Czóbel Minka Donna Juanna című, éppen 1900-ban megjelent drámá-ja meglehetősen felborzolta a különböző napilapokban, folyóiratokban reagáló (természetesen férfi)kritikusok kedélyeit.363 ráadásul a szerző-nő, akinek a századfordulón is leginkább líráját tartották említésre mél-tónak, a szimbolista-dekadens irodalom határozottabb előretörésével – holott annak számos külföldi, főként francia eredményét ő „importálta”
elsőként – végképp a háttérbe szorult. s aztán hiába kezdte lassanként re-habilitálni az utókor – s ebben Kiss Margit két változatban is megjelent monográfiája számít úttörő (noha tudományos értékeit tekintve nem ki-emelkedő) munkának364 –, életművének számos pontja még mindig fel-táratlan. a Donna Juanna amolyan köztes státuszt képvisel ebből a szem-pontból: többen vállalkoztak rövidebb-hosszabb terjedelemben az elem-zésére, de több fontos szempont még fel sem merült az interpretációját illetően. azt a pedig meglehetősen evidensen adódó kérdést még senki nem vetette fel például, hogy a címszereplőnőnek milyen mélyebb köze van az európai kultúra egyik megalapozó, mitikus alakjához, don Juan-hoz, aki pedig szereplőként is feltűnik a darabban. ez annál is inkább meg-lepő, mert arról egy ízben szó esett, egészen pontosan Osvát ernő – fi-gyelmet érdemlő kérdéseket felvető, ámde sok helyen inadekvát elvárá-sokkal közelítő – kritikájában, hogy donna Juanna különböző férfihősök női megfelelője lenne a drámában, ráadásul ő olyan „ellenpárokat” ajánl, akiket ugyancsak párhuzamba lehet állítani don Juan figurájával: Faus-tot, Hamletet és zarathusztrát.
362 Megjelent a Cseh ködképek fürkészője. Írások Berkes Tamás 60. születésnapjára című kötetben (szerk. Balogh Magdolna–Kalavszky zsófia, Budapest, reciti, 2014, 129–
143.)
363 az idézett újságcikkeket már dr. Kiss Margit is összegyűjtötte Czóbel Minka-monográ-fiájában. Kiss Margit: Czóbel Minka. debrecen, lehota Nyomda, 1942. illetve kibőví-tett változatban: dr. Kis [!] Margit: Czóbel Minka. szabolcs-szatmár Megyei idegen-forgalmi Hivatal, Budapest, Panorama, 1980.
364 Uo.
Mielőtt belemennénk a tényleges elemzésbe, tekintsük át a korabeli re-cepciót és az általam legfontosabbnak tartott modern elemzéseket. ami a kortárs kritikákat illeti, többnyire zavar, megdöbbenés, elutasítás a vá-lasz, de érdemes felhívni rá a figyelmet (és szempontunkból ennek még nagy jelentősége lesz), hogy a recenzensek olykor egymásnak homlok-egyenest ellentmondó vádakkal illetik a darabot, más-más szimptómákat, és belőlük következően más-más problémát diagnosztizálnak a darabbal kapcsolatban, más-más elvárásokkal fellépve egyfelől a nőnemű főszerep-lővel, továbbá – nyilván ezzel egyidejűleg – egy (nő)íróval szemben, mint ahogy amúgy az irodalom esetleges jelenségeit is teljesen másképp érté-kelik, sőt, az élet törvényeinek mibenlétét is másképp ítélik meg. ezt a je-lenséget saját értetlenségükön és nem egyszer inkompetenciájukon kívül még egy tényezőnek kell tulajdonítanunk: ez pedig a darab dramaturgiai és karakteralkotási komplexitása.
egy névtelen bíráló például általános (és általa körülíratlan – mert körülírhatatlannak vélt?) tanácstalanságról számol be: „soha könyvvel szemben ekkora nagy zavart nem éreztem, elolvastam kétszer egymás után, és még most sem látom az író célját, szándékát, intencióját”. To-vábbá következetlennek találja az írónő morálját, amely egyfelől a magá-nyos leányéletet dicsőíti, másfelől kétségbe is vonja azt. „annak a sok fe-hér szűznek meg igazán békét lehetne hagyni” – írja cikkében.365 a Poli-tikai Hetiszemle s-s aláírású kritikusa azt állapítja meg, hogy ez a hideg versekbe szedett munka „szenvedélyes kifakadás a nemi szerelem ellen.
egy beteggé finomult szűzi leánylélek vádirata a természet örök törvé-nye ellen”, márpedig „az antiszexualizmus számára nincs hely az életben, mely végsőképpen merő szexualizmus”.366 O. e., azaz a leendő Nyugat-szerkesztő, Osvát ernő az Új Magyar szemlében367 elsősorban nem-tet-szését és nem-értését fejezi ki: mintegy szembeállítja a Fehér dalok „fehér fantáziájú” szerzőjét – aki ugyan kicsit életidegen, kicsit papírszerű (más-hol: „selyembe göngyölt”), mégis „szép” történeteket alkotott, vagy „pici, finom, sőt nagyon finom versek írásában lelte örömét” – a mostani Czó-bel Minkával, aki egy olyan drámai alakot talált, amellyel ő nemigen tud mit kezdeni. azon kívül, hogy antipatikusnak véli, szerinte el is
távolo-365 Budapesti Hírlap, 1900. június 13., 9. idézi még: dr. Kis Margit: I. m., 131.
366 Politikai Hetiszemle, 1900. június 24. idézi még: dr. Kis Margit: I. m., 132.
367 O. e.: donna Juanna = Új Magyar Szemle, 1900. jún. 15., 517–519.
dott az „örök nőiestől” és a női írástól, pontosabban: mindattól, amit a ne-ves kritikus ezen fogalmak alatt ért. véleménye persze árulkodó rá nézve is. Hiszen azon túl, hogy az örök-női ideája alá bevonja a „szekánsságot”, a kiállhatatlanságot is (az egyetlen ilyen jellegű tulajdonságot, amellyel donna Juanna szerinte rendelkezik), a legfontosabb női attribútumnak a szaporodási ösztönt tartja, s aki ilyennel nem rendelkezik, annak be-tegnek kell lennie. ezt még azon paradoxon ellenében is vallja, hogy állí-tása szerint azt még elnézné a donnának, ha az valamilyen reménytelen, idealisztikus sóvárgást hordozna magában egy halott vagy soha meg nem született férfi iránt, és ezért nem akarna férjhez menni, ám a lány indokai mások: ő a fizikai szerelmet utasítja el, mert az halandó megfogantatásá-ra alkalmas, Osvát pedig ezt a voltaképpen schopenhaueri ihletésű meg-okolást – mint természetellenest, mint nem-nőit – elutasítja. arra is cél-zást tesz, hogy ez a magyarázat csak filozófiai ürügyekkel való elleplezé-se egy zsigeri és patologikus magatartásnak. az kétségtelen, hogy hogy donna Juanna viselkedése – mint azt látni fogjuk – nem teljesen kohe-rens, indokai részben változnak a dráma során, de alapvetően testi undor-ra utaló megnyilvánulásai nincsenek, kivéve egyet, melyet viszont – s ez a későbbiekben úgyszintén kiderül majd – interpretálhatunk másképpen is. Osvát egyébként a női írásra vonatkozó elvárásait is megfogalmazza, amely viszont egyfelől megvilágítja az ő feminitásképét is, másfelől pedig a dramaturgiai – a naturalista, de legalábbis pszichologizáló karakterke-zelésre vonatkozó – ízlését: „Női kezekből kikerült könyvektől azt várná az ember, hogy a nőnek egyszerűbb felfogását tükrözzék”, „egy szimpa-tikus, jól megmagyarázott lelket mutassanak.” Nemigen tudni, hogy mi-ként, milyen eszközökkel véli egyszerűen megközelíthetőnek a feminitást, valamely szereplő feminitását Osvát, milyen magyarázatot (ezek szerint:
diszkurzív eszközökkel történő megközelítést, esetleg ábrázolást) várna el egy irodalmi műben e nőiség felmutatásakor. arról már nem is beszélve, hogy az sem tudható, hogy a személyiségnek más – noha, megengedem, bizonyos szempontokból a nőiséghez is köthető – aspektusai (például in-tellektualitás) hová utalhatók ez esetben, milyen szerepet szán nekik Os-vát. Mindenesetre donna Juannával mint intellektuális nővel hangsúlyo-san nem tud mit kezdeni, holott rákérdez, ki is lenne ő, Faust vagy Ham-let asszonyi párja-e; egy másik, noha berzenkedve előadott megoldása a feminizált zarathustra lenne, de ezt is megfoghatatlannak véli.
a szerzőnek ezzel teljesen ellentétes „kórleírását” adja Farkas emil Levél a szenzualizmusról című cikke, mely a „beteges gondolkodásme-netet” éppen nem a szűziességben, hanem a túlzott érzékiségben látja megnyilvánulni. Czóbel Minka szerinte kezelésre szoruló pszichopata, kötete pedig „valamely kóros folyamat következménye, mely a Fehér da-lokban nyerte a plasmából eredő fejlődésének első indítékát. Mint min-den divatos nyavalya, mely az irodalmat megfékezi, ez is Franciaország-ból szakadt a mi nyakunk közé.”368 Túl azon, hogy teljesen egyértelmű, hogy a bírálat írójának az általa baudelaire-ianizmusnak nevezett deka-dens-szimbolista irányzattal van alapvetően baja, érdekes, hogy a drá-mában egyaránt megjelenő – sőt, mint látni fogjuk, voltaképpen tényleg kissé egymásba csúszó –, végletes szexualitás és végletes aszexualitás kö-zül csak az előbbi tűnik a szemébe, vagy legalábbis ezt tartja domináns-nak. a következőket írja az általa kifogásolt irodalmi irány számlájára:
egy „karját kiterjesztő polip”, amely „meg akarja mételyezni az ellenállás-ra képtelen gyöngébb idegzetűek ízlését symbolico-szenzualizmusával.”
szerinte akárcsak a szerző, maga donna Juanna is idegbeteg teremtés, akinek „jelképesség a dajkája”, s „érzékiség a tej, amellyel táplálkozik”:
ennek végső oka az általa egyértelmű perverzióként jellemzett Őrült Jo-hanna és szép Fülöp jelenet. azaz fogantatása (körülményeit és lénye-giségét tekintve) határozza meg a hősnő teljes későbbi egyéniségét, még ha szemmel láthatólag éppen ellentétes magatartásformát is választ ma-gának, mint szülei.
a következőkben pedig már csak azért is érdemes áttekinteni az általam legfontosabbnak tartott interpretációkat, mert általában koherens és kon-zekvens, felvetéseik egy jelentős része feltétlenül átgondolandó elemeket tartalmaz a mi – alapvetően a doppelgänger-motívumot előtérbe helye-ző – megközelítésünk számára is. Többek között a műfaji megjelölés kér-dését tekinthetjük primordiális szempontnak, hiszen az szoros összefüg-gésben áll magával a szereplői státusszal is. itt érdemes tehát megemlíteni, hogy elemezték már ezt a darabot – és közel sem jogtalanul – a madáchi poème d’humanité mintájára poème d’idée-nek (danyi Magdolna), illetve Balázs Béla misztériumait megelőlegező, a misztikus-mágikus szecessziós
368 Farkas emil: levél a szenzualizmusról = Magyar Kritika, 1900. július 1. idézi még:
dr. Kis Margit: I. m., 133–134.
drámatípusba tartozó alkotásnak (Jenei Teréz).369abban mindenesetre egyetérthetünk az eddigi elemzőkkel, hogy a drámában semmiképpen nem egyénített karakterekről van szó. Pór Péter például absztrakt egyé-nekről beszél: eszerint a dráma „a pillanatra megéledő Halál és a szere-lem leányának a története” lenne, „az absztrakt egyéniség lét-drámája és lét-mítosza”, s ekként a groteszkbe hajló szecesszió, abszurdizált dekaden-cia azon darabja, amelynek két alaptétele, hogy a halál vonatkozásrend-szerében minden értelmetlenség, illetve – Barbey d’aurevilly nyomán – hogy „l’enfer, c’est le ciel en creux”, „megfordított menyország: pokol mé-lye”370. Odáig viszont én talán nem mennék, mint danyi Magdolna, aki szigorúan egyes eszméket rendelt az egyes figurákhoz, s azok megszemé-lyesítéseinek tekintette őket (donna Juanna a szépségé, a Király a Halá-lé, Johanna az (őrjítő) szerelemé, don salvador a Csábításé-vágyakozásé, don Fernando a Tudásé-Tudományé, don Pedro az Életé-erkölcsé, don Juan az Érzékiségé, a Megváltó az isten(i)séget képviselné, a Bűnös üldö-zött pedig a vétkező emberiségé), még ha az ő elemzését koherens, inte-ger egésznek tekinthetjük is. interpretációjában tehát – szemben Pór Péter véleményével – „a donna Juanna nem az absztrakt egyén, hanem a Mű-vészi szépség helyét és metafizikus lényegét kívánja végiggondolni a vi-lágegyetem, a lét metafizikájának egészére vonatkozó filozofikusságában.
végül is (…) don Juan és donna Juanna eszményi kapcsolatának, szerel-mes egymásra találásának csak így van valamennyire is távlatos jelenté-se”. „donna Juanna világidegen, társtalan szépségének és don Juan tisz-tátalanabb, de nem kevésbé az egész létre kiterjedő Érzékiségének »test-véri nászából« jön létre a Művészi szépség, a Költői szellem”.371
Karádi zsolt összegző típusú tanulmányában372 szintén csak annyiban tekinti drámának ezt a szerinte platóni dialógusokra is emlékeztető, illet-ve formakoncepciójában „az alkotói tudatban szélesen hömpölygő scho-penhaueri-nietzschei élményeket át meg átszövő” művet, amennyiben az
„díszletek közé képzelt eszmék” mozgását tárja elénk. eszerint a Donna
369 Jenei Teréz: a szecesszió stílusjegyei Czóbel Minka drámájában = Nyelv- és Irodalom-tudományi Közlemények, Kolozsvár, 1995. 1. 151–157.
370 Pór Péter: Utószó. in: Czóbel Minka: Boszorkány-dalok, Bp., szépirodalmi, 1974, 241–263.
371 danyi Magdolna: Czóbel Minka. Újvidék, 1980 (irodalomtörténeti dolgozatok 1.), 43–47.
372 Karádi zsolt: szecesszió és szimbolizmus között. Czóbel Minka és a donna Juanna. in:
Mercs istván (szerk.): „Jövőm emléke, múltamnak árnya” – In memoriam Czóbel Min-ka. Nyíregyháza, Móricz zsigmond Kulturális egyesület, 2008. 147–158.
Juanna stílusában a szecesszió és szimbolizmus között elhelyezkedő, tar-talmát tekintve abszurd könyvdráma lenne, amely többek között Beckett Godot-ra várvájának a szemléletét kapcsolná össze a Czóbel Minkára erő-sen ható schopenhaueri pesszimizmussal, hiszen mindkettőnek megha-tározó gondolati eleme, hogy a szerelem, ami a fajfenntartás ösztönének következménye, hosszú távon voltaképpen a halál bekövetkeztét készí-ti elő. ez a halálból születő donna Juanna esetében hangsúlyozottan így van, azaz valóban az abszurd lét távlatából beszél.
Mint láttuk, Osvát ernő – a saját polgári, sőt, ebből a szempontból talán naturalista elvárásai alapján – egy mimetikus szemlélettel felépített, pszi-chológiailag jól alátámasztott motivációk alapján cselekvő szereplőt akart volna a drámában látni: azaz ekkor, 1900-ban még valahogy mintha ide-gennek tűnt volna neki a szimbolista drámaírók (Maeterlinck, strindberg, Claudel) által is preferált dramaturgia, amelyben „a világegyetem már csak egymásnak megfeleltethető árnyakkal, színekkel és hangokkal né-pesül be, az alak feloldódni törekszik.”373
Talán ez a típusú dramaturgia az is, amelyikben – éppen a valóságra vonatkoztatás kiküszöbölése vagy legalábbis háttérbe szorítása folytán – a legszembetűnőbb, hogy a szereplők mint jelek egy nagyobb rendszeren belül foglalják el a helyüket. Patrice Pavis alapvetően szemiológiai felfo-gású Színházi szótárában általános értelemben úgy határozza meg „alak”, szereplő [personnage] fogalmát, hogy annak legfőképpen szemiológiai odatartozását emeli ki. „egy színdarab alakja megkülönböztető jegyek egész sorával írható körül: hős/gonosz, nő/férfi, gyerek/felnőtt, szerel-mes/nem szerelmes stb. e bináris jegyek paradigmává, ellentmondásos tulajdonságok kereszteződésévé alakítják őt. ez ismét teljesen lerombol-ja azt a felfogást, amely az alakot oszthatatlan esszenciának tekinti: a jel-lem valahol, alig észrevehetően, mindig megkettőződik, és magába foglal valami utalást az ellentétére (…) e sorozatos részekre bontásnak az ered-ménye nem az alak fogalmának lerombolása lesz, hanem a tulajdonság-jegyek alapján történő osztályozás, és főként a dráma összes szereplője közti viszonyok felállítása.” Később viszont hozzáteszi, „a színházi alakot nem kell attól félteni, hogy »szétfoszlik« az ellentétes jelek sokaságában, hiszen rendszerint egyazon színész személyesíti meg”, s bár ezen amúgy is
373 Patrice Pavis: Színházi szótár. Budapest, l’Harmattan, 2005, „alak” szócikk, 33–38.
könyvdrámának írt szöveget sohasem adták elő színpadon, már az egyes szereplők nevének megjelölése minden egyes megszólalásuk előtt is meg-adja e szétszóródó (olykor egymással ellentétes) jelsorozatnak az alapve-tő megértéshez szükséges koherenciát. Persze ez nem zárja ki a szereplő szemantikai elemzését, ugyanis az mindkét szinthez tartozik, „váltósze-rűsége” biztosítja szemantika és szemiológia, esemény és struktúra közöt-ti elhelyezkedését. Tehát az alak – szemanközöt-tikai tényezőként – elemezhe-tő „itt és most” helyzetében is, azaz úgy, mint ami közvetlenül a néző elé helyeződik, mint ami önmagán kívül semmit nem jelöl, valóságvonatko-zásokkal bír és azonosulásra szólít fel.
donna Juanna bonyolultságának megértéséhez azonban elsősorban ta-lán nem a mimézis felől kell közelítenünk: például nem lélektani motiváci-óikat kell keresnünk, a klasszikus értelemben vett pszichológiai megköze-lítés önmagában itt csődöt mond: különösen, mert abban feltétlenül igaza van danyi Magdolnának és Pór Péternek, a hősnő nem kifejezetten indi-viduum. (ezt még akkor is kijelenhetjük, ha amúgy a Czóbel Minka lírá-jában is megfigyelhető szubjektum-megosztottság rögzítése ennek a faj-ta szereplőalkotásnak rokona, hiszen itt is tetteiben, kinyilvánított életel-veit és önazonosságát illetően „következetlennek” mondható alakról van szó). donna Juanna alakja egyrészt az egyéb szereplőkkel való viszonyá-ban rajzolódik ki. egyfelől a ténylegesen szinte egy tulajdonság(pár) jel-lemezte mellékszereplőkkel való kapcsolataiban: ezek ténylegesen meg-foghatók a danyi Magdolna által emlegetett egyes „eszmékkel”, például:
hétköznapi morál – nem hétköznapi morál (don Pedróval), szenvedély – szenvedélytelenség (don salvadorral), s itt még tényleges bináris oppo-zícióként működik a férfi-nő kategória is. Másfelől ehhez adódnak hozzá olyan bonyolultabb kapcsolatok, mint a don Fernandóval való intellektu-ális barátság, illetve a don Juannal megteremtődő szubverzív és az identi-tást és alteriidenti-tást játékban tartó hasonmás-viszony. azaz egy adott, nagyon célra tartó interpretációban ugyan donna Juanna mondható talán allegó-riának is (s akkor valóban: a szépségének), valójában azonban ennél több-rétű és többfelé kapcsolódó alakról van szó, nem egyszerű és egyértelmű lefordítása valamely eszmének, elvont fogalomnak vagy princípiumnak.
ami az utóbbi jellegzetességét illeti, már a darab címét is adó szerep-lői névből, a donna Juannából is láthatjuk, itt egy egészen speciális eset-tel van dolgunk: nevezetesen azzal, hogy ez az alak a drámában szintúgy szereplő don Juan női párja, hasonmása. s bár a szemiológiai