(1792–1795)
Az 1789-es esztendőben kibontakozó franciaországi események az európai hatalmakat meglepetésként érték, s arra való reakciójuk is ellentmondásos volt. A liberális hagyományokkal rendelkező Angliában3 kezdetben üdvözöl-ték a változásokat, s a magyar nemesi közvélemény is szimpátiával fordult Párizs felé. Előbbi a parlamentáris monarchia felé vezető lépésként értékelte a francia fővárosban zajló eseményeket, míg a magyar nemesség a II. József abszolutisztikus törekvéseivel szembeni saját alkotmányvédő politikáját látta igazolni. Ez a lelkesedés azonban hamar alábbhagyott. Anglia gyorsan felis-1 PhD, rektorhelyettes, főiskolai tanár, KJF
2 A publikáció az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinan-szírozásával valósult meg. Készült a `Társadalmi konfliktusok – Társadalmi jól-lét és biztonság – Versenyképesség és társadalmi fejlődés, TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0069 azonosító számú projekt keretében.
3 Az Anglia kifejezés használatakor az 1707 és az 1801 közötti időszakban az 1707-es Acts of Union (Egyesülési Törvény) értelemében létrejött Nagy Britannia Egyesült Királyágát (röviden Nagy-Britannia Királysága) értjük, melynek Anglia, Wales és Skócia voltak a tagjai. Az 1801. január 1-je utáni időszakra – miután hatályba lépett a Második Egyesülési Törvény, amely Írországot is a brit korona alá rendelte, s az állam hivatalos elnevezése Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságára módosult – is az Anglia elnevezést használjuk. Tesszük ezt abból a meggondolásból, miszerint Anglia politikai, katonai és gazdasági dominanciája – még akkor is, ha önálló államként már nem létezett – továbbra is meghatározó maradt.
merte Franciaországban az Európa vezető hatalmának szerepére törő ellen-felet, s a magyar nemesség tömegei is szembefordultak a feudális gazdasági-társadalmi struktúrát egyre radikálisabban felszámoló francia eszmékkel. Így vált a magyar nemesség a francia forradalmi eszméket elutasító, a francia for-radalmi, majd a napóleoni nagyhatalmi törekvésekkel szembeszálló Habsburg Birodalom szövetségesévé, politikájának támogatójává.
A konzervatív bécsi és berlini udvarokban már a kezdetektől aggodalom-mal fordultak az abszolutizmus mintaállamának tekintett Franciaország felé, de az eseményekbe történő nyílt beavatkozástól egészen 1791 augusztusáig tar-tózkodtak. Csak XVI. Lajos sikertelen szökési kísérlete és a varennes-i válságot4 követő politikai fordulat után szánták rá magukat arra, hogy az 1791. augusztus 27-én aláírt pillnitzi nyilatkozatban5 európai intervencióval fenyegessék meg a forradalmi Franciaországot. A II. Frigyes Vilmos porosz király, és II. Lipót csá-szár-király által aláírt nyilatkozatra 1792. április 20-án, éles politikai viták után adta meg a választ a francia Törvényhozó Gyűlés, s hadat üzent Poroszország-nak, valamint Csehország és Magyarország új királyáPoroszország-nak, I. Ferencnek.6 Ezzel kezdetüket vették a kisebb megszakításokkal 1815-ig tartó francia háborúk,7 melyek előbb a forradalmi eszmék terjedését, utóbb az európai hegemóniára törő Franciaországot kívánták visszaszorítani. Az évekig elhúzódó küzdelmeket hosszabb-rövidebb szünetek szakították csak félbe, melyet a szemben álló ha-talmak legtöbbször erőgyűjtésre, és soraik rendezésére használtak fel. A koalí-ciók kezdetben a Francia Királyság, majd a Francia Köztársaság, végül a császári (napóleoni) Franciaország ellen szerveződtek, s közel negyedszázadra európai realitássá tették a háborút, s ritka és különleges jelenséggé a békét.
4 XVI. Lajos francia királynak és családjának 1791 júniusában végrehajtott szökési kísérletét nevezik hagyományosan varennes-i szökésnek. A menekülőket Párizstól 230 km-re és végcéljuk előtt 50 km-re, Varennes-en-Argonne városkában feltartóztatták és a királyi családot visszafordították Párizsba. A szökési kísérletet követően kirobbant belpolitikai válságot nevezzük varennes-i válságnak, melynek során élesen szembefordultak egymással a forradalom mérsékelt és radikális csoportjai. Lásd részletesebben Hahner Péter (1989) A nagy francia forradalom kisenciklopédiája.
Budapest, Minerva Kiadó. p. 174.
5 A pillnitzi nyilatkozat szövegét közli Hahner Péter összeáll., ford. és a jegyzeteket kész. (1999) A nagy francia forradalom dokumentumai. Budapest, Osiris Kiadó. p. 213.
6 A francia Törvényhozó Gyűlés hadüzenetének szövegét közli Hahner, 1999. pp. 235–236.
7 Zachar József (2010) Háború, háború, háború… 1792-1815. In: Bana József—Katona Csaba szerk. „Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. Budapest-Győr, Győr Megyei Jogú Város Levéltára, Magyar Országos Levéltár, Mediawave Közalapítvány.
pp. 15-35.; Marczali Henrik (1867) A franczia forradalmi háborúk eredete és keletkezése. Budapesti Szemle, 4. évf. 11. köt., 21. sz. pp. 160–167.
II. Frigyes Vilmos porosz király (1744–1797) az 1791. augusztus 27-i pillnitzi nyilatkozat egyik kibocsájtója.
I. Ferenc (1768–1835) német-római császár és német király, majd osztrák császár, magyar és cseh király, lombard-velencei király. A francia Törvényhozó Gyűlés 1792. április 20-i hadüzenetének idején még csak magyar és cseh király volt.
II. Lipót (1747–1792) német-római császár és német király, magyar és cseh király, Toszkána nagyhercege, az 1791. augusztus 27-i pillnitzi nyilatkozat másik kibocsájtója.
Forrás: WIKI Commons
Forrás: WIKI Commons
Forrás: WIKI Commons
Franciaország legelszántabb politikai-katonai ellenfelének Anglia mellett az a Habsburg Birodalom bizonyult, amely a 18. század végén, a francia for-radalom kirobbanásakor, elérte területi kiterjedésének maximumát, s nagy-hatalmi helyzete Európában megkérdőjelezhetetlennek látszott. A Birodalom magáénak tudhatta az osztrák örökös tartományokon kívül Csehországot, az észak-itáliai Lombardiát, a Nápolyi Királyság szárazföldi részét, Szardínia szi-getét (1714), az osztrák-Németalföldet (1714), Galíciát (1772), Bukovinát (1775), Nyugat-Galíciát (1795),8 valamint a Török Birodalommal megkötött – és a ko-rábbiakban már említett – 1699-es karlócai, majd az 1718-as pozsareváci békék következtében Magyarország egész területét.
A francia háborúk kirobbanásakor a Habsburg Birodalom hadereje ötven-hét sorgyalogezredet, harmincnégy lovas- és határőrezredet, valamint húsz gránátos zászlóaljat, összességében kb. háromszázezer főt számlált. A soro-zatos háborúk következtében ez a szám azonban folyamatosan emelkedett, s 1813 végére elérte az ötszázötvenezres létszámot. A birodalom területének 48%-át kitevő magyar korona országai ebből tizenegy, majd tizenöt magyaror-szági és erdélyi kiegészítésű sorgyalogezreddel; tíz, majd tizenkét huszárez-reddel, öt gránátos zászlóaljjal, tizenhét határőr gyalogezreddel és egy sajkás zászlóaljjal képviseltették magukat a haderőben. Létszámuk száztizenhat és százhuszonkétezer fő között mozgott, ami kezdetben a birodalmi sereg kb.
egyharmadát, később valamivel több mint egynegyed részét tette ki, s az or-szág minden nyolcvanötödik lakosának katonai szolgálatát jelentette.9 8 Zöllner, Erich (2000) Ausztria története. Budapest, Osiris Kiadó. p.198., p. 202., pp.
242–246.
9 Gömöry Gusztáv (1893) Ausztria hadereje az 1792-től 1866-ig folytatott háborúkban.
Hadtörténelmi Közlemények. 1893. pp. 394–407.; Ódor Imre (2000) Magyarország és a francia háborúk (1792–1815). In: Rácz Árpád szerk. Nagy képes millenniumi hadtörténet.
1000 év a hadak útján. Budapest, Rubicon-Aquila-Könyvek. p. 255.; Dobszay Tamás—
Fónagy Zoltán (1998) A rendi társadalom felbomlása. In: Gergely András szerk. 19.
századi magyar történelem 1790-1918. Budapest, Korona Kiadó. pp. 122–123.; Pajkossy Gábor (1998) Az abszolutizmus és a rendiség utolsó küzdelmei. Az első reformtörekvések (1790–1830) In: Gergely András szerk. 19. századi magyar történelem 1790–1918. Budapest, Korona Kiadó. p. 150.; Dobszay Tamás—Hermann Róbert (2000) A nemzetté válás kora.
In: Szentpéteri József főszerk. Magyar Kódex 4. Reformkor és kiegyezés. Magyarország művelődéstörténete 1790–1867. Budapest, Kossuth Kiadó. p. 18. ; Fónagy Zoltán (2002) A nemzeti mozgalom és a francia háborúk. In: Tóth István György szerk. Millenniumi Magyar Történet. Magyarország története a honfoglalástól napjainkig. Budapest, Osiris Kiadó. p. 338.; A teljes Habsburg haderő 1792 elejére vonatkozó étszámadatait, benne a cs. kir. állandó hadseregben ténylegesen szolgáló magyarokra is adatokkal szolgáló számításokat közli Zachar József (2004) Habsburg-uralom, állandó hadsereg és magyarság 1683–1792. Budapest, Zrínyi Kiadó. pp. 214–215.
A Magyar Királyságban a hadkiegészítés, az országgyűlés által engedélye-zett létszámkeret figyelembevételével, sorozás vagy toborzás útján történt.10 A rendi országgyűlés összehívására általában háromévente került sor. Miu-tán azonban az összehívásról pontos jogszabályok nem rendelkeztek, ezért többször megtörtént, hogy hosszabb törvénykezési szünetet kellett kény-szeredetten elviselniük a rendeknek. Így volt ez II. József uralkodása (1780–
1790) alatt, a francia háborúk idején 1796 és 1802 között, s 1812-t követően egészen 1825-ig. Pedig az országgyűlési jogkörök között olyan kiemelkedően fontos kérdések szerepeltek, mint például a hadiadó (contributio)11 és katona megszavazás, a hadicélokra fordítandó segélypénzekről (subsidium)12 szóló 10 Balogh György (1983) Újoncállítás Heves megyében a francia háborúktól 1847-ig. Eger,
Heves m. Levéltár. pp. 10-15., 18–34.
11 Poór János (2003) Adók, katonák, országgyűlések 1796–1811/12. Budapest, Universitas Könyvkiadó. pp. 90–91.; Poór János könyvéről, mely a szerző akadémiai doktori értekezése volt, Miskolczy Ambrus készített opponensi véleményt. Ennek némileg módosított változatát lásd Miskolczy Ambrus (2004) Poór János: Adók, katonák, országgyűlések 1796–1811/12. A nemesi felkelések gazdasági és társadalmi hátteréhez.
Hadtörténelmi Közlemények 117. évf. 3. sz. pp. 1060–1065.
12 Poór, 2003. pp. 127–141.
A Habsburg Birodalom területi változásai 1763 és 1815 között.
Forrás: Erdélyi Magyar Adatbank, Köztes-Európa Térképgyűjtemény
döntés, valamint a nemesi felkelés (insurrectio)13 meghirdetésének a joga. A francia háborúk időszakában a rendi országgyűlést hét alkalommal: 1792-ben, 1796-ban, 1802-ben, 1805-ben, 1807-ben, 1808-ban és 1812-ben hívta össze az uralkodó.
Elsőként egy hónappal az 1792. április 20-i francia hadüzenetet követően, május 20-ra, Budára. A június 6-án magyar királlyá koronázott I. Ferenc kép-viselői útján tájékoztatta a magyar rendeket a hadüzenet tényéről, s a meg-kezdődött belgiumi összecsapásokról. A magyar országgyűlés a hírre ötezer újoncot, ezer lovat, s négymillió forint hadisegélyt szavazott meg úgy, hogy a nádor elnöksége alatt létrehozott országos bizottság feladatául szabta, hogy azokat az egyes vármegyékre, városokra és törvényhatóságokra arányosan vesse ki. Az esetleges ellenszegülőkkel szemben szigorú fellépést és szankci-ókat is kilátásba helyeztek.14