159
2. rész
Globalizáció, nemzetközi erőviszonyok, gazdaság
161 Kiss Endre15
A globalizáció kiváltotta félelmek és remények
Mind a globalizáció, mind a poszt-szocialista rendszerváltás példa- és precedensnélküli jelenség a történelemben. A példa- és precedensnélküliség abból az önmagában triviális tényből is adódik, hogy még egy ízben sem volt példa a történelemben a létező szocializmus rendszerének békés átmenettel való tranzíciójára a szabad piacgazdaság és funkcionáló demokratikus politikai berendezkedés társadalmába.
A globalizáció meghatározó folyamatai részei a modern racionalitás előrehaladó kiépülésének. Az újkori racionalitás meghatározó folyamatát azonban nem lehet az ugyancsak történelmi léptékű emancipációra való vonatkoztatás nélkül rekonstruálni.
Az emancipáció hiánya kritikus veszélybe sodorhatja a racionalizálási folyamatot, de magát a globalizáció folyamatát is.
Racionalitás és emancipáció
A racionalizálódási folyamat önmagában teljességgel értékmentes, a funkcionális rendszerelmélet alapvető kategóriái fejlődnek ki belőle, maga a racionalitás, a funkcionálás, a termelékenység, a nyereség, a növekedés és a gazdaságosság kategóriái.
Az előrehaladó racionalizálási folyamaton belül az emancipáció biztosítja a társadalom és az egyén meghatározó értékeinek folytathatóságát. A társadalmi lét alapvetően nem a racionalitásra alapul, de értékekre: az emberi jogokra, a kölcsönösségre, a szolidaritásra, a hagyományra, a szerződésekre, a megszentelt hiedelmekre, a kultúrára vagy az erkölcsre.
A globalizáció optimális fejlődésében ezért racionalitásnak és emancipációnak egymástól elválaszthatatlannak kell lenniük. Ez, ha absztrakt formában is van megfogalmazva, univerzális érdek.
Nem létezik olyan egyén vagy közösség, amelyik azt hihetné, hogy az esetleges emancipáció nélküli racionalitás rá nézve nem jár a közvetlen megsemmisülés veszélyével.
A történetfilozófiai modernséghez való viszony a lehetséges ellenségképek szemszögéből meghatározó.
Az ilyen ellenségképek lényeges viszonyítási alapok, hiszen 2025-ig a fundamentalista ellenségképek a híradások napi tudósításainak állandó szereplői lesznek.
A modernséghez való viszony azonban pozitívan is döntő, hiszen a globalizáció a szó legközvetlenebb értelmében a modernség talajából nő ki. Ezzel együtt, meglepő paradoxonként, a globalizáció dinamikája mára már néha a modernség eddig elért legfontosabb vívmányait is ki akarja ejteni a fejlődés léghajójából.
15 A szerző az ELTE Filozófiai Intézetének ny. professzora, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem professzora.
161 Kiss Endre15
A globalizáció kiváltotta félelmek és remények
Mind a globalizáció, mind a poszt-szocialista rendszerváltás példa- és precedensnélküli jelenség a történelemben. A példa- és precedensnélküliség abból az önmagában triviális tényből is adódik, hogy még egy ízben sem volt példa a történelemben a létező szocializmus rendszerének békés átmenettel való tranzíciójára a szabad piacgazdaság és funkcionáló demokratikus politikai berendezkedés társadalmába.
A globalizáció meghatározó folyamatai részei a modern racionalitás előrehaladó kiépülésének. Az újkori racionalitás meghatározó folyamatát azonban nem lehet az ugyancsak történelmi léptékű emancipációra való vonatkoztatás nélkül rekonstruálni.
Az emancipáció hiánya kritikus veszélybe sodorhatja a racionalizálási folyamatot, de magát a globalizáció folyamatát is.
Racionalitás és emancipáció
A racionalizálódási folyamat önmagában teljességgel értékmentes, a funkcionális rendszerelmélet alapvető kategóriái fejlődnek ki belőle, maga a racionalitás, a funkcionálás, a termelékenység, a nyereség, a növekedés és a gazdaságosság kategóriái.
Az előrehaladó racionalizálási folyamaton belül az emancipáció biztosítja a társadalom és az egyén meghatározó értékeinek folytathatóságát. A társadalmi lét alapvetően nem a racionalitásra alapul, de értékekre: az emberi jogokra, a kölcsönösségre, a szolidaritásra, a hagyományra, a szerződésekre, a megszentelt hiedelmekre, a kultúrára vagy az erkölcsre.
A globalizáció optimális fejlődésében ezért racionalitásnak és emancipációnak egymástól elválaszthatatlannak kell lenniük. Ez, ha absztrakt formában is van megfogalmazva, univerzális érdek.
Nem létezik olyan egyén vagy közösség, amelyik azt hihetné, hogy az esetleges emancipáció nélküli racionalitás rá nézve nem jár a közvetlen megsemmisülés veszélyével.
A történetfilozófiai modernséghez való viszony a lehetséges ellenségképek szemszögéből meghatározó.
Az ilyen ellenségképek lényeges viszonyítási alapok, hiszen 2025-ig a fundamentalista ellenségképek a híradások napi tudósításainak állandó szereplői lesznek.
A modernséghez való viszony azonban pozitívan is döntő, hiszen a globalizáció a szó legközvetlenebb értelmében a modernség talajából nő ki. Ezzel együtt, meglepő paradoxonként, a globalizáció dinamikája mára már néha a modernség eddig elért legfontosabb vívmányait is ki akarja ejteni a fejlődés léghajójából.
15 A szerző az ELTE Filozófiai Intézetének ny. professzora, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem professzora.
A mai világhelyzet alapvető meghatározó vonása nem a tiszta formában vett, absztrakt globalizáció, nem is a tiszta formában vett integráció, hanem a nemzetközi viszonyokat specifikusan jellemző, az államadósság révén strukturált globalizáció vagy integráció.
Globalizáció – az aktorok színpada
Az aktoriális oldalt nem könnyű vállalkozás beépíteni a globalizáció teóriájába.
Egyrészt mérhetetlenül triviális, nem egyszer még azt is nehéz elfogadtatni, hogy a szinguláris aktorok magától értetődő, szabad tevékenysége egyáltalán legitim része lehet a tudományos kutatásnak.
Másrészt azért, mert az aktoriális oldal fontossága a maga „hihetetlenségé”-ben kevéssé teoretikus elem (teljesen érthető, hogy nem feltétlenül plauzibilis mindenki számára, hogy a globalizáció hatalmas folyamataiban miért éppen az egyes aktorok, az egyes ember szabadsága játszhat ennyire jelentős szerepet).
Harmadrészt azért, mert az aktoriális oldal a maga esetlegességeiben nem mindig mutatja fel a mögötte álló dinamikus struktúrákat és funkciókat, érdemi kiemelése ezért önkényes értelmezési melléfogásnak is tűnhet.
Amíg a globalizáció hatalmas teret szabadít fel a szabad aktorok cselekvése számára, addig a társadalmi formációkba rendezett egyének képviseletének alig léteznek globális aktorai.16
Ebből (és a fejlődés összehasonlíthatatlanul sebes dinamikájából) nő ki a hiányzó aktorok problémája, s ez nyomban ki is egészül a hasonlóan hiányzó kompetenciacsoportok kérdésével.
A globális kompetencia feladatának számos önálló tárgyban nincsen legitim aktora. Ha van globális aktor, sokszor nem rendelkezik globális kompetenciával. Sem a hagyományos előrejelzés-készítés, sem a hagyományos konszenzusképzés, sem a hagyományos bürokrácia (adminisztráció), sem más hagyományos „intézmények” nem alkalmasak vagy nem képesek a valóban globális kompetencia legitim kialakítására.
Az aktoriális oldal a globalizáció (és a jövő) elméleteinek sajátos (Heisenberg értelmében vett)
„bizonytalansági” jellegét húzza alá. A globalizáció funkcionális rendszerei, ezek dinamikus struktúrái, téridő-viszonylatai, különösen pedig az „aktorok” mozgásterének nagyságrendje elégséges objektív magyarázatot adhatnak e „bizonytalansági” karakter pozitív realizációjához.
A globalizáció mint a modernitás folytatása, mutációja és dialektikája, posztmodern karakterű szellemi térben teljesedik ki. Ez történelmi tény és adottság. A kijelentés ezért egyáltalán nem azt tartalmazza, hogy létezne szerves kapcsolat az egymásra épülésnek abban az értelmében globalizáció és posztmodern között, mint ahogy az a felvilágosodás és a modern polgári világ között kimutatható.
16 Az univerzális megoldásoknak gyakran nincsenek meg a maguk univerzális aktorai. Az univerzális kihívásoknak partikuláris aktorai vannak, akikről naivitás lenne feltételezni, hogy egy univerzális probléma megoldása során az előnyök és hátrányok igazságos elosztásában lennének érdekeltek. Ez az alaphelyzet úgy jelenik meg azután a társadalom szemében, hogy a globális kihívások (fenyegetettségek) túl gyorsak, túl hatalmasak, túl megoldhatatlanok, s ők kevéssé rendelkeznek a legitim és effektív megoldásokra képes aktorokkal.
A mai világhelyzet alapvető meghatározó vonása nem a tiszta formában vett, absztrakt globalizáció, nem is a tiszta formában vett integráció, hanem a nemzetközi viszonyokat specifikusan jellemző, az államadósság révén strukturált globalizáció vagy integráció.
Globalizáció – az aktorok színpada
Az aktoriális oldalt nem könnyű vállalkozás beépíteni a globalizáció teóriájába.
Egyrészt mérhetetlenül triviális, nem egyszer még azt is nehéz elfogadtatni, hogy a szinguláris aktorok magától értetődő, szabad tevékenysége egyáltalán legitim része lehet a tudományos kutatásnak.
Másrészt azért, mert az aktoriális oldal fontossága a maga „hihetetlenségé”-ben kevéssé teoretikus elem (teljesen érthető, hogy nem feltétlenül plauzibilis mindenki számára, hogy a globalizáció hatalmas folyamataiban miért éppen az egyes aktorok, az egyes ember szabadsága játszhat ennyire jelentős szerepet).
Harmadrészt azért, mert az aktoriális oldal a maga esetlegességeiben nem mindig mutatja fel a mögötte álló dinamikus struktúrákat és funkciókat, érdemi kiemelése ezért önkényes értelmezési melléfogásnak is tűnhet.
Amíg a globalizáció hatalmas teret szabadít fel a szabad aktorok cselekvése számára, addig a társadalmi formációkba rendezett egyének képviseletének alig léteznek globális aktorai.16
Ebből (és a fejlődés összehasonlíthatatlanul sebes dinamikájából) nő ki a hiányzó aktorok problémája, s ez nyomban ki is egészül a hasonlóan hiányzó kompetenciacsoportok kérdésével.
A globális kompetencia feladatának számos önálló tárgyban nincsen legitim aktora. Ha van globális aktor, sokszor nem rendelkezik globális kompetenciával. Sem a hagyományos előrejelzés-készítés, sem a hagyományos konszenzusképzés, sem a hagyományos bürokrácia (adminisztráció), sem más hagyományos „intézmények” nem alkalmasak vagy nem képesek a valóban globális kompetencia legitim kialakítására.
Az aktoriális oldal a globalizáció (és a jövő) elméleteinek sajátos (Heisenberg értelmében vett)
„bizonytalansági” jellegét húzza alá. A globalizáció funkcionális rendszerei, ezek dinamikus struktúrái, téridő-viszonylatai, különösen pedig az „aktorok” mozgásterének nagyságrendje elégséges objektív magyarázatot adhatnak e „bizonytalansági” karakter pozitív realizációjához.
A globalizáció mint a modernitás folytatása, mutációja és dialektikája, posztmodern karakterű szellemi térben teljesedik ki. Ez történelmi tény és adottság. A kijelentés ezért egyáltalán nem azt tartalmazza, hogy létezne szerves kapcsolat az egymásra épülésnek abban az értelmében globalizáció és posztmodern között, mint ahogy az a felvilágosodás és a modern polgári világ között kimutatható.
16 Az univerzális megoldásoknak gyakran nincsenek meg a maguk univerzális aktorai. Az univerzális kihívásoknak partikuláris aktorai vannak, akikről naivitás lenne feltételezni, hogy egy univerzális probléma megoldása során az előnyök és hátrányok igazságos elosztásában lennének érdekeltek. Ez az alaphelyzet úgy jelenik meg azután a társadalom szemében, hogy a globális kihívások (fenyegetettségek) túl gyorsak, túl hatalmasak, túl megoldhatatlanok, s ők kevéssé rendelkeznek a legitim és effektív megoldásokra képes aktorokkal.
163
Az egymásban és egymás mellett létezés specifikusan új viszonya ez. A posztmodern individualizáció és nembeli értékek, a posztmodern individualizáció és a funkcionális rendszerek szövegösszefüggései részei maradnak 2025 félelmeinek és reményeinek is.
2007 és 2016 között
A 2007-es előrejelzés óta eltelt időben a posztmodern értékvilág összefonódása a globalizációs folyamattal alapvetően átalakult.
Mindez elsődlegesen az aktoriális dimenziók konkrét mozgástereinek és eszközrendszereinek megváltozásával magyarázható. Ezeket a változásokat ebben a viszonyítási rendszerben nem nevezzük meg konkrétan, megnevezzük azonban e változások átfogó irányát: az elmúlt szűk évtizedben nagyon lecsökkent az értékválasztások és érték vezérelte magatartások „spontán”, „szerves” karaktere. A posztmodern értékvilág számos viharos megrázkódtatásnak lett kitéve, értéktételezéseinek sokszínűsége, hite saját értékeinek képviselhetőségében lecsökkent.
2007 és 2016 között a globalizáció aktoriális dimenziójának nem az elméleti meghatározásai változtak meg, de maguknak a globális szereplőknek a szerepértelmezései, illetve a rendelkezésükre álló eszközrendszer.
A nemzetközi jog emberi jogi kiterjesztése határozta meg a 2007 előtti globalizáció viszonyait.
Az a tény azonban, hogy az emberi jogok egész gondolatköre végső érték és a lehető legszélesebb konszenzusnak kell örvendenie, nem feledtetheti, hogy ez a precedens más tartalmú kiterjesztéseknek is utat nyithat.
Elviekben nem lehet ellenvetéseket tenni a nemzetközi jog emberi jogi alapzatú kiterjesztése ellen, egyszerűen azért, mert senkinek sem lehetne elvi ellenvetése egy ilyen alapokra épített globalizáció vagy világrend ellen. És mégis, a precedensképzés érve mellett más komoly argumentumok is felmerülnek e kiterjesztés ellen.
A globális szereplők megváltozott szerepértelmezései és eszközrendszere megváltoztathatják (és napjainkra részben már meg is változtatták) e kiterjesztés magától értetődően legitim jellegét.
Az emberi jogok igénybevétele csak legitim, és ezért érdemileg defenzív lehet. Ha a pragmatikus elemek bármelyikének legitimitása akár csak a legapróbb részleteiben is hiányos, a létre jövő gyakorlat e hiányossága óhatatlanul visszaháramlik maguknak az elveknek a legitimitására is. Az emberi jogokon alapuló nemzetközi jognak egyetlen olyan akciót sem szabad támogatnia, amelyben represszív vagy más illegitim elemek jelennek meg.
Az aktoriális dimenzió változásai nem jelentenek elméleti változást. Annál gyorsabb és váratlanabb kihívások elé állítják a többi aktort, illetve a társadalmakat.
2007-ben az akkor előrejelezendő félelmeket és reményeket a globalizáció elméleti alapvetésének igénybevételével próbáltuk felvázolni.
163
Az egymásban és egymás mellett létezés specifikusan új viszonya ez. A posztmodern individualizáció és nembeli értékek, a posztmodern individualizáció és a funkcionális rendszerek szövegösszefüggései részei maradnak 2025 félelmeinek és reményeinek is.
2007 és 2016 között
A 2007-es előrejelzés óta eltelt időben a posztmodern értékvilág összefonódása a globalizációs folyamattal alapvetően átalakult.
Mindez elsődlegesen az aktoriális dimenziók konkrét mozgástereinek és eszközrendszereinek megváltozásával magyarázható. Ezeket a változásokat ebben a viszonyítási rendszerben nem nevezzük meg konkrétan, megnevezzük azonban e változások átfogó irányát: az elmúlt szűk évtizedben nagyon lecsökkent az értékválasztások és érték vezérelte magatartások „spontán”, „szerves” karaktere. A posztmodern értékvilág számos viharos megrázkódtatásnak lett kitéve, értéktételezéseinek sokszínűsége, hite saját értékeinek képviselhetőségében lecsökkent.
2007 és 2016 között a globalizáció aktoriális dimenziójának nem az elméleti meghatározásai változtak meg, de maguknak a globális szereplőknek a szerepértelmezései, illetve a rendelkezésükre álló eszközrendszer.
A nemzetközi jog emberi jogi kiterjesztése határozta meg a 2007 előtti globalizáció viszonyait.
Az a tény azonban, hogy az emberi jogok egész gondolatköre végső érték és a lehető legszélesebb konszenzusnak kell örvendenie, nem feledtetheti, hogy ez a precedens más tartalmú kiterjesztéseknek is utat nyithat.
Elviekben nem lehet ellenvetéseket tenni a nemzetközi jog emberi jogi alapzatú kiterjesztése ellen, egyszerűen azért, mert senkinek sem lehetne elvi ellenvetése egy ilyen alapokra épített globalizáció vagy világrend ellen. És mégis, a precedensképzés érve mellett más komoly argumentumok is felmerülnek e kiterjesztés ellen.
A globális szereplők megváltozott szerepértelmezései és eszközrendszere megváltoztathatják (és napjainkra részben már meg is változtatták) e kiterjesztés magától értetődően legitim jellegét.
Az emberi jogok igénybevétele csak legitim, és ezért érdemileg defenzív lehet. Ha a pragmatikus elemek bármelyikének legitimitása akár csak a legapróbb részleteiben is hiányos, a létre jövő gyakorlat e hiányossága óhatatlanul visszaháramlik maguknak az elveknek a legitimitására is. Az emberi jogokon alapuló nemzetközi jognak egyetlen olyan akciót sem szabad támogatnia, amelyben represszív vagy más illegitim elemek jelennek meg.
Az aktoriális dimenzió változásai nem jelentenek elméleti változást. Annál gyorsabb és váratlanabb kihívások elé állítják a többi aktort, illetve a társadalmakat.
2007-ben az akkor előrejelezendő félelmeket és reményeket a globalizáció elméleti alapvetésének igénybevételével próbáltuk felvázolni.
Digitális forradalom és a nem várt imperializmus
Az előzetesen konkrétan meghatározott diskurzus egy olyan sokrétű és komplex összefüggésben, mint a globalizáció (és benne Magyarország), természetesen segíti elő a megfelelő előrejelzési munkát, előzetesen kijelöli azoknak az empirikus tényeknek és történéseknek a határvonalát is, amelyek a korszakok összehasonlításában relevánsak.17
Ebben az összegezésben sem az elméleti alapokat, sem az összevetések alapjául szolgáló kifejtett diskurzusokat nem tudjuk kifejtett formában felvonultatni, jóllehet kísérletünk eredményei a diskurzusformáknak ezen a felépítésén alapulnak.
2007-ben (immár tehát az elméleti alapok és a diskurzusformák felsorolása nélkül) 2015-ig a következő valódi veszélyeket diagnosztizáltuk: „(1) a globalizáció és a politikai alrendszer viszonyának rossz értelmezése, azaz a reakciós világuralom veszélye, (2) a globalizáció és a modern állam viszonyának rossz értelmezése, azaz a modernség és az emancipáció vívmányainak elsöprése, (3) a környezet katasztrófája, s (4) az aktoriális szabadság rossz értelmezése, a végrehajtó hatalom irracionalitása.” (Kiss E., 2010: 357 )
Az elmúlt években (2007 és 2015 között) két új jelenséget figyelhettünk meg, amelyek már beépültek jelenlegi elemzésünkbe.
Ezek közül az első azok közé tartozik, amelyek alaposan és minőségileg megváltoztatják az aktorok cselekvési lehetőségeit. Az elektronikus, illetve digitális eszközrendszer forradalmáról van szó, amely nélkül a mostani, 2015-2016-os migrációs hullám sem lett volna lehetséges. 2025-re előre pillantva az individuális kommunikáció e forradalmának meglesznek a maga következményei az aktoriális dimenzió összes vetületében.
2007-ben már valamennyire érzékelhető volt a második új jelenség, a globalizáció új tendenciája, ami része is lett annak (a 2007-eselőrejelzésnek. Ennek több pontja érintkezik ezzel a jelenséggel, amit (saját terminológiai választás alapján, azaz nem korábbi szerzőkre emlékezve) „imperializmus”-nak neveztünk.
E fogalom megválasztásának specifikuma viszont nem a politika, de a globalizáció elméletéhez tartozik.
Éppen a globalizáció, a maga funkcionális rendszereivel, neoliberális regulációival, univerzális kommunikációjával, spontán módon is a „hálózatosság” irányába fejlődő szerkezeteivel olyan entitás, ami szinte szervesen kizárja az „imperializmus”-t (több tanulmányunkban igen részletesen fejtettük ki a politikai és a funkcionális alrendszerek rendszerelméleti különbségét).
Ezért ez az imperiális fejlemény igen negatív. 2007 előtt több formában is utaltunk „a globalizáció és a politikai alrendszer viszonyának rossz re vagy „az aktoriális szabadság rossz értelmezésé”-re (elsősorban Kiss, 2002; Kiss 2003).
17 A poszt-szocialista rendszerváltás folyamatainak az egyes „discours”-okban rekonstruálható létmódja módszertani szempontból is kiemelkedő jelentőségűvé vált, hiszen az egyes „discours”-ok kutatása megteremthette annak lehetőségét, hogy a posztszocialista rendszerváltás teljes szingularitása, vagy ahogy az imént kifejeztük, példa- és precedensnélkülisége mindvégig érvényesülhessen, mindez azonban úgy, hogy ez a teljesen új, szinguláris átfogó makrofolyamat az egyes már érvényes társadalomelméleti megközelítések tudományosan legitim és kipróbált megvilágításában vizsgálható legyen.
Digitális forradalom és a nem várt imperializmus
Az előzetesen konkrétan meghatározott diskurzus egy olyan sokrétű és komplex összefüggésben, mint a globalizáció (és benne Magyarország), természetesen segíti elő a megfelelő előrejelzési munkát, előzetesen kijelöli azoknak az empirikus tényeknek és történéseknek a határvonalát is, amelyek a korszakok összehasonlításában relevánsak.17
Ebben az összegezésben sem az elméleti alapokat, sem az összevetések alapjául szolgáló kifejtett diskurzusokat nem tudjuk kifejtett formában felvonultatni, jóllehet kísérletünk eredményei a diskurzusformáknak ezen a felépítésén alapulnak.
2007-ben (immár tehát az elméleti alapok és a diskurzusformák felsorolása nélkül) 2015-ig a következő valódi veszélyeket diagnosztizáltuk: „(1) a globalizáció és a politikai alrendszer viszonyának rossz értelmezése, azaz a reakciós világuralom veszélye, (2) a globalizáció és a modern állam viszonyának rossz értelmezése, azaz a modernség és az emancipáció vívmányainak elsöprése, (3) a környezet katasztrófája, s (4) az aktoriális szabadság rossz értelmezése, a végrehajtó hatalom irracionalitása.” (Kiss E., 2010: 357 )
Az elmúlt években (2007 és 2015 között) két új jelenséget figyelhettünk meg, amelyek már beépültek jelenlegi elemzésünkbe.
Ezek közül az első azok közé tartozik, amelyek alaposan és minőségileg megváltoztatják az aktorok cselekvési lehetőségeit. Az elektronikus, illetve digitális eszközrendszer forradalmáról van szó, amely nélkül a mostani, 2015-2016-os migrációs hullám sem lett volna lehetséges. 2025-re előre pillantva az individuális kommunikáció e forradalmának meglesznek a maga következményei az aktoriális dimenzió összes vetületében.
2007-ben már valamennyire érzékelhető volt a második új jelenség, a globalizáció új tendenciája, ami része is lett annak (a 2007-eselőrejelzésnek. Ennek több pontja érintkezik ezzel a jelenséggel, amit (saját terminológiai választás alapján, azaz nem korábbi szerzőkre emlékezve) „imperializmus”-nak neveztünk.
E fogalom megválasztásának specifikuma viszont nem a politika, de a globalizáció elméletéhez tartozik.
Éppen a globalizáció, a maga funkcionális rendszereivel, neoliberális regulációival, univerzális kommunikációjával, spontán módon is a „hálózatosság” irányába fejlődő szerkezeteivel olyan entitás, ami szinte szervesen kizárja az „imperializmus”-t (több tanulmányunkban igen részletesen fejtettük ki a politikai és a funkcionális alrendszerek rendszerelméleti különbségét).
Ezért ez az imperiális fejlemény igen negatív. 2007 előtt több formában is utaltunk „a globalizáció és a
Ezért ez az imperiális fejlemény igen negatív. 2007 előtt több formában is utaltunk „a globalizáció és a