Enyhülés
Ha terheli szíved, nyomasztja valami, ha már nem kívánsz emberi szót hallani, ha felzokog benned megannyi jaj, sok kimondhatatlan vágy és sóhaj:
sírásod nem hallja más, csak a Menny,
van, ki veled könnyezik odafenn.
Lecsendesít téged, és békét kínál, azt adja neked, mit a lelked kíván.
Szó-csokor
Szirmaimat bontom a panasz világában, illatomat ontom a szavak virágában.
Szóvirág szirmaim kinyílnak-bezárnak, rejtőzködő titkokat a szívekbe zárnak.
Szóvirágszálaim hajladozva szállnak, rímek bokrai közt hozzád eltalálnak.
Lelkeknek üzennek, szívekhez beszélnek, Bárhogy ki vannak is téve szembeszélnek Eszedbe juttat tán néha egy poétát, ki szavakból kötötte néktek e bokrétát.
Vajúdás
Ezek itt a törmelékek és a romok, amott meg ezüstösen csillog a homok.
Erre találhatók a gazok és gyomok, másfelé vezetnek az igazi nyomok.
Hogyha most el nem indulok, itt ragadok, visszafelé haladok, ha itt maradok.
Fájást szülő akaratok, némán ölel a karotok.
Itt hagyom nektek a saratok, teljen meg a kosaratok!
Nem csahol már agaratok, itt kiszáradtak a garatok.
Szemeket nem könnyel maratok, a szeretetemmel majd aratok!
Most szabad szárnyakat varratok, hogy repülhessen madaratok!
Aranytál
Van, aki nem garantál, van kezében aranytál.
Kínál olyat, ami használ, levesében nincsen hajszál.
Annál, aki beleköp, folyton-folyvást beleköt, csökkenti az adagot, és a mézes madzagot elhúzza az orra elől, így annak a tornya ledől.
Mégis van felette fedél, nem egyedül, melletted él.
Ott van veled, érte tegyél, egy tálból csak vele egyél!
HANYECZ ISTVÁN (Stefanicus Hungaricus Firkász) Ablakok, fotók
(átirat) szonett
A lét dermedt meg. A kinti világon, havas tájon a tél fogcsikorgató.
Egy lélek, annyi sincs a fázós utcákon, bent meleg van, kényelmes, andalító.
Álmosan megakad szemem a fákon:
mily szép a fehér, telet hozó, szűz hó!
Kertem téli ruhát öltött e napon, csillogó szépet. Szikrát szór, villogó.
Árván sárgult bogyók lógnak fagyosan, dacolnak zord széllel-jéggel. Az ugaron a hajnali látványt képekben rögzítem.
Cirmos cica hízeleg kitartón,
bundája selymes, dorombol lábamon. – Verslistás barátaim, üdvözletem.
Őserők. Emlékezés egy cunamira Amikor bőszült őserők birokra keltek, vadon ők taroltak, pusztítottak, öltek.
Ember pusztult, megsemmisült az élet, cunamik söpörtek el gondtalan létet.
Emlékek az régmúltból, most fájó képek, tíz esztendő telt el, begyógyulatlan sebek…
Újra itt a parton, ahol most csend honol, élesen, hirtelen, minden fülembe zakatol.
Pillanat műve volt az egész, vad fájdalom, a holdsugár sétál itt velem és magányom.
Egyedül sétálok az esti fényben a parton, csillagfények gyúlnak messzi horizonton.
Emberiség, ébredj végre, lásd be: tenni kell, büntetlenül élni nem lehet, most lépni kell!
Óvjuk hát Földünket jövő nemzedékeknek, hogy majd unokáink is boldogan itt éljenek!
Mennyi kérdés kísér e magányos sétámon, csendesen morajlik a tenger, esti szeánszon.
Békítőn csendre inti a fájó múltnak hangját, simogatón szelíd hangon feledteti zord arcát.
Farsangi bálba
Nagyon szép név ez a Borbála:
bor is, bál is, meg Borbála is.
Barátnőm hív farsangi bálba, boszorkánytáncot járnék én is.
Vidám karnevál
Búg, berreg busók kelepelője.
Sokácok kifordított bundákba’
Telet, törököt űznek Dunába…
Farsangnak bolondos karneválja.
Zarándok zenészek
Zarándok zenészek zárdában zenélnek, Tavasszal Zorbát járnak görög szirének.
Zümmögve méhek zajongnak kertekben, kikelet éled, zöldell, zuhogó cserjésben.
Zsémbes öregúr
Ma zselétől fénylik hajad, Zsó,
Csak zsörtölődsz, úgy sem figyelsz rám.
Egy zsémbes öregúr vagy, drágám!
Oké, lesz neked kávéhoz zserbó.
Zseraldin
Zseraldin zsörtölődik hevesen, zsúrlófű beleragadt hajába.
Zsolti haja zsíros lett, szabadba’
zsibongtak zsúpfedeles teleken.
Zseraldina Zsigában
Zseraldina hajt zsemleszínű Zsigában, Zselés haja égnek áll, zsaruk nyomában.
Zsibbadt keze-lába az őrült hajszában, Zsebre vágott kézzel várták zsákutcában.
Züllött zombik
Tavaszi nap ragyog a zafírkék színű égben, zuhogó záporeső zúdul zöldellő mezőben.
Zegzugos tájon züllött zombik zúgolódnak, zamatos rügyeket éhes zebrák falatoznak.
Régi álom
Ujjaid között lassan peregnek az évek, alázatosan hajtasz főt az idő múlásának.
Igen, hosszú földi élet pereg itt szépen, megölel sok kedves emlék s megpihen.
Emlékszel? Mikor egy liszteszsák kiszakadt, ujjad és homlokod lisztes lett a kamrában, amikor lehajoltunk, és szedtük fel a lisztet, úgy igaz, sütni akartunk jó, finom kenyeret.
Ennyi év múltán előttem állsz lisztesen…
Igaz, akkor ott, gyerekfejjel, jót nevettem, kacagnék ma is szép emlékeimmel együtt, de ez már múlt, csak beteljesületlen álom.
Gondtalan fiatalság
Évei a rövid kamaszkornak gondtalanok.
Ilyenkor álmodunk mi izgalmas jövőkről, mozdul az élénk fantázia, az ismeretlenbe.
Sokszor ébredünk rózsaszínű álom-kertben, majd felébredve eloszlik ez a vonzó képzelet, s lassan leolvad a máz erről a csábító világról.
Ekkor a valóság éberen mozdul a tetem felett, ahol ott vár a mindennapok kemény kihívása, és elszáll az álom a kémény füstjével együtt.
Kiáltok: heuréka! Ébren vagyok.
Pista karácsonya
Pisztrángot kértem karácsonyra, Parádés menüt hét órára, Ünnepi asztal terítve vár, Családunk papot is ide vár.
Karácsonynak napjai peregnek, Délután meséket vetítenek, Pöttyös Panni kalandjait adják, Pista kedvenc filmjét újra játsszák.
Gondűző este
Arca kifestve, nagyra szabott ruhája,
színes cipője.
Trombitát próbál ügyes zenebohócunk,
kicsik kedvence.
Tus és dobpergés, bohócunk porondra lép,
csetlik-botlik ő.
Fogja hangszerét, szól az „Il silenzio”,
vastaps jutalma.
Női szentek haiku csokor Aranyat ígér
szobrászkéznek munkája hosszú nap után.
Sok női szentek őrzik hős történelmünk
arany korszakát.
Egy gyönyörű akt.
Vágyak megkoszorúzva csiszolt márványban.
Akt szoborcsoport vágyak szent kötelével
csábít alkotót.
Örömtől repes, megkoszorúzva álmot,
hírnevet remél.
Fagyosszentekkor virágba borult kertem.
Bolondos tavasz…
INOKA PÉTER Szólj, ha itt a hajnal Itt vagyok ismét, egyedül.
Visszatértem, s mint megannyi éjjelen járom a várost csodálva mindazt,
mi köröttem lassacskán álomra szenderül.
Újra s újra ámulok a város táncoló, sárga fényein, s velük táncolok én is.
Lassan haladok előre a szürke házak közt, de mégis nehéz utamra lelnem.
Ezernyi kis utcán futok a gondolatok végtelen sűrűjébe, s kötök ki a szigeten, mely zöld koronáját viselve büszkén tekinti partjait, s végül fáradtan megpihen.
Vele együtt álmodom én, de melletted ébredek ismét, mint megannyi reggelen,
csak szólj, ha itt a hajnal, s ölelj magadhoz szorosan, csendben, szótlanul, kedvesem.
Nézz rám
Legyen az bárki, én szeretném látni, Milyen az, ki sosem fél.
Ő hogyan élhet, s vajon mit láthat, Ki az, aki benne él?
Rám néz, s mosolyog szépen, A szemeivel ölel át.
Nézz rám, s én szelíden kérdem, Ugye, téged lát, aki a szemedbe néz.
Nézz rám, s mondd, hogy Téged lát, aki a szemedbe néz, Nézz rám, s mondd, hogy
Nem akarsz semmit, mi nem a tiéd!
A szerelemről
Keserű, édes, néha bántó, Őrült, szép vagy sziporkázó.
Lehet mázas, lehet mézes, Soványka, tán terebélyes.
Színes, szürke, szenvedélyes, Borongós vagy épp kedélyes, Erélyes, hű, mámorító, Szeszélyes és háborító.
Lassan múljon, legyen fájó?
Akkor jó, ha időtálló.
Mindegy, minek nevezem, A szerelem – az szerelem!
***
Holdpehely - az irodalmi fényforrás csoport a Facebookon:
https://www.facebook.com/groups/holdpehely/
***
Ajánljuk a VERSLISTA YouTube csatornáját is, ahol több száz Verslistához kapcsolható írás videofelvételét
nézheted/hallgathatod meg: http:/youtube.hu/Verslista
JALCS IRÉN