Görgei Artúr augusztus 13-tól 29-ig volt orosz fogságban. 13-án éjjel a fegyverletétel helyszínéről átkísérték Kisjenőre, Fjodor Vasziljevics Rüdiger tábornoknak, a III. hadtest parancsnokának főhadiszállására. Az augusztus 14-i nevezetes ebédet követően tovább-szállították Nagyváradra, ahová 15-én reggel érkezett meg orvosai, testvérei és segéd-tisztjei kíséretében, s abban a tudatban, hogy tiszt- és tábornoktársait az oroszok Rüdiger ígéretének megfelelően hamarosan szintén idehozzák.
Az orosz főparancsnok, Ivan Fjodorovics Paszkevics tábornagy a fegyverletétel hírét Debrecenben kapta meg, és másnap, augusztus 14-én reggel indult el Nagyváradra.
Útközben néhány órás pihenőt tartott Berettyóújfaluban, és 14-én késő este ért Váradra.
Másnap délután négyre hívatta magához a foglyot.
Miről volt szó Paszkevics és Görgei első személyes találkozásán?
Görgei az augusztus 15-i Paszkeviccsel történt találkozásáról röviden csak annyit írt, hogy az orosz főparancsnok heves szemrehányást tett neki „fegyveres ellenállása meg-átalkodottsága miatt, és kereken kijelentette”, hogy ezáltal mind a maga, mind társai éle-tét eljátszotta, majd megígérte, hogy közbenjár a kegyelemért, de egyedül az ő számá-ra.1 Görgey István a találkozóról sokkal részletesebb beszámolót ad annak alapján, amit bátyja közvetlenül visszatérte után mondott. Eszerint Görgei „sok idő vártatva”, „levert, komor kedéllyel” tért vissza Paszkevicstől, aki nagy indulattal, pörölve fogadta, ami-ért nem tette le már Vácnál a fegyvert, akkor, amikor először szembekerült vele. „»Ön engem megtámadni mert! […] Hogy mert Ön engem megtámadni?! […] Ha Ön akkor éjjel (Vácnál július 16-áról 17-ére) vissza nem vonul: tudja, mit csináltam volna? tudja, mi tör-tént volna Önökkel?!« »Mindnyájan a Dunában leúsztunk volna Pestre«” – szólalt meg végre Görgei. „»Igen, igen! […] Egy arcmenettel mind a Dunába hánytam volna Önöket!
Mind a Dunában úsztak volna! […] Azért jó volt meghátrálni! De jobb lett volna meg nem támadni engem! Amit Ön most cselekedett – ha Ön megteszi akkor, Vácnál; ha lete-szi akkor előttem a fegyvert: akkor én életét biztosítom, Önnek is és valamennyi emberé-nek! […] De azért most is, ámbár későn, Ön előttem tette le a fegyvert, s önként: és ezért Önnek biztosítom életét.«”
Görgei ezután szót emelt bajtársaiért, akik nélkül a fegyverletételt nem vihette volna végbe, főként azokért, akik leginkább számíthattak súlyos büntetésre, vagyis a korábbi cs. kir. tisztekért, valamint a beteg és idős Csány Lászlóért, akit Görgei kérésére Rüdiger
1 Görgey 1988. II. k. 434. o.
szintén Váradra vitetett. Hangsúlyozta, hogy társaival a „győzőnek nagylelkűségébe vetett bizalommal” adták meg magukat. Végül Paszkevics ugyan megígérte, hogy köz-benjár a magyar tábornokok és tisztek érdekében, de hozzá a politikát emlegette, „mely közbejátszván, neki kevés reményt nyújt sikeréhez”.2
Kérdés, hogy hiteles-e ez a beszámoló? A július 15–17-i váci csata súlyát Görgey István csak bátyja érdemeit aláhúzva hangsúlyozta, vagy pedig az, hogy Görgeinek Vácnál sike-rült kitérnie az orosz főerők elől, és így azok anélkül, hogy céljukat elérték volna, kény-telenek voltak a magyar főváros térségéből az előbb megtett úton visszafordulni a Tisza felé, valóban annyira érzékenyen érintette az orosz főparancsnokot, hogy a magyar fog-lyot emiatt fogadta oly heves indulattal?
R. A. Averbuch szovjet történész 1935-ben megjelent könyvének mellékletei között3 közzétett egy rövid, dátum nélküli iratot a szentpétervári Oroszországi Állami Történelmi Levéltár4 Paszkevics-fondjából. Ez Paszkevicsnek Görgeivel tervezett beszélgetéséről egy sajátkezű, valószínűleg csak a maga számára orosz és francia nyelven írt, hevenyészett feljegyzése. Averbuch kötetéről Görög Imre, a későbbi neves műfordító már a megjele-nés évében bőséges ismertetést közölt a Századunk című folyóiratban, és néhány fontos-nak ítélt iratot, iratrészletet le is fordított. Így némi, a lényeget nem érintő rövidítéssel ezt a Paszkevics-iratot is szükségesnek tartotta magyarul közzétenni.5
Az alábbiakban az irat Averbuch által közre adott teljes szövegét olvashatjuk. A fel-jegyzést Paszkevics oroszul kezdte: „Azt fogom neki mondani, Görgei úr, hogy ha”. Innen francia nyelvű párbeszédre készülve, franciául – Görög Imre megjegyzése szerint „kri-minális franciasággal”6 fogalmazva – magával a tervezett mondandóval folytatta: „Ön Vácnál adja meg magát, vagy Vác alatt kezd tárgyalást, akkor meghallgattam volna. Talán fegyverszünet-félét kötünk. Akkor elküldöm az Ön szép [az utolsó két szó nem vehető ki teljesen – R. A. Averbuch megjegyzése] javaslatát Bécsbe, szóval akkor tárgyalunk.
De most se tölténye, se puskapora, és két hadsereg szorongatja, amelyeknek mindegyike nagyobb, mint az Öné, és ott van még Lüders hadteste is, amely [itt egy kivehetetlen szó – R. A. Averbuch megjegyzése] harmincezer embert jelent.
Ön megadja magát, azt mondja, önként, kissé kérdéses azonban, hogy védekezhetne-e még; de mégis egy kicsit talán közelebb hozta a háború végét. Kiveszem Önt a többiek közül. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy az Ön sorsa jobb legyen, mint a többieké.”7
2 Görgey István 1885–1888. III. k. 631–633. o.
3 Averbuch 1935. 315. o.
4 Российский государственный исторический архив (РГИА – RGIA).
5 Görög 1935. 404. o. Görög Imre kipontozással jelölte a kihagyott részeket. Görög Imre recenziójára hivat -kozik Kosáry Domokos, a szóban forgó Paszkevics-iratból tartalmilag idéz is. Kosáry 1994. I. k. 249., 296. o.
6 Uo.
7 Kovács István fordítása. Az irat levéltári jelzete: RGIA f. 1018. op. 4. gy. 200.
Józsa Antal és Vadász Sándor nem tudva a korábbi közlésről és Görög Imre fordításáról, új fordításban mint „szerző, címzett és dátum nélküli iratot” adják közre (Józsa – Vadász 2001. 59. sz. 264. o.), a következő magyarázattal: „Az első sor oroszul van írva, de a mondat értelmezhetetlen. A francia nyelvű folytatás is tele van helyesírási hibával, így minden bizonnyal nem franciául tudó személy kezétől származik. A tartalomból viszont egyértelműen kitűnik, hogy Paszkevicsnek Görgeivel kapcsolatos véleményéről van szó.” A Vadász – Józsa által közölt magyar fordítás sajnos értelmetlen.
Averbuch megállapítása, miszerint az irat Paszkevics sajátkezű feljegyzése, helyes. Erről 2017 őszén, az RGIA-ban végzett kutatás során magam is meggyőződhettem.
Érdemes összevetni Görgey István leírását és a szóban forgó Paszkevics-irat tartal-mát. Így nemcsak a bizonyítékot találjuk meg arra, hogy Görgey István beszámolója Paszkevics és Görgei augusztus 15-i, első találkozójáról hiteles,8 hanem, már amennyire lehet, helyére tesszük ezt a furcsa Paszkevics-kéziratot is. Vagyis az orosz főparancsnok ezt akkor vethette papírra, amikor megkapta Rüdigertől Görgey augusztus 11-én kelt leve-lét a fegyverletételi ajánlattal, és készült a személyes találkozásra. Görög Imrének a doku-mentum „kriminális” franciaságára vonatkozó megjegyzésével kapcsolatban pedig meg-említjük, hogy Paszkevics természetesen beszélt franciául, de nem volt a tollnak embere, a francia nyelven írásnak pedig végképp nem. A cárral oroszul levelezett, s leveleinek szö-vegében ugyan előfordulnak, bár nem gyakran, latin betűvel írt francia szavak, félmon-datok, viszont például 1849. április 19-én kelt levelében a confidentiellement (bizalma- -san) szót franciául, de cirill betűvel (és egy l-lel) írja: цонфидентиелемент.9 A franciául levelező és az osztrák főhadiszállásra beosztott Fjodor Fjodorovics Berg orosz tábornok-hoz Debrecenből 1849. augusztus 7-én intézett levelét pedig a következő szavakkal kezdi:
„Nem tudok írni franciául és németül, egy orosz tábornoknak [mármint Bergnek – R. I.]
azonban tudnia kell oroszul, ezért írok én Önnek orosz nyelven.”10 Mindennek fényében magyarázhatók az irat nyelvi sajátosságai.
Az orosz hadseregben azt, hogy Paszkevicsnek Vácnál nem sikerült Görgeire meg-semmisítő vereséget mérnie, fiaskóként élték meg. Ezt számos orosz tiszt visszaemléke-zése, naplója bizonyítja. De ami Paszkevics számára komolyabban esett latba, az az, hogy I. Miklós ugyancsak alig titkolt ingerültséggel és értetlenséggel fogadta a hírt, amint erről Alekszandr Petrovics Scserbatovnak a Paszkevics-életrajzában közzétett levelei tanús-kodnak. Július 18-án még arra számított, hogy Görgei a Duna bal partján nem tud elvo-nulni Paszkevics főerői és az északról előretörő, Pavel Hrisztoforovics Grabbe altábor-nagy parancsnoksága alatt álló orosz hadoszlop között. A magyar fősereg remélt itteni veresége után az orosz csapatok „további magyarországi tartózkodását teljesen felesleges-nek” tartva, már rendelkezett is vissza-, illetve kivonásukról.11 A váci csata híréről érte-sülve a cár azt remélte, hogy a tiszai átkelés előtt sikerül megsemmisítő csapást mérni a Görgei-seregre, amikor pedig ebbéli reményében csalódott, úgy vélte, Debrecennél sikerülni fog, majd amikor ott is másként alakult a helyzet, akkor abban bízott, hogy Nagyváradra Görgei már biztosan nem tud eljutni.12 „Azt reméltük, hogy a fősereget, vagyis Görgeyt már a Dunánál vagy a Tiszánál meg tudjuk semmisíteni. Ez a sereg, noha
8 Ezt bizonyítják Görgey Istvánnak az eseményekhez sokkal közelebbi időpontban, Görgei elbeszélése alapján papírra vetett feljegyzései is, amelyeket 1851–1852-ben Klagenfurtban írt, bátyjának segítve emlék -iratai formába öntésében. OSzK Kézirattár, Oct. Hung. 1119. Görgey István vegyes feljegyzései, I. k. 62. fol.
Köszönöm Hermann Róbertnek, hogy felhívta rá figyelmemet.
9 Paszkevics – I. Miklós, Varsó, 1849. április 7/19. (Orosz levéltári iratok közlése esetén megadjuk a Julianus-naptár szerinti keltezést is.) RGVIA f. 1. op. 1. gy. 18354. 38–39b.
10 A hadsereg főparancsnoka – Berg, Debrecen, 1849. július 26/augusztus 7. RGVIA f. 167. op. 1. gy. 6.
69–70. A hadsereg táborkarához beosztott Pjotr Kononovics Menykov iratai között a levél fogalmazványa található meg, rajta azzal a megjegyzéssel, hogy azt Paszkevics Menykovnak diktálta. A Русская Старинa című folyóiratban nyomtatásban megjelent az irat másolata, de a pontos dátum helyén az szerepel, hogy „július második felében”, és nincs megadva az iratmásolat őrzési helye sem: Русско–венгерская война 1849 г. Рус-с кая Старина, LVIII. (1888) 590–591. o.
11 I. Miklós – Paszkevics, Alekszandrija, 1849. július 18. Scserbatov 1984. Okm. 292–297. o.
12 I. Miklós 1849. július 25-én, 28-án, 31-én, augusztus 6-án, 10-én, 12-én és 13-án Paszkevicshez írt leve -lei. Scserbatov 1984. Okm. 297–312. o. és 314–317. o.
már két vereséget szenvedett és meglehetősen szétzüllött, még mindig létezik, s ha a töb-biekkel egyesülni tud, veszélyt hozhat az osztrákokra, ha magukra maradnának a harc-ban. Azt hiszem, ha nem kellene Görgey seregével vesződnünk, egyetlen hadtestünk ele-gendő volna, így viszont valamennyi csapatunk bevetésével úgy kell befejezni a dolgot, hogy dicsőségére váljon fegyvereinknek.”13
Az orosz főparancsnok mind magának, Görgeinek, mind Görgey Istvánnak a beszá-molója, mind ismertetett saját feljegyzése alapján augusztus 15-én azt mondta a magyar tábornoknak, hogy ha már Vácnál megadja magát, valamennyi fogoly életét biztosítani tudta volna. Ez a kijelentés azonban csak azt a célt szolgálhatta, hogy a vele szemben álló fogollyal éreztesse, bajtársai jövőjét ő maga játszotta el, tette kétségessé azzal, hogy nem hódolt meg engedelmesen az első adandó alkalommal.
A foglyokkal kapcsolatos eljárást illetően érvényben volt, már a váci csata idején is, az 1849. június 10-én Varsóban megkötött orosz–osztrák megállapodás, miszerint az oro-szok az osztrák uralkodó valamennyi alattvalóját átadják az osztrákoknak, akik a fogsá-gukba esett orosz alattvalókat ugyanúgy kiadják törvényes uruknak. A megállapodást, mint az általunk ismert források bizonyítják, mindkét fél betartotta. Vagyis a fogságba esett osztrák alattvalók sorsának alakulására az oroszoknak tényleges befolyásuk így nem is lehetett. Ezen az sem változtat, hogy mint ismeretes: a váci csata után a feldunai had-sereget üldöző III. hadtest parancsnokaként Rüdiger Balassagyarmatról július 19-én leve-let írt Görgeinek, amelyben megkérdezte, milyen, személyét és seregét illeve-lető feltételek-kel bocsátkozna tárgyalásokba a rá nézve reménytelen háború mielőbbi befejezése érde-kében. Rüdigernek (aki egyébként ismerte a június 10-i megállapodás szövegét, mert azt az orosz hadtestparancsnokok megkapták) ez magánkezdeményezése volt, amire „nem volt semmiféle joga” – számolt be róla július 21-i levelében Paszkevics a cárnak. Az orosz főparancsnok nem fűzött nagy reményeket Rüdiger levelének sikeréhez, Görgei pedig az ajánlatot visszautasította.14
Gorcsakov tábornok feljegyzése
A magyar foglyokat az oroszok részéről mind a korabeli orosz, mind a magyar visz-szaemlékezések szerint általános rokonszenv vette körül. Az orosz táborkar főnöke, Mihail Dmitrijevics Gorcsakov herceg azonban kivételt képezett, ezt több forrásból tud-juk. Megjegyzi Görgey István is, de Andrej Ivanovics Delvig orosz hadmérnök ugyan-így emlékezett vissza: Görgeire tisztelettel tekintett valamennyi orosz tábornok és tiszt.
„Egyedül a vezérkari főnök, Gorcsakov nem viselkedett vele szemben valami nyájasan, sőt időnként udvariatlan volt irányában.”15 Gorcsakov tábornok augusztus 16-án rendelte magához Görgeit, és a beszélgetésről vagy inkább kihallgatásról készített egy feljegyzést.
Ennek a feljegyzésnek egy másolati példányát találtam meg Moszkvában, az Oroszországi
13 I. Miklós – Paszkevics, Varsó, 1849. augusztus 13. Scserbatov 1984. Okm. 314–317. o. Minderről részle -tesebben: Rosonczy 2016. 326–328., 331–336. o.
14 Paszkevics – I. Miklós, Aszód, 1849. július 9/21. RGVIA. f. 1. op. 1. gy. 18 383. 29–30b. Scserbatov a levél fogalmazványa alapján számol be róla. Scserbatov 1984. 111. o. Az ügy részleteiben is ismert. Lásd: Gör-gey 1988. II. k. 304–306. o.; Görgey István 1885–1888. III. k. 234–236. o.
15 Rosonczy – Katona 1988. 597. o. (Andrej Ivanovics Delvig báró: Fél évszázad az orosz életből.)
Állami Hadtörténelmi Levéltárban, a hadügyminisztérium anyagában. Mint a kísérő irat-ból kiderül, a szöveget olvasta Miklós cár és a cárné is.16
Az oroszokat, így Gorcsakovot is az érdekelte, hogy mi adta a magyar lázadás nem várt erejét, sikereit, és hogyan lehet a jövőben a rendet biztosítani Magyarországon. Az orosz főhadiszálláson úgy látták, a magyarok részéről az osztrák kormányzat iránti gyű-lölet akkora, hogy az ő kivonulásuk után nem lesz nyugalom, tehát a rend fenntartásához jelentős osztrák haderő itteni állomásoztatása szükséges. Ezt a gondot Paszkevics több-ször felvetette a cárnak, de Zichy Ferenc gróffal, az orosz hadsereg mellé rendelt főbiztos-sal is megosztotta aggodalmait.17
Gorcsakov francia nyelvű feljegyzésében összefoglalta mindazt, amit az ő kérdéseire Görgei válaszolt. Nézzük a feljegyzés szövegét:
„Görgei elmondta, mihelyt tudomására jutott, hogy Oroszország beavatkozik a Ma -gyar országon folyó eseményekbe, ügyét elveszettnek tartotta, és nyíltan kijelentette, ha az orosz hadsereg megjelenik, a felkelők számára lehetetlenség a harc folytatása.
Hozzátette, bármerre járt Magyarországon, az a meggyőződés erősödött benne, hogy a népesség döntő többsége mindenáron békét akar, s emiatt azt javasolta, tegyenek lépé-seket a behódolásra.
E véleményét nem osztották a forradalom vezetői, akik úgy döntöttek, hogy a hábo-rút feltétlenül folytatni kell.
Így ő a következő haditervvel állt elébük:
Nem kell szembeszállni a felvonuló orosz hadsereggel, hanem Komárom térségében a hadsereg rendelkezésére álló összes lehetséges erők egyesítendők, s kihasználva azt az időt, amíg az orosz hadsereg végigvonul Magyarországon, döntő támadás indítandó az osztrákok ellen.
Ha ezt tesszük, mondta ő, »esélyünk van a sikerre, s talán még az orosz hadsereg beérkezése előtt elérhetjük Bécset. Ha beérkezése pillanatáig nem tudjuk az osztráko-kat békére kényszeríteni, sikereink révén legalább kivívjuk Európa tiszteletét, s amikor az orosz hadsereg megjelenik a hátunkban, annak kinyilvánításával tesszük le a fegy-vert, hogy a végsőkig küzdöttünk, s a kényszerítő szükség hatására, csak a nyomasztó túlerő előtt hajoltunk meg, akkor, amikor már őrültség lett volna az egyenlőtlen harcot folytatni.«
Ez a terv nem nyerte el a forradalom vezetőinek tetszését.
Véleménye szerint a vezetők valójában azon ok miatt vetették el a tervet, hogy vég-szükség esetén lehetőségük legyen Moldvába vagy Törökországba menekülni.
Miután az osztrák hadsereget, ameddig lehetett, sakkban tartotta Komáromnál, az a meggyőződés alakult ki benne, hogy ha e térségben megtartja állásait, csapataink beérke-zésével elkerülhetetlen a veresége.
Elhatározta hát, erejének nagyobb részével elhagyja Komáromot, hogy lejusson Szegedhez s egyesüljön a Tisza mentén harcoló csapatokkal.
16 RGVIA f. 1. op. 1. gy. 18 404. A mindössze nyolc lapos dosszié kísérő iratán és a beszélgetés szövegét tartalmazó másolat első oldalán ceruzával írt megjegyzést találunk, ami valószínűleg I. Miklós kezétől szár-mazik. A mikrofilmen, illetve a kapott másolaton nem tudtam kibetűzni.
17 Paszkevics – I. Miklós, Gyöngyös, 1849. július 12/24.; Berettyóújfalu, 1849. augusztus 3/15. (Ez utóbbi levelet Paszkevics a megadott dátum ellenére augusztus 14-én vethette papírra.) RGVIA f. 1. op. 1. gy. 18 383.
32–36b; 61–62b.; Scserbatov 1984. 146. o.
Az volt a szándéka, hogy visszaveti az osztrák hadsereget, majd a Duna jobb part-ján vonulva Pest alatt átkel a folyón, s úgy megy tovább Szegednek. E célból vívta utolsó csatáját Komáromnál, de ez nem hozott sikert a felkelőknek, ahogy mondja, »amiatt, mert néhány nappal azelőtt megsebesültem, s nem vezethettem személyesen a seregemet, s több más ok miatt is«. Úgy döntött hát, Vácnak vonul, hogy onnan majd délnek tartva érje el Szolnokot vagy Szegedet.
Bizonytalan hírei voltak az orosz hadsereg mozgásáról. Csak annyit tudott róla, hogy Gyöngyös környékén lehet.
Mivel Perczel és Wysocki csapatainak elhelyezkedésével sem volt pontosabban tisztá-ban, saját mozgását nem tudta velük összehangolni.
Azt követően, hogy Váchoz érkezvén megütközött Dukáig nyomult előhadunkkal, sem érezte szükségét annak, hogy elhatározását megmásítsa, mivel az ezen előhad ellen beve-tett mintegy nyolcvan ágyúval sikerült a Vác térségében elfoglalt állásait megtartania.
Így hát kiadta arra vonatkozó rendelkezéseit, hogy másnap délután előhadunkat meg-támadja. Az volt a terve, hogy mialatt ezen előhaddal megütközik, derékhada a háttérben észrevétlen elvonulhat Szolnok felé.
Úgy számolt, az éjszaka elég lesz neki ahhoz, hogy nagyobb veszély nélkül folytassa útját Szolnok vagy Szeged felé. Akkor azonban, amikor a diszpozíciók elkészültek, meg-tudta, hogy csapatok jönnek és sorakoznak fel vele szemben, amelyeknek élén maga a tábornagy, a varsói herceg áll. Úgy vélte, hogy derékhadunk érkezett meg, s emiatt őrült-ség volna a tábornagy által személyesen vezetett hadsereg ellenében oldalmozgást megkí-sérelni, mivel minden bizonnyal beleszorítanák a Dunába. E reménytelen helyzetben úgy döntött, visszahúzódva, a hegyeken át jut el Tokajba, hogy ott keljen át a Tiszán, és kerü-lőt megtéve igyekezzék lejutni Magyarország déli részébe.
Azt remélte, hogy erre vonulva magához vonja Kazinczy ezredes Munkács térsé-gében egyesített, 7-8 ezer emberből álló harcedzett csapatait. Azzal a szándékkal állt meg a Hernádnál, hogy az egyesülés megtörténhessen, és mindaddig ott akart maradni, amíg a tábornagy, a varsói herceg hadserege komolyabban nem fenyegeti a balszárnyát vagy a hátát.
Miután tudomására jutott, hogy az orosz hadsereg Tiszafürednél átkelni készül a Tiszán, úgy ítélte meg, hogy erőivel percnyi vesztegetni való idő nélkül rendben, szapo-rán vissza kell vonulnia, lemondva Kazinczyról, akinek így reménytelenné vált a csatla-kozása hozzá.
Arra a kérdésre, hogy mi volt a forradalmárok legfőbb eszköze, amellyel a lakosokat felkelésre bírták, a következő magyarázattal szolgált:
Az 1848-as országgyűlés Magyarországon többek között önálló minisztériumot hozott létre, eltörölték a robotot és a jobbágyok szolgáltatásait. Amikor a háború kitört, a forra-dalmárok azt hirdették, hogy a [bécsi – a ford.] kormány felszámolja az önálló miniszté-riumot és vissza akarja állítani a jobbágyságot, amelyet az akkori országgyűlés törölt el.
Főképpen ez az érv hatott a lakosságra. Annál inkább is, mert Magyarországnak azokon a részein, amelyeket az osztrákok átmenetileg elfoglaltak, több helyen meggondolatlanul, a korábbi módon követelték a robotot és a terménybeszolgáltatást.
E hibás intézkedéseknek lett a következménye, hogy azokon a vidékeken, ahol vissza-állították vagy megkövetelték a jobbágyi szolgáltatásokat, a népesség úgy nekikeseredett, hogy maga ragadott fegyvert a polgárháború folytatásáért.
Véleménye szerint az ország megnyugtatását az szolgálná:
1. Ha a Kossuth bankja által kibocsájtott papírpénzeket 5 forint érték alatt nem sem-misítenék meg kártalanítás nélkül. Az ezen bankjegyeknek megfelelő összeg nem jelen-tékeny, de ezek a bankjegyek nagyon elterjedtek a nép legszegényebb rétegeinek körében, amelyeket már a még oly csekély veszteség is mindig rendkívül súlyosan érint.
Ami a nagyobb névértékű bankjegyeket illeti, amelyeknek értéktömege igen nagy mennyiségű készpénznek felel meg, azok kártalanítás nélkül megsemmisíthetők vagy köz-megegyezéssel névértékük 10-15 százalékával kártalanítás céljával beválthatók. A vesz-teség csak a kisszámú birtokosokat érinti, s számukra e kellemetlenség nem húsba vágó.
2. Vissza kell állítani Magyarország régi törvényeit, de a jobbágyság eltörlését és a magyar nyelv használatát a közéletben meg kell tartani. Lényegében ez azt jelenti, hogy a magyarok természetüknél fogva ragaszkodnak nemzeti különállásukhoz. Arra az állí-tásra, hogy Magyarország, régi törvényei értelmében, [a birodalom számára – a ford.]
terhes monopóliumokat és kiváltságokat élvezett a birodalom többi részéhez képest, az ő válasza az, hogy meggyőződése szerint ez nem jelent mást, mint azt, hogy [az uralko-dóhoz – a ford.] feliratokat küldhet, intézkedéseket foganatosíthat, jelentékenyebb adókat hajthat be és monopóliumokat számolhat fel anélkül, hogy ezzel más országokat sértene.
Ami Erdély és Horvátország különállását illeti, úgy véli, hogy az megtartható a magya-rok sérelme nélkül, úgy, hogy az utóbbiaknak külön alkotmányt biztosítanak.
Ami Erdély és Horvátország különállását illeti, úgy véli, hogy az megtartható a magya-rok sérelme nélkül, úgy, hogy az utóbbiaknak külön alkotmányt biztosítanak.