A fizikai aktivitás és a motorikus teljesítmények összefüggéseiről az

A szekuláris trend bizonyítéka a testmagasság és a testsúly generációnkénti növekedése. Ezzel párhuzamosan a fizikai teljesítőképesség romló tendenciát mutat, a motorikus teljesítmények színvonala csökken (Prentice és Jebb, 2000; Rowland, 2003).

A változások okaként a vizsgálók egyértelműen a megváltozott életszínvonalat és az életmódot jelölik meg (Karch, 2000; Telama és Yang, 2000; Ross és mtsai, 2000). A testmagasság és a testsúly változásai biológiai értelemben véve pozitívak, de ezekkel az előnyökkel nem tud élni az ifjúság, mivel a testtömeg növekedés inkább a

zsírfelhalmozódás miatt következik be, így a gyengébb test nem tudja megtartani a többletsúlyt (Bodzsár, 1998; Bodzsár és Pápai, 1994). „Populációs méretekben az igazi gond – és itt jelentkezik legkiterjedtebben a sport jelentősége –, hogy az hypoaktív életmód miatt a fiatalok többsége a gyengék felé tolódik. Egy vizsgálati eredmény szerint mind a négy próbában – 30m futás, helyből távolugrás, kislabda-dobás, 1200m-es futás – gyengébbek a 2001-ben kapott eredmények az 1977-1200m-es évhez kép1200m-est”

(Mészáros és mtsai., 2001). A fizikai aktivitás preventív szerepe a krónikus betegségek kialakulásában közismert (Frenkl, 1993; Hebbelinc, 1993). Az állóképességi gyakorlatok bizonyos védelmet nyújtanak a szívkoszorúér-megbetegedés ellen, és vérnyomáscsökkentő hatásuk is megfigyelhető. A rák egyes fajtáira a testmozgás erős befolyással van, a csontritkulás és az idegrendszeri zavarok lehetséges megelőzésének módja a rendszeres testedzés, a testgyakorlatok elősegítik a zsír nélküli testtömeg fenntartását. A rendszeres testmozgás – még mérsékelt formában is – pozitív hatással van az egészségre! A fizikai aktivitás és a zsírégetés közötti korreláció tankönyvi evidencia. A testmozgás, hatással van szervezetünk számos olyan funkciójára, amelyek bizonyos rákbetegségek kialakulásának kockázatát befolyásolhatják. Az elmúlt 15-20 évben olyan reprezentatív vizsgálatokat végeztek, amelyekben sikerült összefüggést kimutatni a munka, a hobbi és a házimunka kapcsán végzett mozgás, illetve a rák kialakulásának kockázata között. A mozgás preventív hatását sikerült igazolni a vastagbél-, az emlő-, a méhnyak-, a prosztata-, a here- és a tüdő daganatos betegségei esetében (Shepard és Fuchter, 1997; Coldicz és mtsai, 1997; McTiernan és mtsai, 1998;

Slattery és mtsai, 1997; Friedenreich és mtsai, 1998; Bernstein és mtsai, 1994; Thune és mtsai, 1997; Srivastava és Kreiger, 2000; Lee és mtsai, 1999; Thune és Lund, 1994;

Davey-Smidt és mtsai, 2000).

A mozgásszegény életmód egyenes következménye lesz a motorikus teljesítmények csökkenése, valamint előrevetíti az életkor előrehaladtával egyébként is romló testösszetétel változást (Fletcher és mtsai, 1992; Cole és mtsai, 2000). Az egyetemek, főiskolák utolsó évfolyamain az ülő életmód a jellemző, melynek egyenes következménye a testösszetétel és a kardio-respiratorikus teljesítmények változása (Kovács és mtsai, 2002; Frenkl és Mészáros, 1979). A testedzés, a sport általános kedvező hatásain túlmenően, alkalmazható tehát az egyes betegségek prevenciójában, kezelésében és rehabilitációjában. Ez a megállapítás számos közlemény állásfoglalása

alapján tehető (Morris és Hardmann, 2000; Kikkinos és Fernhall, 1999; Oven, 2003;

King és mtsai, 2001; Jeschke és Zeilberger, 2004; Petersen, 2001; Twisk és mtsai, 2000). A mérsékelt intenzitású és időtartamú fizikai aktivitás, a heti 4-5 alkalommal végzett 30 perces séta vagy gyaloglás is pozitív hatású lehet. Már az ilyen mennyiségű és intenzitású mozgás képes javítani az egészségi állapotot és az élet minőségét (Pucsok, 2000).

A közoktatásban – a tantervi előírások szerint is – számos motoros teszt felmérésére kerül sor. A testnevelés órákon sorra kerülő ellenőrzéseket más-más hozzáállással fogadják a tanulók. Mire a felsőoktatásba kerülnek a tanulók, ez a hozzáállás kedvezőtlen képet mutat, főleg az állóképességi tesztekre vonatkozóan. A magyar felsőoktatásban működő hallgatói önkormányzatok jóval több, mint kétharmada (67,8%), a nem válaszolókkal együtt közel háromnegyede (74,7%) nem támogatja, és nem kívánja bevezetni a hallgatók kötelező fittség mérését, és mindössze egynegyede (25,3%) támogatja azt. Az USA-ban bevezetett fizikai tesztek (elsősorban állóképességi tesztek) népszerűsítésével elérték, hogy az infarktusos megbetegedések száma jelentősen csökkent. (Keresztesi és mtsai, 2004). A kardio-respiratorikus rendszer teljesítőképességének legfontosabb mutatója a percenkénti oxigénfelvevő képesség. Az aerob teljesítmény korfüggő, gyermekkorban együtt nő a testtömeggel és a testmagassággal. A legnagyobb értéket 20 éves korban éri el, majd 25-30 éves kortól kezdődően fokozatosan csökken s a 70-es években már csak fele akkora, mint 20 éves korban. A nők teljesítményei az azonos korú férfiakénak mintegy 70%-át érik el. Az aerob teljesítmény szorosan korrelál az edzettségi állapottal és a zsírmentes testtömeggel is. Az edzetlenek oxigénfelvevő képessége a nyugalmi 250-300 ml×min^-1, mely terhelés hatására 2500-3000 ml×min^-1 is lehet. Az edzetteken 5000-6000 ml×min^-1 értéket is mértek. Hollmann és Hettinger (1980) az O2 felvétel maximumát edzetlen férfiaknál 18-19 éves, edzetlen nőknél 14-16 éves korra teszi. 25-30 éves kor körül az aerob teljesítmény lassú ütemben csökken. Kétségtelen tény azonban, hogy a légzési-keringési rendszer állapota nagymértékben függ a rendszeres fizikai aktivitástól, az aerob teljesítménycsökkenés mértéke lassítható. Maffeis és munkatársai (1994) azt állítják, hogy a csökkent aerob teljesítmény alapvetően a mozgásszegény életmód következménye. A szerzők szerint is nehezebb a kérdés, ha az aerob teljesítmény valódi fejleszthetőségét vizsgáljuk a normál testösszetételű fiatalok és a kövérek mintáiban is.

Fletcher és munkacsoportja (1992), Bouchard (2000), valamint Cole és munkatársai (2000) munkáiban is hasonló következtetésekkel találkozhatunk. Cureton vezette munkacsoport (1991) következtetése szerint a rendszeresen nem sportoló minták kardio-respiratorikus teljesítményének értékelésekor figyelembe kell venni a próbázó testösszetételét, vagy legalább a relatív testzsírtartalmát. A szerzők munkájukban csak a bőrredő-vastagságok hatásait elemezték, azonban a teljesítményt befolyásoló komponensek között említik a testméreteket, a teljes testzsírtartalmat, az oxigénfelvevő képességet, a valódi steady-state oxigénfelvételt, továbbá a futás gazdaságosságát, mint olyan teljesítményfaktorokat, amelyek elemzése a korrekt értékeléskor szükségszerű.

Krahenbuhl és munkatársai (1989) hosszmetszeti, valamint Pate és munkacsoportja (1989) keresztmetszeti vizsgálatában nyert eredményei is alátámasztják a felsorolt tényezők meghatározó szerepét. Természetesen egyetlen munkacsoport sem tagadja a nem biológiai komponensek jelentőségét (pl. a motiváció szerepét, a futás vagy erőbeosztás taktikáját vagy éppen a környezeti tényezők fontosságát), de ezek mérhetősége és stabilitása gyakran jelentősen eltérő a biológiai tényezőkétől. A testösszetétel és a kardio- respiratorikus rendszer edzettsége azonban fizikai aktivitással jelentősen javítható. A megfelelő mennyiségű és minőségű fizikai aktivitás ebben az életkori szakaszban is kedvező hatással van a motorikus teljesítmények változására (Sebőkné, 1998; Berg és König, 2004).