A 14. század végétől a pénzhamisítók valamely feudális úr „védelme” alatt működő műhelyekben tevékenykedtek. Ez tette lehetővé a tömeges gyártást, és a széles körű forgalmazást. A korabeli leletekben előforduló hamisítványok már szervezett bandák termékeinek tűnnek. Kahler Frigyes Luxemburgi Zsigmond korában legalább három pénzhamisító műhellyel számol, valamint felteszi, hogy a királyi verdékben is működtek hamisítók. A korábbi hamisító műhelyek egy része még Mátyás uralkodása idején is működhetett.477
Nyugat-Magyarország területe a késő középkorban és a kora újkorban nem nevezhető a hamispénzverés fellegvárának, mint ahogy ezzel ellentétben ez már elmondható a Felvidék északkeleti vidékeiről.478 Hiányos adataink legalábbis nem utalnak az átlagosnál jelentősebb aktivitásra, bár bizonyos időszakokban éppen a központi hatalom, vagyis annak helyi képviselői irányításával jól működő pénzhamisító műhelyekről értesülünk. Az átlagosnak mondható „fertőzöttség” a főúri pénzverési jogosultságok rendszerével magyarázható: a király (vagy ellenkirály) a helyi főurak pénzverés — és az abból megszerezhető jövedelem — iránti vágyát pénzverési engedélyekkel elégítette ki, így azok jogszerűen rendezhettek be váraikban pénzverőházakat.479 Az alábbiakban a nyugat-magyarországi hamispénzverésre vonatkozó szórványos 15–16. századi adatokat kívánom ismertetni.
1415-ben Kismarton város tanácsa megkereste Sopron város tanácsát: a polgármester, a bíró és a tanácsosok közölték Peuttler Ulrik pénzhamisító vallomását, és kérték cinkosának, Gergelynek a kihallgatását.480 A későbbiek során is bukkantak fel hamis pénzek, amelyek a helyi hatóságokat eljárásra késztették. Sopron városát 1457-ben arról értesítette a bécsújhelyi pénzverdei ügyész, hogy az oda megvizsgálásra küldött pénzek hamisak, ezért ennek megfelelően kell azzal eljárni a fogollyal, aki azokat forgalomba hozta.481
Kováts Ferenc figyelt fel arra, hogy bár a pozsonyiak pénzverési engedélye 1430-ban kelt, a pénzverés folyamatát egyértelműen bizonyító írott forrásaink — a városi számadások között — csak 1442-ből maradtak fenn. Ezek a források a pozsonyi veretű denárokat fehér
477 KAHLER 1981–1982, 79–82.
478 Erről részletesen: KOMÁROMY 1893., PROBSZT 1964., HUSZÁR 1969.
479 PROBSZT 1964, 57.
480 Peuttler Ulrik pénzhamisító ügyében Kismarton város tanácsa Sopron város tanácsához (1415. február 15.):
Szöveggyűjtemény 1. Peuttler magyar pénzeket (pankartokat) hamisított bűntársával együtt.
481 Jembniczer Lénárt pénzverdei ügyész levele (Bécsújhely, 1457. február 27.): Szöveggyűjtemény 12.
denároknak nevezik. A numizmatikai anyag sem fedi le teljesen az érintett időszakot: a pozsonyi verdének tulajdonítható Zsigmond-kori quartingveretek ugyanis 1430–1435 közé keltezhetők (Kováts Ferenc a pozsonyi quartingverést 1432–1435 közé tette), ezt követi az 1441/1442-es denár- és obolus-sorozat. Mindebből az következik, hogy vagy nem működött folyamatosan a verde, vagy más — eddig nem azonosított — pénzeket is vertek Pozsonyban.
A pénzérték-viszonyokban is komoly ingadozásokat tapasztalhatunk: míg 1441-ben egy aranyforintért 220 fehér denárt adtak, 1442-ben már 840-et. Mindeközben a feketének nevezett bécsi denárok árfolyama állandónak tűnik. A pénzromlás egyébként a quartingok esetében az 1430-as években is kimutatható. Mindkét esetben a hivatalos magyar pénzek devalvációjáról van szó, ami egyúttal a bécsi denárok kezdeti értékelésére is kihatott, értékük ugyanis a magyar ezüstpénzekhez képest növekedett. Kováts Ferenc az árfolyamváltozásokból és a pozsonyi források szóhasználatából arra következtetett, hogy az 1442-ben említett „fehér bécsi denárok” valójában bécsi pfennigek helyi utánveretei lehettek.
Azaz a pozsonyi polgárság a pénzverde birtokában, látva a hivatalos magyar veretek romlását, maga döntött bécsi denárok utánvereteinek kibocsátásáról. Ez azonban nyilvánvalóan nem engedély alapján történt, ugyanis pozsonyi forrásaink gyanúsan hallgatnak a fehér bécsi denárok valós eredetéről: azaz hamispénzverésről lehet szó. Kováts elmélete az ismert érmék közötti kronológiai hiátust is megmagyarázza.482
Ahogy Nyugat-Magyarországon az 1440-es években tehát több helyen, úgy 1459 után is bécsi dénárokat vertek (magyarán: hamisítottak), nem túl jó minőségben. Ezért hozta 1466-ban hamis bécsi pfennigjeit a nördlingeni polgár, Thomas Fischer, Pozsonyba, lévén, hogy itt is forgalomban vannak, ugyanakkor nem olyan erős az ellenőrzés, mint az osztrák tartományokban.483
A leletadatok alapján a 15. században több pénzhamisító központ is működött Magyarországon. Ezek azonban jelentős részben magyar királyi vereteket hamisítottak. A korábbi kutatás feltételezte, hogy a Vas megyei Szalónak várában viszont bécsi pfennigek utánvereteit készítették.484 A feltételezést egyébként Arnold Luschin fogalmazta meg, aki bizonyos P–R–S jegyű pfennigveretek jegyeit Baumkircher András pénzverési tevékenységéhez kötötte („Pemkircher–Schlaining”). Tény, hogy Szalónak Baumkircher vára volt, valamint az is, hogy Mátyás királytól engedélyt kapott bányaművelésre, ám mindez nem bizonyítja, hogy Szalónakon valóban pénzverési tevénységet folytatott volna (de a lehetőséget
482 KOVÁTS 1900, 444. (1. jegyzet), KOVÁTS 1902b, 159–176., POHL 1965a, 86–87.
483 POHL 1972b, 39., 164–165. Thomas Fischer kötelezvénye (Pozsony, 1466. április 30.): Szöveggyűjtemény 20.
484 HUSZÁR 1955–1956, 39., HUSZÁR 1969, 86., POHL 1972b, 131., KAHLER 1981–1982, 80.
sem zárja ki).485 Nyilvánvalóan nem engedély alapján alakíthatták ki a szalónaki pénzverdét, sokkal inkább önkényes cselekményről, ténylegesen hamispénzverésről lehetett szó. Az sem kizárt, hogy a Szalónak környéki nemesfémet másutt verték pénzzé.
A feltételezett szalónaki pénzveréssel egyidejűleg, a határ másik oldalán, Hainburg területén már bizonyíthatóan folyt hamispénzverés. A pottenburgi verdét nem más irányította, mint Baumkircher egykori pozsonyi várnagya, Reigker György. Tevékenységének az vethetett véget, hogy várát elfoglalták.486 Lehetséges, hogy Pottenburg nemesfém-szükségletét legalább részben Szalónak biztosította.
Szintén ezidőtájt a birtokaira visszaszorult Grafenecker Ulrik volt soproni főispán pénzverését is említik. 1472-ben neki készített verőtövekről, III. Frigyes császár egyik 1476-os leveléből pedig arról értesülünk, hogy bécsi pfennigeket veretett, vélhetőleg Kertesen.
1477-ben végül felfüggesztette pénzverési tevékenységét.487 Az 1475 körül záródó vasjobbágyi leletben III. Frigyes egyik bécsújhelyi veretű, 1469–1474 közöttre keltezhető denárának (CNA I. F a 49.) hamisítványa került elő. Ez a példány nagy valószínűséggel Grafenecker kertesi pénzverésének terméke.488
1527-ben Beheim Bernát körmöci kamaraispán arról tájékoztatta az alsó-ausztriai kamarát, hogy Magyaróváron hamisító műhely működik, ahol különféle osztrák pénzfajokat („toppelt Sechsser, dickh pfening vnd Patzen”) vernek, amelyeket meg is küldött a kamarának. Mivel Magyaróvár már Magyarországon van, az alsó-ausztriai kamara a magyar király, I. Ferdinánd intézkedését kérte.489 Ezt az adatot eddig nem értékelte eléggé a magyar numizmatika, pedig forrásunk vélhetőleg a Mohács utáni korszak legkorábban működő magyar pénzhamisító műhelyéről számol be. A felvidéki pénzhamisítás nagy hulláma ugyanis 1530 körül kezdődött, és az 1550-es évekig tartott.490 Magyaróvár Habsburg Mária királyné birtoka volt, amelyet jegyajándékként kapott meg az 1520-as években, más, a királynét illető birtokokkal és jövedelmekkel együtt.491
A kora újkori magyarországi pénzhamisítás tehát nem Szapolyai János uralmi területén kezdődött, hanem éppenséggel a Habsburgok által kézben tartott Nyugat-Magyarországon. 1527-ben Szapolyai emberei átvették Körmöcbányát, így ott már János
485 POHL 1972b, 131., ENGEL 1996. I, 420–421., KUBINYI 2001d, 68. A Luschin által Baumkirchernek tulajdonított veretet az orsztrák korpusz 1400–1425/1430 közé keltezi: CNA I. F c 5.
486 LUSCHIN 1902, 62–63., KOCH 1967., POHL 1972b, 109., 141–142.
487 LUSCHIN 1902, 62., HUSZÁR 1955–1956, 39., POHL 1972b, 122–123.
488 KOCH 1994, 322.
489 Az alsó-ausztriai kamara jelentése I. Ferdinándnak a magyaróvári hamispénzverés tárgyában (1527. október 16.): NEWALD 1883, 34–35., HUSZÁR 1969, 82.
490 PROBSZT 1964., HUSZÁR 1969.
491 KENYERES 2008, 65., 73.
király nevében verték a pénzeket. Bár János király ígérete szerint tiszteletben kívánta tartani Mária királyné Körmöcbányával kapcsolatos jogait, a királyné egy időre ténylegesen kiszorult Alsó-Magyarországról, így legfontosabb jövedelmi forrásai elzáródtak.492
Ennek fényében legalábbis különös, hogy hamispénzverde működéséről a magyaróvári uradalom központjából, Magyaróvárról értesülünk, hiszen az uradalom elvben Mária kezében maradt, bár várnagya, egyik udvarbírája, Várkonyi Amadé István állítólag Szapolyai pártjához húzott, ezért a királyné — testvére, Ferdinánd és az alsó-ausztriai kormányzat nyomására — leváltotta; Várkonyi hivatalából 1527 júliusában távozott. A menesztett várnagy 1528-ban azonban ismét korábbi tisztségeiben tűnik fel.493
Különös az is, hogy Beheim, a körmöci kamaraispán értesíti az alsó-ausztriai kamarát a magyaróvári hamispénzverésről. Beheim 1527-es évről szóló körmöci számadása, pontosabban a Mária részére teljesített körmöci kifizetések elszámolása, szeptember elején kelt, ekkortájt értesíthette az osztrák hatóságot is.494 Bármennyire is izgalmasnak tűnik, hogy Mária egyik nyugat-magyarországi uradalmának központjában Szapolyai-pártiak hamispénzverésbe fogtak volna, az okot sokkal inkább a királyné forráshiányában kell keresnünk. Várkonyi Amadé István pályafutásának ismeretében pedig sokkal valószínűbb, hogy ebben az esetben Mária-párti hamispénzveréssel állunk szemben, amellyel a körmöci pénzverés elvesztése miatt kieső jövedelmeket kívánták pótolni. Ahogyan korábban Erzsébet királyné a pénzrontásban, illetve bécsi pfennigek utánveretésében, úgy később Mária a hamispénzverésben vélte felfedezni egyik anyagi támaszát.495
492 GYÖNGYÖSSY 2007, 164–165.
493 KENYERES 2008, 73. Ferdinánd 1527. augusztusában vette birtokába Magyaróvárt, amelyet Verancsics Antal szerint ostromolnia is kellett. Valójában a vár kapuit a nádor parancsára azonnal megnyitotta, ostromról szó sem volt: ORTVAY 1912, 132. (különösen is: 5. jegyzet).
494 KENYERES 2008, 86. (85. jegyzet).
495 A királyné Ferdinánd felé támasztott követeléseiből értesülünk arról, hogy állítása szerint Pozsonyban pénzt veretett: „…praeterea Posonij … confauimus … et deinde numisma cudj fecimus…”: MTO II, 27. Lehetséges, hogy valójában ez a magyaróvári pénzverés volt. Mária ekkortájt komoly összegeket fordított párthívei lekötelezésére, újabb támogatók megnyerésére: ORTVAY 1912, 48–52., 111–117.