A gyártás elıkészítése 1

Ütıhangszerek gyártásakor jobb szóhasználat a hangszer „készítés”, mintsem a gyártás, mivel sok mozzanat precíz kézi munkát, szubjektív megfi gyelést (hangkép megállapítása) igényel, de most mellızném a „szavak vitáját”.

A gyártás elıkészítése elsısorban nagy körültekintést, információgyőjtést igényel.

Legalább annyira faipari-szakmai oldalon, mint üzleti oldalon. A nehézségek többek között abból adódnak, hogy egyediségének, és a mai világot övezı versenyszellemnek köszönhetıen az ütıhangszergyártást nagy titkolózás fedi mind a mai napig. A

hangszerkészítés apró fortélyait mindig is féltve ırizték, de sokszor a tudás ismeretében is képtelen az emberiség leutánozni valami fantasztikusat (lásd: Stradivari hegedő), így bizton állíthatom, hogy az alábbi leírtak mellett a lényeg az apró nem látható részletekben van.

A gyártás elıkészítése elsı lépésben tehát az információk begyőjtését jelenti, fıként, ami a hangolási mőveletekre utal, illetve egy alapvetı faipari létesítmény (mőhely) létrehozását, a faanyag megvásárlásának feldolgozási állapotától függıen. A szükséges megmunkálóeszközök (gyalugép, csiszológép, főrészgép darabolási céllal, fúrógép) és felületkezelı egység meglétével indulhat a „jó” faanyag felkutatása, beszerzése, feldolgozása.

4.1.3.1 Faanyag kiválasztása, tárolása

A fa alapú ütıhangszereknél a megszólaló hang a farudak sajátrezgésének eredménye. A tárgyalt ütıhangszerek (továbbiakban hangszerek) alapanyagául a fejlesztések során, a mechanikailag legmegfelelıbb, illetve a hangjuk alapján - szubjektíven - legjobbnak megítélt alapanyagok szolgálnak. Hogy mi számít a „legjobbnak”, azt csak a zenészek elfogadókészsége határozza meg, mégpedig a hangzás oldaláról. Marimbák esetén szükségszerő a hosszú csengéső, lágy, meleg hangzás, xilofonok esetén a kemény, ugyanakkor nem túl éles hang.

A faanyag kiválasztása a hangszer alapanyagául szolgáló fafaj meghatározása után kezdıdhet. A hangszer célcsoportjának (majdani vevık), és a gazdasági szempontok fi gyelembe vételével kiválasztott fafaj beszerzésénél a legfontosabb a minıségi követelmények áttekintése.

A hangszer adottságai miatt, minden egyes hanglapnak, azaz ’hangnak’ - külön-külön is meg kell állnia a helyét éppúgy, mint a teljes hangszernek. Egy hangszerhez tehát értelemszerően azonos fafajból, és azon belül hasonló paraméterekkel rendelkezı alapanyagot kell választanunk. Ebbıl értetıdıen a mennyiséget az egy hangszerhez szükséges alapanyag szükséglet fi gyelembe vételével kell meghatározni, melyet bı ráhagyással érdemes számolni az esetleges nem látható belsı hibák, illetve készítés közbeni ’elrontott’ hangolású hanglapok miatt.

A paraméterek hasonlóságának szempontjai:

- azonos termıhely

- a fa termıhelyen belüli azonos/hasonló elhelyezkedése

- a fatörzs bizonyos részeinek felhasználása - mechanikai tulajdonságok hasonlósága

- évgyőrőszélességek hasonlósága, évgyőrők állásának megválasztása (optimális húr-sugár irány megválasztása)

A hasonló paraméterekkel rendelkezı alapanyag nem csupán a munkát könnyíti meg, a homogén hangképnek is elıfeltétele.

A kiválasztott faanyag tárolására vonatkozó szempontok:

- azonos tárolási, kezelési körülmények biztosítása

- klimatizálás (a munka utolsó, de lehetı leghosszabb szakaszában)

A kezelési, tárolási eljárások közül a legmegfelelıbb a természetes szárítás, és szellıs helyen való tárolás, majd szükség esetén a nagyon kíméletes gépi szárítás. Ezután a célcsoport igényének megfelelıen a majdani, vagy egy átlagosan elfogadott hımérséklető és páratartalmú értékekkel rendelkezı hely adataival megegyezı klimatizálás. A hangolás utolsó fázisában ez elengedhetetlen, mivel a faanyag a mindenkori páratartalomnak és hımérsékletnek megfelelıen nedvességet ad le, illetve vesz fel, mely befolyásolja a fában a hang terjedési sebességét, így az általunk megszólaltatni kívánt hang magasságát is.

Mivel a hang terjedési sebessége arányos a frekvenciával, a következı összefüggés bıvebb információt nyújt a hımérséklet, és a nedvesség tartalom változására vonatkozólag [Matthews 1994]:

u2

4.1.3.2 A hangszer paramétereinek meghatározása 4.1.3.2.1 A hangolás képletének meghatározása

A tényleges hangolás alapjául egy közelítı képlet szolgál. A dinamikus úton mért rugalmassági modulusz a {2.5}, illetve a {2.8} egyenletek alapján is meghatározható.

A {2.8} egyenlet átrendezés után a következı alakot ölti:

A faanyag homogén feltételezésével élve {2.5} és {4.2} egyenletet egyenlıvé tehetjük.

{4.2}

Egyszerősítések (3,56²=12,67 ≈12), és összevonások után kapjuk a végképletet:

Tehát a behangolni kívánt hanglap frekvenciája függ a fa rostirányú hangsebességétıl, a hanglap hosszától és vastagságtól (eltekintve az egyéb befolyásoló tényezıktıl).

Ahogy a 4.1.1 fejezetben említésre került, a hangszer hanglapjainak elrendezése a zongora klaviatúrájához hasonló, s a hangolását tekintve is követi a temperált hangsort, azaz minden hang egyforma hangköz távolságra helyezkedik el egymástól.

A hangolás kezdetekor meg kell határozni, hogy milyen hangtartományra szeretnénk hangolni a hangszer hanglapjait. Az utólag csak komolyabb beavatkozással hangolható hangszerek (pl.: marimba, vibrafon, xilofon, stb…) hangmagasságának beazonosításául szolgál a normál zenei „á” hang frekvenciájának Herzben való megadása.

/pl: 442 , vagy 445, stb./ Ez az érték az idık során folyamatosan emelkedik, a barokkban L2

használtak 438-as „á”-t is, míg ma a 445-t sem vetik már el. A leggyakoribb napjainkban a 442 Hz-es „á” hang, s ehhez kell viszonyítani a többi hanglap frekvenciáját. A hanglapok frekvenciáinak egymás viszonyított aránya .

4.1.3.2.2 A hangszer fajtájának, alakjának, méretének meghatározása

Elsı és legfontosabb lépés, hogy milyen hangszert szeretnénk készíteni.

Marimbát, xilofont, basszusmarimbát, stb. A megszületett döntés után, az adott hangszer frekvenciatartományának ismeretében meghatározzuk az egyes hanglapok frekvenciáit, majd az alak, illetve alaprajz ismeretében kiszámítjuk az egyes hanglapok, - a munka kezdıfázisában még rudak – hosszait.

A hangolást a legmagasabb hang hosszának meghatározásával célszerő kezdeni, melyet, - mint ahogyan a {4.3} képletbıl is jól látszik - a hang terjedési sebessége a faanyagban, illetve a lap vastagsága határoz meg, hiszen a behangolni kívánt frekvencia adott. Mint ahogy a 4.1.4.1.2 fejezetben látni fogjuk, a hanglapok megfelelı frekvenciára történı hangolását a falapok ütıfelülettel átellenes oldalán történı vékonyításával lehet elvégezni. Ha nem vékonyítanánk a lapokat, csupán a hosszokat változtatnánk az adott frekvenciákra, akkor egy parabolikus formához jutnánk, melyrıl könnyen belátható, hogy játéktechnikai szempontból nem éppen megfelelı, hiszen a játékosnak könnyedén kell mozognia a hangszer elıtt. Arról nem is beszélve, hogy a játékosnak minden egyes hanglapot a lap közepén kell megütnie, - mivel ezzel tudja az alaphangot gerjeszteni -, ami azt jelentené, hogy a hangok egymásutánját egy parabolaív mentén szólaltathatná meg. A hangszer hanglapsorai együttesen trapéz alakot öltenek. A trapéz méretét nem a frekvenciák határozzák meg, hanem így a legmegfelelıbb játéktechnikai szempontból.

Természetesen nem csak a praktikusság eredményezte ezt az alakot; az alaphangok behangolása mellett a felhangokat csak a vékonyítással lehet pozícionálni, melyhez a hanglapok hosszméretének csökkentése is szükséges, illetve a lapok rögzítéséhez is ez a forma a legmegfelelıbb.