Bevezetés
Kezdetben az egyetemek céhszerűen működő szervezetek voltak, melyek a tan-díjból és a mecenatúrából tartották fenn magukat, saját belső szabályzatuk sze-rint működtek, tisztségviselőiket maguk választották. Ez a pénzügyi független-ségen alapuló autonómia a középkorban védelmet jelentett az egyházi és állami befolyás, a különböző ideológiai irányzatok erőszakos terjesztése ellen. Szükség volt ugyanis arra, hogy biztosítsák a szellemi szabadságot a tanároknak és a diákoknak. Azért, mert a tudomány csak úgy fejlődhet, ha a művelői vitatkoz-nak, így választható ki az ötletek, hipotézisek és módszerek sokaságából az, amely kiállja a valóság próbáját. Alapvető jelentőségű tehát a gondolkodás sza-badsága, a tudományos tevékenység szabad szervezése, és a kiválóság elismeré-se, mely utóbbinak közmegegyezésen kell alapulni. A szellemi autonómia erősí-tésére a kezdetekben több egyetemet komoly vagyonnal látott el az alapító, melynek hozadékából működésük költségeit fedezni tudták. Miután nem szo-rultak lényeges anyagi támogatásra, megőrizhették szellemi szabadságukat, vitatkozhattak akár a hatalommal is, kutatásaikat önállóan végezhették. Ez a rendszer működött és működik ma is számos angolszász egyetemen, ahol a saját vagyon hozadéka, a volt hallgatók támogatása, a tandíjak és a pályázati források gazdasági tekintetben jelentős mértékben függetlenítik az intézményt az állam-tól. A középkorban sem jelentett azonban teljes szabadságot az autonómia, amennyiben az egyház biztosította az intézmény vagyonát.1
Hazánkban a rendszerváltozás kezdete óta élénk, sokszor elkeseredett és szubjektív vita folyik az egyetemi autonómiáról, mely szerintem sokszor csak ürügy arra, hogy az intézményen belül egyéni vagy csoportérdekeket juttassa-nak érvényre, melyek szinte soha nem szolgálják a minőséget. Főként a felsőok-tatási vezetők körében vált általánossá az autonómia túlhangsúlyozása, a szel-lemi szabadság mellett a szervezeti és a gazdasági függetlenség megteremtésé-nek vagy megtartásának igénye. Mint fent írtam, a törekvés teljesen jogos a kuta-tási szabadság vonatkozásában, de káros lehet más esetekben.2 A józan ész és a tapasztalat ugyanis azt diktálja, hogy csak annak a személynek vagy szervezet-nek jár teljes autonómia, aki, vagy amely kizárólag a saját forrásait használja. Ez automatikusan megvalósul a szellem szintjén: az egyetemi polgárok a saját, el
1 KOCSIS 2011.41.
2 BARAKONYI 2004
nem idegeníthető és szabadon kifejthető teljesítményükkel járulnak hozzá az intézmény rendeltetésszerű működéséhez. Szereptévesztésben vannak azonban azok, akik külső (állami vagy magán) forrásokat akarnak a fenntartó szándékai-tól függetlenül, netán azokkal ellentétesen felhasználni. Nem ritkaság, hogy egyes csoportok az autonómia jelszava mögé bújva önös céljaik (biztos munka-hely, magas bér, kötetlen munkaidő, infrastruktúra használata, viszonylag ma-gas társadalmi státusz) elérésére törekszenek.
Alább – húsz éves egyetemi tanári tapasztalataimra építve – foglalom össze nézeteimet erről a kérdésről. A 2012. január 1-jén életbe lépő alaptörvényből kiindulva3 külön-külön tárgyalom a felsőoktatási autonómia egyes aspektusait, a tudományos, az oktatási, a szervezeti és működési, a gazdálkodási és a hallga-tói autonómia kérdéseit.
Tudományos autonómia Magyarország Alaptörvénye a X. cikkben kimondja:4
„(1) Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadsá-gát, továbbá – a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében – a tanulás, valamint törvényben meghatározott keretek között a tanítás szabadságát.
(2) Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos ku-tatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.”
Ez a két bekezdés teljes mértékben biztosítja a kutatás szabadságát Magyar-országon. Nem teljes azonban a nemzeti kutató közösség szabadsága akkor, ha a tudományos eredmények értékeléséről beszélünk. Nyilván azok értékelnek, akiket a tudomány művelőinek tekintünk. Fel kell azonban tenni a kérdést: kik ezek? Miután az internet korában a tudományos tevékenység szinte teljes egé-szében a globális színtéren zajlik, meg kell haladni a nemzeti kereteket, és a tu-domány művelőjének kell tekinteni mindenkit, aki tutu-dományos fokozatot szer-zett, akárhol is éljen a világon, bármilyen nyelvet is beszéljen. A tudományos információcsere megköveteli egy közös nyelv használatát, mely a természettu-dományokban az angol. E tudományterületek teljesen globalizáltnak tekinthe-tők, tehát a helyi értékelés is csak a globális visszhangra építhető. A nyelvi elszi-geteltség más tudományterületeken is csak kivételes esetben ad felmentést a globalitás követelménye alól. A tudományos teljesítményt az összes, adott tu-dományterületen működő szakember közös ítélete alapján kell értékelni. Tisztán nemzeti tudomány ma már alig van, pl. a finnugor nyelvészetet is több ország-ban művelik, a magyar irodalom kutatásával foglalkoznak Magyarországon kívül az USA-ban, Bloomington-ban is.
3 ALAPTÖRVÉNY 2012
4 ALAPTÖRVÉNY 2012
Ha a tudomány művelése globális, az értékelés is csak az lehet, tehát megen-gedhetetlen, hogy helyi, kicsiny csoportok tagjai a nemzetközi tudománytól elkü-lönülve egymást minősítsék. Magyarországon a természet- és élettudományok esetében ez már csak elvétve fordul elő, de az agrártudományban, a humán- és a társadalomtudományokban sajnos nem ritka, és nem egyszer jár politikai, világ-nézeti felhangokkal. A színvonal védelmét szolgálja, ha nem intézményi, hanem nemzeti szinten szerveződik a tudományos minősítés, erre a legalkalmasabb szer-vezet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). Doktori bizottsága a nemzetközi normák figyelembe vételével, az eredményekről beszámoló publikációkat közlő folyóiratok presztízsére és a cikkek idézettségére alapozza az értékelést, mely természetesen nem lehet automatikus, a holt számok ismeretében, de további szempontok figyelembe vételével a „vének tanácsa”, vagyis egy szűkebb szakterü-leti bizottság mondja ki a végső szót. Az értékelést megkönnyíti a most kialakuló Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT), melyben néhány éven belül hiányta-lanul megtalálhatók lesznek az MTA valamennyi köztestületi tagjának publikáci-ói.5 Csak az a közlemény vehető figyelembe a tudományos értékelésnél, mely szerepel ebben az elektronikus adatbázisban. Nyilván – tudományterülettől füg-gően – nemcsak folyóiratcikkek, hanem monográfiák, műszaki és más alkotások is alapját képezhetik a megítélésnek.
Sajnos az elmúlt húsz évben nem mindig követték a fent vázolt elveket, nem utolsó sorban azért, mert nem tisztázta senki, mit nevezünk értékelhető tudo-mányos publikációnak. Meg is lett az eredmény: míg a múlt század nyolcvanas éveinek elején csupán ezerkétszázan büszkélkedhettek a tudományok doktora fokozattal (mely rendszeres tiszteletdíjjal is jár), a fokozatból címmé átminősített rangot ma már majdnem háromezren mondhatják magukénak. Nem csoda, hogy a mindenkori kormányzat megelégelte a folyamatosan növekvő létszámot, az ezzel járó, növekvő költségvetési terheket, és csökkentette a tiszteletdíjat.
Nem megnyugtató a helyzet az MTA tagjai esetében sem, bár néhány éve a köz-gyűlés a levelező és rendes tagok együttes számának felső korlátot (365) szabott.
Ötven éve a rendes, levelező, tiszteleti és külső tagok együttes száma csupán 200 volt,6 mára ez megháromszorozódott.7 Hasonlóképpen, jelentősen megnőtt az egyetemi tanárok száma, ami nem önmagában, hanem annak fényében aggasztó, hogy sem a tudományos kutatók, sem az egyetemi oktatók száma nem nőtt jelentős mértékben. A színvonal csökkenése tehát egyértelmű.
5 KOLLÁR–KURUTZNÉ 2011
6 ALMANACH 1962.70.
7 AZ MTA TAGJAI 2013
Oktatási autonómia Az Alaptörvény X. cikk (3) bekezdése így rendelkezik:8
„A felsőoktatási intézmények a kutatás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, szervezeti rendjüket és gazdálkodásukat törvény szabályozza.”
Miután a X. cikk (1) bekezdése csak törvényben meghatározott keretek között biztosítja a tanítás szabadságát, az oktatás autonómiája nem olyan teljes, mint a kutatásé, a fenntartó jogot formál a beavatkozásra. Például a felsőoktatási in-tézmény csak annyiban szabad egy új szak indításában, amennyiben ezt a nem-zeti minősítő testület, a Magyar Akkreditációs Bizottság jóváhagyja. A mozgás-tér meglehetősen szűk, mert a szak felépítése és az oktatási anyag is meglehető-sen kötött. A pozitív döntést a minőségi követelmények teljesítése mellett a cél-szerűség is befolyásolja: meg kell akadályozni, hogy a hallgatói létszám növelése érdekében ellenőrizhetetlen módon szaporodjanak az egymástól alig különböző, esetleg csak felszínes ismereteket közlő szakok. Ugyancsak a nemzeti érdekek-nek megfelelően kell szabályozni a képesítési és kimeneti követelményeket, me-lyeknek a minőséget kell szolgálni. A viták során gyakran állítják szembe a mi-nőséget az esélyegyenlőséggel, nézetem szerint ez hamis alternatíva. Általános-ságban nem igaz, hogy elég csupán egy diplomának nevezett papír a munkahely megszerzéséhez, és nem vitatható, hogy megtartásához vagy újabb alkalmazás-hoz biztos tudásra van szükség. Nem a mérce leszállításával, hanem az oktatás minőségének emelésével, módszereinek fejlesztésével kell és lehet széles körben bevonni a felsőoktatásba a hátrányos szociális helyzetű, de tanulni akaró fiatalo-kat. Ehhez mindenekelőtt erősíteni kell a családot, ahol az alapvető készségeket szerzi meg a gyerek, át kell gondolni az óvodai nevelés módszereit és céljait, és lényegesen meg kell erősíteni a közoktatást, mert itt lehet megalapozni azt a tudást és kifejleszteni azokat a képességeket, melyek a felsőoktatásban nélkü-lözhetetlenek.
Szervezeti és működési autonómia
Az első világháború után az a vélemény terjedt el, hogy a fenntartó joga és köte-lessége biztosítani az intézmény optimális működését, az ehhez szükséges füg-getlenséget, de az olyan kérdéseket, hogy hány kara legyen az egyetemnek, kik-ből álljon az egyetemi tanács, kik válasszák a rektort, hogyan kapcsolódjanak a tanárok és a diákok az önkormányzatba, a körülményekhez képest más-más módon kell megoldani.9 Az Alaptörvény X. cikkének (3) bekezdése kimondja,
8 ALAPTÖRVÉNY 2012
9 WESZELY 1929
hogy a felsőoktatási intézmények szervezeti rendjét és gazdálkodását törvény szabályozza.10
Az állam feladata, hogy lehetővé tegye az optimális működést, ennek érde-kében célszerű az autonómia és az intézményi demokrácia biztosítása az okta-tásban, a kutaokta-tásban, a vezetők és az oktatók kiválasztásában, mert ezek szerve-zését nehéz felülről irányítani. Ugyanakkor a felsőoktatás tömegesedése egész Európában az állami befolyás növekedéséhez vezetett az intézmények irányítá-sában.11 Kiemelt jelentőségű a minőség megőrzése, illetve javítása, ennek állami garanciáját adja néhány passzus az új felsőoktatási törvényben. Ez például meg-szabja a karok minimális méretét, így biztosítva a kielégítő teljesítményhez szükséges kritikus szellemi tömeget. Bevezeti a kutató karok fogalmát, a cím odaítélése minőségi kritériumok teljesítéséhez köthető. A kiemelt karoktól ma-gasabb teljesítmény várható el, tehát meg lehet szabni a szakmai teljesítmény alsó határát. Ugyancsak jogszabálynak kell meghatározni a vezető testületek összetételét, ez biztosíthatja az optimális működést, amit pl. egy érdekcsoport túlzott képviselete tartósan megzavarhat.
Érthető, ha az állam jogszabályban kívánja meghatározni a hallgatók felvéte-lével és értékelésével kapcsolatos szabályokat. Így tudja ugyanis érvényesíteni a szempontjait, biztosítani a kellő minőséget, befolyásolni a különböző szakokon diplomát szerzők arányát, biztosítani a hátrányos helyzetűek (mozgáskorláto-zottak, gyengén látók, szociálisan hátrányos helyzetűek) esélyegyenlőségét. A szervezeti és működési szabályzat kialakítását érdemes az intézményre hagyni, de előfordulhat, hogy beavatkozás szükséges pl. a túlzott hatalomkoncentráció elkerüléséhez.
Egyet lehet érteni azzal az állítással, mely szerint a felsőoktatási autonómiá-val kapcsolatos nézetek hazánkban meglehetősen zavarosak.12 A szervezeti és működési autonómia téves értelmezésének egy példája volt a felsőoktatási in-tegráció a kilencvenes évek végén. Bár a felsőoktatási törvény szerint az intéz-mények létesítésével, megszűnésével, egybeolvadásával és szétválásával kapcso-latos jogokat a parlament gyakorolta, a mindenkori kormány önkéntes szerveze-ti átalakulást (integrációt) várt el, nehogy ezt a közvélemény az autonómia meg-sértésének tekintse. Az „elvárást” azonban kötelező volt teljesíteni, mert külön-ben a finanszírozás látta volna kárát vagy más, közvetett retorzióval szembesül-hetett volna az intézmény. Még durvább beavatkozás volt az ún. PPP (public private partnership = a köz- és a magánszféra összefogására alapozó) beruházási konst-rukciók kikényszerítése, melynek többek szerint része volt a rektori fizetések jelentős emelése, és amelynek következtében sok intézmény mára súlyos pénz-ügyi nehézségekkel került szembe.
10 ALAPTÖRVÉNY 2012
11 BARAKONYI 2004
12 BARAKONYI 2004
Gazdálkodási autonómia
Szerintem más pénzével nem alapozhatja meg az autonómiáját sem egy termé-szetes, sem egy jogi személy, ezért kézenfekvő, hogy a felsőoktatási intézmé-nyek esetében a gazdálkodási autonómia szűk keretekre korlátozódik. Kézen-fekvő, hogy az állami felsőoktatási intézmény a vagyonkezelésében lévő állami vagyon tulajdonjogát saját hatáskörben, a magyar állam nevében eljárva átru-házhatja, de csakis az állami vagyon értékesítésére vonatkozó általános rendel-kezések betartásával, a vagyon valós piaci értékének megfelelő ellenértéke fejé-ben, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter előzetes hozzájárulásával.
Előzetesen értesíteni kell a felsőoktatásért felelős minisztert is, és elővásárlási jogot kell biztosítani a települési önkormányzatnak. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen rendelkezés a nemzeti vagyon védelmét szolgálja, és kizárja, vagy legalábbis jelentősen csökkenti annak a veszélyét, hogy a szenátus áron alul, jóhiszeműen, netán egy szűk csoport érdekeit kiszolgálva „értékesítsen” állami tulajdonban lévő ingatlant.
Célszerű lenne viszont biztosítani az önálló gazdálkodás és vállalkozás lehe-tőségét a saját gazdasági tevékenység révén szerzett forrásokkal, eszközökkel és vagyonnal, melyek nem költségvetési forrásból származnak. Az innovációs te-vékenységet jótékonyan segítheti saját tulajdonú gazdasági társaságok működte-tése, melyek az intézményben kifejlesztett találmányok hasznosítására jöttek létre.
Feltétlenül csökkenteni kell a jelenleg burjánzó bürokráciát. Ez minden bi-zonnyal azért tapasztalható – mert éppen az autonómia bizonytalan értelmezése miatt – az intézmény gazdasági vezetése be akarja biztosítani magát az esetleges vizsgálatokkal szemben. A bürokrácia visszaszorítása azonban csak akkor lehet-séges, ha tartós és erős bizalom alakul ki a szereplők között. Ez csak hosszú ide-ig hatályban maradó, következetes jogszabályokkal, kiszámítható állami szerep-vállalással és nagyvonalú, de a hanyag kezeléssel és a korrupcióval következete-sen és szigorúan fellépő pénzügyi ellenőrzéssel valósítható meg.
Hallgatói jogok
Különösen érzékeny kérdést feszegetünk, amikor a hallgatói jogokról, a hallga-tók autonómiájáról vitatkozunk. Az oktatás általában ugyanis nem demokrati-kus módon zajlik, fentről, a tanártól a diák felé áramlik az információ, ezért az aszimmetria, a tanár dominanciája nemcsak nyilvánvaló, de kívánatos is. Aki ezt vitatja, válaszoljon arra a kérdésre is, hogy miért törik kezüket-lábukat, miért fizetnek jelentős mértékű tandíjat a jelentkezők azért, hogy Nobel-díjasokat fel-vonultató, a tudományos elithez tartozó tanári gárdával rendelkező felsőoktatási intézményekben, pl. a Harvardon vagy Oxfordban tanulhassanak. Természetes,
hogy a tanárnak nem szabad visszaélni kiemelt helyzetével, szakszerűen és igazságosan kell értékelnie a diákot, de elfogadhatatlan, ha a minősítő függésbe kerül a minősítettől. Ha a szenátus jelentős hányadát kitevő hallgatók egy tömb-ben szavaznak egy olyan professzor kinevezése vagy kitüntetése ellen, akit túl szigorúnak tartanak, nem lesz ember az intézményben, aki buktatni mer. Szá-monkérés nélkül viszont értelmetlen az egész oktatási rendszer, feleslegessé válik a tanár, a diplomák értéke zérusra csökken. Ennek legnagyobb kárát éppen a hallgatók látják, de nem azonnal, hanem csak a diplomájuk kézhezvételétől számított néhány év múlva, amikor hiányos tudásuk következtében hátrányos helyzetbe kerülnek a munkaerőpiacon.
A hallgatói autonómia jól körülírható területeken indokolható. Ilyen például a kollégiumi önkormányzat, mely csökkenti a fenntartó intézmény terheit, ugyanakkor a diákokat ráneveli a felelős, demokratikus viselkedésre a saját kö-zösségükön belül. Hasonló a helyzet a szociális ösztöndíjak elosztásával, ahol érvényesülhet a szubszidiaritás elve: a döntés oda kerül, ahol a probléma felme-rül, ezért a legtöbb információ áll rendelkezésre. Megengedhetetlen viszont a vétójog biztosítása a tanulmányi és vizsgaszabályzat elfogadásánál, mert ez szélsőséges esetben oda vezethet, hogy mindenki biztosan átmegy a vizsgán, és teljesítmény nélkül jutnak képesítéshez a hallgatók.
Összegezés
Hazánkban az elmúlt húsz évben jelentős bizonytalanság uralkodott el a felső-oktatás autonómiájával kapcsolatban. Jogosak voltak a törekvések a pártállami rendszer elvtelen befolyásának korlátozására, de zavarokhoz vezetett a szabad-ság egyéni és átgondolatlan értelmezése is. Míg a kutatás témájának és módsze-reinek megválasztása a pénzügyi feltételek biztosítása esetén teljes autonómiát élvez, az oktatást már kisebb-nagyobb mértékben befolyásolja az állam. A felső-oktatási vezetők által óhajtott mértéknél kisebb a gazdálkodási autonómia, de ez egyenesen következik abból, hogy a fenntartó ellenőrizni kívánja az általa bizto-sított támogatás célirányos felhasználását. A minőség súlyos romlásához vezet-het, ha a hallgatók autonómiája túlterjeszkedik az ésszerű korlátokon és ennek következtében az oktatók függő helyzetbe kerülnek tőlük.
IRODALOM
ALAPTÖRVÉNY Magyarország Alaptörvénye = Magyar Közlöny, 43.
(2011.04.25.)
(http://www.kormany.hu/download/0/d9/30000/
Alaptörvény.pdf) [2012.01.01.]
ALMANACH 1962 A Magyar Tudományos Akadémia almanachja. Buda-pest, 1962.
AZ MTA TAGJAI 2013 A Magyar Tudományos Akadémia tagjai.
(http://mta.hu/mta_tagjai/) [2013.01.29.]
BARAKONYI 2004 BARAKONYI Károly: Egyetemi autonómia = Magyar Felső-oktatás, 2004/4. 34–42.
KOCSIS 2011 KOCSIS Miklós: A felsőoktatási autonómia közjogi keretei Magyarországon. Budapest, 2011.
KOLLÁR–KURUTZNÉ 2011 KOLLÁR István–KURUTZNÉ Kovács Márta: Kutatási telje-sítmények értékelésének támogatása a Magyar Tudomá-nyos Művek Tára segítségével = Magyar Tudomány, 172.
(2011) 79–89.
WESZELY 1929 WESZELY Ödön: Az egyetem eszméje és típusai. Rektori székfoglaló előadás = Minerva, 8. (1929):4–7. 125–171.
(http://mek.niif.hu/ 01900/01934/html/index.htm) [2013.01.29.]