H EIDEGGER : AZ IGAZSÁG LÉNYEGE A SZABADSÁG

Tekintettel arra, hogy Heidegger a Lét és időben a lehetőségeihez viszo-nyuló jelenvalólét létének elemzését állította a filozófia középpontjába, a szabadság nála a létéhez viszonyuló és a létmegértés módján létező jelenvaló-lét jelenvaló-létjellemzője. Ebben az összefüggésben tárgyalva a szabadság a jelenvaló- létmegér-tés és az igazság problémájához fűződő viszonyában kerül kifejlétmegér-tésre. A probléma jelentőségét mutatja, hogy Heidegger több művében is foglalkozik vele, minden esetben egy-egy újabb aspektusát fejtve ki. Így például előfordul a Lét és időben, majd az Útjelzők című kötet három egymást követő tanulmá-nyában, Az alap lényegéről, Az igazság lényegéről és érintőlegesen a Platón tanítása az igazságról című tanulmányokban. A négy jelzett hely szabadság-ra vonatkozó gondolatmeneteit áttekintve azt látjuk, hogy azokban a szabad-ság sorra úgy jelenkezik, mint a szabadlét lehetősége, mint transzcendencia, illetve mint „a helyesség belső lehetőségének az alapja”, vagyis „egy nyílt megnyilvánulása iránti szabadság”, mint „a létező lenni-hagyása”, végül pedig mint „a paideia lényegének beteljesítője”: „állhatatos odafordulás”

8 i.m. 71.

9 Ez a gondolat világos rokonságot mutat Scheler mesterének Brentanonak a felfogásá-val, aki szerint az a jó amit „helyes szeretettel szeretni tartozunk”.

132

ahhoz, „ami a maga kinézetében megjelenik, és ebben a megjelenésben a legelrejtetlenebb”¹⁰. A három utóbbi tanulmányt az utolsó felől értelmezve világossá válnak a heideggeri szabadságértelmezés platóni gyökerei.

A Lét és idő szabadságfelfogásában a szabadság egyrészt lehetőség, azaz valamire, „valami számára” való szabadság, mint amikor Heidegger azt írja, hogy „A jelenvalólét olyan lét lehetősége, amely szabad a maga legsajátabb lenni-tudása számára.”¹¹ Ebben az értelemben a szabadság a jelenvalólét egzisztálásának, azaz saját véges létében való önmegértésének a képessége.

Az önmegértésnek ez a képessége egyszersmind a tulajdonképpeniség és nem-tulajdonképpeniség lehetőségére való szabadságában állítja elénk a jelenvalólétet, mint aki számol vagy nem számol azzal, hogy létében e létre megy ki a játék. Egyszóval a „legsajátabb lenni-tudásra való szabadság” azt fejezi ki, hogy „ez a létező létében képes önmagát „megválasztani”, elnyerni, elveszíteni, illetve sohasem vagy csak „látszólag” elnyerni”¹². Ez az inter-pretáció ugyanakkor előrevetíti a szabadság fent jelzett másfajta értelmét is, miszerint a szabadság az igazság lényege, ugyanis az önmaga megválasztá-sának, elnyerésének vagy elvesztésének a képessége következményeiben éppen azt mutatja meg, hogy „A jelenvalólét egyformán eredendően van az igazságban és a nem-igazságban”¹³. A szabadság, tehát, mint létlehetőség, az igazság feltétele. „A szabad-lét tehát – írja Schwendtner Tibor Heidegger szabadságértelmezéséről – az emberi létezés olyan dimenziója, amelyre támaszkodva a lenni-tudás, azaz a konkrét szabadság tereinek a megnyitása immár tulajdonképpeni önmagunkból indul ki.¹⁴

A szabadság heideggeri értelmezésének a jelenvalólét említett létmódjából származó formája egyebek mellett a jelenvalólét világban-való-létére támasz-kodik. A jelenvalólét és a világ viszonyának elemzéséből nemcsak a megértés problémája bomlik ki, hanem a megértő jelenvalólét világban való létének alapvető sajátossága is, a transzcendencia, ami a szabadság másik jellegzetes kifejeződése. Ebben a kérdésben egyszersmind feltárul a Lét és idő gondolat-menetének, illetve az Útjelzők kötet Az alap lényegéről című írásának prob-lémakezelése közötti benső kapcsolat. A megértés jelentése a Lét és időben a jelenvalólétnek mint egzisztáló világban-benne-létnek a feltárultsága. Amint Heidegger fogalmaz: „Egzisztálva a jelenvalólét nem más, mint saját jelen-valósága – ez azt jelenti, hogy a világ „jelen” van, mégpedig mint az, aminek

10 Heidegger, i.m. 211.

11 Heidegger, Martin: Lét és idő. Gondolat Kiadó, Budapest, 1989. 283.

12 i.m. 141.

13 i.m. 391.

14 Schwendtner Tibor: Husserl és Heidegger. Egy filozófiai összecsapás analízise.

L’Harmattan, Budapest, 2008. 86.

133 kedvéért a jelenvalólét van. A kedvéért-valóságban maga az egzisztáló világban-benne-lét tárul fel mint olyan, s ezt a feltárultságot megértésnek neveztük”¹⁵. Az alap lényegéről című írásban ugyanennek a gondolatnak a folytatásából kerül kibontásra a szabadságot hordozó transzcendencia-fogalom: „A világ a jelenvalólét számára a kedvéértjének (Umwillen) mindenkori egészeként adódik; ez pedig azt jelenti, hogy olyan létező kedvéért adódik a világ, amely egyformán eredendően a már meglevőnél való lét (Sein bei ... Vorhandenem), a mások jelenlétével való együttlét (Mitdasein mit... dem Dasein Anderer), és a saját magához viszonyuló lét (Sein zu ... ihm selbst). A jelenvalólét ily módon csak akkor viszonyulhat ehhez a létezőhöz mint önnön magához, ha a kedvéértben túllép „magán”. A kedvéért történő (umwillentlich) túllépés csak olyan „akaratban” („Wille”) történik meg, mely mint olyan kivetül saját lehetőségeire”¹⁶. Heidegger felfogásában a jelevalólétnek ez a transzcenden-ciája, amely minden viszonyulás gyökere, és amely révén a jelenvalólét túllép önmagán: a szabadság.

A szabadságnak ez a transzcendenciára épülő fogalma, amely a világhoz való viszonyt, s mint később látni fogjuk, az igazságra való megnyílást is közvetíti Heideggernél – mint korábban Platónnál és Schelernél is történt –, nemcsak önmagán túllépő, hanem kötést, kötelezettséget hordozó viszonyként jelentkezik. Az említett tanulmány megfogalmazása szerint: „a szabadság – éspedig mint szabadság – maga elé tartja a kedvéértet. A kedvéértnek a transzcendáló maga-elé-tartásában (Sichentgegenhalten) történik meg az emberben rejlő jelenvalólét, s az ember így tud egzisztenciájának lényegében önmagára kö-telezett, azaz szabad önmaga lenni. Ebben azonban a szabadság egyszers-mind akként is lelepleződik, ami általában a kötést és a kötelezettséget lehetővé teszi. Csakis a szabadság képes a jelevalólét számára hagyni, hogy valamely világ működjék (walten) és világozzék (welten). A világ sohasem van: a világ világzik ”¹⁷. Az ember tehát mint egzisztáló transzcendencia azáltal hozhat létre maga és a világ között saját maga által tudatosan ki-alakított, a világot lenni-hagyó viszonyt, mert a transzcendenciája, azaz a sza-badság létlehetősége révén képes a létezőhöz igazodni, viszonyulása nyitott. A nyitottság és az igazodás képessége új kérdésfelvetést tesz lehetővé, amennyiben ez a szabadság hordozza az ember számára az igazságra való képességet, vagyis a viszonyulás helyességének lehetőségét. Ezt az új kérdés-felvetést Heidegger Az igazság lényegéről című írásában fogalmazza meg, és

15 Heidegger i.m. 282

16 Heidegger, Martin: Az alap lényegéről. Fordította Ábrahám Zoltán, In. Heidegger, Martin: Rejtekutak, Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 162.

17 i.m. 161-162. o.

134

tartalma abban a tömör kijelentésben foglalható össze, hogy az igazság lényege a szabadság.

Az igazság lényegeként felfogott szabadság a szabadság új aspektusát mu-tatja, mégpedig nemcsak az ember arra való képességét, hogy szabaddá vál-jon lehetőségek közötti választásra, hanem ezen belül azt is, hogy szabaddá váljon egy megnyilvánuló iránt és ahhoz a lenni-hagyás (felfedettségére való ráhagyatkozás) és az előállító hasonulás módján viszonyuljon. A megnyilvá-nulás, amit a szabadság lenni hagy, részben egyfajta utasítás, megkötő irá-nyultság eredményeként is elgondolható. Heideggert itt a kérdés a maga tel-jes általánosságában érdekli: „Hogyan történhet egyáltalában olyasmi, mint egy előírt irányultság teljesítése, és az egyezésbe való beillesztés?” Válasza, pedig újabb adalékokkal világítja meg mind a jelenvalólét szabadságának, mind az igazság és a szabadság összefüggésének, mind pedig a szabadságnak, mint szabaddá válásnak és (helyes) megkötöttségnek a problematikáját: „A megkötő megnyilvánulásra való szabaddá válás csak mint valamely nyílt megnyilvánulójához viszonyuló szabadlét lehetséges. Az ilyen szabadlét a szabadság idáig fel nem fogott lényegére mutat. A viszonyulás nyitottsága mint a helyesség belső lehetővé válása a szabadságon alapul. Az igazság lényege, a kijelentés helyességeként értve, a szabadság.”¹⁸ Konkrétan a létezőt mivoltában lenni-hagyó attitűd, a nyíltra és annak nyitottságára történő ráhagyatkozást jelent, ami egyrészt magában fogalalja „a létező elől való visszalépést”, másrészt pedig mivoltának és megnyilvánulásának az előállító hasonulás „zsinórmértékévé” tételét feltételezi. A szabadságnak és az igazságnak itt jelzett benső összefüggése hangsúlyos szerepet kap a Platón tanítása az igazságról című tanulmányban, amely egyszerre mutat rá az igazság és szabadság kapcsolata mellett a paideia szerepére az igazsághoz fűződő viszony kialakításában és az igazságnak elrejtetlenségként (aletheia) értelmezésétől az igazságnak a „nézés/tekintés helyessége”-ként (ortotész) értelmezése irányába tett fordulatra.

Témánk, a szabadságnak eloldozottság és helyes kötődés összefüggésében való elgondolása szempontjából itt a szóbanforgó műnek csupán egyes aspektusait vizsgáljuk, azon belül is a platóni barlang fizikai és szellemi kötelékeiből való szabadulás fokozatainak értelmezésére összpontosítunk.

Platón Állam című művének „barlanghasonlata” Heidegger értelmezésé-ben az igazság lényegéről és a legelrejtettlenebb felé fordulás, a paideia (megfordulás, képzés) szerepéről szól. Az így elképzelt történet „négy külön-böző tartózkodás egymásutánjára” tagolható, amelyek „egy sajátos föl- és

18 Heidegger, Martin: Az igazság lényegéről. In. Heidegger, Martin: „... Költőien lakozik az ember...” Válogatott írások. In. Athenaeum-könyvek. Budapest-Szeged, T-Twins Kiadó-Pompeji, 1994. 44.

135 levezetés” egymást követő szakaszai. A tartózkodások különbsége és az át-menetek fokozatai a mindenkor éppen mértékadó elrejtetlen különböző-ségén, az „igazságnak" mindenkor éppen uralkodó módján alapulnak. Az első fokozaton az emberek megbilincselve élnek a barlangban, s így egyaránt foglyai a helyzetüket meghatározó fizikai kényszerűségnek és ebből fakadó szemléletüknek. A második fokozatban a bilincsek levétele után a foglyok részben szabadok, bár továbbra is be vannak zárva a barlangba és látás-módjuk megszokásaiba. Megnyílik ugyan a lehetőség arra, hogy magukat a korábban mögöttük hordozott dolgokat is láthassák, ámde mégis feltehető róluk, hogy a korábban látottat (azaz az árnyékot) fogják elrejtetlenebbnek tartani az újabban megmutatott dolgoknál. „A bilincsek levétele – írja Hei-degger – ugyan megszabadulást hoz, de a szabadon engedés még nem azonos a valódi szabadsággal.” A harmadik fokozaton az emberek a barlangon kí-vülre kerülnek, ahol már nem csak a tűz mesterséges fényénél szemlélődhet-nek, hanem magukat a dolgokat láthatják a Nap fényében („úgy, ahogy meg-győzően és kötelező érvénnyel kinéznek”). Az ideák fényében megjelenő dolgok elrejtetlensége és hozzáférhetősége mellett itt (484 c, 5 sk) legalább ilyen jelentőségű „a legelrejtetlenebb-re való odatekintés” lehetősége, ugyan-is csakugyan-is a legelrejtetlenebbnek és szerepének a felugyan-ismerésével válik teljessé a barlangon kívüli szabaddá válás¹⁹. Az igazi képzés lényege nemcsak abban áll, hogy szabaddá tesz, azaz eloldoz a látszatok kötöttségétől, hanem abban is, hogy ehelyett helyes kötődést alakít ki, az embert „szilárddá teszi a lényeg megpillantásának tiszta állhatatosságára.”, még világosabban kifejezve „meg-ragadja és átváltoztatja az egész lelket, amennyiben az embert a maga lényegi helyére juttatja és ebbe beleszoktatja.” Mindez azonban még nem jelenti a teljes megszabadulás végső stádiumát, ugyanis az magában foglalja a képzet-lenség folytonos legyőzésének szükségességét is. Ezért Heidegger szerint Platón számára elengedhetelenül szükségesnek mutatkozott egy negyedik szakasz beiktatása is, amelyben a szabaddá vált ember visszaereszkedik a barlangba, ott még fogva tartott társaihoz, hogy „elfordítsa őket attól, amit ők elrejtet-lenként szemlélnek, és a legelrejtetlenebb elé ...vezesse őket.” Ez a barlangba való visszaereszkedés, valamint a szabadító és a megszabadításnak ellen-szegülő foglyok között a barlangon belül dúló harc teszi csak teljessé a képet.

A megszabadult, de a szabadság feltételeit embertársai körében újra és újra kiküzdő, azaz a szabadságot közösségképző mivoltában is értelmező gondolkodás már túlmutat Heidegger szabadságértelmezésén és filozófiáján.

Ezt a mai önértelmezésünk szempontjából különösen érdekes újabb vonat-kozást az egykori Heidegger-tanítvány, Hannah Arendt hozza felszínre.

19 Heidegger, Martin: Platón tanítása az igazságról. In. Heidegger, Martin: Rejtek-utak. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 210.

136

4.ARENDT: A KÖZÖS VILÁG LÉLTREHOZÁSÁT BIZTOSÍTÓ CSELEKVÉS