A géntechnológiával módosított élő szervezetek és a környezet

15. A géntechnológiával módosított élő

Bár több mint másfél évtizede és egyre nagyobb területen termesztenek a világon GM növényeket (2010-ben már 148 millió hektáron), alap- vetően még mindig nincsenek elég megbízható időtartamot átfogó tapasz-talataink.

A kritikusok adósak az indoklással, hogy mi tekinthető elég megbízható időszaknak, és miért: tíz év, ötven év, száz év, vagy ennél is több? A válasz ter-mészetesen függ az adott fajtól, hiszen egy baktérium 20 percenként osztódik, a rövid életciklusú lúdfű (Arabidopsis) 6 hét után hoz magot, míg más növények évente csupán egy nemzedéket nevelnek. Hány generációt kellene figyelembe venni? – tehető továbbá fel a kérdés. A nemesítők több évtizedes tapasztalata alapján egy kiváló növényfajta általában 7-10 évig marad köztermesztésben, míg fás szárú növények esetében ez értelemszerűen jelentősen hosszabb. Ebből az is következik, hogy miközben a megbízható időtartamról folyik a vita, az első generációs GM növényfajták lassan már le is cserélődnek az újabb és jobb GM fajtákra.

Másrészt nem szabad arról sem elfelejtkeznünk, hogy az európai konti-nens mezőgazdaságát meghatározó növényfajok több mint 95 százaléka más kontinensekről származik, ami az idők folyamán lényegesen átalakította a növény-takaró képét, és ami új lendületet kapott a nagy felfedező utak révén, elsősorban Amerika felfedezésével. A korábban Ázsiából származó csonthéjasokhoz, a Kis-Ázsiából eredő búzához, vagy az Afrikából átkerült tehénborsóhoz csak néhány évszázada csatlakoztak az Újvilág növényei: a bab (Mexikó, Guatemala), a burgonya (Peru, Chile), a paradicsom (Peru és Mexikó), a paprika (Bolívia és Mexikó) és a kukorica (Mexikó), hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Mióta is vannak tehát „megbízható” termesztési vagy környezeti hatásokhoz kap-csolható tapasztalataink kultúrnövényeinkről? – vethetnők fel. Az időparadigma kérdésének elemzésekor erre a földtörténeti viszonylatban egyetlen pillanatnak felfogható pár évszázadra tekintve egy magyar példát is megemlíthetünk: a nap-jainkban hungarikumnak tartott paprikanövény európai elterjedése mintegy 200 éves múltra, a napóleoni háborúk idejére nyúlik vissza, amikor az európai kikötők blokádja miatt az indiai feketebors-szállítmányok elakadtak, és azt a csípős fűszerpaprika termesztésével tudták kiváltani. Magyarországi elterjedése pedig csupán a XIX. század végén valósult meg, egyrészt a bolgárkertészek betelepülé-sének köszönhetően, másrészt a Kárpát-medence kiváló éghajlati és környezeti adottságaihoz történt gyors alkalmazkodásával, az itteni másodlagos géncentrum kialakulásával. De említhetnénk a kivi mindössze pár évtizedes hazai történetét is.

Kifogásolta-e valaha valaki, hogy ennek a hazai flórában teljesen idegen fajnak a több tízezres génállományát behozzuk – nem beszélve a növénnyel együtt érkező szimbiontákról, kórokozókról és kártevőkről – miközben heves indulatokat vált ki, ha egy már évszázadok óta köztermesztésben lévő növényt egy-egy gén beül-tetésével még kedvezőbb termesztéstechnológiai tulajdonságokkal ruházunk fel?

Nos, nem kérdezte meg senki, és mégis minden gond nélkül termesztjük a kivit – hasonlóan az élelmiszer-biztonsági és ökológiai ismeretek nélkül honosított elődökhöz.

A biológiai sokféleség fennmaradása veszélybe kerül a GM növények köztermesztésével, vetik fel a modern biotechnológia ellenzői.

Kétségtelen tény, amint a bevezetőben is rámutattunk, hogy minden természetes élőhely átalakítása vagy lerombolása együtt jár az adott terület biológiai sokfélesé-gének jelentős csökkenésével vagy elvesztésével, függetlenül attól, hogy a terü-leten GM növényt, vagy hagyományos fajtát termesztenek, netán biogazdálkodást végeznek. A természetes élőhelyek fajgazdagsága mindig messze meghaladja az agroökoszisztémákban található fajok számát. Ez a tény abból fakad, hogy a különböző emberi beavatkozások megzavarják az adott élőhely világát, legyen az fizikai beavatkozások (szántás, talajlazítás stb.) vagy a kemizáció (tápanyag-után-pótlás, gyomirtás, növényvédelem) révén. Itt érdemes arra a széles körű, több éves kísérletre utalni, melynek során Németország jelentős burgonyatermő terü-letein különböző burgonyafajtákat, valamint az egyiknek GM változatát termesz-tették, és a talajok élővilágának változását mérték fel mind fajszámban, mind pedig fajonkénti egyedszámban. Az igen alapos kísérletek alapján arra a következte-tésre jutottak, hogy nagyobb az eltérés az egyes fajták termőtalajának biológiai sokfélesége között, mint a GM változat és az eredeti, nem módosított fajta tala-jának élővilága között: utóbbi páros esetében nem volt kimutatható statisztikailag igazolható különbség, ellentétben a különböző fajták talajával. Nem GM növények-kel végzett kísérletek arra is rámutattak, hogy a vetésforgó egyes növényeinek váltásával jelentős változások mutathatók ki a talajok mikroba-összetételében és fajgazdagságában. A klimatikus hatások, mint a szárazság, fagy és a belvíz a talajok élővilágában szintén igen komoly ingadozásokat eredményeznek. Tehát a GM növények termesztése távolról sem okoz olyan mérvű és visszafordíthatatlan vál-tozásokat a mezőgazdasági és távolabbi környezet biológiai sokféleségében, ahogy azt az ellenzők állítják és áhítják, különösen nem a növényvédő szerek és az inten-zív talajművelés összehasonlításában.

A biológiai sokféleség megőrzése érdekében éppen az a legcélszerűbb, ha az amúgy is egyre csökkenő mezőgazdaságilag művelhető területen minél hatéko-nyabb technológiával biztosítjuk – urambocsá’ akár GM növények termesztésével is – az élelmiszer-ellátást, ezzel netán még vissza is adva a természetnek bizonyos, például a termelésre kevésbé alkalmas élőhelyeket. Ezzel a GM növények közvetve szervesen is hozzájárulhatnak a biológiai sokféleség növeléséhez.

A biodiverzitás csökkenésének vádja értelmezhető úgy is, hogy a sikeres GM növények beszűkítenék a termesztett fajták kínálatát és genetikai alapját. Ez a folyamat különben már a hagyományos nemesítés kezdeteitől a tájfajták fokozatos eltűnésén át napjainkig folyamatos. Az Egyesült Királyságban csak az elmúlt 20 évben tíz tenyészthető madárfaj tűnt el – lehet, hogy végérvényesen. Ezzel szem-ben, ha megfigyeljük a világszerte termesztett GM növényfajták számának időbeli változását, és ráadásként hozzávesszük mindazokat, amelyek az engedélyezési eljáráson átesve már csak jóváhagyásra várnak, akkor semmiképpen sem mond-hatjuk, hogy a GM növények szűkítik a fajtakínálatot. Végezetül érdemes megis-mételni, hogy a jelenlegi GM termékek többnyire korábban előállított és sikeres fajtáknak csupán módosított változatai, ezért sem nem tesznek hozzá, sem pedig Balázs Ervin és Sági László

nem vesznek el a teljes fajtaválaszték genetikai variabilitásából, azaz ebből a szem-pontból indifferensnek tekinthetők.

Gyakori vádként fogalmazódik meg, hogy ha egyszer kibocsátunk egy GM élőlényt, azt többé nem tudjuk a természetből visszahívni.

Ez az aggodalom sem tartalmaz reális felvetéseket, mert a növénytermesztés évente folyamatosan von ki fajtákat a köztermesztésből. Épp a magyar mező-gazdaság történelmének kevésbé fényes lapjaira hivatkozva cáfolható ez az állítás, amikor a múlt század ötvenes éveiben politikai nyomásra köztermesztésbe kény-szerített gyapot termesztése néhány év után megbukott. Azóta sem gyapotot nem találni a hazai flórában, sem pedig génjeinek fennmaradásáról nem számolt be sen-ki, annak ellenére, hogy 50 éve még több ezer hektáron termelték az országban.

Itt érdemes arra is rámutatni, hogy a kultúrnövények éppenséggel segít(het)-ik a vad változatok megőrzését, melynek jó példája a kukorica egysegít(het)-ik ősének, a teosintének gyakorlatilag változatlan fennmaradása. A teosinte Mexikó egyes területein közönséges gyomnövény, míg néhány magas hegyoldalban még ter-mesztett takarmánynövényként ismert. A kukorica képes beporozni a teosintét, de nem változtatja meg lényegesen genetikai állományát – nem is tudná, hiszen például a csőmorfológiáért felelős gének közül a kukorica csupán ötben tér el a teosintétől a klasszikus genetika szerint –, ezzel viszont biztosítja az ősi faj fennmaradását, ami még így is a kihalás küszöbén áll.

Ide tartozik annak a kérdésnek a tisztázása is, hogy a beépített tulajdon-ság átkerül a természetes ökoszisztémákba, s ott kedvezőtlen következ-ményei lesznek.

Először azt kell leszögeznünk, hogy a virágpor (pollen) azon tulajdonságát, miszerint képes rokon fajokat beporozni, egy géntechnológiai módosítás – legaláb- bis azok, melyeket eddig alkalmaztak – nem változtatja meg. Mivel tehát ez a növé-nyek természetes képessége, ezért a kultúrnövénövé-nyek bármilyen más (nem GM) tulajdonsága, például egy indukált vagy spontán mutációval előállított gyomirtó-szer-tolerancia, ugyanígy átkerülhet a természetes élőhelyekbe. Ezenkívül a növények szaporodásbiológiai tulajdonságait is figyelembe kell venni: vannak szélporozta, továbbá rovarbeporzású, illetve önbeporzó fajok. Az utóbbiaknál zárt rendszerben történik a megtermékenyülés, így a GM tulajdonság ki- és/vagy bejutása elhanyagolható vagy kizárt. A szélporozta növényeknél figyelembe kell venni a virágzás időpontját, valamint a virágpor életképességét is. A fű- és gabona-félék pollenjének életképessége például a természetben igen korlátozott, nemigen haladja meg a 2 órát. A pollennel való génátvitelt ezenkívül a természetben számos jól meghatározott tulajdonság korlátozza. Egyébként hangsúlyozni kell, hogy a növények csak saját fajukat vagy néhány rokon fajt képesek megterméke-nyíteni, így ha egy növénynek nincs az adott kontinensen vad rokona, az nem is veszélyeztetheti a faj biológiai sokféleségét. A fentiekben a kukoricánál már rámutattunk, hogy a kultúrnövény hasznos is lehet vad ősére, jelen esetben a teosintére.

Más a helyzet a rizsnél, mert hatékony termesztésének egyik fő korlátozója a vad rizs gyomként való terjedése. A vad rizs, melyet jelenleg csak gyomirtással tudnak visszaszorítani, szabadon porzódik be a nemesített rizzsel, így ha gyomirtó szernek ellenálló GM rizst termesztünk, akkor nagy a valószínűsége, hogy ez a tulajdonság átkerül a vad rizsbe, és a gyomirtás lehetősége korlátozódik.

Hogy ez milyen mértékben következhet be, azt számos tényező befolyásolja.

Több évszázados megfigyelések alapján a termesztett növények tulajdonságai csak igen korlátozott mértékben kerülnek át a rokon vad fajokba azon egyszerű oknál fogva, hogy vagy nem azonos időben virágoznak, vagy – ha esetleg mégis képesek megtermékenyülni – ez a természetes védekezési reakciók miatt nem következik be, vagy steril, esetleg csökkent életképességű utódokat hoznak, melyek hamar elpusztulnak. Így a vad fajokba átkerülő tulajdonságok nem maradnak fenn tömegesen és hosszú távon a természetben.

A természetre nézve káros új vírusváltozatok alakulhatnak ki egy vírus-ellenálló GM növényben, állítják az ellenzők.

A vírusellenálló GM növények rezisztenciája egy adott vírus genetikai állo-mányából származó nukleinsavszakasz beépítésével érhető el, például a vírus burkát alkotó köpenyfehérje génjének felhasználásával. A vírusok a természetes evolúció során valóban felhasználják az egyes vírustörzsek közti géncserét, rekombinációt. Habár már ismeretesek az egyes rekombinációs helyek, az ún. „forró pontok” a vírusok genetikai állományában, de új vírusváltozatot az elmúlt közel 20 év alatt sem találtak GM növényekben. Ennek számos oka van:

egyrészt a beépített virális nukleinsavszakaszról készült másolatok a növényi sejten belül másutt találhatók (a sejtmagban), mint ahol a vírus szaporodása vég- bemegy (a citoplazmában), így térben fizikailag el van választva egymástól a két rekombinálódónak vélt nukleinsav-frakció. Másrészt a vírusok evolúciója során új vírustörzsek csak akkor képződhetnek, ha a vírus hatékonyan tud szapo- rodni: ehhez pedig fogékony növényre van szüksége. Ezzel szemben az ellenálló GM növényekben olyan alacsony szintű (ha van) a vírusszaporodás, hogy az még napjaink igen érzékeny molekuláris módszereivel is csak nehezen kimutatható, amint nemzetközi együttműködés keretében végzett vizsgálatainkban igazol-tuk (Dietrich és mtsai, 2007, Environmental Biosafety Research, 6: 207). Ennek értelmében tehát éppen a vírusellenálló GM növényekben nem állnak fenn az új vírusváltozatok előállításához szükséges rekombináció feltételei (15.1. ábra).

Ez egyben azt is jelenti, hogy az új vírusváltozatok létrejötte éppen a nem GM növé-nyekben valószínűbb a különböző vírustörzsek egymás közti rekombinációjával.

Balázs Ervin és Sági László

15.1. ábra: Transzgénikus vírusellenálló dohánynövények (hátul), az első sorban a fertőződött, nem módosított vonalak (Balázs Ervin felvétele) A gyomirtó szereknek ellenálló GM növények elterjedésével a növény- védőszer-felhasználás nemhogy csökken, hanem növekszik, sőt egyre nagyobb mértékben alakulnak ki rezisztens gyomok, valamint a szabadal-mat birtokló vállalat tartja kézben a piacot, vélelmezik az ellenzők.

Ebben a kérdésben árnyaltan kell fogalmazni, hiszen egyfelől a korszerű, mikro- mennyiségben ható gyomirtó szerek felhasználása lényegesen csökkentette a termőterületek vegyszerterhelését a hagyományos herbicidekkel összehason- lítva. Másfelől azáltal, hogy rohamosan növekvő területen termesztenek gyomirtó szereknek ellenálló GM növényeket, ezen gyomirtó szerek abszolút volumene ténylegesen növekszik. Itt azonban az a döntő, hogy az összes gyomirtószer- felhasználás jelentősen alacsonyabb a toleráns GM növényeket termelő országok-ban (Kanadáországok-ban például évi 6000 tonnával, ez több mint Magyarország teljes évi felhasználása!), mert a korszerűtlen és nagy adagban kijuttatott gyomirtókat le lehetett cserélni környezetbarátabb és hatékonyabb gyomirtó szerekre. Ennek

jó példája a több mint 35 éve regisztrált és azóta folyamatosan forgalmazott gli-fozát hatóanyag. Népszerűsége kedvező tulajdonságainak köszönhető: széles hatású, nem szelektív, levélen keresztül ható, a növényben minden irányban mozgó (szisztemikus) gyomirtó szer. Hatóanyaga gyakorlatilag nem toxikus az emlősökre, madarakra, rovarokra és a legtöbb baktériumra nézve sem. Nem hal-mozódik fel állati szövetekben, és bizonyíthatóan nem rákkeltő. A glifozátnak nincs tartós hatása a talajon keresztül, mert a hatóanyag erősen kötődik a talajszem-csékhez, és emiatt nem mosódik a talajvízbe sem. A kezelés után kelő kultúrnövé-nyeket ezért nem károsítja.

A glifozátot a talajban élő mikroorganizmusok természetben előforduló alkotóelemeire (ammónia, foszfát, széndioxid és glioxalátok) bontják. A glifozát hatóanyagának felezési ideje (ami alatt az alkalmazott hatóanyag fele elbomlik) a talajban átlagosan 45 nap. Viszonylag gyors lebomlása miatt a szer nem halmo- zódik fel a talajban, és 6 hónapon belül a hatóanyag 90 százaléka átalakul termé- szetes anyagokká. A lebontást végző baktériumokat a szer nem károsítja, ellenkezőleg, foszforforrást jelent számukra. Felhasználása lényegében akkor keltett nagyobb médiafigyelmet, amikor elkészültek az első glifozátrezisztens GM növények, és azok köztermesztésbe kerülésével a glifozát is a professzionális mezőgazdaság része lett, különösen a legfontosabb és nagy gazdasági jelentőségű növényeknél, mint a szója, a kukorica és a repce. Nem véletlen, hogy a kanadai repcetermesztés szinte kizárólagosan glifozátnak ellenálló GM fajtákra épül épp környezetkímélő voltuk miatt, nem is beszélve a gazdaságosságról. A glifozát széleskörű alkalmazásával – amint azt számos növényvédő szernél már tapasztal-hattuk – idővel megjelennek a szerre rezisztens gyomnövények, melyekkel szem-ben az általános növényvédelmi gyakorlatnak megfelelően alternatív szereket kell alkalmazni. Ez nem köthető csak a GM növények termesztéséhez, ugyanilyen elkerülhetetlen a nem GM kultúrák permetezésénél is. Éppen ezért fejlesztették ki a kétféle gyomirtó szerre toleráns új GM növényeket, melyekkel megoldható a legelterjedtebb szerek váltakozó használata, és ez lényegesen csökkenti a (kettős) rezisztencia kifejlődésének esélyét.

A glifozátnak ellenálló GM növények termesztésével vált lehetővé a kímélő talajművelés, mely iránt a múlt század kilencvenes éveiben – az energiaválság ha-tására – nőtt meg világviszonylatban is az érdeklődés. A technológia elsősorban a fejlett műszaki háttérrel rendelkező országokban terjedt el. Ennek magyarázata az, hogy a kímélő talajműveléshez a hagyományostól eltérő gépekre van szükség, illetve hogy a beruházás megtérülése nagyobb területen történő gazdálkodás mellett gyorsabb. A minimális talajművelés előnyei közé tartozik a szélsőséges időjárási körülményekre visszavezethető talajpusztulás megakadályozása, a növénytermesztés időjárás-függőségének csökkentése, a kedvező talajszerkezet megőrzése és a talajélet védelme. Jelentősnek mondható a széndioxid-kibocsátás és az üvegházhatás javulása a talajműveletek számának csökkentése és az alacso-nyabb gázolaj-felhasználás révén.

A herbicidnek – jelen esetben a glifozátnak – ellenálló GM növények elterjedése ellen hangoztatott egyéb kifogások arra vezethetők vissza, hogy a glifozát tulajdon-joga egy multinacionális vállalat birtokában van, és ez a piacon globális monopol-helyzetet jelentene, de a szer szabadalmának lejártával, 2000 óta ez a kifogás sem áll már szilárdan.

Balázs Ervin és Sági László

A rovarellenálló GM növények minden sejtje egy bakteriális toxint ter-mel, mely káros a környezetre, a növényt fogyasztó állatokra, sőt magára az emberre is, állítják a kritikusok.

Kezdjük a tényekkel. A talajlakó Bacillus thüringiensis (Bt) baktérium egy olyan kristályos fehérjét raktároz, melyet a tudomány Bt-toxinként írt le, mivel az mérgező adott rovarcsaládokra, sőt egyes fajait képes elpusztítani is. A bio- lógiai védekezés ama formáját, amikor magát a baktériumot vagy az abból készített toxinykészítményt permetezik ki, nemhogy elítélik, hanem még támogatják is a géntechnológia ellenzői. Ha azonban az adott rovarokra mérgező toxint egy növényi sejt termeli, akkor azt máris méregnek titulálják. Mi ez, ha nem kettős mérce a javából? Ettől eltekintve, két alapvető tényt kell ismernünk, legyen szó biológiai védekezésről vagy GM növényről. A Bt-toxin rovarcsalád-specifikus és más rovarra vagy élőlényre nem mérgező, mivel ezekben hiányzik az a bélhám-sejteken található receptor, amihez a toxinfehérjének kötődnie kell ahhoz, hogy hatását kifejtse. Mivel emberben sem létezik a toxint kötő receptor, ezért a táp- csatornában a Bt-toxinnak semmi esélye sincs. A toxin ilyenkor csak közönséges ártalmatlan fehérjének tekinthető, ami egyszerűen lebomlik ezekben a szerveze-tekben, az embernél például a gyomorsavban. A természetben különböző Bt-fehér-jék ismertek, amelyek génjeit számos gazdaságilag fontos növénybe építették már be, így a kukoricába is. Hazánkban a kukoricamolynak ellenálló GM kukoricára (MON810) bejelentett ideiglenes és korlátozott moratórium szimbolikus értékű, hiszen a kukoricamoly kártétele Magyarországon csak bizonyos évjáratokban jelentős, és ezekben az esetekben kémiai védekezéssel ez a kártétel megelőzhető.

Nem mellékesen azért muszáj megemlíteni, hogy a kukoricamoly kártételénél jelentősebb a következménye: a moly rágásai okozta sérüléseken át a fuzárium gomba fertőzésével együtt járó mikotoxin-termelés a takarmányok szennyezé-sével óriási gazdasági károkat okoz, mert a takarmányt először megtermelik, és aztán egy része használhatatlanná válik (aki pedig mégis feletetné, az csak tovább növeli a károkat). Ezzel ellentétben áll egy másik Bt-fehérje, mely egy hazánkban nagyságrendekkel jelentősebb kártevő, a kukoricabogár ellen jelentene/jelent-hetne felbecsülhetetlen gazdasági és környezeti hasznot. Közismert tény, hogy a Bt-toxint tartalmazó GM növények termesztésével világszerte jelentős vegyszer- (és költség) megtakarítás érhető el, köszönhetően a permetezések elhagyásának.

Egyetlen szemléletes adat: Kínában 2009-ben a Bt-gyapot termése („csak” 7 millió gazdáról beszélünk!) 10 százalékkal nőtt, miközben a felhasznált rovarölőszerek mennyisége 60 százalékkal csökkent.

A Bt-toxin növényvédelmi alkalmazásával kapcsolatosan joggal vetődik fel a rovarokban kialakuló rezisztencia kérdése. Szinte kivétel nélkül, idővel minden egyes növényvédő szerre kiszelektálódnak a szernek ellenálló egyedek és annak populációi. Ezt laboratóriumi körülmények között bizonyították is. A Bt-toxin elleni rovarrezisztencia kialakulását lassíthatjuk vagy megakadályozhatjuk, ha a rovarellenálló GM növényekkel együtt fogékony növényeket is termesztünk, ún.

refugiumokat, “menedékeket” kialakítva. Ezen a nem védett területen biztosítható, hogy fennmaradjon a Bt-toxinra érzékeny rovarpopuláció. Ezt elérhetjük úgy,

hogy a területen mintegy 20 százalékban a fogékony növényfajtát vetjük el, vagy pedig a táblák szélén ültetünk ilyen növénysorokat. Ehhez hasonlóan vetésvál- tással is lehet csökkenteni a rezisztens rovarpopuláció kialakulását, ahogy ezt ma már a hagyományos növényvédelmi technológia is alkalmazza, hiszen a Bt-ellenálló rovarpopuláció kialakulása nem a GM növényekhez, hanem csupán a növényvédő szerként használt Bt-toxinhoz kötött. Nincs tehát ez másképp a biogazdálko- dásban használt Bt-preparátumokkal sem.

Gyakran felmerülő kérdés még, hogy a Bt-toxint termelő GM növény milyen hatással van a nem célzott élőlényekre, ebben az esetben olyan rovarokra, melyek az agro-ökoszisztémákban jelen vannak, és fontos szerepük van (például a katica- bogarak, fátyolka stb.). Itt meg kell különböztetni, hogy milyen toxint termel a növény, és az mely rovarcsaládokra mérgező, mert csak azokra lehet hatása, amelyek a kártevővel közeli rokonságban vannak. Például a (nálunk betiltott) MON810 GM kukoricában található Bt-toxin a lepkefélék családján belül vizsgált 60 faj mintegy 10 százalékára hatástalan, csakúgy mint bármilyen egyéb rovarra.

A kukoricamoly esetében értelemszerűen a kukoricatáblákon előforduló különböző lepkék a veszélyeztetettek, de nem összességében. Időnként emlege-tik a Pannon ökorégió védett faját, a nappali pávaszemet, melynek tápnövénye a közönséges csalán, a kukoricaültetvényekben és azok környékén is előforduló gyomnövény. Ha a Bt-fehérjét tartalmazó kukorica pollenje a csalán levelére nagy mennyiségben kerülne, akkor annak fogyasztásával a nappali pávaszem hernyója valóban elpusztulhat. Erre mesterséges laboratóriumi körülmények közt vannak bizonyítékok, ám a szabadföldön, a valóságban csak kivételesen, és akkor is csak rövid ideig fordul elő, hogy olyan nagy mennyiségű pollen (min. 300 négyzet-centiméterenként!) rakódjon a csalánlevélre, melynek fogyasztásától a hernyó esetleg károsodna. Miközben az átlagos pollenszám négyzetcentiméterenként egyébként is 100 alatt marad, ez az érték szeles időben akár a századrészére zsu-gorodik, de még egyetlen 10 milliméteres csapadék is 70-80 százalékkal csökkenti a szabadföldi kísérletek tanúsága szerint. Tegyük végül helyére a kérdést azzal, hogy a mezőgazdasági és a háztartási rovarirtószerek, sőt a biogazdálkodásban használt Bt-preparátumok ennél a GM pollennél lényegesen károsabbak a védett lepkékre és más hasznos rovarokra. A rovarirtó permetezések akár totális pusz-tulást okozhatnak az adott művelt területen, és a természet ezt is kiheveri: egy idő múlva egyszerűen új egyedek vándorolnak be a táblára. Ugyancsak nagyobb veszélyt jelentenek a rovarokra az éghajlati és a gyakori időjárás-változások: ilyen-kor óriási egyedszámú rovarpopulációk pusztulnak el – észrevétlenül. És akilyen-kor nem szóltunk még arról a napi szinten előforduló jelenségről, amikor hasznos és védett rovarok, vándorló lepkék milliói végzik világszerte az utakon száguldó autók szélvédőjén és motorházán. A lepkékért aggódó környezetvédők ugyan miért csak a GM növények ellen tüntetnek (mint látjuk, alaptalanul), miközben joggal tehetnék ezt például a világszerte terjeszkedő autóipar ellen (15.2. ábra)?

Balázs Ervin és Sági László

15.2. ábra: Autóhűtőrácson elpusztult bogáncslepkék (Balázs Ervin felvétele)

A Bt-toxint termelő GM növények betakarítása után a tarlón a növényi részek-ben maradó és lassan lebomló toxinfehérje talajéletre gyakorolt hatását is gyakran hozzák ellenérvnek. Itt is utalunk arra, hogy a Bt-toxin legfeljebb csak azon élőlényekre fejtheti ki biológiai és adott esetben toxikus hatását, amelyek a cél- szervezettel, a kártevővel azonos rovarcsaládba tartoznak. Ezt viszont nem ér-demes túldimenzionálni, mivel a talajban a kártevővel rokon fajok csak ritkán for-dulnak elő. A Bt-fehérje a talajban hosszabb ideig is megmaradhat, mert kötődik az agyagásványokhoz, ami lassítja a lebomlását, de ugyanakkor – éppen kötött állapota miatt – ez biológiailag inaktív, tehát nem mérgező. Homoktalajokban viszont a Bt-fehérje sokkal gyorsabban lebomlik. Mindezidáig nem ismert meg-bízható (értsd: valós körülmények között, helyes kontrollokkal elvégzett és megis-mételt) kísérleti adat, mely értékelhető negatív hatást tudott volna kimutatni a Bt-fehérje maradványának talajéletre kifejtett hatásával kapcsolatosan.

Végezetül gyakran felhozott ellenérv a beépített gének más élőlénybe való átkerülésének veszélye, különös tekintettel a talajlakó mikrobákra és az ún. horizontális génátvitel jelenségére

Tudományos ismereteink bővülésével jól leírt jelenséggé vált a mikrobák közötti géncsere folyamata. Mivel ez szerves része az evolúciónak, ezért lehet-séges, hogy ha egy GM mikrobát kibocsátunk a szabadba, akkor a transzgén átkerülne más mikrobákba is. Egy GM növénybe épített gén átkerülése mikro- organizmusokba azonban számos ok miatt korlátozódik, például a DNS felvé-teléhez szükséges fogadóképesség (kompetencia) miatt. Nem térünk ki részletei-ben az antibiotikum-rezisztencia génekre, mert azokat ma már vagy nem használ- ják a genetikai módosítás során, vagy utólag eltávolítják a GM növényekből.

Itt csupán annyit említünk meg, hogy csak olyan antibiotikum-rezisztencia gént

használt fel a tudomány a GM növények előállítása során, melyeket sem az állat-, sem pedig a humán gyógyászat már nem alkalmazott intenzíven, tehát nem veszélyeztették az antibiotikumok gyógyszeres felhasználását. Sajnos jól ismert, hogy az antibiotikum-rezisztencia gyorsan kialakul a természetben, s ma már ez tényleges humán egészségügyi problémákat vet fel, de – hangsúlyozzuk – ez nem kapcsolható a növény-biotechnológiában felhasznált antibiotikumokhoz. Egyéb-ként ismeretes, hogy az ember bélflórájában a mikrobák mintegy 50 százalék-ban már ellenállóak valamilyen antibiotikumra, tehát egy GM növény biológiai jelentőségéhez képest elhanyagolható az az egyébként is minimális esély, amit a bélflóra mikrobapopulációjának antibiotikum-ellenállóságán változtathatna.

Itt érdemes arra a francia felmérésre utalni, hogy soha nem művelt (préri) talajokban a mikrobák több mint 50 százaléka rendelkezett valamilyen antibioti-kum-rezisztenciával, míg egy mezőgazdaságilag rendszeresen művelt terület tala-jának összetételében ugyanez az érték épphogy meghaladta a 2 százalékot.

Természetesen még számos kérdést vethetnek fel a GM technológia ellenzői, itt csak a leggyakrabban megfogalmazott általános kifogásokra reflektáltunk, feltárva ezek hiányosságait, továbbá azt, hogy nem vagy csak elvétve tartal-maznak komoly érveket, melyek a GM növények negatív környezeti hatását megdönthetetlenül igazolnák.

A környezeti hatásokkal foglalkozó ellenvetések szinte kivétel nélkül olyan lehetőségekre hívják fel a figyelmet, melyek egyike sem kizárható, és ezért kor-rekt vizsgálatukra szükség van, de megvalósulásuk nagyon valószínűtlen és hatá-suk ezért jelentéktelen. Ennél lényegesen fontosabb azonban, hogy az alternatív géntechnológiai megoldások az iparszerű mezőgazdasági technológiákhoz képest jóval kevesebb kockázatot hordoznak, sőt állítható, hogy mind a környezet, mind az állat- és humán egészség szempontjából sokkal biztonságosabbak.

További információ

Park, J. L., McFarlane, I., Phipps, R. H., Ceddia, G. (2011): The role of transgenic crops in sustainable development. Plant Biotechnology Journal, 9: 2–21.

Balázs Ervin és Sági László