A MAGYAR VERS NYELVI ÉS METRIKAI ALAPJAI
73 feltételes), érezhetően lassuló — de egyre kisebb dinamikus és melodikus tágasságú, s
így ismét csak temetési beszédet idéző — hangzásban.
íme, az előre vetett s egymásnak mellérendelt mellékmondatok sora:
Ha majd minden rabszoíga-nép Jármát megunva síkra lép Pirosló arccal és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval:
„ Világszabadság!"
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyugatig, S a zsarnokság velők megütközik:
Ott essem el én, A harc mezején,
Ott folyjon az ifjúi vér ki szivembüll...)
A főmondatot követő s egymásnak láncolatosan alárendelt mellékmondatok sora:
Ott szedjék össze elszórt csontomat, Ha jön majd a nagy temetési nap, Hol ünnepélyes lassú gyász-zenével És fátyolos zászlók kisérte téve l A hősöket egy közös sírnak adják.
Kik érted haltak, szent világszabadság!
Látjuk: a versek - legalábbis a klasszikusak - magukban hordják hangzásukat; s így akusztikai köntösüket nem „megadni" kell nekik, csak „visszaadni"; vagyis hangoz
tatásukat, hangzásuk formáját a maguk természetéhez kell szabni, nem a versmondóé
hoz.
Más jellegű szövegvizsgálatainkban már többször felhasznált paramétereink kö
zül itt hármat érdemes szemügyre venni: aj a tagmondatok közti kapcsolásokból a mellérendelők részesedését (függetlenül attól, hogy milyen szinten jelennek meg); bj a mondategységek közül a felső szintűek (abszolút főmondatok) részesedését (függetle
nül attól, hogy egyszerű mondatként állnak-e, vagy összetettnek tagmondataként);
ej az egy-egy mondategységre eső átlagos fekvési (mélységi) mutatót.
S tanácsos a Zrínyi dalát két rétegre bontani, a páratlan (elégikus hangulatú) és a páros sorszámú (ódái szárnyalású) versszakok mutatóit külön-külön megalkotva, ame
lyek mellett a vers egészére nyert értékeket csak „átlagnak" tekinthetjük. Az így alaku
ló értékekhez, egybevetésül, hozzá vehetjük még az imént elemzett Petőfi-verset is. — Ezt a képet kapjuk:
74
Zrínyi dala j Zrínyi dala2 Zrínyi dala Egy gondolat...
(elégikus) (ódái) (átlag) (egészben) mellérendelő kapcsolat
(százalék) 63,3 82,4 76,7 54,2 abszolút főmondat
(százalék) 31,3 85,0 61,1 48,3 mélységi fekvés
(szintátlag) 1,77 1,21 1,39 1,69 (Az első sor az összes kapcsolások, a második az összes mondategység százaléká
ban értendő; a harmadiknál a számlálóban a szintnépesség és szintérték szorzatainak összege áll, a nevezőben a mondategységek száma.)
Aligha véletlen, hogy Petőfi romantikus tirádája a Kölcsey-versnek elégikusabb, líraibbb vonulatához közeledik mutatóiban.
De vegyünk összehasonlításul „mai" költőt is; az immár egy évtizede fájdalmasan nélkülözött Váci Mihályt. Maiságára két okból utalok idézőjellel. Egyrészt, mert ha kortárs is, már nem él (sajnos, az ajkakon is egyre kevésbé); másrészt, mert nem is abszolút „modern" (a szónak formabontó — vagy inkább: minden formát felbontó -érteimében). De épp e két jellemzője teszi őt a klasszikusokkal erőszak nélkül egybe
vethető vé.
Két közéleti versét nézzük, a sok közül. Az egyik a Még nem elég; a másik az Országos pólya. Egy évtized lehet köztük, Váci másfél évtizedes „nyilvános" költői
— és közéleti — pályájának kétharmada; amely időszak nála, „az élet sűrejében" és égő intenzitásban töltetvén, a szinte ódái lelkesedéstől az elégikus lemondásig vezetett.
(Időben is, hangban is e két vers közt áll - már és még - a „muszáj-Herkules" hangú Te bolond!; ezt most mellőznöm kell.)
A Még nem elég! rövid, pár szavas mondategységeknek rövid - leginkább két mondategységből álló — mondategészekké összeálló sorozata. E mondategységek túl
nyomó többsége a felső szinten áll; s a mondategészek tagjait - hol grammatikailag is, hol csak tartalmilag — a „nem—hanem" ellentéte tartja össze s egyben feszíti szét. Ter
mészetes hát, hogy a hangzásban csúcsok sűrű sorozata követi egymást. (S tegyük hoz
zá: egyetlen előre vetett mellékmondat sincs benne, ami az ódaian fenséges tempót meg-meggyorsítaná; a hátravetettek viszont éppen tagolják-lassítják — már amennyi egyáltalán van belőlük.)
Az Országos pólya hasonlóan rövid mondategységekből áll; de az előbbihez ké
pest épp kétszer annyi sorolódik össze belőlük egy-egy mondategésszé. (Az előzőnek 2,12, ennek 4,20 mondategység az egy-egy mondategészre eső átlagos szerkesztettségi mutatója.) Ez azt jelenti: kétszer akkora szövegrészletre jut egy-egy dallambeli visz-szazárás itt, mint a korábbiban, a lelkesedó'ben; vagy más oldalról nézve: kétszer akko
ra egységeket kell itt melodikusán nyitva tartani, mint ott. S mivel a mondategysé
geknek csak a fele áll felső szinten, s a kapcsolások nagyobb része alárendelő: a dina
mikus és melodikus hullámzások lehetősége bizony szűkre szorul. Az összes mellék
mondatoknak kétharmada áll csak hátul, egyharmada előre vetett; ez az arány - a főmondatok közepes tempójával kiegészülve - a tempónak egyfajta zaklatottságát idézi elő.
75 Vessük össze végül a Zrínyi dalának két (ódái és elégikus) vonulatát a két Váci
verssel. Ezt látjuk, mutatókban:
Zrínyi dala2 Zrínyi dala. Még nem Országos (ódái) (elégikus) elég pólya mellérendelő kapcsolat
(százalék) 82,4 63,3 77,8 43,7 abszolút tőmondat
(százalék) 85,0 31,3 84,3 52,4 mélységi fekvés
(szintátlag) 1,21 1,77 1,16 1,50 Véletlen-e az egybecsengés?!
Nos: a versnek — tudjuk s jeleztük is - végső soron a tartalma adja meg persze az alaphangját és a felhangjait. Az itt elmondottakkal csak arra kívántam röviden rá
mutatni, hogy a jó vers a tartalmat a formában — a szöveg grammatikai alkatában is — hordozza-tükrözi; s így a jó versmondónak nem „kitalálni" kell a szöveghez a hangzásképletet, hanem „megtalálni". Hogy ne attól függjön a hangzás: ki szaval;
hanem attól, hogy mit.
Jegyzetek
l.A rádióbemondó beszéde. Szerk.: Wacha Imre. MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont.
Szakkönyvtár 21. szám. Bp. 1973.76.
2. Hangsúlyozási problémák a Szózat szavalásában. Nyr. 82:187-195.
3. Iskolai Nyelvművelő. Szerk.: Lőrincze Lajos. Bp., Tankönyvkiadó, 1959. 198-211.
A. Pásztó András: A Halotti Beszéd interpunkciójáról. MNy. LXII, 188-194.; a szöveg az ÖmOlv.
70. lapjáról, az interpunkció Pásztó szerint, i. h. 192-193. alapján.
5. Mondatszerkezeti sajátságok gyakorisági vizsgálata. Bp., Akadémiai Kiadó, 1971. 137-138.
6. E fogalmakra lásd pl. MNyTK. 140. szám 130.; továbbá: Anyanyelvi nevelésünk a középiskolá
ban. Szerk.: Fülöp Lajos. Az Országos Pedagógiai Intézet kiadása. Bp., 1980. 29.
7. Iskolai Nyelvművelő 203. és 204.
8. Legutóbb pl. közigazgatási szövegek vizsgálatára: Nyr. 105:4-9. és 146-155.
9. Mondatszerkezeti sajátságok... 137 kk.
76
S csak az hívjon magával, aki vezetni mer. s én sem merek zaklatni senkit:
félve - engem szeretni bűn lesz.
A kézfogásom, csókom - bélyeg, s kikért e lázba estem önként, ragályomtól azok is félnek.
Ha összetalálkoznak vélem, körbelesnek - vajon ki látta, hogy vállukhoz túl közel értem?
Ha kezet fognak, csak az ujjam hegyét érintik és szemükben a fertó'zést félő gyanú van.
Fürkészve, szánakozva néznek, gyanakodva, mint a dühöngó't, borzadva, mint az elítéltet.
Kiáltok, nem felel egy lélek, Némán kört vonnak, — bizonyítván:
- hibbantként magamban beszélek.
Előbb szelíd-kérlelve szóltam, de e csendben végül megőrül az ember és dühöng valóban;
panaszkodik, olykor felordít, s mert védekezne - mást is vádol, s illetlen kínban hánykolódik.
Steril kör zár be, ha halálos, vörös lázban messze lobognál, pestist suttognak rád: - „Ragályos!"
Hány sors kibuggyant, mint a rózsa, s önvesztő buzgón, mint a vér, ég:
gyógyítson, a sebet kimossa:
s lelkét-vérét hiába adta:
- buzgott, de az országos pólya, hűs vattaréteg felitatta.
Váci Mihály
ELEKFÍ LÁSZLÓ (Budapest)
Mi a jambus?
A jambusról sok iskolában azt tanították egy időben, hogy egy hangsúlytalan rö
vid és egy hangsúlyos hosszú szótagból álló versláb. A verstanok többségében azonban szó sincs arról, hogy a hosszú szótag szükségképpen hangsúlyos is. Kérdésünk tehát egyik vonatkozásában pontosabban így hangzik: hozzátartozik-e a jambus fogalmához az, hogy hosszú szótagja hangsúlyos?
A klasszikus görög versben Aristoxenos és az utána következő metrikusok a met
rikai súlyt a szó és a szöveg hangsúlyától függetlenül értelmezik. Az iktus, a hosszú szótag hangsúlyozása csak hosszú voltának észrevehetőbbé tételére való. Az iktus je
lölésének félremagyarázásából származik az a nézet, hogy a versláb hosszú szótagja hangsúlyos.
A latinban a görög mintájú verselés hasonló ütközéseket mutat a beszédbeli szó
hangsúly és a versmérték kívánta iktus közt. Vannak versek és versfajták, melyekben több iktus esik hangsúlyos szótagra, van olyan, amelyben kevesebb.
Minden nyelvnek más az artikulációs prozódiája. (Bár ebből a szempontból is vannak tipológiailag rokon, tehát egymáshoz közel álló nyelvek.) Maga a latin is jelen
tős módosuláson ment át a középkorban: a hangsúlyos szótagok megnyúltak, ezáltal a hosszúság és a hangsúly kezdett ugyanarra a szótagra esni (páter > páter). Ezért a jam
bus megvalósulása is minden nyelvben más és más. Az ógörögben még többé-kevésbé véletlenül jutott a hosszú szótagra hangsúly, és tudjuk (az írás még ma is őrzi), hogy a görög hangsúly háromféle volt. Éles hangsúly gyakran esett rövid szótagra. A metrum itt is, az ókori latinban is valóban mértéket jelentett: időtartamot, amit mérni lehe
tett. A hangsúlyokat — különösen más nyelvű verselésben — nem mérik, hanem szá
molják. A mérhető és a számolható impulzusokból eredő szabályosságok és szabályta
lanságok különféle arányú együttes megjelenése, összjátéka eredményezi a történeti
leg kialakult versmértékeket és ezeknek nyelvenkint is különböző ritmikai megvaló
sulásait. Az olaszban mint a latin közvetlen folytatásában megmaradt az az elv, hogy rövid és hosszú szótagok váltogatják egymást, de a hosszú szótag egyúttal hangsú
lyos is. A németben mint tipikus germán nyelvben a hangsúly az idők folyamán egy
re inkább szabályozza a tartamot: a hangsúlyos szótag megnyúlik, a hangsúlytalan pedig megrövidül. A franciában fokozatosan eltűnik a jambus, mert az időtartam majd
nem közömbössé válik, a hangsúlyok pedig szabálytalanul követik egymást. Az angol
ban valamivel kevésbé uralkodik a hangsúly az időtartamon, mint a németben.
A címbeli kérdés másik vonatkozása: mi jambus a magyarban?
A magyarba két különböző forrásból került a jambus: egyfelől a klasszikus latin verselésből, ahol az időmérték a szótagok szerkezetéből, a magánhangzók és mással-I
te-78
hangzók szóhoz kötött időtartamából és váltogatásuk arányából adódik, nagyrészt a szóhangsúlytól függetlenül, másfelől a németből, az olaszból és az angolból, tehát olyan újkori nyelvekből, melyekben a szótagok időtartama elsősorban a szóhang
súlytól függ, nagyrészt tekintet nélkül a szótagok hangszerkezetére. A jambikus met
rumnak ez a kétféle elve a magyarban szükségszerűen kiegyenlítődött, mégpedig több
féle változatban is. A mi nyelvünkben a szóhangsúly és a szótag időtartama még a latinnál is függetlenebb egymástól. Ezért a jambus is elvszerűen rövid és hosszú szótag együttese, függetlenül a szóhangsúlytól. E tekintetben alig van különbség Csokonai görög mintájú anakreoni verse, pl. N
Leányka, hű szerelmem v/ —\J J — \J — — (Lillához) és Berzsenyi németből fordított jambusverse közt: / / \,
Midőn e földet elhagyá Satumus £/ — | w : — \^ | -^ v— | ^ ' (A tudományok) E verssor utolsó szavában a latintól eltérően az első szótagján van a név hangsúlya.
A korábbi jambusvershez képest tisztábban jelenik meg a jambus a deákos köl
tészet tanulságait is felhasználó, de német versmintáktól ihletett romantikus költőink
nél: Kölcseynél, Vörösmartynél.
Most azt szeretném felsorolni, hogy a jambusnak mint két szótagú verslábnak miféle fajtái fordulnak elő azokban a versekben, amelyeket jambikusnak szoktunk tartam.
T ö k é l e t e s j a m b u s n a k nevezhetjük a versláb megszorított, legszűkebb értelmezése alapján az olyan nyelvi egységet alkotó szövegrészt, melyben rövid hang
súlytalan szótag után hosszú hangsúlyos következik:! \7—-j. Ilyen azonban a görög
ben is ritkán, a latin klasszikus verselésben szinte sohasem fordul elő. Névelős nyelvek
ben, mint az úgörög, a német, az angol és a magyar is, inkább előfordulhatnak tökéle
tes jambusok, persze rendszerint ott sem sorozatosan. A Szózat 196 kétszótagú vers
lába közül összesen 3 a tökéletes jambus:
A nagy \j~;S a sírt v-;A nagy u-í-. De csupa tökéletes jambus Petőfinek ez a vers
kezdése: i i i >
Mi kék Az ég! Mi zöld A föld! U — ; V — | w -Ü- • v^-ü-T i s z t a j a m b u s nak nevezzük azokat a szó tagkapcsolatokat, melyekben a tökéletes jambus három ismérve közül a nyelvi egységhez tartozás hiányzik: f—.
A klasszikus latinban pl. Virág Benedek a tiszta jambusokra idézi Catullus két sorát:
Phaselus ille, quem vidétis hospites, Ait fuisse navium celerrimus.,
Majdnem tisztán váltakoznak a hangsúlytalan rövid és a hangsúlyos hosszú szótagok.
Mégsem tökéletes jambusokból áll ez a sor, mert a rövid szótag az utána következő hosszúval nem alkot szoros nyelvi egységet.
A magyarban is akkor beszélhetünk tiszta jambusokról, ha hangsúlytalan rövid és hangsúlyos hosszú szótagok szabályosan váltakoznak, függetlenül attól, hogy szó végződik-e a hosszú szótaggal. Pl. a következő jambusi hatosok két-két első lába:
A földön is harag, Az égben is harag
Ujjfc-v;— \j\J- \J *• • (Petőfi: Csatában)
79 Három tiszta jambus egymás után Juhász Gyulánál (Anakreoni dal):
A színes éjszakában v( -^ v^ j -!• v/ — —
A tiszta jambust nem önmagában, hanem csak környezetében fogjuk fel jam-busnak.
A jambus harmadik változatának a j a m b i k u s l e j t é s ű s p o n d e u s t tekintjük, azaz olyan két hosszú szótagból álló egységet, melynek második szótagja hangsúlyos , illetve ~ — vagy — •*£ vagy — — . Pl. Egy szó (Arany: Széchenyi em-lékezeté); ,Még légy se döng" (Kosztolányi: A bús férfi panaszai); ,JVincsjobb világ"
(Babits: Sírvers); ,jís ment a kedves" (József Attila: Mikor az utcán...). A német ver-selésben ez a legtipikusabb jambusi láb. A magyarban majdnem olyan ritka, mint a tökéletes jambus.
Annál gyakoribb, és éppen a magyarra jellemző a jambusnak az a változata, melyben a hangsúly az iktust, a hosszú szótagot megelőző rövid szótagra esik: u— . PL:
Ne félj; Hová; ,J\iiben hisztek" (József Attila); ezt éles hangsúlyú jambusnak, röviden é l e s j a m b u s n a k nevezhetjük. Sorozatosan előbb Vörösmarty (Szobor vagyok), majd Petőfi alkalmazza többször: Kölyök, pipát ide (Ebéd után).
Ez a négyféle magyar változata van annak az elemi verstani egységnek, amit jam
busnak, jambusi lábnak nevezünk. A jambusi (v. jambikus) verssornak azonban nem föltétele — még a tiszta jambusi sornak sem — az, hogy csupa tiszta jambusból álljon, hanem csak az, hogy jambusi lejtése legyen.
Nézzük meg a jambusi lejtés tisztasága szempontjából a jambikus sorok fajtáit.
T ö k é l e t e s j a m b u s i s o r még a tökéletes jambusi lábnál is ritkább.
Babits verssora ilyen:
az este hús, az este szép (Esti dal).
Következő soraira különösen jellemző a tökéletes jambusi lejtés (Theosophikus énekek II):
A fény alatt, az ég alatt, a lég alatt:
a fény alatt, a lég alatt, a jég alatt, a fény alatt, a kék alatt, a zöld alatt, a fény alatt, az ég alatt, a föld alatt, a fény alatt, az árny alatt, a láng alatt.
A 12 szótagú sorok mindegyike három tökéletes jambusi méterből (három dijambus-ból) áll, mindegyik dijambus szoros nyelvi egység: névelős és névutós főnév.
T i s z t a j a m b u s i s o r t annál többet találunk. Pl. Csokonainál:
A rózsa szép virágszál, u — u j -* \t - — De tüske szurdal ágán. V ~ \j ~ W— —
Mindkét sor hangsúlytalan rövid szó taggal kezdődik, hangsúlyos hosszúval folytatódik, és az utolsó előtti szótagig a szabályosan váltakozó rövid-hosszú szótagpárok hosszú tagján szóhangsúly vagy mellékhangsúly van. Ez a tiszta jambusi lejtés egyben mégis különbözik a tökéletes jambusi sortól: nem a rövid-hosszú szótagpárok alkotnak szoros nyelvi egységet, hanem a hangsúlyos hosszúhoz tartozik a rá következő rövid: rózsa, szép virágszál, tüske, szurdal.
Tiszta jambusi lejtésű ez a Petőfi-sor:
Én ugy hiszem, hogy meg fog fagyni végre (Mivé lesz a föld?) - [ . * 1/ -* -^ I Ji ü [ £ v, [ i w
Jambikus spondeussal kezdődik, tiszta jambussal folytatódik és egy súlytalan szótag után átvált trocheusi ízekre.
A tiszta jambusi sornak nagyon sokféle magyar változata van. Petőfi költeményé
nek befejező három sora végig tisztán jambikus lejtésű, mégis azt mondhatjuk, hogy sorról sorra tisztább:
Habár fölül a gálya, V —j \j — • \j \ — \j (2 éles, 1 tiszta jambus) S alul a víznek árja, \j — I \j \ — \j : — \J (1 éles, 2 tiszta) Azért a víz az úr! v — ] t / ~ .; \j — (1 éles, 2 tökéletes) Nem tiszta, de még j ó l f e l i s m e r h e t ő a jambusi lejtés akkor, ha a sor
nak akár egyetlen verslába pirrichius (2 rövid szótag), vagy olyan spondeus vagy tro-cheus, melynek hangsúlya metrikailag súlytalan helyre esik, de a lábak többsége a jam-busnak valamelyik változata, az utolsó láb pedig legalább tiszta vagy éles jambus:
Edwárd király, angol király Ü ~ {/—| — — C/ —
Léptet fakó lován. -L — J ú — | \j — (Arany: A walesi bárdok) Ennek a lejtésnek is számtalan változata, fokozata van a jó lüktetésű soroktói kezdve a csupán skandálással felismerhetőkig. Az utolsó fokozat már nem is választha
tó el az a l i g f e l i s m e r h e t ő jambusi sortól. József Attila következő két sora (A Dunánál) inkább Ady szimultán ritmusait juttatja eszünkbe, mint az ötös jambusi
metrumot: x
Mintha szivemből folyt volna tova, — V j y ~ — j ^ •-V J ^ i/
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna. v\) — I -^ | —— ': -^ J V 5 ^^
Az iktusnak hangsúllyal való (Petőfi óta újra terjedő) helyettesítéséről ezúttal nem kí
vánok szólni.
Meg kell azonban említenem két jelenséget, mely következik ugyan az eddig el
mondottakból, de törvényszerű voltukra eddigi verstanaink nem mutattak rá kellő súllyal.
Az egyik nem csak a magyarra, hanem néha latin elődjére is érvényes. A tiszta jambusi soroknak nem egy fajtájára jellemző, hogy a jambus csupán metrikus képlet, a nyelvi anyagból összeálló ritmus rövid vagy súlytalan szótag utáni trocheusok soroza
tából áll. Példa a már idézett Csokonai- és Petőfi-sorokon kívül Tóth Árpádtól:
E rímes, furcsa játék. \j\~ A J -*• u I— — Latin példaHrabanusMaurus pünkösdi himnuszából:
Tu septiformis munere. V j •*- v/ — — \~\J\J
A másik jelenség különösen a magyarra jellemző: a jambusi lejtés alatt magyar ütemek húzódnak meg, és minél kevésbé tiszta a lejtés, annál jobban előtérbe kerül
nek az ütemek, melyek sokszor nem azonosak a népköltési gyökerű magyar versüte
mekkel. A hangsúlyos, tagoló versbe való átjátszásnak bizonyos elemei már a közép
kori latinban megjelentek. Pl. SzentBonaventúra himnuszában-Jesu, largitor veniae - - [ - — — | •* f -~
a sorkezdő szó már nem jambikus lejtésű, de a largitor hangsúlya egybeesik a jambus kívánta iktussal. Babits fordításában.
Jézus, bocsánat kútfeje — — \\J— —j—-t/^
a bocsánat éles hangsúlyú magyar ütemet eredményez, mely jól megfér az éles
jambus-81 sal, de a háromtagú szó túlnyúlik a két szótagú verslábon, azért itt az ütemes tagolás háttérbe szorítja, mintegy kísérő szólammá teszi a jambikus lejtést. És műköltészetünk legszebb darabjaiban gyönyörű jambikus sorokat találunk magyar ütemezéssel:
Igyunk derűre, igyunk borúra u~ J v* - v/ f V/ — | lí — 1/
(Kölcsey: Bordal) Hová merült el szép szemed világa? v/ —: U - Ji | — v^j\j — v
(Vörösmarty: A merengőhöz) Ady szimultán ritmusainak tehát megvoltak az előzményei már Vörösmarty korában.
Mind a két jelenség alapjául még egy fogalmi tisztázás szolgál, mellyel voltakép
pen kezdenem kellett volna: a versláb és az ütem két különböző fogalom. A négy mo-ránál rövidebb lábak sohasem ütemek, csupán ütemtagok, ízek, illetve ezek időmérté
kes megfelelői. Ez az értelmezés vág egybe a magyar verstani terminológiával, melyet a magyar akadémia verstani munkabizottsága több éves munkával igyekszik egységesí
teni. A címben felvetett kérdésre válaszul adott eszmefuttatást hadd fejezzem be egy újabb kérdéssel:
Nem lenne-e célszerű a magyaros jambusok ütemeiben — sőt akár a magyar ütemhangsúlyos versekben — jelentkező időmértékviszonyok megfigyelése útján a gö
rög metrika perifériájára szorult négy-, öt-, hat-, sőt nyolcmorás verslábak magyar változatait (amphybrachis, bacchius stb.) megkeresni és tudatosítani, ha nem is mint metrikai egységeket, de mint ritmikai motívumokat (az Arany költészetében tudatossá vált choriambuson kívül is)?
A régi magyar vers készülő kézikönyve (Második jelentés)
A kongresszuson tudományos előadások hangzanak el, tudományos tételeket fogadunk el vagy vitatunk. Az én célom kevésbé emelkedett. Egy több éve folyó cso
portmunka népszerűsítésére szeretném felhasználni a kongresszus nyilvánosságát.
Amióta István Frank közzétette a maga kétkötetes provanszál metrikai reper
tóriumát, a tudományos kiadványoknak ez a száraz műfaja a kutatás nélkülözhetetlen segédeszközei közé került. Az utóbbi években megjelent vagy legalábbis jelentősen , előrehaladt a provanszálon kívül a középkori francia, német, olasz és portugál költé
szetek metrikai repertóriuma is. Az ófrancia repertórium mutató-kötete valójában nem egyéb, mint manuális kezelésű lyukkártyákat tartalmazó doboz. A német repertórium, ahogy a miénk is, már számítógép felhasználásával készül.
Tervezett kézikönyvünk a kezdetektől a XVII-XVIII. század fordulójáig a teljes
ség igényével fogja végigkövetni a magyar vers történetét. Mivel valamennyi korai magyar versről lényegében minden adatszerűen tudható dolgot tartalmazni fog, jól használható munkaeszköz lesz az irodalom- és zenetörténész, sőt általában a szellemi mozgalmaink történetével foglalkozó kutatók és egyetemi hallgatók kezében. (Bizo
nyára fel fogja lendíteni - s ez nem feltétlenül érdeme - azt az újabban egyre általá
nosabb irodalomkutatási területet is, amelyet „nyelvtudás nélküli komparatisztiká
nak" neveznék.) A háromrészesnek szánt kézikönyv (1600-ig, 1601 — 1650, 1651 — 1700) minden e korszakban írott magyar nyelvű vers teljes bibliográfiáját nyújtja (az összes régi kéziratos és nyomtatott forrás, valamint az esetleges modern, tudományos szöveg- és dallamkiadás feltüntetésével), és közöl mintegy kéttucatnyi szempont szerint versenként átlagosan körülbelül ötven filológiai és poétikai adatot. Mindhárom kötethez a megfelelő korszak metrikai repertóriuma és még számos mutató tartozik.
A mágneses jelhordozókon tárolt adatokat számítógép segítségével statisztikailag is feldolgozzuk, és az érdekesnek tűnő eredményeket az egyes kötetek függelékében szin
tén közöljük. A számítógép sornyomtatóját a könyv nyomdai előállításának korai szakaszában szintén felhasználjuk. A kész mű két változatban fog létezni. Az egyik a
tén közöljük. A számítógép sornyomtatóját a könyv nyomdai előállításának korai szakaszában szintén felhasználjuk. A kész mű két változatban fog létezni. Az egyik a