• Nem Talált Eredményt

Kavaratzis (2004) idézett munkájában a harmadlagos kom-munikáció a hely szájreklámja, amely leginkább a médiától és maguktól a lakosoktól szerzett információt jelenti. Ennek szemléltetésére a netnográfiai kutatás eredményeit ismerte-tem a 3. táblázatban.

Az összesen mintegy 180 hozzászólásban a pozitív hangok aránya hozzávetőlegesen 60 százalék. A Győrről feltárt véle-mények megerősítése tapasztalható. A felhasználók közötti interakció kevés, rövid párbeszédeket régi győri fotókkal kap-csolatban olvastam.

Összegzés

Meglátásom szerint Győr imázsjavítást megcélzó turizmus-fejlesztése jó irányba mutat, amit az eddigi kezdeményezések sikeressége (tematikus fesztiválok, interaktív kiállítás, prog-ramcsomagok, honlap megítélése) is tükröz. Fókuszcsoportos kutatásaim rávilágítanak, hogy a külső és a belső városimázs nem mutat jelentős eltérést, ami szintén fontos ismérve a sike-res imázsépítési tevékenységnek. A szürke iparváros képéből már érzékelhető az elmozdulás a vonzó, munka- és tanulá-si lehetőséggel rendelkező, élhető város irányába. Modern, nyüzsgő, színes szabadidős és kulturális programkínálatot nyújtó településimázs képe rajzolódik ki. Így látható, hogy a hosszú távon folytatott turisztikai fejlesztési és marketing-kommunikációs tevékenység az imázs pozitív irányú válto-zásához vezet.

Kutatásaim alapján megállapítható, hogy az innovatív megoldások jótékony hatással vannak a város imázsára:

va-Online oldalInformácIdézet Facebook

2010: Lájkolom a rosom verseny 1. hely: „I Budapest” 35.109jk”, 4.hely:I Gr” 11 982 „lájk” (eredmény: városimázs. blog.hu oldal) Egb Grhöz köthe oldal: egyik sem negatív; informác, fotó- megoszs Youtube Gr, Magyarorsg, Hungary c. vid (letöls dátuma: 2012. 03. 02.) 20 353 megtekintés, 72 ember: tetszik, 12: nem ta Gr belroban 1990 c. videó (leltés dátuma: 2012. 03. 02.) 24.745 leltés, 84 embernek tetszik, 2 embernek nem. 24 hozzáss: mára minden más lett.

„Így peken sokkal szebb mint a vaéletben sajna: („Legszebb ros. Az én Göteborgom:D„Gnyörüsp a videó is, meg a ros is. Feltétle- l ide is el kell togatnom legközelebb.„Könnyfakaszan gyön! Sosem élnék máshol, csakis itt, Grben! ;)” twitterGr hivatalos profilja nem tweetel, egb hasznos informác nincs iwiw569 talat Győr keresősra: 23 klub relens, előremutató, bemutatható informác nincs

„Sp ros lehetne Gr, ha nem lenne sok szemét az utkon, ha nem a rda zebe állítanák az útjelzőtábkat, ha a járdák és bicikliutak nyomvonat emberire tervezk volna (…) Ha a vat- és buszlyaudvart fejítanák, ha a buszok nem heringjáratok lennének (…).” Ide n egy külldi, aki hallota ,h Gr a vizek városa. Megrdezi: Elst de hol van a haki? Na erre mit laszolsz?” „Nagyon tetszik az is, hogy lunk is milyen helyes kis sk utcsk vannak, régi apró zikkal a belvárosban, bármelyik dél-európai város- val felveszik a versenyt.. Szerintem. Kisalföld blog

Szerkeszi kérs, 2007: Ön szerint milyen város Gr? 18 hozszólás Van interakció mák: Gri Nemzeti Színz, az élményfür, illetve az egyetemi csarnok,nként 6–7 bejegyzés 4–5 felhasználótól

3.táblázat.Aharmadlagoskommunikácsszinteredményeinekösszefoglasa(Azidézetthozzássokaterede- ti,változatlanformábanismertetem) Forrás: saját tábla

102 Közgáz diáktudós – Gazdasági-társadalmi fejlődés és fenntarthatóság

lóban modernebbnek találják azt, továbbá a pezsgő városi élethez, a színes fesztiválkínálathoz is jól kapcsolhatók. Lé-nyeges azonban, hogy önmagában az innovatív megoldások alkalmazása még nem buzdít látogatásra, valamint az említett fejlesztések inkább csak Magyarországon számítanak élenjá-rónak.

Köszönetnyilvánítás

Konzulensemnek, Jenes Barbarának köszönöm odaadó mun-káját, értékes javaslatait, folyamatos támogatását, lelkesítését.

Köszönet illeti továbbá interjúim alanyait is.

Felhasznált források

Ashworth, G. J. – Voogd, H. (1997): A város értékesítése. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

Beerli, A. – Martin, J. D. (2004): Factors influencing destination image.

Annals of Tourism Research, Vol. 31 No. 3, 657–681.

Csanaki Tímea (2009a): A Balaton imázsa Németországban. A német célcsoport körében végzett turisztikai marketing szempontú vizsgálat a Balaton megítéléséről. Bachelor szakdolgozat, Budapesti Corvinus Egyetem.

Csanaki Tímea (2009b): Piros-fehér púder. A Magyarországon műkö-dő svájci érdekeltségű vállalatok arculatának és Svájc országimázsá-nak kapcsolata. TDK dolgozat, Budapesti Corvinus Egyetem.

Dörnyei, K. – Mitev, A. (2010): Netnográfia, avagy on-line karosszék-etnográfia a marketingkutatásban. Vezetéstudomány, XLI. évf., 4.

szám, 55–68.

Echtner, C. M. – Ritchie, J. R. B. (2003): The Meaning and Measurement of Destination Image. The Journal of Tourism Studies, Vol. 14 No. 1, 37–47.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata (2006): Győr Megyei Jogú Város Gazdasági Programja 2006–2010.

Kavaratzis, M. (2004): From city marketing to city branding: Towards a theoretical framework for developing city brands. Place Branding, Vol.

1 No. 1, 58–73.

Kavaratzis, M. – Ashworth, G. J. (2005): City Branding: An Effective Assertion of Identity or a Transitory Marketing Trick? Tijdschrift voor Economische en Sociale Geografie, Vol. 96 No. 5, 506–514.

Koltai Zoltán (2004): A magyarországi városok versenyképességének lakossági megítélése. PTE FEEK, Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet.

Kovács Miklós (2008): Turizmusfeljesztés – TDM fejlesztés. Előadás, TDM szakmai nap 2008. május 25.

Kozinets, R. V. (2002): The Field Behind the Screen: Using Netnography for Marketing Research in Online Communities. Journal of Marketing Research, Vol. XXXIX. 61–72.

Kozma Boglárka (2000): Desztináció marketing. Tér és Társadalom 14.

évf. 2–3. sz., 195–202.

Központi Statisztikai Hivatal (2011): A bruttó hazai termék (GDP) terü-leti megoszlása 2009-ben., 2011. május

Magyar Turizmus Zrt. (2005): Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2005–2013. Turizmus Bulletin IX. évf. különszám.

Nadeau, J. – Heslop, L. – O’reilly, N. – Luk, P. (2008): Destination In a Country Image Context. Annals of Tourims Research, Vol. 35 No. 1, 84–106.

Piskóti István – Dankó László – Schupler, H. (2002): Régió- és telepü-lésmarketing. KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó.

104 Közgáz diáktudós – Gazdasági-társadalmi fejlődés és fenntarthatóság Rátz Tamara (2008): A magyar Athén és a kálvinista Róma – kulturális üzenetek megjelenése a magyar városok észlelt imázsában. Turizmus Bulletin XII. évf. 3. sz., 41–51.

Sulyok Judit (2006): A turisztikai imázs. Turizmus Bulletin X. évf. 4.

sz., 55–62.

Szakál Gyula (1995): Az image mint a városmarketing eszköze. Tér és Társadalom 9. évf. 1–2. sz., 25–31.

Internetes források

Szeretlek Magyarország (2012): Facebook közösségi oldal. http://www.

szeretlekmagyarorszag.hu/facebookterkeptipp/varosok/ (Letöltve:

2012. márci us 22.)

I love Győr (2012): Facebook közösségi oldal. http://www.facebook.

com/IGyor (Letöltve: 2012. március 22.)

Győr honlapja (2012): http://www.gyor.hu/ (Letöltve: 2012. március 16.) Kisalföld blog (2011): Mesterséges játék (2011. október 28.) http://www.

kisalfold.hu/blog/termeszeti_kincseink/mesterseges_jatek/113/2504/

(Letöltve: 2012. március 2.)

Városimázs blog (2012): http://varosimazs.blog.hu/ (Letöltve: 2012.

március 2.)

Győr, Magyarország, Hungary (2012): Youtube video. http://www.you-tube.com/watch?v=Jg0A5lOfHM0 (Letöltve: 2012. március 2.)

„Séta Győr belvárosában 1990” (2012): Youtube video. http://www.you-tube.com/watch?v=YDTwEbBLwfY (Letöltve: 2012. március 2.)

Interjúk

Haller Zsuzsanna marketingmenedzser, Nyugat-Dunántúli Regioná-lis Marketing Igazgatóság, 2012. március 10.

Huszár Daniella tartalomfejlesztési vezető, PocketGuide, 2012. márci-us 8.

Jakab Petra idegenforgalmi referens, Polgármesteri Hivatal Győr, 2012. március 1.

Mészáros Péter szakmai vezető, Mobilis Interaktív Kiállítási Központ, 2012. március 14.

A tanulmány a szerző azonos című tudományos diákköri dolgozata alapján készült.

Konzulens: Jenes Barbara

A dolgozat a BCE Közgáz Campus 2012. évi Tudományos Diákköri Konferenciáján a Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Szek-cióban I. helyezést ért el.