ban mindenütt a pápaság, sőt az egyház trón
vesztésének és fogságának tekintették ; ezért állandóan arra törekedtek, hogy megszüntessék.
1378 óta az avignoni pápával szemben áll egy másik pápa Kómában. A kereszténység két ellen
séges táborra oszlott. A pápaság, mely oly soká a nyugati egyház egységének pillére volt, most szakadás okozója lett. Egyházi átokkal és in- terdictummal harcolt egymás ellen a keresztény
ség két feje. Először látták a Nyugat népei, hogy még a pápai átok villáma is erőtlen lehet.
Mialatt a pápaság önmaga ellen harcolt, a s a j á t hatalma eszközeivel semmisítette meg erejét. A szakadás 30 évnél tovább tartott.
1378—1409-ig. 1409-ben Pisában zsinat gyűlt össze, melynek feladata lett volna a schismát megszüntetni. E zsinat a két ellenpápát elmoz
dította, harmadik pápát választott, de anélkül, hogy sikerült volna e döntés tényleges eredmé
nyét elérni. A két ellenpápa megmaradt ; a Pisában megválasztott pápa pedig, mint har
madik ellenpápa lépett fel. A kétfejűből három
fejű schisma lett (1409—1417). A pápai uralom * a tizenötödik század elején rendkivüli vereséggel végződött. Belső és külső romlás lett az elért világuralom fanyar gyümölcse.
31. §. A SZER ZET ESSÉG EL F A JU L Á SA . 149
31. §.
A szerzetesség elfajulása.
Mint a pápaság, a szerzetesség is sikereivel hanyatlását készítette elő. Amint láttuk a ti
zenharmadik és különösen a tizennegyedik szá- X zadban a szerzetesek és apácák — a har
madik renddel való kapcsolatuk folytán — rend- [ kívül elhatalmasodtak. De épen az a tömeg- I mozgalom bizonyult károsnak, amely a kolduló szerzetek kolostorait megnépesítette. Hányán i tettek fogadalmat a kellő benső hivatás nélkül!
[ Hányán vonultak kolostorba, nem azért, hogy a
r világtól és a bűntől, hanem hogy a munka elől r menekülhessenek ! A kolostor gyakran inkább i naplopók, mint aszkéták közösségéhez hasonlított i és valóban inkább a kritikát hívta ki, mintsem
tiszteletet gerjesztett. Látva ezeket a koldulás
ból élő, folyton növekvő számú exisztenciákat, a polgári osztályés a parasztság előtt akaratlanul felmerült a kérdés, vájjon csakugyan kedvesebb-e Isten előtt a semmittevés és a mások munkáján való élcsködés, mint a hű kötelességteljesítés vala
mely földi hivatás körében ? És épen most kel-
„ lett kétségtelenül kiderülnie, hogy lehetetlen a szerzetesség elvét valósággal az egész keresztény
ségre kiterjeszteni. És vájjon lehetett olyasmi a keresztény ember életeszménye, ami csak addig volt megvalósítható, amíg az emberiség több
sége, megmaradva földi hivatásánál, beérte egy alsóbbrendű kereszténységgel. De többet is mondunk. Csakhamar kitűnt, hogy az aszkézis fokozása, amiben a kolduló szerzetek előljártak, képtelen volt a szerzetesség szigorú és valódi
1 5 0 M ÁSODIK F E J E Z E T : A KÖ ZÉPK OR.
szellemét megtartani. A kolduló szerzetekben is elharapózott az erkölcstelenség és feslettség.
A tizennegyedik és tizenötödik század tele van panasszal a szerzetesek, az apácák és papok erkölcstelensége ellen. Igazságtalanság volna el nem ismernünk, hogy ebben az időben is talál
kozunk nagy számú jobb, szellemi és erkölcsi tekintetben művelt elemekkel. De a szerzetesek és papok nagy tömegének átlaga mélyebbre sü- lyedt az erkölcsiség rendes színvonalánál. Mikor a kolduló szerzetek az akkori világ meghódítá
sához láttak, nyilvánvaló lett, hogy még a leg
szigorúbb aszkétikus törvény is képtelen az em
beri természet vétkes ösztöneinek legyőzésére.
Az történt itt, ami minden szerzetesrenddel megtörtént : a fellendülés korszakát a hanyatlás korszaka követte. És a romlás annál mélyebb és végzetesebb volt, minél nagyobbak voltak korábban a követelmények és főképen minél na
gyobb volt a tömegmozgalom, mely résztvett a fellendülésben és hanyatlásban.
32. §.
Reformáló erők.
A középkori egyház két legnagyobb alkotásá
ban: a pápaságban és a szerzetességben fejlődé
sének végéhez jutott. A pápaság saját hatalmi törekvéseitől legyőzve, számtalan visszaélés for
rása, sőt a schisma okozója lett. A szerzetesség az aszkétikus követelmények túlfeszítésével erkölcsi csőddel végződött. Egyház és világ új életforrásra áhítoztak. Elérkezett az idő, hogy az egyház — annak feje és tagjai — megreformáltassanak.
3 2 . §. R EFO R M Á LÓ E R Ő K . 1 5 1
Nem volt senki, ki ez óhajban ne osztozott volna. A reformszükség érzése mély volt és álta
lános. Már-már feltűntek erők, melyeken ott ragyogott az eljövendő nap fényre. A tizen
negyedik és tizenötödik század nemcsak a hanyat
lás ideje volt. Az a kor is volt az, mely méhében hordta a reformációt. A végrehajtandó hatal
mas munkát megelőzte egy szellemi mozga
lom, mely a célhoz segíti Isten kiválasztott harcosát.
Az angol W ic i if (meghalt 1384-ben) a nagy szakadás és a pápaságtól meg papságtól kiindult romlottság benyomása alatt már kijelentette, hogy a pápa az Antikrisztus, visszautasította az egyház hatalmi jogait az állam felett, hábo
rút izent a kolduló szerzeteknek és pajzsára emelte a Bibliát, mint Isten igéjének egyetlen tiszta kútforrását és minden egyházi tanítás zsinórmértékét. H úsz J á n o s fellelkesülve Wiclif iratain, már megtámadta a pápai határozatok csalhatatlanságát és a bűnbocsánat erejét. A hatalmas szellemű Wiclif mellé, valamint a halálig hitéhez hű Húsz mellé odaállott az egész nemzet és a máglya tüzén, amelyen a kons- tanzi zsinat ítélete alapján Húsz meghalt (1415), Csehországban hatalmas felkelés gyúlt lángra, egyrészt Zsigmond király ellen, aki nem aka
dályozta meg Húsz elégetését, másrészt a római egyház ellen; a felkelés csak 1433-ban a bázeli zsinat és husziták között folyó béketárgyalások
kal ért véget (a kehely engedélyezése).
Németországban egy Eckart mester (1812- 1817-ig Strassburgban, meghalt 1328-ban Köln
ben) és Tauler (meghalt Strassburgan 1361-ben)
1 5 2 M ÁSODIK F E JE Z E T : A KÖ ZÉPK OR .
miszticizmusa folytán, már elterjedt az a benső kegyesség, mely az egyház külsőségeitől elfor
dul és sóvárgó lélekkel keresi Istent. Az «Isten
barátok» (a XIV-ik század közepe óta főképen Észak-Németországban és Svájcban) és a «közös élet testvérei» (a XIV. század vége óta Hollan
diában és Németországban) a laikusok széles köreiben megteremtették azt a kereszténységet, mely a Szentírásba merül, az üdvöt komolyan áhítozza és munkás és önmegtagadó szeretetben nyilvánul meg. Kempis Tamás, a «Krisztus követésé»-nek híres írója és Wessel János, ki megelőzte Luthert a bibliára irányuló theologiá- val, a közös élet testvéreinek köréből valók voltak.
A tizennegyedik és tizenötödik században, tehát ugyanabban az időben, amelyre a pápa
ság és klérus sülyedése és a középkori egyház szellemi és erkölcsi hanyatlása esik, mindenütt, de főkép Németországban, annál szenvedélyesebb vágy támad a megtisztult igazi reformált keresz
ténységre. Épen akkor épültek német földön azok a remek templomok, melyek még ma is városainak díszét alkotják, ekkor jött létre az a számtalan kegyes alapítvány, melyek világos bizonyítékai a német polgárság vallásos életének.
Épen ebben az időben, még pedig minél inkább közeledünk a XV. század vége felé, keletkezett egy széleskörű, messze elterjedő épületes iro
dalom, a nép nyelvén megszólamló templomi prédikáció, — sőt a biblia fordítása is. A polgár
ság felébredt és a kereszténységet bensőleg óhajtotta elsajátítani. Innen a polgárság érint
kezése a kolduló szerzetekkel (28. §.) és
egy-3 egy-3 . §. A RE FO R M ZSINATOK. 1 5 3
i úttal a követelés, hogy a vallási dolgok népszerű, a tömegeknek hozzáférhető' és a nép minden f rétegéhez szóló módon tárgyaltassanak. Ugyanaz
; a nagyszerű vágyakozás az eszmények után, mely a tizennegyedik és tizenötödik századbeli Németországban duzzadó tavaszi erővel az egye- 1 temeket egymásután a földből előteremtette, egy- ' felől ama templomi építkezésekben és alapítvá
nyokban, másfelől a vallási irodalom módjában b és erejében jutott kifejezésre, — minden egyes 3 embernek a legmagasabbra irányuló, de célját 3 csak sejtő vágyakozásában. És vájjon nem lát
juk-e ugyanakkor az olasz renaissanceban az b ókor újjászületett művészetét és tudományát, mely óriás erővel töri össze a középkori hagyo- I mány bilincseit ?
A világ érezte a középkori szellem banyatlá- ' sát. Ezért új szellemet szomjuhozott és ebben a széles köröket átható hatalmas vágyakozásá
ban szellem és vallás után, jelentkezett az a felfelé törekvő mozgalom, mely előkészítette a j jövendőt. Annak jeléül, hogy elérkezett az idő, a reformációt megelőzte a v á g y a k o z á s a i r e f o r m á c i ó u t á n .
A Nyugat, akárcsak egyetlen ember, előbb [ papi, majd világi fejedelmek vezetése mellett,
a reformáció munkájára vállalkozott.
33. §.
A reformzsinatok.
A püspökök voltak az elsők, kik hozzáláttak a nagy feladathoz. Már a pisai zsinat (1409), melyről fentebb megemlékeztünk, első ilyesféle,
1 5 4 M ÁSODIK F E J E Z E T : A KÖ ZÉPK O K .
bár hiábavaló, kísérlet volt. Immár három pápa állott egymással szemben. A kereszténység szé
gyene volt ez. Ez érzés mélysége adott erőt annak a mozgalomnak, melyből a nagy kon- s t a n z i z s i n a t származott (1414—1418).
A nyugati kereszténység összes püspökei és az egyetemek és a teológiai tudomány számos kép
viselője gyűltek itt össze. Ott volt Zsigmond császár is. A gyülekezet fényének megfelelt a hatalma, mely az egész Nyugat amaz egyhangú kívánságán nyugodott, hogy e zsinat reformálja meg az egyházat. A gyülekezet elsősorban teljes hatalommal ruházta fel magát munkája végre
hajtására. Minthogy a pápaságnak (a főnek) reformálásáról is, különösen pedig a szakadás megszüntetéséről volt szó, a gyülekezetnek ér
vényesítenie kellett azt a jogát, hogy fölötte áll a pápaságnak. És így is történt. A gyülekezet határozatot hozott, hogy az egyházban a leg
főbb hatalom nem a pápánál, hanem az egye
temes zsinatnál van : a püspökök egyetemes gyülekezete a pápa fölött áll. E legfőbb hata
lom gyakorlásában zsinathatározattal elmozdí
tották, illetve lemondásra késztették a három ellenpápát és új pápát választottak. (Y. Mártont 1417-ben.) A zsinat hatalmi állása abban jutott kifejezésre, hogy az új pápát mindenütt elismer
ték. A szakadás csakugyan megszűnt, egyúttal a püspökök összessége a pápa fölé helyezte magát : visszafelé haladó mozgalom indult meg VII. Gergely egyházi monarkhiájának megszün
tetésére és az egyház régi arisztokratikus alkot
mányának visszaállítására. Ezzel azonban a zsinat ereje kimerült. A reformáció munkájának
3 4 . § . A F E J E D E L M I HATALOM . 155
^foganatosítását egy újra egybehívandó egyete- iinies zsinatnak tartották fenn. A b á z e l i zsi- n a t (1481—1448), melyet még V. Márton
;qpápa rövid idővel halála előtt hívott össze, a
»konstanzi zsinat örököse és folytatója. De a pápa (IV. Jenő) és a pápai párt ellenszegülése, megakadályozott minden hathatós rendelkezést.
ÁAz annátákat megszüntették, a felebbezéseket íj Rómához korlátozták és határozatot hoztak a
; pápai reservatiók és a papok konkubinátusa ellen.
3 Ez volt minden. Mikor a zsinat tovább akart
□omenni, a pápa úgy rendelkezett, hogy Eerrarába b(1437) tétessék át és ezzel az intézkedéssel a zsinatot szétzavarta. Bázelben csak egy csonka zsinat maradt, mely pápaellenes hiábavaló küzde
lem után (1443) dicstelen véget ért. A zsinati mozgalom ereje meg volt törve, a reformáció műve, melyet a püspökök vettek kezükbe, kudar
c o t vallott. Nem sok idő telt belé és II. Pius pápa (1458—1464), aki a bázeli zsinaton még a n reformpárt egyik bajnoka volt, minden hivatko- zást az egyetemi zsinatra, mint eretnekséget, már egyházi átokkal sújthatott (1459). A pápa
ság újra kezébe ragadta az egyházhatalom gyep- jó it. Az episkopátusnak zsinati hatalomra támasz
ai tott igénye puszta epizód volt.
34. §.
A fejedelmi hatalom.
De a pápa régi korlátlan hatalma még sem : éledt fel újra. Olyan államhatalom keletkezett,
í melynek ereje s öntudata napról-napra nőt. A középkor egyetemes eszméi, melyeken a pápa
1 5 6 M ÁSODIK F E J E Z E T : A KÖ ZÉPK OR.
ság és császárság hatalma nyugodott, helyet adtak a derengő nemzeti érzésnek és a modem nemzeti öntudattal együtt nemzeti államhata
lom támadt, amely feladatát tisztán felismerte.
Franciaországban, Angliában egy eleven, a nép
élet mélyén gyökerező királyság fejlődött. Spa
nyolországban hosszú küzdelem után a mór uralom utolsó maradványai is elvesztek és katholikus Ferdinánd uralma már az egész fél
szigetre terjedt. A nagy monarkhiák kora köze
ledett. Németországban a mozgalom egyelőre inkább az egyes fejedelmek territoriális államá
nak vált hasznára, mint a birodalomnak ; de a fejedelmi állam fogja a jövő kor német államát előkészíteni. A pápaság főképen azzal nyomta el a zsinati mozgalmat, hogy az egyházkormány
zati jogok, nevezetesen az egyházi állások be
töltésére vonatkozó jogok engedményével meg
nyerte magának a világi fejedelemséget. Az ál
lam az egyházban is követelt hatalmat és maga a pápaság előzékeny volt az állam iránt. A spanyol egyház kormányzata katholikus Ferdi
nánd alatt csakugyan a királyságra szállott.
Hasonlóképen történt Angliában a XVI. század elején VIII. Henrik uralkodása alatt, ahol a pápai teljhatalommal felruházott Wolsey bibor- nokkövet kormányzata tulajdonképen az angol király egyházkormányzatát jelentette. Francia- ország királyának 1517-ben megadatott a jog a francia püspökségek betöltésére. A német feje
delmek hasonló jogokat kaptak. Az egyházura
lom korszaka letűnt, s már-már közeledett az idő, melyben Luther a német nemzet keresztény n e m e s s é g é t felszólíthatta a reformáció
mű-3 4 . §. A F E J E D E L M I HATALOM. 1 5 7
vvére. A világi fejedelemség birtokába vette az
9 egyházat és az állások betöltésének módjával, V valamint az egyházi életen gyakorolt állami fel-
; ügyelettel a maga részérói is hozzájárul a re
jt formhoz.
De vájjon az állam új életre kelthette-e az egyházat? Más lett-e Anglia egyháza azzal, hogy íi.most a király kormányozta ? Az államhatalom : felülkereked és ével szétforgácsolódott a nyugati
!/: egyház. Spanyol, francia (gallikán) és angol anemzeti egyház keletkezett s mikor a pápa - V ili. Henriktől megtagadta házasságának fel
bontását, elegendő' volt egy királyi szó ahhoz, lúhogy az angol egyház — egyelőre minden belső reform nélkül — az egyetemes egyháztól elszakadjon. Az államkormányzat következménye nem az egyház javítása, hanem az egyház fel- o o s zIá s a volt.
* * *
A püspökök munkája a zsinatokon, az állam munkája az egyházkormányzat jogai révén : mindez csak puszta alkotmányváltozás volt.
Csupán az egyház ruhája nyert más alakot.
De nem alkotmányváltozásra volt most szükség, hanem a szellem megújhodására. Új életerőknek 'tellett fakadniok az egyházi és vallási élet mélységeiből és az Evangélium kiapadhatatlan forrásából, melyet az egyház még mindig szive alatt hordott. Ezt a munkát nem hajthatták végre sem fejedelmek, sem királyok sem püspö
kök, sem pápák, egyedül csak Isten. Isten an
gyalának kellett eljönnie, hogy az egyházi élet vizeit megmozgassa és új gyógyítóerőt adjon nékik.
m . F E J E Z E T .