszonylatban is megőrizzék versenyképességüket a  klinikai vizsgálatok tekintetében, ezért olyan szabályozási, működési környezetet kíván kialakítani, amely a  betegek gyógyítására, a foglalkoztatásra és az adóbevételek alakulására kedvező hatást képes gyakorolni. Ennek érdekében:

1. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy készítsen a hazai klinikai vizsgálatok intézményi feltételrendszerének, informatikai hátterének, oktatási és képzési rendszerének fejlesztését szolgáló javaslatot;

Felelős: emberi erőforrások minisztere Határidő: 2017. december 31.

2. felhívja a  nemzetgazdasági minisztert, hogy a  Kormány által elfogadott Irinyi Terv és Ipar 4.0 egészségipari céljainak megvalósítása érdekében vizsgálja meg az európai uniós források felhasználásának lehetőségeit a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos adatfeldolgozó rendszer, valamint betegregiszterek létrehozásának és üzleti modelljének finanszírozása érdekében;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2017. november 30.

3. felhívja az  emberi erőforrások miniszterét, hogy – a  nemzetgazdasági miniszter bevonásával – a  klinikai vizsgálatokban való részvételről szóló szerződések megkötésére vonatkozó egységes és Magyarország európai uniós versenyelőnyét biztosító intézményi eljárásrend jogszabályi hátterének megteremtése érdekében készítsen előterjesztést a Kormány részére.

Felelős: emberi erőforrások minisztere nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2017. november 30.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

A Kormány 1752/2017. (X. 27.) Korm. határozata

a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény tervezetéhez készített előzetes hatásvizsgálatban szereplő, a törvény elfogadásához kapcsolódó költségvetési források pontos meghatározásáról

1. A Kormány

a) felhívja a  nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon egyszeri költségvetési forrás biztosításáról a  Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény (a  továbbiakban: 2018. évi Kvtv.) 1. melléklet VI. Bíróságok fejezet, 1. Bíróságok cím javára 3 871 426 514 forint, a VIII. Ügyészség fejezet, 1. Ügyészségek cím javára 1 013 058 078 forint, a  XIV. Belügyminisztérium fejezet, 1. Belügyminisztérium Igazgatás cím javára 13 700 000 forint, 5. Büntetés-végrehajtás cím javára 491 163 000 forint, 7. Rendőrség cím javára 8 873 531 948 forint, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Ágazati célfeladatok alcím, 56. Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások jogcímcsoport javára 7 577 264 777 forint, a XVI. Nemzeti Adó- és Vámhivatal fejezet, 1. Nemzeti Adó- és Vámhivatal cím javára 842 137 960 forint összegben;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: felmerülés ütemében

b) felhívja a  nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a  2019. évben egyszeri költségvetési forrás biztosításáról a VI. Bíróságok fejezet, 1. Bíróságok cím javára 1 686 907 952 forint, a VIII. Ügyészség fejezet, 1.  Ügyészségek cím javára 9 588 000 forint, a  XIV. Belügyminisztérium fejezet, 5. Büntetés-végrehajtás cím javára 96 305 000 forint, 7. Rendőrség cím javára 1 725 295 000 forint, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Ágazati célfeladatok alcím, 56. Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások jogcímcsoport javára 475 492 958 forint összegben;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2019. évi költségvetés tervezésekor

c) felhívja a  nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a  2019. évben beépülő költségvetési forrás biztosításáról a VI. Bíróságok fejezet, 1. Bíróságok cím javára 4 048 867 190 forint, a VIII. Ügyészség fejezet, 1. Ügyészségek cím javára 234 517 507 forint, a XIV. Belügyminisztérium fejezet, 5. Büntetés-végrehajtás cím javára 600 318 210 forint, 7. Rendőrség cím javára 2 907 125 870 forint összegben;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2019. évi költségvetés tervezésekor

d) felhívja a  nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon a  2020. évben egyszeri költségvetési forrás biztosításáról a VI. Bíróságok fejezet, 1. Bíróságok cím javára 904 407 952 forint összegben;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: 2020. évi költségvetés tervezésekor

e) egyetért azzal, hogy a  büntetőeljárásról szóló törvény eszközrendszerének kialakításához szükséges beszerzések lefolytatása során a  Kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinek eszközbeszerzéseiről szóló 1982/2013. (XII. 29.) Korm. határozat rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

2. A  Kormány engedélyezi, hogy a  2018. évi Kvtv. 1.  melléklet VI. Bíróságok fejezet, 1. Bíróságok cím terhére 3 871 426 514 forint keretösszeg erejéig az  Országos Bírósági Hivatal elnöke, a  VIII. Ügyészség fejezet, 1.  Ügyészségek cím terhére 1 013 058 078 forint keretösszeg erejéig a  legfőbb ügyész, a  XIV. Belügyminisztérium fejezet, 1. Belügyminisztérium Igazgatás cím terhére 13 700 000 forint keretösszeg erejéig, 5. Büntetés-végrehajtás cím terhére 491 163 000 forint keretösszeg erejéig, 7. Rendőrség cím terhére 8 873 531 948 forint keretösszeg erejéig, a 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Ágazati célfeladatok alcím, 56. Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások jogcímcsoport terhére 7 577 264 777 forint keretösszeg a  belügyminiszter, a  XVI. Nemzeti Adó- és Vámhivatal fejezet, 1. Nemzeti Adó- és Vámhivatal cím terhére 842 137 960 forint keretösszeg erejéig a  Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője kötelezettséget vállaljon a szükséges intézkedések megtételére.

Felelős: belügyminiszter

Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője legfőbb ügyész felkérésével

Országos Bírósági Hivatal elnöke felkérésével Határidő: azonnal

3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

A Kormány 1753/2017. (X. 27.) Korm. határozata

a kormányzati szektorba nem sorolt, 100%-os önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok adósságot keletkeztető ügyleteihez történő 2017. augusztusi előzetes kormányzati hozzájárulásról

A Kormány a  Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 10/E.  §-a alapján, tekintettel az  adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltakra, a következő határozatot hozza:

A Kormány az ügyletekről az 1. mellékletben foglaltak szerint dönt, az engedélyezett ügyletek 2017. évben történő megkötéséhez az a)–c) pontban foglalt kiegészítő feltételekkel járul hozzá:

a) a gazdasági társaság az 1. melléklet szerint engedélyezett ügyletértékek teljes összegétől lefelé eltérhet, ha ez nem okozza ezen értékek valamelyikének növekedését egyik évben sem;

b) a gazdasági társaság egy adott év végéig legfeljebb akkora összegű adósságot keletkeztethet az ügyletből, mint amekkora az 1. melléklet szerint az ügyletből az adott év végéig keletkező kumulált adósságösszeg;

c) fejlesztési célú ügylet esetében a hitelt csak az 1. mellékletben szereplő fejlesztésekre lehet fordítani.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

GYAR KÖZLÖNY 2017. évi 174. szám28685

2017 2018 2019 2020-tól

összesen

1. MISKOLC MEGYEI JOGÚ

VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Korlátolt

Felelősségű Társaság 1 HUF fejlesztés hitel 11 120 000 000 7.5. Egyéb (nem köznevelési, szociális, kulturális és sportcélú) önkormányzati tulajdonú létesítmények felújítása, fejlesztés, valamint a fűtés- és világítási

rendszer korszerűsítése 120 000 000 Igen 120 000 000 - - -

2 NYÍREGYHÁZA MEGYEI

JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Sóstó-Gyógyfürdők Szolgáltató és Fejlesztő

Zártkörűen Működő Részvénytársaság

1 HUF fejlesztés hitel 12 900 000 000 7.9. Települési turisztikai fejlesztés 900 000 000 Igen - 900 000 000 - -

Ügylet keletkeztetésének ütemezése (az ügylet devizanemében) keletkeztetett adósság nagysága szerint

Jóváhagyott ügylet adatai

Értéke Fejlesztés célja

Kormány az ügylethez/

fejlesztéshez hozzájárul (Igen, Nem, Részben)

Sorszám

Önkormányzat neve

Ügylet adatai

Kormány által engedélyezett fejlesztéshez kapcsolódó

ügyletérték Ügylet sorszáma Devizanem

Ügylet célja

Ügylet típusa Futamideje (év) Kérelemmel érintett

gazdasági társaság neve

A Kormány 1754/2017. (X. 27.) Korm. határozata

az Apátfalva–Mezőhegyesi öntözőrendszer tervezett fejlesztésének tervezési feladatairól

A Kormány kiemelt állami feladatnak tekinti az  öntözéses gazdálkodás elterjesztésének, észszerű fejlesztésének, a  vízkészletek védelmének és hasznosításának ügyét, amelynek érdekében felhívja a  belügyminisztert, hogy a  Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és a  földművelésügyi miniszterrel együttműködve hajtsa végre az  Apátfalva–Mezőhegyesi öntözőrendszer fejlesztéséhez kapcsolódó mintaprojekt kivitelezést megalapozó tervezési feladatait.

Felelős: belügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter földművelésügyi miniszter

Határidő: 2018. december 31.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

A Kormány 1755/2017. (X. 27.) Korm. határozata

a Báta község árvízvédelmét biztosító beruházás előkészítéséhez szükséges forrás biztosításáról A Kormány

1. egyetért Báta község árvízvédelmét biztosító beruházás előkészítésével;

2. az 1. pont szerinti beruházásnak a Beruházás Előkészítési Alap felhasználásával kapcsolatos döntési hatáskörökről szóló 222/2017. (VIII. 11.) Korm. rendelet 2.  § (2)  bekezdés a), b), m), n) és o)  pontja szerinti előkészítési fázisaira összesen 75 000 000 forint forrást biztosít a  Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 61. Beruházás Előkészítési Alap alcím terhére azzal, hogy az  előkészítési fázisokat legkésőbb 2018. augusztus 31-ig kell megvalósítani;

3. az 1. pont szerinti beruházás előkészítésének kormányzati felelőseként a belügyminisztert jelöli ki;

4. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Kvtv. 20. § (5) bekezdése szerinti jogkörében eljárva – a 2. pontban foglaltak megvalósítása érdekében – gondoskodjon 75 000 000 forint egyszeri átcsoportosításáról a Kvtv. 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 61. Beruházás Előkészítési Alap alcím terhére, a  Kvtv. 1.  melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 17. Vízügyi igazgatóságok cím javára, a  fel nem használt rész tekintetében a Beruházás Előkészítési Alapba történő visszafizetési kötelezettséggel;

Az átcsoportosítás tekintetében

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter belügyminiszter

Határidő: azonnal

Az elszámolási és a visszatérítési kötelezettség tekintetében Felelős: belügyminiszter

Határidő: a fel nem használt rész visszafizetése tekintetében a 6. pont a) alpontja szerinti jelentés tudomásulvételét követő 15 napon belül

5. egyetért azzal, hogy a 2. pont szerinti előkészítési fázisokat az Országos Vízügyi Főigazgatóság valósítsa meg;

6. felhívja a belügyminisztert, hogy

a) készítsen jelentést a  Beruházás Előkészítési Alap felhasználásával kapcsolatos döntési hatáskörökről szóló 222/2017. (VIII. 11.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése szerinti beszámolási kötelezettség teljesítése érdekében a  2.  pontban meghatározott előkészítési fázisok végrehajtásának állapotáról, valamint a  felhasznált forrás összegéről,

Felelős: belügyminiszter Határidő: 2018. szeptember 30.

b) az előkészítési fázisok eredménye alapján készítsen előterjesztést a  Kormány részére az  1.  pont szerinti beruházás megvalósításáról, a  kivitelezéshez és az  üzemeltetéshez kapcsolódó feladatok, költségek, forrásigény, ütemezés és felelősök bemutatásával.

Felelős: belügyminiszter Határidő: 2018. szeptember 30.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

A Kormány 1756/2017. (X. 27.) Korm. határozata

a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, a Rába Futómű Gyártó és Kereskedelmi Kft. és konzorciumi partnereik által gazdaságfejlesztést célzó projekt megvalósítására irányuló felhívásra benyújtott GINOP-2.2.1-15-2016-00017 azonosító számú

(„Új haszongépjármű hajtáslánc, magasabb hatásfokú, nagyobb teljesítményű, alacsonyabb zajszintű és kiterjesztett élettartammal rendelkező hajtóművének kifejlesztése” című) projektjavaslat tekintetében történő hozzájárulásról

A Kormány hozzájárul a  Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal, a Rába Futómű Gyártó és Kereskedelmi Kft.-vel és további konzorciumi partnereikkel a GINOP-2.2.1-15-2016-00017 azonosító számú, („Új haszongépjármű hajtáslánc, magasabb hatásfokú, nagyobb teljesítményű, alacsonyabb zajszintű és kiterjesztett élettartammal rendelkező hajtóművének kifejlesztése” című) projektjavaslatukra vonatkozó támogatási szerződés megkötéséhez a  2014–2020 programozási időszakban az  egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 46.  § (1b)  bekezdése és 201/H. § (2) bekezdés c) pontja alapján.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter Határidő: azonnal

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

A miniszterelnök 109/2017. (X. 27.) ME határozata

Magyarország Kormánya és a Thaiföldi Királyság Kormánya között a Mahachulalongkornrajavidyalaya Egyetem magyarországi működéséről szóló megállapodás szövegének végleges megállapítására adott felhatalmazásról

A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 5. § (2) bekezdése szerinti hatáskörömben eljárva, az emberi erőforrások minisztere, az igazságügyi miniszter, illetve a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján

1. felhatalmazom az  emberi erőforrások miniszterét vagy az  általa kijelölt személyt a  Magyarország Kormánya és a  Thaiföldi Királyság Kormánya között a  Mahachulalongkornrajavidyalaya Egyetem magyarországi működéséről szóló megállapodás (a  továbbiakban: Megállapodás) bemutatott szövegének – a  megerősítés fenntartásával történő – végleges megállapítására;

2. felhívom a  külgazdasági és külügyminisztert, hogy a  Megállapodás szövegének végleges megállapításához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki;

3. felhívom az  emberi erőforrások miniszterét és az  igazságügyi minisztert, hogy a  Megállapodás kihirdetéséről szóló törvény tervezetét a Megállapodás szövegének végleges megállapítását követően haladéktalanul terjesszék a Kormány elé.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

A Magyar Közlönyt az Igazságügyi Minisztérium szerkeszti.

A szerkesztésért felelős: dr. Salgó László Péter.

A szerkesztőség címe: Budapest V., Kossuth tér 4.

A Magyar Közlöny hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a http://www.magyarkozlony.hu honlapon érhető el.

A Magyar Közlöny oldalhű másolatát papíron kiadja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó.

Felelős kiadó: Köves Béla ügyvezető.

In document MAGYAR KÖZLÖNY (Pldal 116-122)