nak valóban ideális végrehajtása sem tudja azokat a madárfajoknak a fönnmaradását, vagy nagyobb fokú el
szaporodását biztosítani, amelyek az emberi kultúra ter
jedése és fejlődése következtében elvesztik életföltételei
ket. Bármennyire védjük is a gémtelepeket, ha kiszárít
juk alóluk az ősmocsarakat, bizony a helyükbe kerülő réteken vagy szántásokban nem fognak megtelepedni.
Sajnos, a gémeknek az elpusztult mocsár helyébe nem tudunk más fészkelési alkalmatosságot nyújtani, de van igen sok apró madárfajunk, amelynek elvesztett fészke
lési alkalmatosságait nagyobb nehézség és költség nél
MESTERSÉGES MADÁRTEL ÉPÍTÉS 65 kül is pótolhatjuk s ezzel hasznos munkájukat nemcsak megtarthatjuk, hanem egyúttal arra a helyre is irányít
hatjuk, ahol arra a legnagyobb szükség van.
Ezeket a viszonyokat tárgyalja a gyakorlati madár- védelem, amely a madárkedvelő nagyközönség számára talán a legfontosabb, egyben pedig a legvonzóbb madár
tani probléma.
Hogyan szoktassam a madarakat a házam tájához, hogyan telepítsem azokat kertembe, gyümölcsösömbe, hogyan biztosítsam magamnak azok hasznos rovarirtó működését s miként tudnék azokban állandóan gyönyör
ködni? Az erre vonatkozó módszerek ismertetésében ki
zárólagosan csak a hazai viszonyokat fogom érinteni.
Legegyszerűbb föladat a cinegék megtelepítése, mert ezek odulakó madarak, amelyek a szabad természetben elhagyott harkályodvakban, fali résekben s a legkülön
bözőbb ehhez hasonló alkalmatosságokban szoktak meg
telepedni. Rendkívül bizalmasak, igen szaporák, úgy hogy a fészkelő helyek iránt mindig nagy a kereslet s ezért megfelelő berendezésekkel könnyű szerrel meg- telepíthetők, hacsak féhg-meddig is nekik való a terület.
Berlepsch János báró német nagybirtokos volt az erre irányuló kutatás úttörője, ő volt a gyakorlati madár- védelem megalapítója. Azt tapasztalta, hogy a modern erdő- és kertgazdaság nem tűri meg a kiöregeden odvas fát, amely a természet ősi állapotában fészkelő helyet nyújtott a cinegék rovarirtó hadának. A harkályvágta természetes fészekodu helyett ezekhez hasonló zacskós üregű, kerek bejáró lyukkal ellátott mesterséges fészek- odvakat készíttetett gyári úton, megfelelő nagyságú fa- törzsdarabokból. Ezeket fölszerelte alkalmas fedéllel és kifüggesztette a fatörzsekre. Az eredmény meglepő volt.
A cinegék minden tartózkodás nélkül elfoglalták ezeket a mesterséges fészekodvakat.
Magyarország volt az első országok egyike, amely fölismerte ennek a mesterséges fészekodunak és a vele
S ch en k , M a d a ra k (48) 5
■HfeSHU
kapcsolatos téli madáretetésnek a döntő jelentőségét a gyakorlati madárvédelem terén. Herman Ottó még 1903- ban tette lehetővé, hogy Csörgey Titus ellátogatott Ber
lepsch világhírű madárvédelmi telepére Seebach-ba, ahol a mester útmutatásai mellett közvetlenül a forrásból me
ríthette azokat a tudnivalókat és tapasztalatokat, ame
lyekkel aztán megalapította Magyarországon a gyakorlati madárvédelmet.
A Berlepsch-féle mesterséges fészekodvakat magyar földön nem lehetett minden további nélkül alkalmazni, mert nagyon sok helyen a cinegék helyett a verebek telepedtek be az odvakba s ezáltal sok kárt és bosszú
ságot okoztak s veszélyeztették az egész gyakorlati ma
dárvédelem sikerét. A közönség nem volt hajlandó pénzt és fáradságot áldozni a mesterséges fészekodvakért, hogy azokban az amúgy se kedvelt verébhad újabb terjesz
kedési és szaporítási alkalmatosságot nyerjen. A veréb
kérdést aztán olymódon sikerült megoldani, hogy a mes
terséges fészekodvak leemelhető fedéllel készültek és 1— 2 méter magasságban lettek elhelyezve. A cinegék így is elfoglalták az odvakat, a verebek ellenben nem nagyon szerették az alacsonyan lévő odvakat s ha mégis betelepedtek, akkor az odufedél leemelhetése következ
tében nem volt nehéz föladat a fészket kiszedni az odú
ból és ezáltal a verebet elriasztani.
A leemelhető fedél eleinte nem volt rokonszenves a külföldi madárvédő körökben, de jelenleg már min
denütt alkalmazzák ezt a magyar találmányt, mert lehe
tővé teszi a fészekodvak rendszeres ellenőrzését és tisz
togatását. Az utóbbi különösen fontos, mert a madár
fészekben a fiókákat és szülőiket egyaránt gyötrő élős- diek tanyáznak, amelyek a fiókák repítéséig folytonosan szaporodnak s az elhagyott fészkek anyagában már tö
megesen várnak új áldozatokra. Az odulakó madarak éppen erre való tekintettel a második költésre lehető
leg új és tiszta odút keresnek, esetleg a régiekből ki
---—____ — ..
-66 GYAKORLATI MADÁRVEDELEM
ODULAKÖ MADARAK TELEPÍTÉSE 67 hurcolják a fészekanyagot. A fészekodvak tisztogatása és a régi fészekanyag elégetése lehetőleg az első költés után és ősszel, de legalább is minden évben egyszer és pedig ősszel, az odulakó madaraknak valamely terüle
tén való megtartása érdekében elsőrendűen fontos föl
adat. Éppen ilyen fontos a fészekodvak állandó ellen
őrzése. Sok káros állat — darázs, pele, főként pedig veréb és macska — veszélyezteti a fészekodvak lakóit, azonkívül az odvak az időjárástól és egyéb hatások követ
keztében megrongálódnak.
A mesterséges fészekodvak helyett egyes fajok na
gyon szívesen betelepülnek kerti házak, kerítésoszlopok, kőfalak és hasonló helyeken mesterségesen készített téglarésekbe és üregekbe, amelyeket szintén úgy készít
hetünk, hogy homlokfaluk kihúzható legyen, hogy az ilyen fészkeket is tisztogathassuk és ellenőrizhessük.
Az odulakó állandó, vagyis télen, nyáron át nálunk maradó madaraknak a mesterséges fészekodvakkal ellá
tott területekre való csalogatását a téli etetéssel érhet
jük el legcélszerűbben. Madaraink téli etetése ettől az önző szándéktól eltekintve nemcsak emberi kötelessé
günk, hanem egyúttal gyümölcsöző befektetés is, mert ezek a falánk rovarpusztítók, amelyek naponta testük súlyával fölérő rovartömeget pusztítanak, még télen át is rendkívül hasznosak, amikor egyrészt az áttelelő anya
rovarokat tizedelik, másrészt pedig azok télálló petéit irtják, hogy azok a tavaszi szaporítás és ébredés idején minél kevesebben legyenek. Minthogy tél idején ez a rovartáplálék nagyon is szűkös és így a napok rövid
sége miatt távolról sem tudnák a szükséges rovarélelmet összeszedni, ezért olajtartalmú magvakkal, állati zsira
dékokkal és hasonlókkal pótolják a hiányzó rovartáplá
lékot.
Ez a körülmény adta meg a lehetőséget a téli ete
tésre. Ezután már csak azt a föladatot kellett megoldani, hogy ez a táplálék ólmos esők és zúzmarák idején
e*
is mindenkor hozzáférhető legyen és az időjárás ha
tása alatt el ne romoljon. Az olyan etetőberendezés, amely éppen akkor mondja föl a szolgálatot, amikor legnagyobb szükség van rá, tulajdonképpen ártalmas, mert az odaszoktatott madarak az ínség idején legfel
jebb csak véletlenül találnak a behavazott etető helyébe másikat. Az etetésre szolgáló anyagokat illetőleg pedig különösen tartózkodni kell a kedvelt „kenyérmorzsád
tól, mert ez csak kissé nyirkos időben is könnyen meg- savanyodik és betegséget okoz.
A jelenleg használatos téli etetők eredeti mintáit szintén Berlepsch szerkesztette. Ezek etetőasztalkája jó méter magasan van elhelyezve, fölül tető, köröskörül pedig üvegkeret védi az eső és hófúvás ellen. Az etetőre járó madarak alulról röpülnek az asztalkára, amelyre legcélszerűbb „madárkalács” -ot vagy napraforgó- és tök
magot helyezni. Magyar földön a Berlepsch-rendszerű etetőből magyar galambducetetőt szerkesztettek és ezt kombinálták az „etető eresz” -szel, amely egyik oldala felől nyitott kunyhó. Nádból, kukoricaszárból vagy ro
zséból készül. Nyitott oldala dél felé néz s fedett részé
ben pintyek, sármányok, búbos pacsirták, fekete rigók találnak bogyót, hulladékot és szemes eledelt, míg fönt a ducetetőben a cinegék lakmároznak. Igazán szemgyö
nyörködtető, szíwidámító látványosság.
A gyakorlati madárvédelem minden kérdésére kime
rítő fölvilágosítást nyújt Csörgey Titus alapvető, kiváló munkája: „Ütmutató a mesterséges fészekodvak alkal
mazásához” , illetve annak rövidített kiadása: „Madár- védelem a kertben” címen. Ebben nemcsak az odulakó, hanem a bokorlakó madarak telepítéséről is van szó, miként kell metszeni a bokrokat, hogy a fészekrakáshoz alkalmas ágvillák keletkezzenek bennük, miként kell madárvédelmi ültetvényeket nevelni, amelyek elég sű- rűek ahhoz, hogy az óvatos madarak megtelepedjenek bennük, miként kell kerteket, gyümölcsösöket, parkokat
68 GYAKORLATI MADÁRVÉDELEM
SZABADON FÉSZKELŐK TELEPÍTÉSE 69 berendezni, hogy azokban minél több hasznos madarat tudjunk megtelepíteni, miként kell ilyen helyeken ma
dáritatókat és fürdőket berendezni, hogy a madárvilág ott szívesen megtelepedjék, s miként kell végül a kár
tevőket, nevezetesen a madárvédelmi telepek legvesze
delmesebb ellenségeit, a macskákat fékentartani.
Az eddig ismertetett madárvédelmi telepek beren
dezése mellett egyéb módszerek is állanak rendelkezésre a gyakorlati madárvédelem számára. Ilyenek pl. alkal
mas helyeken deszkalapokat kiszegezni házak ereszei, fészerek és istállók gerendái alá, a fecskefészkek számára;
póznák tetejére, cseréptetős házak gerincére, kémények tetejére kosarak vagy kerekek elhelyezése gólyafészkek számára; élő sövények vagy remizek, kis mezei ligetek létesítése nagykiterjedésű művelés alatt levő területeken, hogy ott védelmet és fészkelési alkaLmatosságot találja
nak a madarak. Nádas tavakban avas nádparcellák meg
hagyása gémek megtelepülése céljából.
Még a nádi énekesek megtelepítésére is van alkal
mas módszer. A velencei halászok varsáik szárítása cél
jából egy fogás nádból csomót kötnek, erre teszik a varsát — a csomó alatt, mely mesterséges tetőt alkot, nagyon szívesen fészkelnek a különféle nádi poszáták és a nádi cinege. Látható ezekből a példákból, hogy az éles
szemű és ötletes megfigyelő számára sokféle alkalom nyílik olyan madárvédelemre és telepítésre, amelyhez külön eszközök és berendezések nem szükségesek, mint pl. a mesterséges íészekodvak és téli etetők.
A gyakorlati madárvédelem magyarországi megala
pításának a tudományos előkészítés mellett alapföltétele volt az Első Magyar Fészekodugyár, amelyet még 1904- ben alapított Kühnel Márton Baranyakárászon, ahol némi megszakításokkal jelenleg is üzemben van. Annak idején állami támogatással létesült és amint akkor is csak a Madártani Intézet által jóváhagyott fészekodumintákat és etetőberendezéseket állíthatta elő, úgy van ez most is.
70 GYAKORLATI MADÁRVÉDELEM
Az összeomlást követő súlyos időkben oly nagy volt a faínség, hogy a gyár nem tudott mesterséges fészek- odvakat előállítani. Akkoriban Szemere László beton- odúkat állított elő, amelyek teljesen beváltak.
A gyakorlati madárvédelem magyarországi sikerének harmadik alapföltétele volt az a propaganda, amely arra irányult, hogy az eszmét belevigye a társadalom minél szélesebb rétegeibe. Más országokban ez a föladat szinte kizárólagosan a társadalomra háramlóit, nálunk azt is javarészében — legalább is, ami az anyagi részt illeti — az állam végezte azzal, hogy nemcsak a propaganda- iratokat (Herman madárkönyvét és Csörgey Útmutató
ját) osztogatta ingyen a lelkészek és tanítók között, ha
nem ingyen fészekodvakat és téli etetőket is juttatott ko
moly érdeklődőknek, hogy azok eredményei és példa
adása másokat is megnyerjen a gyakorlati madárvéde
lemnek. Az állam eme anyagi támogatásának mértéke a mai súlyos gazdasági helyzet folytán, sajnos, erősen megcsökkent.
Az állami propaganda mellett nagyon jelentős sze
repe jutott a társadalmi egyesületeknek is, elsősorban az Országos Állatvédő Egyesületnek. Legnagyobb jelen
tőségű ténye az volt, hogy Herman Ottó 1900-ban tett indítványára a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
nál sürgette az Északamerikai Egyesült Államokban be
vezetett „Birds and Arbor day” -nek, a „Madarak és Fák napjá” -nak megünneplését az iskolákban, hogy így a legszélesebb alapon s a legfogékonyabb lelkekben indulhasson meg a madárvédelem. Az első „Madarak és Fák napját” 1902-ben tartotta meg Chernél István Kőszegen. A Madarak és Fák napját mint iskolai ün
nepnapot Magyarország valamennyi népiskolájában gróf Apponyi Albert rendelte el 1906 április 27-én.
A Madarak és Fák napjának megfelelő és eredmé
nyes ünneplésére szükséges volt elsősorban a tanítóság kezébe megfelelő előadásokat adni, hogy ennek a várat
MADÁRVÉDÖ LIGA 71 lanul és minden előtanulmány nélkül rájuk háramlatt kötelességüknek megfelelhessenek. Ebből a célból az Országos Állatvédő Egyesület akkori elnöke, Máday Izidor, akit bátran nevezhetünk a madárvédelem társa
dalmi propaganda-apostolának, irodalmi pályázatot hir
detett ily előadásokra s az öt legjobbnak minősített pálya
munkát kiadatta. Ezt a füzetet körülbelül 60.00 tanító
nak ingyen küldték meg. Olyan tett volt ez, amelynek talán csak Amerikában akadt mása!
Miután a tanítótestület ilymódon szervesen belekap
csolódott a madárvédelem eszméjének a szolgálatába, fölvetődött az a gondolat, hogy a tanulóifjúságot is be lehetne állítani az eszmének a gyakorlatban való érvé
nyesítésére. Hamarosan, már 1907-ben megalakult az
„Országos Ifjúsági Madárvédő Liga” , melynek tagja minden tanuló lehetett, ki tanítója kezébe letette a foga
dalmat a madarak védelmére.
1913-ban közel 350.000 tagja volt a Ligának.
350.000 gyermek, aki azt fogadja, hogy nem szed madár
tojást! Az ország különböző részeiből beérkezett jelen
tések szerint Máday elmondhatta, hogy ott, „ahol az iskolás gyermekek körében a Liga szerveztetek, a mada
rak üldözése és a fészekrablás nemcsak hogy megszűnt, de a Liga tagjai éberen őrködnek afelett is, hogy mások a madárvédelem ellen ne vétsenek” .
A világháború után ez a nagyszerű szervezetünk is a „veszteséglistára” került, de miként más téren, úgy itt is hiszünk a föltámadásban.