1703
.
Rákóczi Ferenc 1703 június 16-án délben lépte át Magyarország határát.
Egész hadinépe alig 3000, gyatrán felfegyverzett, lelkes, de fegyelmezetlen emberből állott. Legelőször Munkács várát, uradalmainak központját szerette volna hatalmába keríteni, de csapatát június 28-án a Montecuccoli vértes-
I. 26
ezred századai a városból kiűzték, mire ő Závadkára vonult vissza. Závadkán vetette meg azután a későbbi kuruc hadsereg alapját. Itt csatlakozott ugyanis a fejedelemhez Ocskay László és Borbély Balázs huszárserege, továbbá gróf Bercsényi Miklós, aki július 4-én Lengyelországban toborozott, kitűnően fel
szerelt hatszázadnyi zsoldos katonasága élén bevonult a závadkai táborba.
Rákóczi július 7-én elindult, hogy minél előbb elérje a magyar Alföldet, amely
nek lakossága úgy várta, mint a Messiást és kész volt csatlakozni a nemzeti ügyhöz. Július 14-én Tiszabecsnél aratta a fiatal sereg első győzelmét. Ocskay és Borbély Balázs huszárjai beszorították az átjárót őrző és császári zsoldban álló népfelkelők csapatát a Tiszának egyik kanyarodójába s bár Rákóczi óvatosságot parancsolt, Ocskayékat nem lehetett visszatartani. Lóháton meg
rohamozták az ellenséget, a parancsnokát, Kende alezredest levágták, csapa
tát a folyóba szorították és lekaszabolták. Az első győzelem után most már szabad volt az út Debrecen és a hajdúvárosok felé, mert ezen a vidéken regu
láris császári katonaság nem tartózkodott. Július utolsó napjaiban ért Rákóczi most már tekintélyesen megnőtt serege Debrecen alá. Amerre csak haladt, mindenütt kitörő lelkesedéssel fogadták, mert most már nem csupán a job
bágyság és a köznép, hanem a köznemesek, sőt már néhány főúr is csatlako
zott hozzá. Rákóczi közeledtének hírére Boné András Bihardiószeg környékén összegyűjtött 7— 8000 lovast, akiknek azután, bár kezdetben a császáriak megverték, Bercsényi segítségével sikerült az őket támadó rácokat széjjel
verni. Rákóczi ezalatt bevonult Debrecenbe, miután hajdúsága július 29-én Kálló várát lendületes rohammal, rövid küzdelem után bevette. Ez a siker nemcsak azért volt nagyjelentőségű, mert itt szerezte Rákóczi serege első ágyúit, hanem azért is, mert az ország lakossága látta, hogy a hevenyészett kuruc sereg nemcsak a sík mezőn tud győzelmet aratni, hanem veleszületett magyar vitézségével várakat is sikerrel meg tud rohamozni.
Debrecen volt az első nagyobb város, amely kaput tárt Rákóczi előtt és gazdag iparával, kereskedelmével a fejedelem további hadműveleteinek fontos támasztópontja lett. Onnan az egész kuruc sereg augusztus 5-én Diószeg felé indult, hogy a rácokat az erdélyi határszélről elűzze és Erdélyt a fejedelem hűségére hajlítsa. Bercsényi csapatai augusztus 6-án Nagyvárad külvárosát, Váradolaszit hősies küzdelem után bevették és a császári katonaságot a nagyváradi várba szorították. A kurucok nagy pusztítást vittek véghez a várost védő rác katonaság között, de őket is súlyos veszteségek érték. Két vitéz ezredparancsnokuk : Bozóky Pál és Majos István ezredesek, akik a Bélfenyér melletti harcban kaptak halálos sebet, voltak a nemzeti ügy első törzstiszt vértanúi. Nagyváradról Somlyó vára felé fordult Rákóczi, amelynek őrsége a kurucok közeledtére a szatmári várba menekült. A sorozatos győzel
mek és az általános lelkesedés annyira megnövelte a kuruc katonák önbizal
mát, hogy most már maguk keresték az összeütközést a reguláris császári sereggel és a nagykárolyi várkastély bevétele után hozzáfogtak Szatmár várának körülzárásához. Ez a vár, a volt Somlyói őrséggel megerősítve,
Glöckelsberg és Iyöwenburg tábornokok alatt körülbelül 1200 reguláris kato
nával az egész környék katonailag legfontosabb pontja volt. De az igen jól megerősített vár megvívására szükséges ostromszerekkel és tapasztalatokkal a kuruc sereg ekkor még nem rendelkezett, ezért rendszeres víváshoz nem kezdhetett. A város szoros körülzárásával Rákóczi mégis elérte azt, hogy
Gróf Bercsényi Miklós.
erős császári sereget kötött le másfél éven keresztül. A vár 1705 január i-én kapitulált.
Ezek alatt a mozgalmas napok alatt az ország többi részéből csak jó hírek érkeztek. A magukra hagyott kisebb várak (Huszt, Csicsva, Homonna, Sztropkó) sorra behódoltak. A császári őrségek egy része csatlakozott a kurucokhoz, úgyhogy a fejedelem serege az év őszén már körülbelül 30,000 főből állott. A szatmári körülzárás idejéből származik a fejedelem első had
26*
szervezési parancsa, amelyet «Edictum militare» cím alatt 1703 szeptember 7-én adott ki. Mialatt Rákóczi Szatmár körülzárásán fáradozott, Bercsényi a sereg egy részével Tokaj alá vonult s később a fejedelmet is odahívta, mert ez a pont volt helyzeténél fogva a legalkalmasabb arra, hogy a nyár végén meginduló hadjárat és a Duna-Tisza közt lefolyó események központjában a fejedelem főhadiszállása legyen. Rákóczi a szatmári körtilzárást Sennyei István tábornokra bízta, maga pedig szeptember elején 4000 emberrel Tokaj alá indult. Október 15-én jelentkezett nála báró Károlyi Sándor. Ennek az eddig császári szolgálatban álló főúrnak a csatlakozása nagy nyereséget jelen
tett. Rákóczi azonnal tábornokká nevezte ki és megbízta a Duna-Tisza közötti hadműveletek vezetésével.
Még a szatmári táborból indult el Rákóczi parancsára két csapat, Ocskay Eászló és Borbély Balázs vezetése alatt, azzal a feladattal, hogy a Felvidékre és a Duna-Tisza közére vigyék a felkelés mindig büszkébben lobogó zász
laját. Borbély Balázs nem sokat bíbelődött az erős és fontos szolnoki vár körülzárásával, hanem szeptember 21-én délután megrohanta a várfalakat, őrségét lekaszabolta és rövid, de rendkívül heves kézitusával birtokába vette.
Deák Ferenc kuruc kapitány pedig néhány nap múlva Halas mellett erős rác csapatot vert tönkre. A Duna-Tisza közében Rákóczi hatalma csupán Szeged vidékéig terjedhetett ki, mert az év őszén a hadműveletek súlypontja eltoló
dott a Felvidékre, tehát a fiatal kuruc sereg zömét ott kellett foglalkoztatni.
Rákóczi szabadságharca a nyár folyamán Erdélyre is átterjedt. A kuruc sereg ott nem végezhetett rendszeresebb hadműveleteket, egyrészt azért, mert az ország nagy területe nem engedte meg, hogy a fejedelem aránylag még kis kuruc seregét felaprózza, másrészt Erdélyben volt várható a leg
nagyobb ellenállás, mert itt Rabutin gróf altábornagy 8000 főnyi rendszeres katonaságnak parancsolt. Rabutin figyelme azonban inkább a karlócai béke miatt elégedetlenkedő törökök felé irányult, ezért nem akarta seregét Rákóczi parasztlázadásnak tartott szabadságharcának leverésére Erdélyből észak felé küldeni. A Rabutin parancsára összegyülekezett erdélyi császári felkelő sereg Rákóczi ellen nem igen akart harcolni. Egy ilyen felkelő csapatot Illosvay kuruc kapitány szeptember 20-án Dés és Szentbenedek között széjjelvert.
Erdély földjén a kurucok legszebb győzelmüket ez évben november 10-én Bonchida— Válaszút között vívták, ahol Orosz Pál, Boné András és Illosvay Imre körülbelül 4000 embere először a Thoroczkay István vezetése alatt álló székely felkelőket verte le, majd pedig késő délután kétfelől körülkerítette a Szamos völgyén feléje nyomuló császári lovascsapatot és ezt is széjjelverte.
Az év telén a szabadságharchoz csatlakozni kívánó derék magyar lakosság és a császári csapatok, valamint az oláhok között sokszor véres összeütközés támadt, de a császári katonaság minden erőszakoskodása sem tudta meg
akadályozni a lelkesedés továbbterjedését, úgy hogy 1703 december végén Rabutin hatalma csupán Nagyszebenre, annak környékére és a szászoklakta vidékekre terjedt ki. Erdély többi része már Rákóczit ismerte el urának.
Ocskay László serege átkelt a Tiszán és augusztus-szeptember havában diadalmasan haladt Borsod és Gömör vármegyéken keresztül a bányavárosok felé. Szeptember 17-én könnyű ostrom után bevette Lévát. A bécsi udvar csupán ekkor ébredt annak tudatára, hogy Rákóczi felkelése nem kis jelentőségű helyi mozgalom, vagy a Bécsben már annyira megúnt kuruc okvetetlenkedés,
Ksze Tamás.
hanem az egész nemzetet talpraállító nagy fegyveres szabadságharc. Eddigi intézkedéseivel, a Koháry István gróf és Gombos Imre tábornokok, Forgách Simon gróf és Bottyán János császári ezredesek vezetése alatt felültetett fel
kelő csapatokkal ezt az országos mozgalmat már nem lehetett elfojtani.
Az udvari haditanács tehát Pozsony tájékán reguláris csapatot gyűjtött össze, parancsnokává Schlik Lápot gróf altábornagyot nevezte ki, s azt az utasítást adta neki, hogy a Felvidéken kelet felé előnyomulva, tartóztassa fel Rákóczi
seregeit és hódítsa vissza az ércekben gazdag és az akkori ipar és kereskedelem központjait alkotó bányavárosokat. Schlik október közepe után indult el mintegy 5200 főnyi reguláris sereggel és 12 ágyúval. Egyenesen Léva felé nyomult, amelyet október 31-én a kurucok szívós védekezése ellenére is bevett, mert Ocskay, aki ezen a vidéken egyedül működő legmagasabb kuruc parancs
nok volt, könnyelmű tivornyázásokkal töltötte idejét, a helyett, hogy első győzelmeit kihasználva tovább vonult volna Ausztria felé. Bercsényi Miklós seregével októberben már Eger várát ostromolta. A lévai vereség hírére Rákóczi jóváhagyásával seregének egy részével a Felvidékre indult és magá
hoz rendelte Károlyi Sándor tiszavidéki seregét is. Károlyival november 12-én Losonc alatt találkozott. Ettől az időtől kezdve a felvidéki hadjárat vezetését Bercsényi vette át. Gyors ítélőképességével és törhetetlen erejével ő volt a kezdeményezője és végrehajtója az első nagyobbszabású kuruc hadművelet
nek, amelynek révén rövid két hónap alatt az egész Felvidék Rákóczihoz csatlakozott.
Zólyom falai alatt ütközött össze először Bercsényi serege a császáriak
kal, akik Forgách Simon, Esterházy Antal tábornokokkal és Bottyán János ezredessel élükön november 15-én a város előtti mezőn várták a kurucok táma
dását. Az első csatározások után a régi idők romantikus szokása szerint a seregek vonala széjjelnyílt, hogy helyet adjon a két ellenfél leghíresebb baj
vívói párviadalának. Az alig 23 éves Ocskay és a 60 évesnél idősebb Bottyán egymásnak rontottak, de sem kopjával, sem karddal nem tudták egymást a nyeregből kivetni. Végül pisztollyal vívtak tovább s mindketten súlyosan megsebesültek. Ezután a csapatok összeverekedtek s a harc Bercsényiék győ
zelmével végződött. Forgách labancai beszorultak a zólyomi várba, amelyet a kurucok körülzártak és december 7-én kapitulációra kény szerit ettek.
Schlik, aki Léváról Besztercebányára nyomult már előre, a zólyomi győzelem hírére visszafordult és Forgách vert seregével együtt november vége felé már Bajmóc tájékáig vonult vissza. November 27-én Léva ismét a kuru
cok kezére jutott, akik a Felvidék északi részein is győzelmesen haladtak előre.
Lőcse, Késmárk kuruccá lettek, a Felvidék nagyobb városai közül már csupán Kassát és Eperjest őrizték erős császári csapatok. A Felvidék bányavárosai
ban a kurucok fegyvergyárakat, ágyúöntőműhelyeket létesítettek s ez az iparvidék látta el azután a kuruc sereget ruhákkal és hadiszerekkel. E soroza
tos kudarcok hírére a bécsi udvari haditanács még egy reguláris sereget indított a morva határszélről Ritschán Ádám báró tábornok parancsa alatt a bánya
városok felé, de Winkler kuruc ezredes hajdúi ezt a sereget (körülbelül 2000 embert) november 23-án Rajecnél széjj elvert ék, mielőtt a Bajmócról már tovább visszavonuló Schliket elérte volna. Mindezek a kudarcok annyira megfélemlítették Schlik tábornokot, hogy november 25-én Trencsén melletti táborából bejelentette az udvari haditanácsnak, hogy kénytelen minden további támadó hadműveletet megszüntetni és a Vág völgyén dél felé vonulva, a Dunáig visszahúzódni. E visszavonulás alatt azonban a kurucok éjjeli és
nappali portyázásokkal és rajtaütésekkel folytonosan zaklatták a császári katonaságot, valamint a még ingadozó városok lakosságát. Bercsényi és Károlyi pedig, sebes menetelés után, december első napjaiban már Nagyszombat kör
nyékén táboroztak és Schliket beszorították Pozsonyba. Hátuk mögött csupán néhány erősebb várkastély maradt császári kézben, többek között Bajmóc, amelyet Czelder Orbán kuruc ezredes körülzárt.
December a kurucok számára újabb eredményeket hozott. Bercsényi, Károlyi és Ocskay portyázói sorra bevették a Morva határszéli városokat s különösen Ocskay huszárjai portyáztak sűrűn morva és osztrák területre is, ahonnan mindig bőséges zsákmánnyal tértek vissza. Amikor azután decem
ber utolsó napjaiban Károlyi Sándor a Marcheggtől északra fekvő Schlosshof császári kastélyt is felprédálta, nagy volt a megrökönyödés Bécsben. A kuru- coktól felgyújtott falvak tüze éjjel a fővárosig világított s merészebb kuruc osztagok már Bécs körül, a Duna-ligetekben is mutatkoztak, úgyhogy a város parancsnoksága polgárőrséget szervezett, sáncokat ásatott és nagy aggodalom
mal várta a kuruc betörést. Sajnos, hogy Bercsényi ezt a kedvező alkalmat elmulasztotta, mert ebben az időben a kezdeményezés előnye feltétlenül a kurucok oldalán volt. Az udvari haditanács Schlik tábornokot kudárcai miatt állásától elmozdította s maga Savoyai Jenő herceg, az udvari tanács akkori elnöke, utazott le Pozsonyba, hogy Schlik tönkrevert seregét talpraállítsa és kiegészítse.
Ez volt az eredménye annak az alig néhány hónapra terjedő támadás
nak, amelyet a máról-holnapra támadt kuruc sereg tanulatlan vezetőkkel és túlnyomó részben fegyelmezetlen, gyenge felszerelésű csapatokkal végre tudott hajtani ; csúffá tette a kipróbált vitézségű császári parancsnokokat és azok reguláris katonaságát. Ez a magyar ember harcratermettségének és a magyar katona vitézségének legékesebb bizonyítéka.
1703 december végén tehát a Duna-Tisza köze déli részét, Erdélynek alsó szegélyét és a Dunántúlt kivéve, már egész Magyarország Rákóczi Feren
cet ismerte el urának. A kuruc sereg pedig a karácsonyi ünnepek után várta a Duna befagyását, hogy a szabadságharc győzelmes zászlóját a Dunántúlra átvihesse.
1704
.
Ez az év is szerencsésen kezdődött, mert Tokaj kapitulált, Károlyi Sándor pedig január 11-én Győr környékén átkelt a keményre fagyott Duna jégpán
célján s a következő napon már Pápa alá érkezett. A Dunántúl magyarjai ki
törő örömmel fogadták Rákóczi seregét és tömegesen gyülekeztek zászlaja alá. Károlyi alvezérei, Szarka Zsigmond és Sándor Eászló, egészen a Balatonig s a Dráváig porty ázva, Ocskay és Bezerédj pedig nyugat felé kalandozva, rövid idő alatt az egész Dunántúlt Rákóczi hűségére hajlították. E magyaros vitézséggel és gyorsasággal végrehajtott területfoglalás után a Dunántúl
jelentősebb helyei közül csupán Sopron s néhány erősebb várkastély maradt a császáriak kezén. Sopron is már majdnem kuruccá lett, de Ocskay, mint az elmúlt évben Lévánál, itt is könnyelműen kiengedte kezéből a teljes győzel
met, s amikor az osztrák határ felől 400 főből álló reguláris sereg vonult be a városba, a kurucok végleg kiszorultak onnan.
Rákóczi seregének nagy sikereire a bécsi udvar alkudozni kezdett s csak akkor határozta el magát erélyesebb fellépésre, amikor a Lébényszentmiklóson folytatott tanácskozások sikertelenül végződtek. Január 22-én ugyanis a császár a Magyarországon örökké gyűlöletes emlékű Heister Siegbert gróf tábornagyot nevezte ki a magyarországi császári csapatok főparancsnokává, aki seregének zömével a Lajtától indult el kelet felé, míg alvezérei közül Pálffy és Rabatta altábornagyokat a stájer határ felől, Herberstein tábornokot pedig a Dráva felől koncentrikusan a Dunántúl közepe felé irányította. Heister kiszorította Kismartonból a gondtalanul mulatozó Károlyi Sándort, mire ez seregének jó részével előbb Pápáig, majd egészen Dunaföldvárig vonult vissza s itt át is kelt a Dunán. De e kudarc ellenére is voltak e harcok közben olyan jelenetek, amelyek a kuruc katona dicsőségére váltak. Szarka Zsigmond a Muraközön át betört Stíriába, Fridau várát ostrommal megvette s gazdag zsákmánnyal tért haza ; Hellebronth János és Sándor László a bajai erődöt és a vörösmarti révsáncot foglalta el ; Erdély szélén behódolt Kővár, a Fel
vidéken pedig a murányi erős szikla vár került Rákóczi hatalmába. Azonban a legnagyobb nyereség volt a fejedelem ősi várának, Munkácsnak és Bercsényi ungvári várának meghódolása február havában.
Márciusban Károlyi és alparancsnokai Bécsig hatoltak, Schwechatnál két császári ezred minden poggyászát elfogták, az ebersdorfi császári kastélyt, Petronellt, Fischamendet felgyújtották s nagy zsákmánnyal tértek vissza.
A Drávánál a muraszerdahelyi hídnál ezalatt ősi magyar vitézséggel és önfel
áldozással harcolt Inkey Ferenc és ott is lelte hősi halálát, 300 jó katonájával együtt. Hellebronth ezredes Simontornya alól véres ütközetben visszaverte Heister lovasságát, Bezerédj Imre, béri Balogh Ádám, Domokos Ferenc pedig a Bakony rengetegeiben bolyongott és váratlanul ki-kicsapott a környéken táborozó császári csapatokra. Amikor pedig a kurucok Ausztria határát is elérték, vakmerő portyázóik átcsaptak Bécs környékére, sorra felégették a határszéli falvakat és annyira megfélemlítették Bécs városát, hogy a kurucok betörésétől tartó, felingerült nép a császárt, amikor egy alkalommal a Szent István-templomból hazatért, az utcán durva szitkokkal illette.
A Dunántúlon az igazi és heves küzdelem csak akkor kezdődött, amikor Károlyi csapatai onnan kiszorultak. A fejedelem csapatainak egy része ugyanis gróf Forgách tábornok vezetése alatt Eger várát ostromolta és hosszabb fegyverszünet után kapitulációra is bírta. Az ekként felszabaduló csapatokat Rákóczi most már a Dunántúl felé irányította és udvari hadai élén maga is oda indult, hogy Károlyi kudarcait ellensúlyozza és az észak felé előretörő rácokat feltartóztassa. Április 30-án érkezett Dunaordasra, de csapatai vona
kodtak átkelni a Dunán. Ugyanis tiszavidéki emberek voltak s attól tartottak, hogy ha ők földjüket elhagyják, a rácok a telkeikre és házaikra törnek. A feje
delem nem akarta az átkelést erőszakolni, hanem május közepéig az ordasi táborban vesztegelt. Ezalatt a Dunántúlon jelentős események folytak le : Heister serege sehol sem tudott döntő győzelmet aratni ; ha egy-egy kuruc seregrészt valahol széjje1 Is vertek, a kurucok más helyeken újból összegyűl
tek, nagyobb összecsapások elől kitértek, úgyhogy rendszeres küzdelem ezen
Harc jelenet II. Rákóczi Ferenc korából.
a földön voltaképpen csak a városok környékén folyt. Ebből az időből a magyar hadi dicsőségre jellemző haditettek közül különösen a következőket tartjuk
•említésre méltóknak.
Amikor a rácok Dunaföldvár környékén már tűrhetetlenül garázdálkod
tak és a magyar lakosságot igen-igen sanyargatták, a fejedelem Deák Ferenc
•és Ulosvay Imre ezredeseket küldte megfékezésükre. Ugyanekkor azonban Kreutz császári tábornok a budai őrség egy részével és népes rác sereggel a Duna jobbpartján akart eléjük vonulni. Erre a kuruc sereg hirtelen átkelt a Dunán és véres ütközetben leverte a császáriakat. Magát a tábor
nokot és két egész századát foglyul ejtette. A két kuruc ezredest gyors elhatározással és kiváló vitézséggel végrehajtott támadásukért méltán illeti elismerés és dicséret.
Április első napjaiban Huyn gróf császári tábornok a Szigetvárt ostromló kuruc csapatokkal vívott kemény harcokat. Az ostromzárt tartó kurucok bámulatos szívóssággal dolgoztak ; egy éjjel hatalmas árkot ástak, beleeresz
tették a környező mocsarak vizét és így megakadályozták Huyn felmentő seregének előnyomulását. Bár a vár tüzérsége szakadatlanul ágyúzta a kuru- cokat, ezek úgyszólván naponkint megismételték rohamukat a vár ellen és így teljesen elzárták annak kivezető útjait. A beszorult várőrségnek csak több
szörös próbálkozás után sikerült végre áttörni az ostromzárat külső felmentő csapatok segítségével.
Heister, abban a hitben, hogy Érsekújvár bevétele után már nem kell tartania nagyobb ellenállástól, észak felé vonult, hogy az udvari haditanács rendeletére csapataival az osztrák határ védelmére siessen, mivel a kurucok egy másik hadteste Bercsényi és az időközben odavezényelt Károlyi vezetésé
vel újból veszélyeztette Ausztria tartományait. Nagy nyereség volt Rákóczira, hogy Heister kivonulása után Pápa erős császári őrsége, Esterházy Antal ezredessel együtt, a nemzeti ügyhöz csatlakozott. Alig hagyták el Heister és tábornokai a dunántúli részeket, a magyar szabadságszeretet lángja újból fellobbant és a lakosság lelkesedéssel csatlakozott a kuruc sereghez.
Most azonban a bécsi udvarnak fontosabb és veszélyesebb hadműveletek lebonyolításán kellett törnie a fejét. Ugyanis Bercsényi csallóközi serege és az időközben Morvaország felé indított Ocskay mind jobban veszélyeztették az osztrák örökös tartományokat. A Csallóközben működő kuruc osztagok ártal
matlanná tételére az udvari haditanács Heister ottani seregének egy részét a Dániából érkezett segédcsapatokkal megerősítette és Trampe dán tábornok parancsnoksága alatt április közepén felfegyverzett hajókon a Dunán Komá
rom felé indította. Ezt a sereget azonban a kurucok Püspöki környékén fel
tartóztatták és a községet erősen körülsáncolták. A császári sereg osztagai első rohamukkal elfoglalták ugyan a körfallal körülkerített temetőt, de mintegy 4000 kuruc lovas és gyalogos oly ellenállhatlan erővel rohanta meg a falut, hogy az ott lévő császári csapatot teljesen tönkreverte. E vereség hírére Trampe tábornok serege zömével csatarendben előnyomult, és bár kezdet
ben a kurucok vonalát visszaszorította és a falut felgyújtotta, a kurucok újabb erős támadása elől mégis kénytelen volt súlyos veszteséggel vissza
vonulni. Vert serege rendetlenül tódult a hajókhoz, ő maga pedig halálosan megsebesült.
A Duna északi partján ebben az időben a kurucok határozottan előny
ben voltak, mert Károlyi és alvezére Ocskay március és április havában egyre- másra betört Morvaországba s itt, még ha a császáriak támadtak is, vitézül védekezett. íg y például április 28-án Nyárasdnál támadtak meg a németek egy erős portyázó osztagot. De Ocskay a már megzavarodott hadat vissza
fordította s támadásra vezette. E küzdelemben maga Pekry gróf tábornagy is megsebesült.
Heisternek az volt a szándéka, hogy a Dunántúl visszavétele után Pálffy- val együtt felkeresi Bercsényi és Károlyi hadait és ezeket külön-külön
meg-Rákóczi 1704 április 25-én kelt sajátkezű levele Bercsényi Miklóshoz a taksonyi tábor
ból. A titkosírású szöveg megfejtése « . . . és Patajnál ehez hasonló alkalmatosság lévén, munkámat elkezdem. Azon heliség még ide hét mértföld.»
veri. De amikor Forgách serege a Dunán átusztatott és már Veszprém felé közeledett, Heister magára hagyta Pálffyt s a Dunántúl védelmére Komárom
ból újra délfelé indult. Mivel azonban Pálffy nem érezte magát eléggé erős
nek ahhoz, hogy Bercsényi felvidéki seregét leverje, magához rendelte a
Szakolcánál tartózkodó Ritschán tábornok seregét. Ritschán báró mintegy 2600 főből álló seregével elindult és át is kelt a Kiskárpátokon a végből, hogy Pálffy altábornagynak Pozsonyból Nagyszombat felé előre küldött csapatai
val egyesüljön és hogy azután Bercsényinek Nagyszombat körül összegyűjtött seregét megtámadja. De Bercsényi ügyes portyázói Pálffynak Ritschánhoz küldött parancsa egyik példányát kezükbe kerítették, és annak alapján pon
tosan megtudták a tábornok mozdulatait. Erre Bercsényi megparancsolta a Kiskárpátokon túl hadakozó Ocskaynak, hogy térjen ki Ritschán útjából és eressze be a Kiskárpátok szorosai közé, ő maga pedig Károlyi Sándor seregé
vel együtt Érsekújvárról, illetve Nagyszombatról gyorsan elindult, hogy Ritschánnak a szorosból való kibontakozását megakadályozza. A császári tábornok azonban május 27-én Szomolánynál már elérte a lapályt és itt meg
pihent. Azonban a késő esti órákban arról értesült, hogy Bercsényi körülbelül 14,000 emberrel útban van Szomolány felé, Ocskay pedig mintegy 1000 ember
rel és a környéknek Rákóczihoz hű tót felkelőivel lesben áll a szomolányi erdő
ben. Ritschán megijedt a túlerőtől és 27-én éjjel elhatározta, hogy a hegyeken átvonul s újból visszatér Szakolcára. Éjjel 11 órakor el is indult egy menet
oszlopban, de elővédje éjjel 2 órakor már Ocskay tót fegyvereseinek puska- tüzébe került. Ezalatt Károlyi lovassága Szomolány alatt elérte Ritschán seregének utóvédjét és hátulról erős lovasrohamot intézett a menetoszlop végén menetelő gyalogságra. E közben Ritschán maga is két súlyos sebet kapott. A császári elővéd kétórai harc után elűzte Ocskay felkelőit és behatolt az erdőbe, amely ebben az időben már tele volt rejtett utakon előrelopódzó kurucokkal. A sűrű erdővel borított, helyenkint szakadékos hegyi utakon Ritschán menetoszlopa a közepén menetelő 70 poggyászos szekér és 4 ágyú miatt csak igen nehezen tudott előrejutni. Közben a császári sereg, amelyet elölről és oldalról Ocskayék, hátulról Bercsényi és Károlyi osztagai folytono
san szorongattak, két részre szakadt. Ritschán seregének felével a déli órák
ban Jablonkánál elérte a Kiskárpátok nyugati lábát, másik fele Wachtendonk és Maltzan alezredesek alatt az útiránytól balra letért és hatórai keserves vergődés után Korlátkő közelében kijutott az erdőből. Ekkor érkezett Ber
csényi seregének zöme a küzdelem színhelyére, amikor is Wachtendonk seregét Éleskő irányában súlyos veszteségekkel elzavarta, Ritschánt pedig seregével és egész poggyászvonatával együtt a jablonkai várkastélyba szorította be és ott foglyul ejtette.
A szomolányi diadal volt a fiatal kuruc sereg első, nagyobb, szép győ
zelme. Értékét nem csupán a bőséges zsákmány emelte, hanem az a körül
mény is, hogy a diadal után óriási mértékben megnövekedett a sereg önbizalma és az eddig tétovázó lakosság hajlandósága és csatlakozási kedve a nemzeti felkeléshez. A magyar katona vitézségére és ügyességére pedig kellő fényt vet az a körülmény, hogy a fiatal és laza összetételű sereg, haditapasztalatokkal nem bíró fiatal tisztek vezetése alatt tönkrevert egy olyan sereget, amelyet kipróbált és vitéz öreg tábornok vezetett. Sajnos, ez a szép győzelem a további