A tizennyolc magyar és magyar származású Nobel-díjas közül hárman részesültek a fizikai Nobel-díjban. Ők Lénárd Fülöp, Wigner Jenő és Gábor Dénes. Az alábbiakban ismerjük meg a vázlatos életművüket.
Lénárd Fülöp (1862–1947) az elemi és középiskoláit szü-lővárosában, Pozsonyban végezte, majd egyetemi tanulmánya-it Budapesten és német egyetemeken folytatta. A doktorátus megszerzése után (1886) rövid időt itthon töltött, és Eötvös Gábor Dénes (világháló)
Gábor Dénes emléktáblája hajdani iskolája falán
(Budapest, Markó utca 18-20. szám)
Gábor Dénes születési helye és gyermekkori lakóhelye (Budapest, Rippl-Rónai u.
25. szám)
Loránd mellett vállalt tanársegédi állást. Ezután végleg elhagy-ta Magyarországot, majd Németországban telepedett le. A né-metországi évek hozták meg Lénárd számára a világhírnevet.
A Heinrich Hertz melletti kutatások keltették fel érdeklődését a katódsugár iránt, azonban Hertz korai halála (1894) meg-akadályozta a további közös kutatásokat, így Lénárd egyedül folytatta azokat. A katódsugarak tulajdonságait egy csövön be-lül (amelyben keletkeznek) nehéz vizsgálni, ezért Lénárd alko-tott egy olyan katódsugárcsövet, hogy ahol a katódsugár a cső falának ütközött, egy ún. „Lénárd-ablakot” készített vékony alumíniumlemezből. A katódsugarak így e vékony alumínium-lemezen (Lénárd-ablak) keresztül a levegőbe vagy egy másik
„léghíjas” térbe jutottak. Kísérletével sikerült bebizonyítania, hogy a katódsugarak átjutnak a fémlemezen, tehát a fémlemez atomjai között valamiféle résnek kell lennie, amelyek nagyob-bak, mint a katódsugár részecskéi.
E felfedezés korszakalkotó jelentőségű volt, ami számos tudós későbbi munkáját könnyítette meg, így pl. Thomsonét, Rutherfordét, Einsteinét, Röntgenét. Eredményei nem marad-tak figyelem nélkül, számos elismerésben részesült. Több német egyetemen tanított, Heidelbergben professzor lett (1896–1931), 1896-ban elnyerte a Baumgarten-díjat, később pedig a Royal Society (Angol Királyi Társaság) Rumford-díját. 1897-ben az MTA tagjává választották, majd 1905-ben a díjak díját, a No-bel-díjat vehette át „a katódsugarakkal kapcsolatos munkásságá-ért”. 1947-ben Messelhausenben hunyt el.
A Fasori Evangélikus Gimnázium elvégzését követően Wigner Jenő (1902–1995) fizikus szeretett volna lenni, azon-ban a nagyműveltségű, de gyakorlatias apa tudván azt, hogy egy ilyen kis országban nem sok fizikusra van szükség, inkább a vegyészi pályát javasolta fiának. Így esett a választás a budapesti Műegyetemre, majd később a Technische Hochschulere (a ber-lini Műegyetem). Ezután hazatért és apja bőrgyárában kezdett dolgozni. A pezsgő berlini évek után azonban nem igazán talál-ta a helyét Pesten, így amikor megtudtalál-ta, hogy Born és Heisen-berg „megalkották” a kvantummechanikát, az első adandó al-kalommal Berlinbe utazott, ahol Polányi Mihály segítségével a Vilmos Császár Intézetben vállalt állást. Itt azonnal egy konk-rét feladattal bízták meg: Vajon az atomok miért „részesítik előnyben” a kristály szimmetriasíkjait és szimmetriapontjait?
Wigner Jenő és Szűcs Ervin professzorok (1976) (FORTEPAN / Bojár Sándor)
Erre a kérdésre a választ Wigner adta meg elsőként: a kvantum-mechanikában a négydimenziós téridő szimmetriái központi szerepet játszanak.
A harmincas években Wigner is az Egyesült Államokba ment. 1939-ben bekövetkezett a várva várt maghasadás, azon-ban ez nem Amerikáazon-ban történt, hanem a háborúra készülő Németországban, így Szilárd Leó és Wigner azonnal felkeres-ték Einsteint, hogy győzze meg Roosevelt amerikai elnököt a kutatások mihamarabbi beindításáról. Ezek után természetesen Wigner is döntő szerepet kapott a Manhattan-program kidol-gozásában. Beválasztották az Uránium Bizottságba, majd az első atomreaktor megtervezésével és kivitelezésével megbízott csoport vezetője lett. A Wigner vezetése alatt elkészült reakto-rok Hanfordban termelték a plutóniumot az első „baby”-hez, mely 1945 nyarára készült el.
E párját ritkító életműért igen sok elismerésben és kitün-tetésben részesült, így 1959-ben megkapta „Az Atom Békés Felhasználásáért Díjat”, 1988-ban pedig az MTA tiszteletbeli tagjává választotta. Megszámlálhatatlan díszdoktori és tiszte-letbeli elnöki cím birtokosa volt, azonban a pontot az „i”-re az 1963-ban átadott fizikai Nobel-díj tette fel „az atommagok és az elemi részek elméletének fejlesztéséért, kivált az alapvető szim-metriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért”. 1995-ben Prince-tonban hunyt el.
Gábor Dénes (1900–1979) a középiskolát a Markó utcai Főreálban végezte, majd 1918-tól a Műegyetem hallgatója volt a gépészmérnöki karon. A „kor szokásának” megfelelően tanul-mányait Németországban, a charlottenburgi Műszaki Főisko-lán folytatta. 1924-ben itt szerezte meg elektromérnöki diplo-máját, majd 1927-ben a doktori címét is.
Ez időben Gábor már a Siemens und Halske cégnél kuta-tómérnök volt, ahol a gázkisülésekkel foglalkozott. Az 1933-as esztendő a németországi kutatások végét jelentette; a német-országi szerződés lejárta után hazatért, és a Tungsram Rt.-nél próbálta elkészíteni egyik nagy találmányát, a plazmalámpát.
Az elgondolás nagyszerűsége és a kezdeti sikerek meggyőzték a Tungsram igazgatóját, Aschner Lipótot a kutatások elindításá-ról, később azonban az igen biztató eredmények ellenére a gyár vezetése megvonta a bizalmat Gábortól. Leállították a további kutatásokat, és a szabadalom megvásárlására is nemet mond-tak (mindazok ellenére, hogy a plazmalámpa üzemképes volt).
„Én sok nagy embert is-mertem. Ismertem Ein-steint, Planckot (…) Egy embert nem ismerek, akinek oly gyors esze volt, oly mély belátóképessége a részletekbe, és oly emlé-kező tehetsége volt, mint Neumann Jánosnak.”
(Wigner Jenő)
Neumann János (Budapest, Műegyetem)
Aschner Lipót (világháló)
A lámpa hibája csupán annyi volt, hogy élettartama (a kutatá-sok kezdeti volta miatt) csak száz óra volt. Ezután Angliába köl-tözött (1937), és bő egy évtizeden keresztül a Thomson− Hous-ton cég laboratóriumában dolgozott, ahol fő kutatási területe az elektronoptika volt. E kutatások vezették el a későbbiekben nagy felfedezéshez, a holográfiához.10 Gábor Dénes zsenialitá-sát mutatja, hogy a holográffal jó húsz évvel megelőzte a tudo-mányt, mivel a holográfia felfedezésekor még nem léteztek ún.
koherens fényforrások (lézerek), ezért akkor még sokan nem látták a benne rejlő óriási lehetőségeket.
1962-ben azonban (a lézer felfedezésekor) a szellem kisza-badult a palackból, és a lézertechnika a holográfiával egyesítve
„megalkotta” a lézerhologramot, aminek elkészítésében termé-szetesen Gábor Dénes is igen aktívan részt vett. Nobel-díját is részben ez irányú kutatásainak köszönhette 1971-ben „a holo-gráfiai módszer felfedezéséért és fejlesztéséhez való hozzájárulásá-ért.” 1979-ben, Londonban hunyt el (Mátyás Sz. 2002).