A fehérje és az aminosavak emészthetőségének megállapítása a chimus vizsgálata alapján

További gondot okoz a fehérje és az aminosavak emészthetőségének megállapításakor, hogy a bélsárral ürülő nitrogén mennyiségét, és ezzel a fehérje, illetve az aminosavak emésztési együtthatóját a vakbélben és a remesében zajló mikrobás élet is befolyásolja. Több kutató eredményei is arra utalnak, hogy a vakbélben folyó mikrobás fermentáció jelentős hatást gyakorol a fehérje és az aminosavak emésztési együtthatójára (Nesheim, 1965, Nesheim és Carpenter, 1967, Parsons, 1985, Johns és mtsai, 1986a,b). Payne és mtsai (1968) is megállapították, hogy az emésztőcsatorna mikroflórája megváltoztatja a chimus összetételét.

A vakbélben zajló mikrobás fermentációnak a fehérje, illetve az aminosavak emésztési együtthatóit módosító hatása kétféle módon zárható ki (Siriwan és mtsai, 1993). Az egyik lehetőség, hogy a fel nem szívódott aminosavak mennyiségét a vékonybélből vett chimus minta vizsgálatával állapítjuk meg. Ezt a módszert McNab (1979, 1989) is alkalmasnak tartja a fehérje, illetve az aminosavak emészthetőségének megállapítására. A másik lehetőség a vakbél fehérje, valamint az aminosav emészthetőséget befolyásoló szerepének kizárására, hogy a kísérletet vakbelüktől műtéti úton megfosztott (vakbélírtott) állatokkal

Juhász Anita • Doktori (PhD) Disszertáció

végezzük. Erről a módszerről a következő fejezetben (2.4.3.) találhatók további ismeretek.

A vékonybélből két különböző módszerrel nyerhető a vizsgálatokhoz szükséges chimus. Az egyik módszer, hogy a bélbe műtéti úton kanült ültetnek be és ezen keresztül vesznek mintát a chimusból. A másik módszer esetében a levágott állatok vékonybeléből veszik a vizsgálatokhoz szükséges chimus mintákat. Ez utóbbi eljárás post mortem módszer néven vált ismertté.

A kanülök behelyezésére, illetve a kivezetőcsövek felületre történő kivarrására általános műtéti technikák használatosak. A kísérleti állatok műtétre való előkészítése koplaltatással, gyógyszeres kezeléssel, fertőtlenítéssel történik. Az állatok a műtét utáni teljes felgyógyuláshoz szükséges kb. 10 nap után kísérletbe állíthatók (Czakó, 1982.).

Raharjo és Farrell (1981, 1984b) több vizsgálatot is végeztek kanülözött állatokkal a különböző állati és növényi eredetű takarmányok fehérje és aminosav emészthetőségének megállapítására. A csípőbélből, a csípőbél utolsó szakaszából, valamint a vakbél utáni bélszakaszból vett chimus minták, továbbá a kevert ürülékből származó minták analízise alapján arra kerestek választ, hogy miként alakul a különböző takarmányok fehérjéjének, valamint az egyes aminosavaknak az emészthetősége az említett bélszakaszokban. A kísérlet során az endogén nitrogén és az endogén aminosav mennyiségének alakulását is figyelemmel kísérték.

Az emésztési együtthatókat a takarmányhoz kevert Cr2O3 aránya, valamint a csípőbél említett helyeiről vett chimus minták és az összegyűjtött összes ürülék analízisének eredményei alapján számították

Juhász Anita • Doktori (PhD) Disszertáció

ki. Vohra (1972) a Cr2O3 -ot megfelelő jelzőanyagnak találta baromfival végzett kísérletei során.

Raharjo és Farrell (1981, 1984b) említett kísérleteikben megállapították, hogy a nitrogén (nyersfehérje), valamint az aminosavak emészthetősége a csípőbél utolsó szakaszában szignifikánsan (P<0,05) nagyobb, mint az említett többi mintavételi helyen. Ez arra utal, hogy a Meckel-féle divertikulum és a csípőbél utolsó szakasza között még történik aminosav felszívódás. Az ürülékből vett minták fehérjéjének emészthetősége volt a legkisebb, ami a vizelet nitrogén tartalmára vezethető vissza.

A kísérleti eredmények megerősítik azt a feltevést, hogy a csípőbél utolsó szakasza és a vakbél utáni szakasz között mikrobiális fermentáció zajlik, ami a szintézis, a hasznosítás, illetve az ammónia termelés és felszívódás folytán módosítja a chimus fehérjetartalmát és aminosav összetételét (McNab, 1973).

Raharjo és Farrell (1984b) említett eredményeik alapján az aminosavak felszívódásának vizsgálatára a csípőbél utolsó szakaszát találták a megfelelő helynek. Több szempontból is a felnőtt kakasokat tartják a legalkalmasabbnak az ilyen és hasonló kísérletekhez. A viszonylag nagy csípőbélbe ugyanis könnyen behelyezhető a kanül. Az állatok műtét utáni felépülése gyors, illetve a kanül kezelése és a mintavétel elvégzése egyszerű. Az állatok egyedi elhelyezésével a takarmányfelvétel is pontosan meghatározható. Mindezek alapján a csípőbél utolsó szakaszába behelyezett T-kanüllel végzett vizsgálatot egyszerű és járható módszernek tartják az aminosav emészthetőség meghatározására. Más kutatóknak is az a véleménye, hogy ezzel a módszerrel nyerhetők a legmegbízhatóbb

Juhász Anita • Doktori (PhD) Disszertáció

adatok a fehérje és az aminosavak emészthetőségéről (Ten Doeschate és mtsai, 1993, Tossenberger és Babinszky, 1996, Babinszky és mtsai, 1999).

Bielorai és Iosif (1987) ugyancsak ezen a véleményen vannak, bár ők csak kis különbséget találtak az ileális chimus, valamint az ürülék vizsgálatával megállapított aminosav emésztési együtthatók között. Ezt a chimusnak az emésztőtraktuson történő gyors áthaladásának, valamint a vastagbél viszonylag kis terjedelmének tulajdonítják.

A fehérje és az aminosavak emészthetősége – amint az már a korábbiakban is említésre került – megállapítható a post mortem eljárással is, amelynek során a levágott állatok csípőbeléből veszik a vizsgálatokhoz szükséges chimust. A módszert, mint az aminosavak felszívódásának megállapítására felhasználható eljárást Payne és mtsai (1968), illetve Varnish és Carpenter (1975) írták le elsőként. A módszer hátrányaként említi Low (1980), hogy a levágáskor sokkos állapotban lévő állatok belében mucosa lelökődés történik, ami befolyásolhatja a fehérje és az aminosavak emészthetőségét. Ezért szerinte ez a módszer ileális emészthetőség megállapítására nem használható.

Juhász Anita • Doktori (PhD) Disszertáció

2.4.3. A fehérje és az aminosavak emészthetőségének megállapítása