— 126 —
Túrni kínos, űzni baj, Mert mar a’ tekergő raj.
Zárd be nem bánják a’ Danae tornyába, Ott is megrontják aranyeső formába.
A’ kellemes etéziákkal egybeölelkezctt báj bangók, mellyck tígy repkedtek az esti légben,
•mint az ábrándok tömege a’ Don Quixot fonák agyában — elhallgattak V ezzel szíves kézszorí
tás után jőéjszakát kivánó vendégeim szétoszla
nak mire magam is az én minden tagjaimra szétoszlott podágra m iatt, jőéjszakát mondék nem csak a társaságnak, hanem az egész mú
landó hiúságának. — Rég hordozám már térdeim
ben ezen velem járó k e lő , nyugtalanító vendé
get , inelly h'ihető a’ már sok ázás fázás miatt ingerültségbe jővén, magát minden kis porcziká- imba introducaltatta, ’s a’ sok meghasonlott magyar megyék daczára szülőimtől öröklött jo- szágimban minden óvásom ellen is az ősiséget kivívta. — így ha eddig a’ podagra volt enyém, most én merőben az övé lettem , ’s mint egy el
rothadt vén hajó vízzel iszappal megtelve, tört árboczczal, rongyos vitorlákkal, szakadozott kö
téléi horgony nyal, ’s beteges kormányzóval a’Cha- ron kikötőjébe siettem. —- Semmi nó ! qiicie no- c en t, docent; használ, a’ mi rongál: én is sok hasznát vettem testem rontsoló gyötrelmének;
mert most* látám igazán az emberi kicsinységnek
’s nagyságnak nyomoré felséges voltát. Bár milly fontos szerepet játszik is az ember a’ történetek sorában : még is visszarántja őt magas fellengé
séből, annak meggondolása:— Mi az ember?
— 128 —
Alig születik a* világra, sírással kezdi meg első zenéjét, mell}’ hogy annál csúfabb legyen, redökbe szedett arczát, ’s fel fintorított orrocská
ja alatti száját elgörbíti. Talpig érő köntöse mez
telenség, holott egy kis pipe bársony viklerben gálázik. Nem sokára lekötözik, mint egy kis tol
v ajt, mintha Adám apánkkal őt is rajta kapták volna az almalopáson. Kezdetben sem állni, sem járni nem tu d , hanem mint egy tavaszi novitius béka, négy kézláb próbálja mászni kétes pályá
ját. Több esze van egy báránynak, mint n ek i, mert az ezer közül is kiismeri anyját; ennek mindegy: akár kecske — akár menyecske emlő — csak hogy megszophassa;— tisztaságát, mclly- ben a’ fecske fiák meg előzik mutatják a’ dajka ruhái. Élelme férgekkeli tele voltáról kezeske
dik a’ nagyitó - üveg. A’ nyavalyáknak mellye- ket születésével öröklött, számuk egész légió.
Végre , a’ hány résen szívja az életet, színt an
nyin várhatja a’ halált; úgy hogy az egy óra a- latti 40G5 érütés közül mindenik lehet utolsó.—
Mondhatom a’ nyavalyák ’s halál ellen derekasan vagyttnk kármentesítve — de e’ még mind csak anyagilag; ’s mi a’ több, szellemileg sem va
gyunk szilárdabb tulajdonokkal kiállítva.— Es még is , ha a’ pillangó.porlepte szárnyaira kap
hat , kevélykedik ez a’ hideg ’s melegtől ’s még az indulatok szusszanásától is könnyen elpatta
nó hitvány buborék! a’ ki szellemileg csak egy festeményre készített tábla, a’ mellyen még egy vonás sincs , de szülői nevelői a mit tetszik, rajzolhatnak Egy ív tiszta papír, méllyre akár az isten parancsolatit, akár a’ sátán leczkéit fel lehet írni. Egy darabka lágy viasz, mellyre ör
dögi vagy angyali alakot nyomhatni. Egy sar- jadék, mellyen a’ beoltott vaczkor vagy császár
köríve hatalmas ágakat vethet. Egyforma még itt a leendő barompásztor, a’ csillagok ú tjá t’s a’ mindenség rendszerét felfedező Newtonnal.—
l)e ne csüggedj el embertársam, mert nagy vagy te minden gyengeséged mellett i s) a’ mér- lietlen óceánnak dühöngő hulláimban ringattatja,
’s egy szálkányi vezértő után a’ tengeri viharok
ban tájékozza magát az ember, a’ fene vadakat orszlányi erő nélkül is megdönti, sas szárnyak nélkül— már mint én i s — a’ léget, plánétákat megjárja, az orkánok szárnyain beutazza; a’ gőzt száz ezernyi mázsák alá vasútra, vashámba fog
ja , ’s Fulton vele hajókat vitet; egy szappanfő
ző, aranyozott nyárssal a’ mennyköveket kormá
nyozza ; más — valamint én is — a’ derékba csí
pett villámmal magát viteti; egy maroknyi lő
porral várakat döntet, meredek sziklák járhatlan gerinczeit sima útakká löveti, ’s a’ tüzes bombá
k a t— mint egykor én i s — kifogja, ’s a’ feje fe
lett zúgó folyam alatt terhes szekereket zörget- tet. — Valóban az emberi nagyságot, minden gyengeségei daczára is a’ tengeren szárazon vég
bevitt óriás mívei, alacsonságából kiemelik.
A’ napok és csillagok, tengeri apály, dagály, essők, szelek, harmatok, magasabb törvényha
tóságot ismernek, kinek hatalma előtt leborúl- n i , nagyságának hódolni, felsősőgét imádni mul- hatlan tiszte minden halandónak; és ebben áll az ember legnagyobb nagysága, méltósága, sza
badsága ! melly még akkor szem csökken meg, midőn a’ föld a’ magáét követeli rajta, ’s visz- sza kéri tőle, mit csupán haszonbérbe adott — a’ testet. Ez a’ kemény kénytelenség nem szállít
ja mondom, alább méltóságát, szabadságát j mert tudja, hogy a’ halál harminczadján idegen porté
ka keresztül nem mehet, azért örömest lerázza 9
— 130 —
magáról földi porát, mint egy rongyos palástot, hogy szabadabban utazhassák túl a’ síri lineán, ama szabad statusba, mellyben hitünk telegráfja szerint mindenkinek— nem születése, rangja, hanem érdeme után lesz kimérve személyes nagy
sága , méltósága!!! —
Itt irótollam reszketni kezde, mert ez a’
semmi nagyságot, érdemet nem ismeró paraszt köszvény, ujjaimnak mint a’ török Mohácsnál hajdan a’ magyarnak, mécset adott; ugyan azért hogy a’ velem ezután türténendők, az utovilag számára jegyzésben maradnánák, kéntelen valék beszólítni ’s magam mellé parancsolni helybeli harangozónkat, hogy a mit ezentúl eszméletlen vagy eszmélve halálomon innen, vagy azon túl teendek— nem úgy mint a’ fudázó tudósok, a’
valót hazugsággal, a történetet regékkel egybe
szőve zavarva: hanem igazán, őszintén jegyez
né fel, ’s adná által a maga eredeti valóságában szóról szóra a’ kákán is bogot kereső olvaso- vi
lágnak.
Alázatos szolgája N a g y s á g o d n a k !
Én tchátlan kegyelmes parancsára méltóztat- tam magamat megalázni ’s egyszersmind szana- kozva jelenteni, miszerint nagyon örvendeném, ha jobb állapotban volna szerencsém tisztelni a’
tábornok urat! — Hát Vida, te is csak léha cze- remoniákkal ’s lejárt becsületu szokásokkal üd- vezelsz egy nyomorú beteget, a’ helyett hogy az evangyeliom szép szavaival: „békesség e’ ház
nak ! köszönnél be a’ hősök Nesztorához. A’
te-mondád szavakkal szokták némellyek az elöt- tek hivatalban akadályul álló beteget üdvüzelni, szomorú állapotját fájdalomra erőltetett arczczal sajnálni, kik azonban alig várják, hogy isten künnyebbitse ágya szalmáját, hogy minél hama
rább helyébe következzenek. Nő de ment vagy ezen kétszínségtől; mert nem hiszem, hogy ezen selyem párnákra helyembe szeretnél feküdni. — Egészségesen azt is megtenném Nagyságodért, de betegen a’ világért sem) mert aztán ki haran
gozna a’ Nagysád temetésire? — Emberemre akadtam, millyet akartam: nyiltszívtíre. Hal
lod-e Vida! kilenczven kilencz kiadást értek már egen földön, tüzen vízen véghezvitt kalandim, nincs is már a’ világnak olly nyelve, mellyre ne volnának lefordítva, ’s hogy ezen kis ízék se maradjon ki belőlük, írd hozzá még ezen kis beszélgetésünket is ’s betegségemben történendő vitáimat, változásimat is, ’s a’ munka végén e- gész életem tartalmát foglald egy kurta kompen
diumba, ’s annak utána nyomtattasd ki: hogy legyenek már kerekszámmal — a’ századik kia
dással— életem nagyszerű kalandjai koronázva.
Mindennapi tartásodon kivtíl egy pengő fo
rin t, négy kupa bor, ’s egy kupa pálinka fog számodra kulcsárom által kiadatni. —• Végy hát tentát, pennát, papirost ’s ülj ezen ágyam mel
letti asztalkához, ’s a’ mit dictálandok pontosan jegyezd fel; a’ mi pedig eszembe nem ju t, meg
kapod asztalom fiókjában holmi rontsalék papi
roson. — — Kezdjük tehát el az urnák nevében:
Bölcső, koporsó! e' két deszka-plánéta közt forog minden ember életének tágasb, szőkébb körökbe szabott pályája. A’ koporsó halhatatlan
ságunk bölcsője, a’ bölcső halandóságunk kopor
sója, mert a’ romlandóság romolhatlan törvénye 9 *
— 132 —
minden élőt visszatérít a’ porba, mellyböl gyű- ratott. De mi előtt az ember ezen metamorph—
Itt ő Nagyságának a’ nyelve akadozni mél- tóztatott, ’s szava rendre rendre annyira elállóit, hogy gal agy olásából ez úttal tisztába nem jöhet
tem. H ihető, mint erős emberrel nem bírván
a
küszvény, a gutát szólította maga mellé secun- dánsnak. — Bár éltetné az isten sokáig, mert így a’ szép diurnumot mind pénzben, mind in natura sokáig húzhatnám. Akár miét értté volna az a guta is, csak nyelvének hagyott volna be
két, mert így valami kákurn bákurn betűkkel csak felmázoltam volna a m itd ictál, de illy állapot
ban már nem csak kezem et, hanem eszemet is használatba kell vennem, mitől nagyon keveset várhatok. Pedig elég baj nekem az írás is 5 mert karjaimat megrángatta a harang 5 de hát meg a gondolkozás! mikor engem senki nem tanított, hanem csak magam— gondolkozni!— Bezzeg, ha pap lettem volna, akkor nem kérnék tanácsot senkitől, de most mint harangozó, kinek esze csak a harangig, ’s onnan le a kötél végéig er, ha csak nem írok össze vissza minden bolondot, mit tudhatnék componálni?— Megvallom őszin
tén , könnyebb ennél százszor a toronyba hag- ni. Bezzeg ha apám el nem ijesztett volna, de szüntelen mondá, hogy — „a jó pap holtig ta
nul !“ e’ pedig rám nézve nagy strapaczia lett volna, mert én aőcista koromban is úgy untain a’ tanulást, mint a’ gépelyes ló az aknakereket;
’s nem is azért akartam én az oskolát végig ta
nulni , hogy aztán is mindig tanuljak, hanem hogy tudjak. — Nagyobb koromban, de niár ké
sőn vevém észre, hogy szegény apám a’ papok
nak holtig tanulásával országosan csalódott, mert ismerek én papokat, kik csak addig tanulnak,
inig a’ censurán átúszhatnak, azután megyét kapván, 11c félj tanulás! a’ bizony ritka öli meg magát benne. Mező , szénafű, eke , borona, — minden tékája; a’ kasza, kapa, — pennája $ ’s az itató váju kalamárisa. Dehogy tanul mon
dom, kivált ha elcsaládosodik, ’s kenyeret kérő aprói úgy állanak mellette, mint az orgona-sí
pok. Akkor házi gondok, ’s családi viszonyok akadémiáján tanulja a’ sok ki nem tanulható tizenharmadik oskolát. Még a’ kiknek efféle gon- duk nincs, azok sem tanulnak, szüntelen beszél
getés , hanyagság ’s játékkal ölik a’ drága id ő t!
azért tanácsosabb a’ darázsfészket meztelen kézzel felbolygatni, mint vasárnap reggel tőlünk a’ harangozás idejét tudakolni: t. i. akkor akar
ják az egész héten elhanyaglott időt valami ava- tag predikátzio olvasására visszavarázsolni.—
Anyám pedig a’néhai, azzal ijeszgete a’ pap
ságtól, hogy a’ papnak mindig eszén kell lenni!
E ’ sem kisebb b a j, sőt keményebb leczke volt az előbbieknél. Mert sokszor van az ember olly társaságban, mulatságban, mellyben a’ legjóza
nabb is eltántorodik. Dávid nagy ember volt ’s próféta ’s még is megbukott, Péter nagy apostol v o lt, még is a’ konyhán cselédek köztt tagadó lett; ’s ha a’ szentek is ollykor meggyarlódtak:
hát én miként Ígérhettem volna magamról; hogy az eszem mindig richtájban álljon! — Most ha vagy egy torban vagy másutt lecsípem magamat, harangoz helyettem a’ feleségem j de mint pap helyett bár milly nyelves legyen őkeme, még sem papolhatott volna
De szegény anyámnak sem volt ebben álta
lános igaza; mert tudok én lelkészeket, kik né
ha néha, csak úgy mint én vagy akárki más el feledkeznek magokról, ’sazestveli mulatság után
— 134 —
jól fog rajtok is a’ reggeli álom. — Aztán azért hogy pap nem lettem, nem olly jelentőség nél
küli hivatal ez az enyém, mint némellyek gon
dolják : ott ülhetne pap uram , ’s beszélhetne a’
kőfalaknak akár estig, ha én a’ népet a’ tem
plomba nem gyüjteném; kandikálhatna a’ halott szemfedele alól a’ gyászpadon akár Ítélet napig, ha én ki nem harangoznám, ’s a’ papot népes
től együtt a’ halottas házhoz nem kergetném ; ne húzzam meg ollykor a lármaharangot, porrá éghetne az egész falu, ’s agyon vernék egymást a’ csapszékben kancsóhőseink; ’s hát a’ jégesső elkergetése mit vétett? ’S aztán ki parancsol leg- fennebb hangon a’ falu embereinek? úgy tetszik hogy én$ mert ha hajnalra harangozok,— fel
kel a’kinek tetszik; ha estvére,— lefekszik, kinek kedve ta rtja ; ha ebédre,— mindenik eszik, ha van mit.
Igaz, hogy— a’ mit én sehogy sem szível
h e te k — egy kissé hátrább ül feleségem a’ tem
plomban, m inta’ belsőbb emberek nőjci, ’s ez az önzés, pórdagály bennem felettébb nagy hiba:
mert a’ templomban minden ember egy kenye
ret kér, vagy bűnbocsánatot koldul az istentőlj illik-e pedig a’ koldusnak kevélykedni? Hiszen ha olly előre tolakodnak, jobban hallhatnák mint é n , mit papol a’ p a p , ki a’ múlt vasárnap is azt mondá: ,,a’ farizeus előre tolakodott, nagy gangosán szinte az oltárig ’s megutáltatott: a’
szegény publicanus pedig a’ háttérbe szorulva isten előtt kegyelmet ’s megigazulást nyert. Nem a’ gyűrűk, nem a’ gyöngyük, sem a’fodrok bod
rok, hanem a’ bánatosan megtörődött szívek nye
rik meg isten előtt az elsőbbséget.— Páholy, zárt
szék , színházba valók, hol eszünk, szemünk, fülünk éldeletén kiviíl, talán egyébbel is akarunk
találkozni; de templomban sehogy sem áll jó l, hol a’ szívnek egyedül csak urával, istenével kellene foglalkozni.
Csak gondolja meg az ember, magam is lm- ledezek bele, mennyire mentem az írói pályán, minden dictálás nélkül; soha sem hittem volna, hogy én ennyit tudjak csupán magamtól minden könyv nélkül. Csak jól modjákazt: nelngyjenaz ember magának, mint a’ kutyának; de azt nem jól mondják: — nem minden botból válik beret- vaj mert a’bizony válhatik, ha mindjárt egy kissé h ú z , m ar, csip i s , mint az én toliam, akarám mondani beretvám;— aztán ha nem válik éppen beretva, válik kaczor, mit többre lehet használ
ni mint a’ beretvát.— Most hiszem én, mit öreg kántorunktól hallottam : hogy jobb tudni tapasz
talásból, mint könyvekből. Sokan az oskolában eminensek, az életoskolájában pedig esztelenek.
Sok nagy tudósnak, minden tudománya mellett jó nadrága sincs. Jól mondja a’ mi lelkészünk:
hogy azok csak könyvnyomorékok. — Én nem is tudom, miért tartanak némellyekannyi könyvet?
Egy némellynek annyi van, hogy ha mind tégla volna, fel lehetne belőle a’ belgrádi várat épit- n i, ha még egyszer Laudon összelövöldöztetné.
Azt tartom : azért tartják, mert nem tudják.
Lám én az abc-ét mihelyt kitanultam, mindjárt elvetettem; bizonyosan ók is elhánynák, vagy legalább eladnák, ha azokat rendre mind kitanul
ták volna. Még is talán jó , hogy pap és pedig tudós pap nem lettem , mert j a j ! mennyi könyv mint megannyi tanúbizonyság, hogy „engem se tudsz! „engem se tudsz“— lobbantaná most sze
memre tudatlanságomat. Egy nagy bolond tékát egész életében sem tanulhat ki az ember tá n , ha mindjárt a’ Minerva polkája lesz is ; én pedig
— 136 —
a’ mesterségemet három évek alatt úgy kitanul
tam, hogy akkor instantanee e’ nemes helységnek actualis harangozójává installáltattam. Mestersé
gemet legalább senki sem rója meg, ’s kezem alá nem szól; mert ha egyszer akár templomba, a- kár halottnak vagy a’ mennykő eleibe elhúzom a’ magamét, soha sem huzatja velem kijavítás végett ugyan azon szerepet senki másodszor; a’
tudósokat pedig hányszor nem róják meg ’s köz
rebocsátott hibájokat velük hányszor nem igazit- tatják ki? Sokszor két tudós sem tud megegyez
n i, a’ mi harangunkban pedig három egybeol
vasztott érez mind egy hangon szól.
Ismét csudálnom kell, mondom, magamat:
hogy bele jöttem az írásba minden könyv nél
kül !--- hanem ezt én mind az ő Nagysága bo
rának köszönhetem, mellyből alig ürítek ki egy pár czilindert, már is úgy dongják a’ múzsák tűzbe jött eszemet, mint a’ darázsok szüretkor a’ mézes gerezdeket: de azért én sem maradtam soha háládatlan, mert egy csepp borát sem ittam meg o Nagyságának annélkül, hogy mint torkom Meczenásának minden pohár előtt — erőt! egészsé
get ne kívántam volna! melly szíves kívánsága
imnak vette is hasznát; mert mind addig tartott ereje, míg meg nem gyengült, egészsége is — míg a’ magát bele quartélyozott küszvény miatt meg nem betegült. No de ezt én nem panaszképpen mondom; hiszen czuchtházba való volnék, ha eb
beli jókívánságomat felhánynám, ’s mint keresz
tény ember ezen túl is ne telyesítném.
Mondom, hogy pohár küszüntésim használ
tak , ’s mámoros fohászaim a’ bárót annyira magnetizálták, hogy estve felé magához jö tt, ’s beszélt is egy keveset. Ki e’ kérdésemre: hi
vassak-e dactorokat? egész érthető hangon feleié:
doctorok nem kellenek, elég Jessz egy is. Hiszen ha elég egy asztalos, hogy a’ koporsót megké
szítse, doctor elég egy, hogy a’ beteget arra ju t
tassa. Igaza is volt ő Nagyságának, mert ez az egy i s , ki rendes házi orvosa v o lt, három ál
ló hétig olly fáinul curálta, hogy ha tizenkettő lesz vala is körülette, még gyűjtöttek volna több embert temetésére, hát még gazdag torára?—
Ez a’ doctor — a’ mint másoktól haliám, mert én polyhistori üterét nem tapogattam — nagyon tanult ember v o lt: sokat is darált ő Nagyságá
nak a különféle nyavalyák okairól, holmi deák, zsidó, görög, német ’s franczia szókat discur- susba aprítván, mit nem tartozom leírni, mivel nekem diurnumot nem a’ doctor, hanem ő Nagy
sága ád, ki megunván végre a’ kitarkázott o- koskodást, azt mondá; — éloquen-
tem
,
séd sanantem. Mit használ nekem, ha ön liarmincz nyelven megtudja is nyavalyámat nevezni^ ha egyfélén sem tudja meggyógyítni. Er
re a’ doctor egész bécsi udvariassággal meghajt
ván magát, elmene. —Azt bizonj' jól tette, mert én a’ száraz orvosi praelectio alatt úgy meg
szomjaztam, mint egy arabiai AÚmdorj azzal a’
különbséggel: hogy ha ő a’ tevéből is megissza a’ lagymatag vizet, én boros czilinderből nyel
tem a’ hatalmas kortyokat.
Nem sokára itt termett a’ sok enni, inni, füstölni, dörgölni, kenni való orvosságok külön
féle formájú, hajtókáju, sinoru, tarka barka ezrede, melly ő nagysága ágya körül glédába állíttatván, olly nevetséges látványra adott alkal
mat, mintha a’ beteg tábornok ezen Esküi a p osz
tályseregét akarná a’ köszvény, guta, meg még ki tudja miféle nyavalyák ellen commandirozni.
Még az én asztalomra is jutott belőlük egy
tu-— 138 tu-—
czet üveg, melly cancelláriámat csak egy kis szegletre, boros üvegeimet pedig éppen asztal alá szorította. Evett a’ méreg, hogy már tol
iam szabadon nem m ehetett; mert a’ hányszor azt kalamárisomba mártottam, szint annyiszor borért az asztal alá kelle hajolnom. Nő de ezt én ő Nagyságáért mind örömest ’s békével nyel
tem .— Betegünk, mikor csak eszmélő állopot- ban volt, szinte harmad fél hétig rendesen vet
te ’s használta az orvosi szereket, minden ha
szon nélkül. A’ beteg napról napra fogyott, én bíztam , ő elsápadt, én kipirosodtaip, pedig csak egyféle orvossággal éltem. Jól mondja az itteni birós jó konyha, jó patika ’s rá a’ jó bor derék k ú ra !
Egykor a’ doctor jelenlétében akart volna a’ mi minden tekintetben nagy betegünk vala
mit mondani, de minden erőlködése mellett is nem szólhatott. Én mint ő Nagyságának kinyílt szemű házi embere,, tudom én, szólék, mit a- kara mondani doctor urnak.“ — Halljuk ! feleié egész rátartással. — „A zt, hogy haszontalan mű
ködik körűié uraságod, mert a’ tábornok úr rég megette már azt, a’ mitől meg kell halnia. Ura- ságtok éppen úgy vannak a’ beteggyógyitással, mint én a’ gyertyakoppantással $ ha jól találom, jobban égj ha elhibázom, elalszik: szintúgy a’
tensurak i s , ha eltalálják a természet ú tjá t, vi
lágot a’ beteg élete fáklyája, ha pedig jól nem találják, elalszik. De a’ mondottaknak is csak akkor van helyűk, minden esetre, ha van mi
nek égni, mert midőn a’ kanócz tövig ég ’s csak füstölög— már mint itt is — akkor bizony sem koppantó, sem vérszípó egyik sem használ. — Mint mikor a’ füttyentésre a’ pujkakas feltorzon borzozza magát, olly gőgös duzzadsággal felém
Ford ula ’s szinte nyelvét ketté rágó méreggel így szóla az eddig mindig szelíd arczu Eskulap
„S/rtor n e ultra c r e p id a m.Ezzel megtürdlvén magát eltávozott. Én meg hogy buzgóságomat
lemossam, neki mentem a’ cancelláriámnak, hol a’ nekem mondott deák rigmust is egy úttal a’
tábornok úr életrajzába — mint feljebb láthatni—
feljegyeztem.
Más nap reggel, a’ mint harangozni menék, kérdém a’ lelkésztől, mit tesz ez a’ diák vers:
Sutor ne ultra crepidam! — A’ bizony Yida lí
rám , mondá, ennyit tesz:
rám , mondá, ennyit tesz: