Mélyen a gondolataiba merülve ült. Kutatott az emlékezetében, mióta is ismeri Alexet?
Másodéves volt a Zeneakadémián, amikor meghívták a helyi szimfonikus zenekarba vendégművésznek. Aztán ott ragadt. Most éppen végzős, tehát, három éve ismerik egymást.
Hamar észrevette, hogy a fiú gyakran rajta felejti a tekintetét. Őt azonban nem érdekelte. Egyetlen szerelme volt: a zene. A hárfa ebben rendkívül jó társnak bizonyult.
Nem kellett őneki semmi, és senki más a világon.
Tökéletes volt a boldogsága.
Amikor először hívta randira a fiú, akkor kerek-perec visszautasította. Megmondta, nincs helye az ő életében a szerelemnek. Teljesen betölti a zene, a hárfa. Hétvégeken, viszont haza utazik falura a szüleihez. Eszében sincs még egyéb gondot venni a nyakába. Milyen jól tette, hiszen már a hazalátogatások is egyre gyérülnek, ahogy növekszik a fellépések száma a zenekarral, ideköti őt a nagyvároshoz hétvégére is a kötelesség.
Látta ő, Alexnek nem esett jól, hogy kosarat kapott, de nem bántódott meg. Sőt, mindig, mindenben a segítségére volt. Óvta, féltette, vigyázott rá. Amikor késő éjszakába nyúltak a próbák, mindig hazakísérte. Előfordult, hogy taxival mentek, akkor is kiszállt vele és a kapuig kísérte.
– Csak úgy lesz nyugodt éjszakám, ha biztonságban tudlak téged! – mondta ilyenkor, s vágyakozó tekintetét a szemébe fúrta. Ilyenkor megijedt. Mit akar tőle ez a fiú?
Nem, nem, nem fogja közel engedni magához. Nincs őneki ideje a szerelemre. A hárfához menekült, s olykor hajnalig játszott, hogy ne kelljen Alexre gondolnia.
Egyszer kiráncigálta őt a szigetre. Azt mondta aggódik érte, búskomornak látja, menjenek ki a jó levegőre, majd az új erőt ad neki, lelket önt belé. Igaza lett. Körbe kerékpározták a szigetet, azután leheveredtek a fűben, nézték a fellegeket, ahogyan úsztak a hófehér kumuluszok a kék égen. Gyönyörűséges volt, s olyan fergeteges jókedve támadt...
Alex a könyökére támaszkodott, s nézte őt. Még mindig a felhőkben gyönyörködött, egyszer csak azt érezte, hogy megfogja a kezét, a hangja remegett mint a hárfa húrja, amikor megszólalt:
– Tudod, hogy gyönyörű vagy? Mint egy tündér, vagy inkább angyal...
Akkor nagyon megijedt. Felugrott, és elfutott. Aztán egy ideig kerülte a találkozást Alexszel. Még a próbára sem ment el, de aztán kapott egy telefont a karmestertől. Kiabált vele: Mégis mit képzel a kisasszony, csak gondol egyet és nem jelenik meg a próbán? Ha még egyszer előfordul, repül!
Többé nem merte megtenni. Állandóan ott érezte a hátában Alex tekintetét. Úgy égette, mint a parázs.
Tegnap éjjel, éppen amikor letette a hárfát, megszólalt ablaka alatt a hegedű. Schubert Szerenádját játszotta.
Oda állt a nyitott ablakba és hallgatta, nézte a fiút. Még soha nem hallotta ilyen szépnek a Szerenádot. Még soha!
Fantasztikusan hegedül ez a srác, ennyire még nem érintette meg szívét a zene... Annyira fájt, hogy majdnem elsírta magát. Csak befelé nyelte a könnyeket...
Aztán összeszedte magát és odaszólt, hogy lemegy a kapuba. Beengedte a lépcsőházba. Szerette volna
megköszönni ezt a csodálatos élményt, de nem jöttek a szavak. A hangja még mindig remegett, amikor végül mégis megszólalt. Annyit mondott csupán:
– Gyönyörű volt!
– Te is gyönyörű vagy! Szeretlek Elli, már régóta szeretlek!... – Olyan őszintén hangzottak szájából a szavak, olyan jó volt hallani... de ezúttal is megrémült.
– Nem így beszéltük meg Alex. Szó sem lehet szerelemről... – eredt meg hirtelen a szava – Kérlek, ne találkozzunk a jövőben.
Hirtelen mély fájdalom suhant át a fiú arcán, amilyent még soha nem látott. Szinte összerezzent, amikor megszólalt.
– Ezúttal, nem lesz nehéz betartani. Ugyanis, holnap elutazom Párizsba.
– Mikor? – kérdezte alig hallhatóan.
– Délután háromkor száll fel a gépem.
– És... meddig maradsz?
– Két hétig koncertezünk a kvartettel... – mindketten elnémultak. Hallgattak...
– Hát, jó utat! – nyújtotta a kezét végül Elli.
Egész éjjel álmatlanul forgolódott. Le sem tudta hunyni a szemét. Mindig arról álmodott, hogy világhírű hárfaművész lesz. Az egész világ ismert hangversenytermeiben neki tapsolnak majd...
És aztán, haza mész majd az üres lakásba? Egyedül?
Felemelő érzés! – mondta egy gunyoros belső hang. Most sem várja soha senki, most is egyedül van... csak Alex... Ó jaj, legalább magadnak ismerd be végre, hogy... Nem, nem és nem! Mi lesz az álmaival? Mi lesz a karrierjével?...
Hajnalodott már, nem akart tovább gyötrődni az ágyban, felkelt, s elkezdett játszani. A zene betöltötte a szobát. Csak ő volt és a zene. Megnyugodott a lelke.
Reggel nyolckor feküdt le, s aludt mint a tej.
Dél elmúlt már, amikor felébredt. Nem ment be az Akadémiára konzultálni a professzorral. A végén az is üvöltözni fog vele. Rándított egyet a vállán, majd felkelt, főzött egy jó erős kávét, aztán visszament az ágyba, s ott itta meg. Erre is rászoktatták az éjszakázások, a próbák, ott is mindig kávéznak, nem is lehetne másként bírni. Tényleg erre az életre vágysz olyan nagyon? – kérdezte ismét önmagától, gúnyosan... Aztán, egyszerre felragyogott a szeme, kiugrott az ágyból, oda rohant a hárfához, megölelte úgy suttogta:
– Bocsáss meg, mennem kell! Ő most fontosabb nálad... – azzal futott, s öltözködni kezdett. Aztán taxit hívott, még igazgatott magán egy kicsit, s futott le a ház elé. Bevágta magát a taxiba, s odaszólt az idős úrnak:
– A reptérre, legyen szíves.
Aztán hátradőlt, mosolygott. Egyszer csak hangosan felnevetett. Mintha a taxis mondott volna valamit, de nem értette, nem is érdekelte. Aztán felkiáltott:
– Szeretem! Szeretem!
– Engem? – kérdezte az idős ember ijedten.
– Jaj, nem! Ne haragudjon. Mikor érünk oda?
– Mindjárt ott vagyunk. Hánykor száll fel a gépe? – Elli nem válaszolt, nem is hallotta a kérdést. Amikor megállt a taxi, fizetett, majd szívélyesen megköszönte és kiszállt. Még az ablakhoz hajolt, és visszaszólt:
– Képzelje, kiállta a három próbát!
– Kicsoda?... A micsodát? – de a lány már nem volt sehol. Rohant, kacagott, csak úgy lobogott utána a dús vörös haja.
Hamar ott találta magát az utasok forgatagában. Jöttek-mentek az emberek, csomagokkal vagy anélkül, de rengetegen voltak. Hogyan fogja ő itt megtalálni Alexet?
Egészen megrémült. Aztán a fejéhez kapott, a telefon!
Reménykedett, hogy bedobta a táskájába. Nehezen, de előkerült. Még sosem hívta a fiút... most megnyomta a gombot. Mintha hallaná Alex telefonjának csörgését. Igen, sőt, már látja is. Ott van a kvartett... csak éppen mindegyiknek egy lány, kedves, vagy hitves, csüng a nyakán. Csak Alex áll egyedül, szomorúan. Látja, amint kutat a telefonja után, majd mintha halvány reménysugár csillanna a szemében... Már hallja a hangját, őt szólongatja, de neki gombóc van a torkában... előtörtek a könnyei... meg sem tud szólalni...
– Elli, Elli, hol vagy? Hallasz?
– Itt vagyok, Alex. Szeretnék neked mondani valamit...
– a fiú közben forgolódott, nézelődött. Észrevette őt. Futott felé.
– Elli, te itt? – kérdezte meglepetten, miközben kivette a lány kezéből a telefont – amit az még mindig a füléhez szorított – és lezárta.
– Mondanom kell valamit... Szeretlek! – suttogta halkan, majd a fiú vállára borult, s kitört belőle a zokogás.
Amikor hazaért, bezárta a lakás ajtaját, majd háttal neki dőlt, lehunyta a szemét. Lassan-lassan széles mosoly terült el az arcán. Hosszú, göndör haját hátra simította, ujjai gyengéden végig siklottak az ajkán, majd újra élte az elmúlt perceket. Aztán, boldogságtól ragyogó szemekkel, hangos kacagással indult a szobába, kitárt minden ablakot, hadd jöjjön a tolakodó napfény. Visszafelé, végig keringőzött a szobán, szinte belefeledkezett a forgásba, végül lerogyott a fotelbe. A függönyöket olykor meglebegtette az arra járó kósza szellő, a levegőnek finom, zsenge tavaszillata volt, keveredve a kora tavaszi virágok kellemes illatával. Olyan tökéletes volt minden, hogy észre sem vette, amikor belibbent a bánat árnyéka az ablakán. Újra, és újra élte a búcsú perceit, az első csókot, s úgy érezte, iszonyú hosszú lesz az elkövetkező két hét nélküle, Alex nélkül. Azonban
tudta, nem fog tétlenkedni, hiszen előtte vannak a vizsgák...
Hirtelen felugrott. Gondolta, lezuhanyozik. Előbb még bekapcsolta a tévét, nem szerette a süket csendet. Indult a fürdőszobába, már keze a kilincsen volt, amikor megállította az induló híradó.
–...délután, 16 óra 43 perckor, ismeretlen körülmények között, lezuhant, a Budapest-Párizs között közlekedő utasszállító repülőgép, Franciaország területén. A mentők, tűzoltók, szakértők már a helyszínen vannak. Az első tudósítások szerint, senki sem élte túl a balesetet.
Elli kikapcsolta a tévét, leült hangszeréhez, és játszott, játszott...