Koporje és a vótok
Koporje Oroszországban, a Leningrádi terület Lomonoszovi járásában talál-ható, a Koporka (más források szerint Koporje) folyócska partján, egy magasla-ton. Hogy jobban értsük: az egykori Inkeri vagy Ingermanland (oroszul Ingrija vagy Izsora) területén, a Finn-öböl vizétől csupán pár kilométernyire Inkeri belseje felé. E területért évszázadokig folyt a háborúskodás, eleinte a német lo-vagok és Novgorod, majd Svédország és Oroszország között. A sokszor kiújult csatározások következtében a finnugor őslakosság olyannyira megritkult, hogy a vót nép és nyelv lényegében kihaltnak tekinthető. Becslések szerint a vótok lét-száma 100, de inkább 50 fő alatt van.
Koporje az 1600-as években A novgorodi 1. évkönyv a 6748. (1240.) évnél ezt írja:
„Ezen a télen a németek a csúdokkal1 a vótok ellen mentek, és győztek és adót ve-tettek ki rájuk, Koporja környéken pedig erődítményt épíve-tettek.”
Ez igen sportszerűtlen cselekedet volt a németek lovagoktól: kihasználták a tatárjárás okozta felfordulást, az orosz fejedelemségek végveszélybe sodródását.
Novgorod városa azonban elkerülte a pusztulást, fejedelme egy év múlva vissza-vágott:
1 A ’csúd’ népnév a Novgorodi I. évkönyvben az észteket jelöli.
FINNUGOR TÁJAK ÉS VÁROSOK
„A 6749. (1241.) évben. … Ugyanebben az évben Olekszandr fejedelem a novgo-rodiakkal és a ladogaiakkal, a karélokkal és az izsórokkal a németek ellen ment Koporjába, és bevette a várost, a németeket Novgorodba vitte, a többieket meg sza-badon engedte; a vót és csúd árulókat azonban felakasztották.”
Látható, hogy ekkoriban még a Baltikum finnugor őslakói önálló hadrendek-be szerveződve, saját parancsnokaik alatt küzdöttek.
Koporje (vagy Koporja) 1256-ban is szerepel egy híradásban. Ekkor a svédek érkeztek finn (suomi és hämei) segédcsapatokkal Inkeri keleti határára, és erőd-építésbe kezdtek a Narvánál (ez lett később Ivangorod). Alekszandr Nyevszkij2 először Koporjébe ment, azt a látszatot keltve, mintha a novgorodi területre be-tört svédek és segédcsapataik ellen indulna, de onnan Finnország felé fordult:
„És elérték a häméiek földjét, egyeseket megöltek, másokat foglyul ejtettek; és a nov-gorodiak Olekszandr fejedelemmel mindnyájan épségben visszatértek.”
A koporjei vár bejárata napjainkban
Koporje lett Novgorod vót körzetének (Водьская пятина [Vót ötöd]) a köz-pontja. Inkeri és lakói, a vótok és inkerik/izsórok még évtizedekig Novgorod
2 Novgorodi fejedelem: 1236–1240, 1241–1252, 1257–1259, kijevi nagyfejedelem: 1249–
1263, vlagyimiri nagyfejedelem: 1252–1263.
KOPORJE ÉS A VÓTOK
fennhatósága alatt maradtak, de a harcokban fokozatosan felőrlődtek. Nyilván megindult eloroszosodásuk is. A 6846. (1338.) évnél ezt olvashatjuk:
„Ugyanebben az évben a németek eljártak a városból [Viborgból] Toldoga [tele-pülés Nyugat-Inkeriben] ellen harcolni, és onnan a vót földre kívánkoztak, s nem foglaltak el semmit sem: mivel a koporjaiak elsáncolták magukat, és Fedor Vaszil-jeviccsel kitörtek, és megverték a németeket; és ott megölték Mihej Koporjanyint, a jeles férfiút, Fedor alatt pedig megsebesítették a lovát, de neki magának nem esett bántódása, mivel csak néhányan törtek ki.” (Az évkönyvi bejegyzéseket Katona Erzsébet fordította.)
A Novgorodi 1. évkönyvben utoljára az 1383. évnél említik Koporjét, de a vótokat már nem. A vár azonban nem veszíti el jelentőségét, sőt Ivangoroddal és Jammal együtt folyamatosan karbantartják, fejlesztik, akár svéd, akár orosz uralom alatt van éppen. Az állandó korszerűsítéseknek köszönhetően az erőd egyre nagyobbodik, terjeszkedik. Egykori nagysága folytán romjaiban is igen te-kintélyes. Ma népszerű kirándulóhely, turisztikai látványosság. Az interneten Koporje történetéről is tájékozódhatunk, de sok fotót is találunk az egykori vót körzet székváráról.
(2009. május 8.)
Novgorod Nagyságos Úr
Novgorod a Volhov folyó két partján, az Ilmeny-tó közelében található, Oroszország északnyugati részén. Közigazgatási központ, a Novgorodi terület székhelye. Lakosainak száma 215 000 fő. A város viharosan változatos történel-mi időket átélve sokat megőrzött egykori nagyságából és dicsőségéből. Fényko-rában „Nagy Novgorodnak”, „Novgorod Nagyságos Úrnak” emlegették az év-könyvek. Az óorosz állam Kijevvel, majd Moszkvával vetélkedő hatalmi
»Földünk nagy és bőven termő, de nincs rajta rend. Gyertek uralkodjatok és birto-koljatok bennünket.« És felkerekedett három testvér a nemzetségével és magukkal hozták valamennyi ruszt, és megérkeztek, és a legidősebb, Rurik Novgorodba ült be, a másik, Szineusz Beloozeróba, a harmadik, Truvor pedig Izborszkba. … A varégek ezekben a városokban jövevények, az őslakosok Novgorodban a szlovének, Polockban a krivicsek, Rosztovban a merják, Beloozeróban a veszek, Muromban a muromák, és mindezek fölött Rurik uralkodott.”
Akárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgot, írunk okos tanulmányokat arról, hogy ki volt Rurik, és egyáltalán létezett-e, vagy csak kitalált személy, az bizonyos, hogy a novgorodi fejedelemség megszervezésében a finnugorok vastagon benne voltak. A Rurikot és testvéreit behívó csúdok feltehetőleg a mai észtek, inkerik és vótok elődei, míg a vesz népnév az orosz őskrónikában a karélok és vepszék elődnépességének elnevezése lehet. A keleti szlávok szlovén és krivics törzse az orosz népben él tovább.
Amint az idézett híradásból látszik, Novgorod megalapítása ugyan interetni-kus akció volt, de a város közvetlen környezete az államalapítás idején a szlovén törzs lakóhelyének számított. Novgorod azonban a kereskedelmi lehetőségek, a balti finn és orosz ősnépesség együttműködése következtében olyan virágzó központtá vált, hogy a városban finnugor lakosság is megtelepedett. Erre vonat-kozóan írásos bizonyítékaink is vannak. A város területén folyó régészeti feltárá-sok során eddig kb. ezer nyírfakéregbe rótt kisebb-nagyobb szövegtöredék ke-rült elő. Ezek többsége orosz nyelvű, de van köztük karjalai nyelven írt szöveg is.
NOVGOROD NAGYSÁGOS ÚR
Novgorod
Novgorod városa a korai időkben három kisebb részre oszlott. Nevük: Nye-revszkij vég, Ljugyin vég és Szlavenszkij vég vagy Szlavno. Később elkülönült a Plotnyickij és a Zagorodszkij vég is. A város központját a Kreml uralta. Egyes történészek a Nyerevszkij véget, mások a Ljugyin véget vélték a város finnugor negyedének. Elégséges információ hiányában e nézetek közül nem tudunk vá-lasztani. A karjalai nyelvű szövegeket a Nyerevszkij végen találták, egy olyan ud-varház közelében, amely valószínűleg a mindenkori karjalai adószedő hivatala le-hetett. Erre a helyszínen talált többi karjalai vonatkozású, de nem karjalai nyelvű nyírfakéreg levél utal (minderről lásd: Janyin 1980).
Karjalai nyelvű imádság Novgorodból
A karjalai vonatkozású levelek nem feltétlenül bizonyítanak Novgorodban finnugor anyanyelvű lakosságot, de egy karjalai nyelvű ráolvasás már inkább. És a megtalált szöveg ilyen. A már idézett könyv így közli: „Háromsoros feliratot tartalmaz: Jumalanuoli 10 nimizsi nouli sze han oli omo bou jumola szougyni iohovi.”
(85. l.) Fordítása: „Az isten nyila (villáma) a te tíz neved. Az a nyíl istené. Az ítél-kező isten küldi.” A szöveget tartalmazó kéregdarab a 13. század közepéről
FINNUGOR TÁJAK ÉS VÁROSOK
származik. Így a karjalai a magyar után a második legrégebbi írásbeliséggel ren-delkező finnugor nyelv.
Novgorodban tehát éltek olyan emberek, akik karjalai nyelven tudtak írni-ol-vasni. A fennmaradt ráolvasó szövegből következtetve a keresztény hit mellett ősi hiedelmeiket is követték. A városban lehetett valamiféle kultusza a finnugor hagyományoknak. Ezek együttélését valahogy olyanformán képzelhetjük el, mint napjaink emberének viszonyát a modern orvostudományhoz – tiszteletre méltók az eredményei, de azért ne feledkezzünk el a hagyományos módszerekről sem:
kérdezzük csak meg a természetgyógyász véleményét is. Ezt a feltételezést nem csak erre az egyetlen adatra alapozhatjuk. Az orosz őskrónikában a 6538. (=
1071.) évnél ez olvasható:
„… egy novgorodi ember csúd földre ment egy varázslóhoz, jóslatot kért tőle. Az pe-dig szokása szerint elkezdte hívogatni az ördögöket a házába. A novgorodi annak a háznak a küszöbén ült, a varázsló dermedten feküdt és hirtelen rávágott az ör-dög. A varázsló felállt és azt mondta a novgorodinak: »Az istenek nem mernek idejönni, van rajtad valami, amitől ők félnek.« Az embernek eszébe jutott, hogy ke-reszt van rajta, és elment, és letette a keke-resztet a házon kívül. A varázsló ismét hív-ta az ördögöket. Az ördögök meg dobálva őt elmondták, amiért a novgorodi idejött.
Azután a novgorodi megkérdezte a varázslótól: »Miért félnek az ördögök attól, akinek a keresztjét magunkon hordjuk?« Az pedig azt mondta: »Ez az égi isten jele, akitől a mi isteneink félnek.« A novgorodi meg azt mondta: »Milyenek a ti is-teneitek, hol laknak?« A varázsló meg azt mondta: »A mélyben. Ábrázatuk feke-te, szárnyuk, farkuk van; az égig is felszállnak, hogy meghallgassák a ti isteneite-ket. Merthogy a ti isteneitek az égben vannak. Ha valaki meghal a ti embereitek közül, azt az égbe viszik, ha meg valaki a mieink közül hal meg, azt a mi iste-neinkhez viszik, a mélybe.« Így is van: a bűnösök a pokolban vannak, az örökös kínokat várják, az igazak pedig az égi lakban lakoznak az angyalokkal.” 1
Persze, a krónikaíró szerzetes végül a keresztény hitet hozta ki győztesnek, de álláspontja mit sem változtat azon a tényen, hogy egykor karjalai és csúd sá-mánok vállán (is) nyugodott a novgorodi nép lelki gondozásának terhe.
Irodalom
Janyin, V. L. 1980: Nyírfakéreg levelek üzenete. Budapest – Uzsgorod.
(2009. március 27.)
1 Az itt közölt részleteket Katona Erzsébet fordította.
Sztaraja Ladoga
Az előző fejezetben tárgyaltuk Novgorodot. Folytatni másként e sorozatot nem is lehet, mint Ladoga városával. A két település ugyanis verseng a „legősibb orosz város”, illetve „az orosz állam bölcsője” címért. Novgoroddal kapcsolat-ban az orosz őskrónika (Повесть временных лет = Régmúlt idők krónikája) 6370. évi (= Kr. u. 862) bejegyzését idéztük, amely arról szól, hogy a csúdok, a szlovének, a krivicsek meg a vepszék behívták a ruszokat, hogy uralkodjanak rajtuk. A ruszokat vezető három testvér közül a rangidős Rurik Novgorodban kezdett el uralkodni.
Csakhogy… Csakhogy az orosz őskrónika két változatban maradt fenn. Az egyik a Lavrentyij (Laurentius)-, a másik pedig az Ipatyjev (Hypatius)-kódexben olvasható. A Lavrentyij-kódex változata szerint Rurik Novgorodba ment, míg az Ipatyjev-kódex szerint Ladogába. Ily módon tehát Ladoga is nevezhető az első orosz állam fővárosának.
A mai Novgorod jelentős település, több mint 200 000 lakossal, míg az egy-kori Ladoga maradványain egy kicsiny falu (2000 lakos) vegetál, Старая Ладога [Sztaraja Ladoga ’Régi Ladoga’] néven. Hajdani nagyságára utal azonban, hogy területén egy vár és mintegy féltucatnyi templom és kolostor található. Ily mó-don a település Szentpétervár körzetének egyik kiemelkedő turisztikai látványos-sága. Sztaraja Ladoga 120 km-re található Szentpétervártól, a legközelebbi na-gyobb hely a 12 km-re lévő Volhov városa. A falu a Volhov folyó két partján te-rül el, a Ladoga-tó közelében.
2003-ban Sztaraja Ladogában nagy hajcihővel ünnepelték meg az orosz álla-miság 1250 éves évfordulóját. Ezek szerint itt 753-ban már város, sőt főváros volt. Honnan tudni ezt ilyen pontosan? A régészeti feltárások során különböző faépítmények (lakóházak, gazdasági épületek, utak, járdák stb.) maradványai is napvilágra kerültek. Az egyik fadarab dendrokronológiai1 meghatározásra is al-kalmas volt. Ennek alapján a fa kivágásának dátuma: i. sz. 753. Ebből természe-tesen csak az következik, hogy a településen 753-ban építési munkálatok folytak.
Hogy Ladoga fejedelmi székhely lett volna, az már csak a történeti forrásokra
1 A dendrokronológia mint datálási módszer a fák évgyűrűinek tanulmányozásából alakult ki. Az évgyűrűk növekedése nem egyenletes: esős években vastagabbak, szárazabb évek-ben vékonyabbak. Különböző faminták összevetésével egy adott területen hosszabb perió-dusra (akár több száz évre) megállapítható a fák növekedésének ritmusa. Ily módon nap-jainkban pontosan, meghatározott évhez kapcsolható évgyűrűktől visszaszámolva a legbiz-tosabb kormeghatározó módszerhez jutunk.
FINNUGOR TÁJAK ÉS VÁROSOK
alapozott kombináció. Mindenesetre elképzelhető, hogy Rurikot (amennyiben létezett) egy működő fejedelmi központba hívták be uralkodni.
A vár a magasból
Novgoroddal kapcsolatban említettük, hogy a város és a hozzátartozó terüle-tek állammá szervezésében együttműködterüle-tek a keleti szlávok, finnugorok és vi-kingek. Ugyanez igaz Ladogára is. Viking sagák többször emlegetik a települést Aldeigjuborg néven.2 A vikingek és a balti finn őslakók használati tárgyait, ék-szereit is megtalálták a ladogai ásatásokon.
Azt nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy Ladoga volt az orosz állami-ság bölcsője, az viszont valószínű, hogy a finnugor–keleti szláv–viking együtt-élés Ladogában hamarabb kezdődött, mint Novgorodban.
(2009. augusztus 28.)
2 Lásd kötetünk első írását: Finnugor vonatkozású adatok az izlandi sagákban.
Tobolszk, Szibéria kapuja
Tobolszk már csak egy átlagos város a Tobol és az Irtis folyók találkozásánál, alig százezer lakossal. Hajdan Szibéria fővárosa volt. Még korábban tatár kánok birtokolták. Eredetileg pedig ugorok laktak arrafelé. Vagyis mi.
Tobolszkban és környékén már csak a múzeumban találhatók finnugorok, pedig egykor szép számban éltek itt obi-ugorok – osztjákok és vogulok (hantik és manysik) – is. Olykor permiek (zürjének/komik és votjákok/udmurtok) is megfordultak e vidéken, kereskedelmi ügyleteikből kifolyólag. Mihelyst módja nyílt rá, az orosz medve is betette ide szőrös tappancsát.
A 13. század elején az orosz fejedelemségek kelet felé is terjeszkedni próbál-tak. Már éppen hódoltatták volna a mordvinokat, amikor belefutottak a szemből érkező tatárokba. Több mint háromszáz évbe telt, amíg úgy-ahogy megszaba-dultak tőlük, legalább annyira, hogy a keleti terjeszkedést folytathatták.
Kazany 1552-es bevétele során a katonák nemcsak a város kapuit törték be, hanem jelképesen utat nyitottak kelet felé is. Mindenki betódult a szibériai cuk-rászdába, hogy teletömje magát finomságokkal, s minél nagyobb szeletet kanya-rítson magának a kincseket rejtő tortából. Jöttek messzebbről is. Például Jermak.
Kikerülhetetlen alakja az orosz történelemnek: országgyarapító hős, illetve cé-géres gazember egy személyben. E kötetben már részletesebben írtunk róla, de most Tobolszk kapcsán szükséges röviden visszatekintenünk működésére.
Jermak szibériai hadjárata és Tobolszk alapítása
A Sztroganov család1 által felfegyverzett és Szibériába küldött Jermak 1582 őszén érkezett az Irtis mellékére. Kücsüm kán csapataival november 4-én bo-csátkozott harcba a Csuvas orom vagy fok (Чувашский/Чувашый мыс, egyéb ne-vei Подчуваший мыс, Потчеваш) nevű helyen, a mai Tobolszk közelében. Amint a kozákok tüzet nyitottak, a lőfegyverektől megrémült vogul és osztják segéd-erők cserbenhagyták a tatárokat. Ők azonban tovább küzdöttek. A változatos csatát a kézitusa döntötte el Jermak kozákjai javára. Ebben jobbak voltak ellen-feleiknél.
A csata után három nappal a kozákok elfoglalták Szibirt (más nevein Kaslik vagy Iszker), a tatár fővárost. Ez a település a mai Tobolszktól mintegy 17
1 A Sztroganov család őse feltehetőleg Novgorodból költözött a permi tájakra. Utódai a 16.
században sólepárlásból és a finnugor őslakókkal folytatott kereskedelemből gazdagodtak meg, és emelkedtek az orosz arisztokrácia soraiba.
FINNUGOR TÁJAK ÉS VÁROSOK
rel feljebb, a Szibirka torkolatánál terült el, és már száz éve szolgált a Szibériai Tatár Kánság székhelyéül.
A Szibériáért folytatott küzdelem ezzel még nem ért véget. Három év múlva maga Jermak is életét vesztette egy csatában. Az oroszok azonban nagyon akarták Szibériát. A jól bevált módszer szerint támaszpontokat hoztak létre a meghódított területeken. Először Tyumeny erődjét építették fel 1586-ban, má-sodjára pedig Tobolszkot, 1587-ben. Mind a két erődítmény fontos kereskedel-mi útvonalakat őrzött.
A potcsevasi kultúra jellemző leletei Az ugor őslakók
Tobolszk és Tyumeny távolsága egymástól kb. 250 km. Erről a területről számtalan olyan régészeti lelet és lelőhely ismert, amelyet a kutatók az ugor ősla-kossággal hoznak összefüggésbe. A régészeti kultúrák egyes etnikumokhoz
kap-TOBOLSZK, SZIBÉRIA KAPUJA
csolása olykor csak megérzés, nem bizonyítható feltételezés. A történelem kuta-tói azonban gyakran kénytelenek feltételezésekre építeni. Az Irtis, Isim és Tobol folyók mellékéről ismert szargatkai régészeti kultúra (i. e. 7. sz. – i. sz. 3–5. sz.) egyes feltételezések szerint az egységes ősugor népesség emléke. Mások viszont úgy vélik, hogy ez a kultúra valamiféle ősiráni népesség emléke, de azt nem tagadják, hogy a magyarok elődei valahol ott éltek a szomszédságukban.
A szargatkai kultúrát az i. sz. 6. században követő potcsevasi kultúra névadó lelőhelye éppen az 1582-es csatának helyet adó földeken található. Az ebbe a csoportba sorolható leletek már egyértelműen finnugor jellegűek: olyan más kul-túrák leleteivel mutatnak kapcsolatot, amelyek finnugor néprajzi párhuzamokkal is rendelkeznek.
Az Irtis és Tobol vidékének meghódításáról beszámoló krónikák és évköny-vek rendszeresen írnak a vogulokkal vívott csatákról. Megállapítható, hogy az oroszok érkezése előtt a tatárok mellett vogul lakosság élt e vidéken.
Szemjon Remezov – építész és évkönyvíró
A szibériai évkönyveket már korábban említettük a Jermak hadjáratáról szóló írásunkban.2 A szibériai évkönyvek keletkezésének idején a fővárosban, Moszk-vában, illetve 1712-től Szentpétervárott már nem vezettek évkönyveket. To-bolszkban azonban továbbra is feljegyezték az adatokat. Az évkönyvírók Szibé-ria meghódításának eseményeit dolgozták fel. Ezen évkönyvek egyikét Szemjon Remezov írta és illusztrálta.
Szemjon Remezov 1642 és az 1720-as évek között élt Tobolszkban. Állami alkalmazásban állt, részt vett a különböző feladatok ellátásában: fegyverrel szol-gálta Szibéria meghódítását, adót szedett, településeket alapított és épületeket tervezett. A tobolszki Kreml az ő tervei alapján készült, a kivitelezést is ő fel-ügyelte. A korábbi faépítmények helyén kőből készült falakat és épületeket emeltek. A mesterek Usztyugból érkeztek. A Kreml területén elsőként a temp-lom készült el, ez a Софийско-Успенский собор [Szofijszko-Uszpenszkij Szo-bor].3 Az erőd helyét igen jól választották meg: egy nehezen megmászható kiemelkedésre építkeztek. Az errefelé igen ritka kőépítmény jelzi, hogy milyen fontosságot tulajdonítottak Tobolszk városának az orosz birodalomban.
2 Ld. az előző fejezetben: Szibéria (is) a miénk volt. Jermak ante portas.
3 A templomot Szent Szófia vértanú tiszteletére emelték, aki a legenda szerint hétszeri meg-öletése alkalmával mindig új életre kelt.
FINNUGOR TÁJAK ÉS VÁROSOK
Szemjon Remezov munkája során áttekintette Oroszország újonnan birtokba vett szibériai földjeit. Leírta és lerajzolta, amit tudott, vagyis horográfiákat4 és térképeket készített (Хорографическая книга Сибири [Szibéria földjének leírása], Чертежная книга Сибири [Szibéria rajzos könyve] (ez az első atlasz Szibériáról), Служебная чертежная книга Сибири [Szibériai rajzos szolgálati könyve] (térképek, vázlatrajzok, önéletrajzi elemeket is tartalmazó szövegek gyűjteménye).
Remezov rajza Nyugat-Szibériáról
Rajztudását Remezov a Краткая сибирская летопись (кунгурская) со 154 рисун-ками [Kunguri rövid szibériai évkönyv 154 rajzzal] című évkönyvének megírása-kor is hasznosította (más nevei a szakirodalomban: Tobolszki évkönyv, Szibéria tör-ténete, Remezov-évkönyv, Remezov 1880). Az évkönyv minden oldalán egy nagy
4 A horográfia a görög choros ’ország’ és grapho ’ír’ szavak összetétele. Magyar jelentése kb. ’or-szágleírás’.
TOBOLSZK, SZIBÉRIA KAPUJA
rajz és fölötte rövid magyarázó szöveg látható. Több rajz és a hozzátartozó szö-veg a tatárok vogul és osztják szövetségeseinek dolgairól szól. Az itt közölt kép és szöveg még az évkönyv elejéről való. Remezov elmeséli és lerajzolja, hogy milyen népek laknak Szibériában és hogyan közlekednek: a Tobol és mellékfo-lyói vidékén vogulok élnek, rénszarvas vontatta szánt használnak. A Tura és a Tobol mellett élő tatárok lovon és csónakon közlekednek, az Ob folyó mellett lakó osztjákok és szamojédok szánjait rénszarvasok és kutyák húzzák, a kalmük és mongol sztyeppén élő emberek pedig tevegelnek.
Tobolszk virágkora és a svéd hadifoglyok
Szemjon Remezov működése egybeesik Tobolszk felvirágzásának kezdeté-vel: I. (Nagy) Péter cár 1708-ban Tobolszkot a Szibériai kormányzóság főváro-sává teszi. Ez az áldott állapot egészen 1764-ig tart, amikor létrehozzák az Ir-kutszki kormányzóságot, s ezzel megindul Szibéria adminisztratív felosztása.
Tobolszk hanyatlásának azonban nem csak ez volt az egyetlen oka. Szibéria déli sávjának orosz betelepítése miatt a kereskedelmi utak elkerülték Tobolszkot.
Rentereja, a svéd hadifoglyok által emelt épület a tobolszki Kreml területén
FINNUGOR TÁJAK ÉS VÁROSOK
A város építésében részt vettek a nagy északi háborúban (1700–1721) fog-ságba esett svéd katonák is. A Kreml területén belül ők húzták föl az adó fejé-ben begyűjtött termékek tárolására szolgáló épületet (Rentereja vagy svéd palo-ta).
Svéd hadifogoly volt Philipp Johann Strahlenberg (1676–1747) is, a finnugor népek egyik korai kutatója is.
A svéd hadifoglyokkal való bánásmód során kristályosodtak ki azok a mód-szerek, amelyeket az orosz állam később a Szibériába indított politikai szám-űzöttekkel szemben is alkalmazott. A svédek a város határain belül szabadon mozoghattak. Az ellátásukról és szállásukról maguknak kellett gondoskodniuk.
A szabadon mozgó hadifoglyok és száműzöttek mellett természetesen voltak olyanok is, akiket szibériai kényszermunkára ítéltek és börtönökben tartottak fogva.
Strahlenberget feltehetőleg az értelmes elfoglaltság keresése vezette arra, hogy történeti, néprajzi és földrajzi adatok gyűjtésébe kezdjen. Fontos informá-ciós forrásai lehettek a városban átutazó diplomaták és orosz állami tisztviselők is. Találkozhatott a pekingi svéd követtel, Lorenz Langéval, valamint Vaszilij Nyikitics Tatyiscsevvel5 is. Kapcsolatba kerülhetett Grigorij Novickijjal,6 aki rö-vid néprajzi és történeti leírást készített az osztjákokról. Adatok szólnak arról, hogy ismerte Remezovot is. Ez érthető, hiszen mindketten készítettek térképe-ket is.
Amikor 1720-ban Daniel Gottlieb Messerschmidt (1685–1735), német orvos és természettudós Tobolszkba érkezett, örömmel vette igénybe a németül és oroszul is tudó Strahlenberg segítségét. Némi huzavona után az orosz
Amikor 1720-ban Daniel Gottlieb Messerschmidt (1685–1735), német orvos és természettudós Tobolszkba érkezett, örömmel vette igénybe a németül és oroszul is tudó Strahlenberg segítségét. Némi huzavona után az orosz